Orvosi Hetilap, 1902. november (46. évfolyam, 44-48. szám)
1902-11-02 / 44. szám
1902. 44. sz. ORVOSI HETILAP nek lassan előhaladó hasonló hydrolysises változását okozza, mint a proteolysises enzymek. Főzés sietteti azokat, innen a főtt gyomornyálkahártya kivonatának magas elnyeléstényezője. Az izomkivonat magasabb elnyeléstényezőjét pedig az adja, hogy az izomállomány fehérjedúsabb, mint a mucosa. A vízben való főzés, híg savak és alkaliák által okozott hydrolysis, alacsonyabb hőmérsékben, 40 C°-on, csak megfelelőleg lassabban folyik le, de lényegében nem különböző. A fenti kivonatok emésztőképességét, nevezetesen a gyomor fundus- és pylorus mucosa kivonataiét úgy lúgos, valamint savanyú reactioban megvizsgáltam; ha ezek pseudopepsint tartalmaznak, akkor mindkét kivonatnak mind a két féle kémhatás mellett kell emésztenie. Az emésztés megtörténtéről meg lehet győződni, ha az emésztet szüredékét alkali albuminátjától,az oldott globulintól, illetve acidalbumintól megtisztítjuk és így a propepton és pepton mennyiségét meghatározzuk. Ez okból 50—50 kcm. kivonathoz 2 gm. szárított vérrostanyagot és 0.25 gm. thymolt adtam, s így tettem ki 24 óráig tartó digestionak a themostatba. Az ez után leszűrt folyadékokkal a tryptophanreactio nem sikerült. Miután azokat közömbösítés és forralás után újból átszűrtem, a funduskivonat lúgos emésztete szüredékének elnyeléstényezője 0 62070, a pyloruskivonaté 0 58394 volt. Ez értékek oly kis fokban nagyobbak az eredeti kivonatok értékeinél (0'46576, illetve 0'32022) hogy azokból nem lehet enzymhatásra következtetni. (Folytatása következik.) Kimutatás a budapesti kir. magyar tud.-egyetem I. sz. sebészeti klinikáján fekvő betegeken az 1901/1902. tanév II. felében, azaz 1902. január 1-jétől 1902. junius 30-dikáig végzett műtétekről. Közli: Dollinger Gyula dr. egyetemi ny. r. tanár. (Vége.) VII. Végbél, 191. A végbélkörüli kötőszövet lépfenés gangraenája. Súlyos septikus tünetek a felvételkor. Bemetszések a gát- és fartájon. 16 órával a beszállítás után meghalt. 192. Végbélkörülötti tályog Megnyitás. 193—196. Végbélsipoly. Sphincterotomia. 4 eset. 197. Fissura ani. Sphincterotomia. 198. Nyálkahártyahabarczok a végbélben. A végbél nyálkahártyájának resectioja Whitehead szerint. 199— 200. Végbélelőesés. Végbélresectio (2 eset). 201—213. Viszeres végbélcsomók. Kiirtás Whitehead szerint. 13 eset. 214. Végbélszűkítlet. Végbélresectio. 215. Végbélrák. Végbélresectiora már nem alkalmas. Kikanalazás. 216—220. Végbélrák. Végbélresectiora már nem alkalmas esetek. Colostomia a flexura sigmoideán és a rákos fekély kikaparása. 5 eset. 221. Rák a végbél mellső falán. Transvaginalis végbélresectio. VIII. Húgy- és ivarszervek. 222—226. Pyelitis. Nephrostomia. 4 eset. 227—228. Pyonephrosis. Nephrostomia. 2 eset. 229. Vesekiirtás. Pyonephrosis miatt régebben készített vesesipoly. A sipoly hosszú időn át fennáll, gyógyulási hajlam nincs, azért teljes vesekiirtás végeztetik. 230—231. Vesekörülötti tályog. Bemetszés. 2 eset. 232—233. Vándorvese. Nephropexia. 2 eset. 224—228. Hólyagkő. Kőzúzás. 5 eset. 229. Véres vizelés hólyagrák miatt. Magas hólyagmetszés, a daganat kiirtása. 230—231. Heretuberculosis. Castratio. 