Orvosi Hetilap, 1901. október (45. évfolyam, 40-43. szám)

1901-10-06 / 40. szám

646 1901. 40. sz. ORVOSI HETILAP háti csigolya mindkét oldalán elterülve, 1 deciméter haránt- és 12 deciméter magassági átmérnél. A másik megnyúlt ovalis alakú, az alkar ulnaris oldalán, épen a condylus internus alatt. Eme két területen csak igen erős tűszúrás okozott fájdalomérzést, ■ a hőérzés ellenben teljes inversiót mutat (a meleget hidegnek érzi, ritkábban hideget melegnek). Az ulnaris folt analgesiája baloldalt kifejezettebb, mint jobboldalt, és így a rhombus bal fele anal­­getikusabb, mint a jobb. Eme két plaque megfelel a maximális pontoknak, miként Head azokat a hyperalgetikus bőrsegraen­­tumokra nézve megállapította.­ Az alkar ulnaris oldalán elterülő bőrcsíknak egyéb részei, melyek ugyancsak az első háti segmentumnak felelnek meg, csak kis fokban voltak analgesiások s 15° C.-nál nagyobb hőkülönb­­ségek felismertettek , csak kisebb hőkülönbségekkel való vizsgálat­nál fordultak elő téves jelzések. A leírt közterületen úgy a tapintó­­érzés, nemkülönben az izom- és stereognostikus érzés meg voltak tartva. Figyelemre méltó körülmény, hogy a kezdetben kister­jedelmű érzéstelen rhombus a háton huzamosabb vizsgálat alatt mint­egy concentrikusan növekedett, úgy hogy végül egyik acromiontól a másikig s a 4. nyalci csigolyától az 5. háti csigolyáig terjedt. Ha a vizsgálat perczenként lett ismételve, egymásba tokolt rhomb­­alakok képe keletkezett, melyek közül a legbelső a legérzéstelenebb magot képezte. Ha más testrészek megvizsgálása után újból vizsgáltuk az érzéstelen háti folt kiterjedését, úgy a vizsgálat közben fellépett növekedés eltűnt s csak az eredeti folton talál­tatott analgesia s thermoanaesthesia. Az érzészavaroknak hasonló kiterjedése a felső végtagokon mutatkozott; az érzéstelenség előbb kiterjedt az alkar ulnaris szélére, majd a radius s a feszítek oldalára is; ezen zavarok ép oly múlékonyak voltak, mint azok, melyek a háton másodlagosan fejlődtek vizsgálat közben. A leírt érzészavarok elhelyeződése nemcsak azért fontos, mert amazoknak segmentális elrendezését bizonyítja, hanem mert mutatja, mily fontos az egyes zónákon belül előforduló maximális pontoknak ismerete, mert ezeket nem ismerve, talán nem találtuk volna a leírt érzészavarokat, de a kis kézizmok sorvadása, valamint az állandó pupillaris differentia már ráutaltak az első házi segmentum bántalmazottságára s így könnyű volt az ismert kis bőrterü­leteknek felkeresése s ezek érzészavarainak feltalálása. Ha ezen, állandóságukban valóban meglepő, maximális pontoknak ismerete egyszer jobban el lesz terjedve, úgy nincs kizárva, hogy a helyesen kórismézett syringomyeliák száma a spinalis eredetű izomatrophiák rovására növekedni fog. Az eddig leírt érzészavarokon kívü­l — melyek az első háti segmentum területén találhatók — még más, inkább diffus s a syringomyeliára jellegzetes érzészavarok voltak, melyek a nyaki gerinczagy alsó részének bántalmazottságára utaltak ; ezek : a) Jobb felső végtagokon: részleges inversio a kézháton, az alkar feszítő­s­ulnaris oldalán (hideget s meleget egyformán melegnek), s teljes inversio a tenyéren. b) Bal felső végtag: kézháton, tenyéren s az alkar feszítő oldalán minden behatást melegnek érez, a hajlítói oldalon ellenben mindegyiket hidegnek. A felkarokon s vádlakon csak némi bizonytalanság a hebehatások jelzésében. A reflexeket illetőleg kiemelendő mindkét térdtü­net élénk fokozottsága; bőrreflexek rendesek; lábcsonus s Babinski-féle jel nem voltak kimutathatók. A nystagmusra jelen esetben csak azért óhajtok utalni, mert a legtöbb szerző ezt, ha nem is rendes, de elég gyakori tünetének mondja a syringomyeliának, míg Dejeriner legújabban kiemeli, hogy eme tünet a syringomyeliának egy esetében volt kimutatható. Azt hiszem, hogy a leírt eset különösen alkalmas arra,­­ hogy a syringomyeliás arthropathiák keletkezésének kérdését meg­világítsa. Jelen esetben mindkét izületi elváltozás olyan kisserőszaki behatás után fejlődött, mely egyes izmok húzásában nyilvánult. A könyökizület arthropathiája kerékhajtás, tehát oly actio közben­­ Benedict dr. behatóan foglalkozván eme kérdéssel, a jelzett két plaque összetartozását aorta- és bal gyomro­smegbetegedések számos esetében constatálhatta, a midőn u. i. ezek egyidőben lettek hyperal­­gesiásak. 2 Desermne. Semiologie du syst. nerv. (Traité de pathol. générale. V. kötet, 1145. 