Orvosi Hetilap, 1904. május (48. évfolyam, 18-22. szám)
1904-05-01 / 18. szám
268 ORVOSIHETILAI 1904. 18. sz. -I simus dorsi. Ezen három anatómiai név valójában hat, egymástól függetlenül működő izomnak felel meg. A deltaizom három izomnak látszólagos egyesülése; némely emberen, a macskán rendesen, ezen izom hármas tagolása igen kifejezett. Az emberen ezen három részletnek külön-külön villamosan ingerelhető mozgató pontja van, amint azt a 4. ábra feltünteti A három részletnek egymástól való teljes függetlensége világosan kitűnik, ha a megfelelő mozgások kivitele alatt az izom részleteit tapintjuk. A deltaizom ezen három részének működési iránya: kifelé, kifelé-előre (felfelé), kifelé-hátra (lefelé). Poirier-Richer a három mozgásirányt: kifelé, előre-befelé, hátra-befelé jelzéssel adják meg. Duchenne könyvében a kifelé működő részleten kívül a többi mint rézsut előre és befelé, továbbá egyenesen előre vagy hátra emelő részlet van előadva, tehát négy irányban való működéssel. Duchenne még hozzáteszi, hogy a deltaizom hátulsó részlete a felemelt kart lefelé is húzhatja ; ez az állítás épp oly kevéssé felel meg a valóságnak, mint az, hogy ezen izom hátulsó részlete nem emelheti a kart oly magasra, mint a másik kettő és hogy az erősebb emelésnek a teres major szegül ellene. Ha az ember nem fennálló helyzetben, hanem vízszintes törzsekkel lógatja lefelé karját s akkor kísérli meg, hogy milyen mértékben mozgathatja a deltaizom a felkart, könnyű meggyőződni arról, hogy az emelés elül és hátul egyenlő arányban lehetséges, sőt erősebb lehajlás esetén elül korlátoltabb még mint hátul; mindennek oka a mozgás korlátozása az akromion útbanállása miatt. A teres major nem volna akadály, legfeljebb magával vonná a lapocska alsó részét. Az a levonó képessége a deltaizom hátulsó részletének, amelyet Duchenne említ, egyszerűen a csontos mozgáskorlátozásból ered a fennálló testtartás mellett, amely az egyenesen oldalt felemelt felkart hátrafelé vonulása közben kissé kényszeríti a sülyedésre. Semmiesetre sem lehet szó izomműködési levonásról, csak mechanikai akadályozásról, aminek köze nincs a deltaizom működéséhez. A deltaizom mozgatási irányát tanulmányozni lehet a jelzett testtartásban a villamos vizsgálattal és a megfelelően végzett mozgások alatt az izomrészletek kitapintásával. A pector, majort működése szempontjából két részre kell osztanunk, amint azt már Duchenne és a legtöbb anatómus is megtette. A felső, kulcscsonti részlete a felkart előre (felfelé) és befelé, az alsó egyenesen befelé vonja. A deltaizom nem helyes megítélése Duchenne-t a pector, majort illetőleg is tévedésbe ejtette. Duchenne ezen izom két részletét lelógó, magasra emelt, oldalt kinyújtott karállásban vizsgálta, mindig fennálló testtartás mellett, amelyben a kar súlya nagyon zavaró. Mivelhogy Duchenne az elülső deltaizomrészletnek tulajdonította a felkarnak befelé való vonását (közelítését) s érezvén a jelentékeny különbséget a két izom mozgatási iránya között, a pect. majornak csaknem egyedül lefelé vonó hatását vette fel; hozzá csatlakoztak Poirier és Richer is. Duchenne szerint a pector, major felső része a kar helyzete szerint annak egyaránt sülyesztő és emelő izma, az alsó részlet egyedül sülyesztő, sőt Duchenne, hogy nagyon megfelelő példát mutasson, felhozza, hogy ezen izomrészlet működésbe jön, amikor „a vallás szolgája felemelt karjait sülyeszti, hogy kezeit a hívőkre áldólag bocsássa“. Ezen mozdulatban csak a deltaizom lassan létesített elernyedéséről lehet szó; ha a kar sülyesztőjének erőteljes, szándékolt összehúzódása csatlakoznék ehhez, úgy ez bizonyára veszedelmes volna az istenfélő hívőre! Az észlelés, az óvatos villamos