Orvosi Hetilap, 1901. október (45. évfolyam, 40-43. szám)
1901-10-06 / 40. szám
646 1901. 40. sz. ORVOSI HETILAP háti csigolya mindkét oldalán elterülve, 1 deciméter haránt- és 12 deciméter magassági átmérnél. A másik megnyúlt ovalis alakú, az alkar ulnaris oldalán, épen a condylus internus alatt. Eme két területen csak igen erős tűszúrás okozott fájdalomérzést, ■ a hőérzés ellenben teljes inversiót mutat (a meleget hidegnek érzi, ritkábban hideget melegnek). Az ulnaris folt analgesiája baloldalt kifejezettebb, mint jobboldalt, és így a rhombus bal fele analgetikusabb, mint a jobb. Eme két plaque megfelel a maximális pontoknak, miként Head azokat a hyperalgetikus bőrsegraentumokra nézve megállapította. Az alkar ulnaris oldalán elterülő bőrcsíknak egyéb részei, melyek ugyancsak az első háti segmentumnak felelnek meg, csak kis fokban voltak analgesiások s 15° C.-nál nagyobb hőkülönbségek felismertettek , csak kisebb hőkülönbségekkel való vizsgálatnál fordultak elő téves jelzések. A leírt közterületen úgy a tapintóérzés, nemkülönben az izom- és stereognostikus érzés meg voltak tartva. Figyelemre méltó körülmény, hogy a kezdetben kisterjedelmű érzéstelen rhombus a háton huzamosabb vizsgálat alatt mintegy concentrikusan növekedett, úgy hogy végül egyik acromiontól a másikig s a 4. nyalci csigolyától az 5. háti csigolyáig terjedt. Ha a vizsgálat perczenként lett ismételve, egymásba tokolt rhombalakok képe keletkezett, melyek közül a legbelső a legérzéstelenebb magot képezte. Ha más testrészek megvizsgálása után újból vizsgáltuk az érzéstelen háti folt kiterjedését, úgy a vizsgálat közben fellépett növekedés eltűnt s csak az eredeti folton találtatott analgesia s thermoanaesthesia. Az érzészavaroknak hasonló kiterjedése a felső végtagokon mutatkozott; az érzéstelenség előbb kiterjedt az alkar ulnaris szélére, majd a radius s a feszítek oldalára is; ezen zavarok ép oly múlékonyak voltak, mint azok, melyek a háton másodlagosan fejlődtek vizsgálat közben. A leírt érzészavarok elhelyeződése nemcsak azért fontos, mert amazoknak segmentális elrendezését bizonyítja, hanem mert mutatja, mily fontos az egyes zónákon belül előforduló maximális pontoknak ismerete, mert ezeket nem ismerve, talán nem találtuk volna a leírt érzészavarokat, de a kis kézizmok sorvadása, valamint az állandó pupillaris differentia már ráutaltak az első házi segmentum bántalmazottságára s így könnyű volt az ismert kis bőrterületeknek felkeresése s ezek érzészavarainak feltalálása. Ha ezen, állandóságukban valóban meglepő, maximális pontoknak ismerete egyszer jobban el lesz terjedve, úgy nincs kizárva, hogy a helyesen kórismézett syringomyeliák száma a spinalis eredetű izomatrophiák rovására növekedni fog. Az eddig leírt érzészavarokon kívül — melyek az első háti segmentum területén találhatók — még más, inkább diffus s a syringomyeliára jellegzetes érzészavarok voltak, melyek a nyaki gerinczagy alsó részének bántalmazottságára utaltak ; ezek : a) Jobb felső végtagokon: részleges inversio a kézháton, az alkar feszítősulnaris oldalán (hideget s meleget egyformán melegnek), s teljes inversio a tenyéren. b) Bal felső végtag: kézháton, tenyéren s az alkar feszítő oldalán minden behatást melegnek érez, a hajlítói oldalon ellenben mindegyiket hidegnek. A felkarokon s vádlakon csak némi bizonytalanság a hebehatások jelzésében. A reflexeket illetőleg kiemelendő mindkét térdtünet élénk fokozottsága; bőrreflexek rendesek; lábcsonus s Babinski-féle jel nem voltak kimutathatók. A nystagmusra jelen esetben csak azért óhajtok utalni, mert a legtöbb szerző ezt, ha nem is rendes, de elég gyakori tünetének mondja a syringomyeliának, míg Dejeriner legújabban kiemeli, hogy eme tünet a syringomyeliának egy esetében volt kimutatható. Azt hiszem, hogy a leírt eset különösen alkalmas arra, hogy a syringomyeliás arthropathiák keletkezésének kérdését megvilágítsa. Jelen esetben mindkét izületi elváltozás olyan kisserőszaki behatás után fejlődött, mely egyes izmok húzásában nyilvánult. A könyökizület arthropathiája kerékhajtás, tehát oly actio közben Benedict dr. behatóan foglalkozván eme kérdéssel, a jelzett két plaque összetartozását aorta- és bal gyomrosmegbetegedések számos esetében constatálhatta, a midőn u. i. ezek egyidőben lettek hyperalgesiásak. 2 Desermne. Semiologie du syst. nerv. (Traité de pathol. générale. V. kötet, 1145. 