2 eset. 232—233. Heretuberculosis. A here és mellékhere megbetegedett részleteinek kiirtása. 2 eset. 234. Mellékheretuberculosis. A mellékhere kiirtása, az ondózsinór beplántálása a hereszövetbe Razumovszky szerint. 535. Szétesett gumma a herében és mellékherében. Castratio. 236. Periorchitis haemorrhagica, a here a hegben teljesen összenyomva. Castratio. 237—239. Hydrokele, Bergmann-féle műtét. 3 eset. 240. Hydrokele. Winkelmann-féle műtét. 241. Prostata hypertrophia. Teljes vizeletretentio. Punctio vékony tűvel. 5 hét múlva Bottini-féle műtét. 242—245. Varicokele. Bennet féle műtét. 4 eset. 246—248. Varicokele. Henry-féle műtét. 3 eset. 249—250. Traumatikus húgycsőszűkület. A húgycső heges szűkült részletének resectioja. 2 eset. 251—252. Húgycsökő, egyik esetben húgycsősipolytól kisérve. Külső húgycsőmetszés. 2 eset. 253. Veleszületetett fitymaszor. Phymotomia. 254. Régebben végzett phymotomia után erősen megtágult lógó fityma. Circumcisio. 255—256. Húgycsökörülötti tályog. Bemetszés. 2 eset. 257—258. Himtagrák. A himtag lebenyes amputatioja a lágyékmirigyek eltávolításával. 2 eset. 259—260. A lágyéktáji nyirokmirigyek chronikus hyperplastikus lobja. Mirigy kiirtás. 2 eset. 261. A lágyéktáji nyirokmirigyek genyes lábja. Bemetszés. IX. Felső végtag. 262. Gümós hónaljmirigyek kiirtása. 263—264. Zsírdaganat a válltájékon. Kiirtás. 2 eset. 265. Kulcscsonttörés. Sayre-féle ragtapasz kötés. 266—267. Idült vállizületi ficzam. Véres úton való visszahelyezés. 2 eset. 268—270. Felkartörés. Gipszsín alkalmazása. 3 eset. 271. A felkar nyílt törése kiterjedt csonteltolással. A törési végek resectioja. 272. Véredénydaganat a felkaron. Kiirtás. 273. A felkar kifekélyesedett és fájdalmas amputatiós csonkja. Reamputatio. 274. Amputatiós neuroma több év előtt, más műtő által végzett amputatio után. Az amputált idegek kikészítése és resectioja. 275. Gümós nyirokedény- és nyirokmirigyláb a felkaron. Feltárás, kikanalazás. 276. Könyökizületi zsugorodás kiterjedt börhögtől előidézve. Plastica, a könyök kinyujtása. 277 -278. A könyökizület idült ficamodása. Véres úton való visszhelyezés. 2 eset. Egyik betegünk a műtét után a sebből kiinduló phlegmonet kapott, melyből általános gönyvérüség fejlődött. Műtét után 1 héttel meghalt. Bonczolásnál az ízületek legnagyobb részében, valamint a tüdőben áttételi tályogok voltak fellelhetők. 279. Ankylosis a könyökizületben. Könyökficzamnak régebben történt véres visszahelyezése után. Könyökresectio. 280. A könyökizület gümós lábja annak zsugorodásával. Gipszkötés. 284—282. A könyökizület gümös lobja sipolyokkal. Arthrektomia. 2 eset. 283. Az orsócsont fejecsének ficzamodása mellfelé A fejecs resectioja. 284. Az orsócsont törése. Gipszsín alkalmazása. 285. Az orsó- és singideg bénulása szúrás után. Az idegek kikészítése, idegvarrat. 286. Idegen test az elökarban. Eltávolítás. 287. Az elökar genyes kötőszüreti lobja. Bemetszések. 288. Többszörös fibromák az elökaron. Kimetszés. 289. Kézteszületi gümós lob. Arthrektomia. 290. Laphámrák a kézháton. Kimetszés. 291. A kéz zúzódása. Az ujjak csonkjainak küszelése. Thiersch-féle transplantatio. 292. Az ujjak contracturája. Inátmetszés a II., III., IV. és V. ujjon. Invarrat. 708