vizsgálat, a mi középállásunkban kimutatja, hogy ezen izmok, anatómiai helyzetüknek is megfelelőleg, főleg befelé működnek, amint az fentebb részletezve volt. Természetesen a bevezetésben adott általános elvek alapján a pectoralis major alsó részlete a szomszédos izmokkal együttműködése esetén lefelé vagy felfelé vonó is lehet. A latissimus dorsi befelé és hátrafelé (lefelé) vonja a felkart. Duchenne ezen izmot is három részletre osztja és a felső és a két alsó részletnek különböző működést tulajdonít. Ezen izomnak azonban 4—5 mozgató pontja van, amelyeknek különkülön végzett izgatása csak akkor ad felvilágosítást a valódi működésről, ha a kart megfelő helyzetbe hozzuk és a vállat is rögzíttetjük. Felemelt kar mellett ezen izom alsó részletei működnek, sülyesztett kar mellett a felsők, a középsők ismét a megfelelő középkartartás mellett; ha azonban a vállat nem rögzíttetjük, ami a fáradés vizsgálatkor mindig így van, akkor csak a váll mozog, ez az élettani viszonyok között nem történik. A működésbeli vizsgálattal nem nehéz meggyőződni arról, hogy ezen izom többszörös részletei daczára egységes működéssel bír ; egyes részletei csak a tapadási és eredési helyek, a kar mozgásával változó, egymáshoz viszonyított helyzetének felelnek meg. Alkar. Izmok : befelé : brachialis, befelé-felfelé : biceps, befelé-lefelé : brachioradialis, kifelé: triceps, kifelé felfelé: infraspinatus, kifelé-lefelé : subscapularis. A mozgás-berendezés kiinduló pontjául szolgáló középállás a felkar középállása mellett az alkar hajlításának és feszítésének, supinálásának és pronálásának s végre a felkarcsont kifelé és befelé rotálásának középső állása. A supinálás és pronálás voltaképen az ujjak mozgásához tartozván, ezekről alább lesz szó. Az alkar középállása tehát körülbelül az ívás közben elfoglalt állásnak felel meg. Az egyes izmoknak mozgatási területei azonban jelentékenyen korlátozottak az alkaron, mivel az izületi mozgathatóság a könyökizület sajátos szerkezete miatt jóformán csak egy irányban (a hajlítás és feszítés irányában) lehetséges, a második mozgatási irány a felkarcsont rotálása révén érvényesül. Ez a két mozgásirány körülbelül derékszögletben keresztezi egymást, a mozgatási terület ennek daczára igen nagy. Jóllehet ilyen módon négy izom elegendő volna a tag mozgásainak létesítésére, mégis feltaláljuk itt is a hat izmot. Az egyes izmoknak mozgatási befolyása korlátozott ugyan, de ha fekvésüket tekintetbe veszszük, legalább theoretikailag felismerhető a működési irányuk. A brachialis egyenesen befelé vonja az alkart, a triceps tisztán kifelé, a biceps kissé supinál (csak a pronált tartásból), tehát a középállásnak megfelelőleg felfelé-befelé emeli, a brachioradialis (a supinálásból) némileg pronál, tehát lefelé-befelé mozdít, rajzunkban ezen irányok pontozottan vannak feltüntetve. Az alkartagot mozgató izomzat sorába tartozik továbbá az infraspinatus, amely ezen tagot kifelé felfelé vezeti és a subscapularis, amely kifelé-lefelé irányuló mozgást idéz elő. Ugyanazon értelemben, mint az infraspinatus, dolgozik a teres minor is, ennek jelentőségére még vissza fogok térni az alszár mozgásainak tárgyalása folyamán. Közte. Izmok: befelé: palmar, long., befelé-felfelé: flexor carpi rad., befelé-lefelé: flexor carpi ulnaris, kifelé: extens. carp. rad. brevis, kifelé felfelé: extens. carpi rad. long., kifelé-lefelé: extens. carp, ulnar. Ezen tagnak középállása a rendes közreállásnak felel meg, miközben az alkart ismét a supinálás és pronálás között a középtartásban hagyjuk, úgy hogy a kisujj lefelé áll. Ekkor a haj- 4. ábra. A deltaizom és a m. pectoralis működésileg különváló részletei és ezeknek villamos mozgató pontjai.