1.) keletkezett, mely az alkar feszítőinek s hajlítóinak (triceps és biceps) váltakozó működésében áll. Beteg ezen művelet közben érezte a roppanást a könyökizületben s ez közvetlenül reá megduzzadt s nemcsak a tapintás, de a radiographia is bizonyítja, hogy az olecranon levált, vagyis a triceps tapadási helye, s a tricepsnek elég nagy szerepe jut a kerék hajtásának műveletében. Nem gondolom, hogy tévedek, midőn a túlzott izomcontractina behatásában látom az arthropathiának közvetlen előidéző okát, hogy túlfeszített vagy legalább is nagyfokú contractioja a tricepsnek történt, ez az olecranon lerepesztésében is mutatkozik, s ezen izomműködés mint mechanikusan ható traumája az ízületnek, azaz a csontok izületi végeinek szerepelt. A kézteszület arthropathiájának keletkezésében is szerepet játszik az izmok húzása. Ezen arthropathia úgy keletkezett, hogy beteg csípőjébe támasztva bal kezét, kifelé fordított könyökizülettel bal oldalára esett; a könyökizület a földre való esésnél erősen nyomatott előre, mi a kéztőizületnek hyperextensiojával járt; ennek következtében mindama izmok pillanatnyi túlfeszítésbe jöttek, mely izmok az alkar hajlítói oldalán haladva, a közteszület közvetlen szomszédságában tapadnak ; ha már most ezen izmok egy a rendesnél nagyobb kifeszültség állapotába kerültek, szükséges, hogy tapadási helyükre, jelen esetben a radius suma alsó végére rendellenes húzást gyakoroljanak. Végeredményben tehát a leírt kézfői arthropathia keletkezésének oka is egy izomtractio által előidézett mechanikustraumás behatás az izületi csontvégekre. Behatóan megbeszélt thema az a kérdés, képes-e a trauma (legyen az már most izomhúzás, contusio, vagy más) syringomyeliás arthropathiát előidézni, s ha igen, mily mértékben s miért ? A legtöbb szerző (Deserine, Leyden és Goldscheider, Obersteiner stb.) megegyezik abban, hogy a syringomyeliás arthropathiák keletkezésében nagy szerepe van a traumának, mely néha minimális is lehet; sőt Charcott azt állítja, hogy az arthropathia mindig egy trauma behatása után lép fel, mely trauma rendszerint oly csekély, hogy mint ilyen a figyelmet ki is kerülheti. Ellenkező nézeten van Sokoloff ;368 esetet összefoglaló statistikájából ama következtetést vonja, hogy arthropathiák keletkezésében semmi szerepe sincs a traumának, hogy azok minden kimutatható ok nélkül fejlődnek . Nalbandorfi is kijelenti, hogy esetére a muscularis theoria nem alkalmazható. Határozott híve a muscularis theoriának Charcot; szerinte úgy a tabeses, mind a syringomyeliás arthropathiák csakis valamely traumának behatása után lépnek fel, mely trauma „rendszerint oly csekély, hogy már hozzászoktunk ahhoz, hogy a folyamatot spontánnak nevezzük, s ennek behatása folytán keletkeznek a legsúlyosabb izületi deformatiók. Jelen esetünkre teljesen alkalmazható Charcot nézete. Természetes, hogy normális körülmények között, azaz teljesen ép csontrendszer mellett aligha lenne lehetséges, hogy egy kisfokű trauma legyen kiinduló pontja egy súlyos arthropathiának; hogy ez megtörténhessék, ehhez szükséges, hogy az ízület, azaz ennek összes alkotó részei praedisponáltak legyenek, azaz, hogy — Charcot szerint — a gerinczagyi megbetegedés befolyása alatt súlyos szöveti s szerkezeti változást kellett elszenvedniök, s csak az ilyen kóros ízület képezi a talajt, melyen trauma arthropathiát kiválthat. Esetünkben is fel kell vennünk, hogy a felső végtagok izületi végei tzophikus úton olynemű változását szenvedték a táplálkozásnak és structurának, melynek következtében alkalmasak lettek arra, hogy egy önmagában véve jelentéktelen trauma elegendő lett egy arthritisnek és deformationak kiváltására. Gondolom, hogy a legtöbb syringomyeliás arthropathiának eredete ehhez hasonló. Szövettani vizsgálati eredmények híjján nem érzem magamat feljogosítva, hogy a táplálkozási zavarok kiindulási helyének speculatív felkeresésébe bocsátkozzam, de azt hiszem, hogy ezek ép úgy, mint az izomsorvadások, központi s nem környi eredetűek. Az utóbbi időben Nalbandoffi egy másik közleményében 1 Charcot. Logons du mardi. 3 Sokoloff. Les arthropathies dans la syringomyélie. Revue de médecine russe 1896. 8 Nalbandoff. Revue neurologique 1901. 32. 1. (referátum). 4 Nalbandoff: Zur Symptomatologie d. troph. Störungen bei Syringomyelie (Osteomalacie) Deutsche Zeitschr. f. Nervenheilkunde. i 1900. XVII.