1.) keletkezett, mely az alkar feszítőinek s hajlítóinak (triceps és biceps) váltakozó működésében áll. Beteg ezen művelet közben érezte a roppanást a könyökizü­letben s ez közvetlenül reá meg­duzzadt s nemcsak a tapintás, de a radiographia is bizonyítja, hogy az olecranon levált, vagyis a triceps tapadási helye, s a tricepsnek elég nagy szerepe jut a kerék hajtásának műveletében. Nem gondolom, hogy tévedek, midőn a túlzott izomcontractina behatásában látom az arthropathiának közvetlen előidéző okát, hogy túlfeszített vagy legalább is nagyfokú contractioja a triceps­nek történt, ez az olecranon lerepesztésében is mutatkozik, s ezen izomműködés mint mechanikusan ható traumája az ízületnek, azaz a csontok izületi végeinek szerepelt. A kézteszület arthropathiájának keletkezésében is szerepet játszik az izmok húzása. Ezen arthro­pathia úgy keletkezett, hogy beteg csípőjébe támasztva bal kezét, kifelé fordított könyökizü­lettel bal oldalára esett; a könyökizület a földre való esésnél erősen nyomatott előre, mi a kéztőizü­let­­nek hyperextensiojával járt; ennek következtében mindama izmok pillanatnyi túlfeszítésbe jöttek, mely izmok az alkar hajlítói oldalán haladva, a közteszület közvetlen szomszédságában tapad­nak ; ha már most ezen izmok egy a rendesnél nagyobb kifeszült­­ség állapotába kerültek, szükséges, hogy tapadási helyükre, jelen esetben a radius s­um­a alsó végére rendellenes húzást gyakorol­janak. Végeredményben tehát a leírt kézfői arthropathia kelet­kezésének oka is egy izomtractio által előidézett mechanikus­­traumás behatás az izületi csontvégekre. Behatóan megbeszélt thema az a kérdés, képes-e a trauma (legyen az már most izomhúzás, contusio, vagy más) syringo­myeliás arthropathiát előidézni, s ha igen, mily mértékben s miért ? A legtöbb szerző (Deserine, Leyden és Goldscheider, Obersteiner stb.) megegyezik abban, hogy a syringomyeliás arthropathiák kelet­kezésében nagy szerepe van a traumának, mely néha minimális is lehet; sőt Charcott azt állítja, hogy az arthropathia mindig egy trauma behatása után lép fel, mely trauma rendszerint oly csekély, hogy mint ilyen a figyelmet ki is kerülheti. Ellenkező nézeten van Sokoloff ;3­68 esetet összefoglaló statistikájából ama következtetést vonja, hogy arthropathiák keletkezésében semmi szerepe sincs a traumának, hogy azok minden kimutatható ok nélkül fejlődnek . Nalbandorfi is kijelenti, hogy esetére a muscu­laris theoria nem alkalmazható. Határozott híve a muscularis theor­iának Charcot; szer­inte úgy a tabeses, mind a syringo­myeliás arthropathiák csakis valamely traumának behatása után lépnek fel, mely trauma „rendszerint oly csekély, hogy már hozzászoktunk ahhoz, hogy a folyamatot spontánnak nevezzük, s ennek behatása folytán keletkeznek a legsúlyosabb izületi defor­­matiók. Jelen esetünkre teljesen alkalmazható Charcot nézete. Természetes, hogy normális körülmények között, azaz teljesen ép csontrendszer mellett aligha lenne lehetséges, hogy egy kisfokű­ trauma legyen kiinduló pontja egy súlyos arthropathiának; hogy ez megtörténhessék, ehhez szükséges, hogy az ízület, azaz ennek összes alkotó részei praedisponáltak legyenek, azaz, hogy — Charcot szerint — a gerinczagyi megbetegedés befolyása alatt súlyos szöveti s szerkezeti változást kellett elszenvedniök, s csak az ilyen kóros ízület képezi a talajt, melyen trauma arthro­pathiát kiválthat. Esetünkben is fel kell vennünk, hogy a felső végtagok izületi végei tzophikus úton olynemű változását szenvedték a táplálkozásnak és structurának, melynek következtében alkal­masak lettek arra, hogy egy önmagában véve jelentéktelen trauma elegendő lett egy arthritisnek és deformationak kiváltására. Gondolom, hogy a legtöbb syringomyeliás arthropathiának eredete ehhez hasonló. Szövettani vizsgálati eredmények híjján nem érzem magamat feljogosítva, hogy a táplálkozási zavarok kiindulási helyének speculatív felkeresésébe bocsátkozzam, de azt hiszem, hogy ezek ép úgy, mint az izomsorvadások, központi s nem környi eredetűek. Az utóbbi időben Nalbandoffi egy másik közleményében 1 Charcot. Logons du mardi. 3 Sokoloff. Les arthropathies dans la syringomyélie. Revue de médecine russe 1896. 8 Nalbandoff. Revue neurologique 1901. 32. 1. (referátum). 4 Nalbandoff: Zur Symptomatologie d. troph. Störungen bei Syringomyelie (Osteomalacie) Deutsche Zeitschr. f. Nervenheilkunde. i 1900. XVII.

Next