Orvosi Hetilap, 1904. június (48. évfolyam, 23-26. szám)
1904-06-05 / 23. szám
1904. 23. sz. ORVOSI HETILAP üreg fenekének fejlődési rendellenesség által okozott magas állása és rendkívüli vastagsága, továbbá az alsó orrjárat kiöblösödése és más okokból keletkezett eltolása vagy kicsinysége a Highmorüregnek. A fúrás által eszközlendő csatorna 3—5 mm. átmérőjű legyen, a szűkebb fúrt csatornák az utókezelésre nem alkalmasak, gyors szűkülésre hajlamosak. Ha a Highmor-üreg tág megnyitásának és a fogmedernyújtvány egy része eltávolításának a szükségessége forog fenn, akkor a beteg fogak és foggyökerek eltávolíttatnak, a Highmor-üreg egy szélesebb trepánnal megnyittatik vagy a fogmedernyújtvány megfelelő részlete a Jansen- vagy Stille-féle csontfogóval stb. eltávolíttatik. Az egyszerű megfúrás után néha heves és tartós vérzések észleltettek (Hajek, Scheppregel és mások) és erőltetett eljárásnál a fogmedernyújtvány törése is (Bayer). A fúrással megnyitott Highmar-üreg közvetlenül kiöblíttetik és a csatornába dermatolvagy xeroformgazecsík lesz bevezetve. Egy hét múlva egy csappal ellátott, pontosan záró prothesis, széles megnyitásnál egy jól záró lemez lesz alkalmazva. A csappal ellátott lemezek kemény kallósukból vagy aranyból készülnek és a szomszédos fogakhoz erősíttetnek. A csap a csatorna nyílásán felül nyúlik az üregbe és megakadályozza jól záró lemezzel a csatorna szűkülését, az ételmaradékok, a nyál és szárnyak bejutását. A lemez naponta kivétezik és az üreg kiöblítése után újra betétezik, hosszabb időre nem czélszerű a lemezt kivenni, mert a csatorna gyors szűkülése a csap bevezetését megnehezíti. A kiöblítésre langyos élettani sóoldatot vagy gyenge bórsavoldatot használunk, az angol nyomószivattyúval, melylyel erőteljesen lehet fecskendezni, az üreg mély rekeszeiből a geny kihajtható és nagyobb folyadékmennyiségek megszakítás nélkül igénybe vehetők. Amint a váladék nyákos jelleget ölt, chlorzink és lapis gyengébb és erősebb oldata lett befecskendésre ajánlatba hozva (Sturmann, Hajéit és mások). A száraz kezelés is megkísértetett, egyrészt porbefúvások (jodol, dermatol stb.), másrészt tamponade (jodoformgaze) alakjában. Ez utóbbi száraz kezelést Chiari vezette be. Keskeny szegélyzett jodoformgazecsíkokat használ, melyeket vékony kutaszszal az üregbe vezet és azt vele egészen tamponálja. A tampon hetenként egyszer lesz változtatva és ez addig folytatva, míg a váladék nyákos jelleget ölt, akkor egy csappal ellátott lemez lesz alkalmazva és a napontai öblítés végezve. Ha a váladékképződés az öblítés abbahagyásával kevesbedik és megszűnik, úgy a lemez csapja mindinkább kisebbíttetik, míg a csatorna záródik és a lemez eltávolíttatik. Ezen eljárásnak két előnye van, az üreg legmélyebb helyén lesz megnyitva és az önkezelést a betegnek a legkényelmesebben lehetővé teszi. Daczára ennek, az elért gyógyeredmény az észlelt esetekben nem megfelelő nagy és e mellett hosszú időt igényel, hónapokat, sőt éveket. Az éveken át végzett önkezelés, a lemez állandó viselése, a néha bekövetkező rosszabbodások psychikus alteratiókhoz vezethetnek. Az öblítéssel végzett önkezelés végre is nem ritkán gyógyuláshoz vezet. Egyes esetekben ez azonban 5—6 év múlva sem constatálható. Az erapyemáknál különböző eljárásokkal végzett Üregmegnyitások indicatióiról és gyógyeredményeiről egy egybevető fejezetben lesz szó. (Folytatása következik.) Közlemény a budapesti kir. m. tud.egyetem 2 számú sebészeti klinikájáról. (Igazgató: Réczey Imre tanár.) A belső bélstrangulatio mechanismusa. Közli: Kertész József dr. műtőorvos. (Vége.) Ez azonban nem fog bekövetkezni, mert a peristaltika működése nem olyan, mint amilyennek Wilms felveszi, s másrészt, miután az oly rohamosan gyengül a strangulált kacsán, hogy a súrlódási akadályokat leküzdeni nem képes. E mellett külön ki kell emelnem azt is, hogy egy strangulált és transsudatum által megtöltött és tágított bélkacsnak peristaltikája épen az elvezető száron csökken elsősorban is a legnagyobb fokban, ami a Wilms-féle magyarázat valószínűségét még kétségesebbé teszi. S hogy az emberi bél peristaltikája sem oly nagyon erős, annak kimutatására nem kell el nem végezhető kísérletekre appellálnunk. Tudjuk ugyanis igen jól, hogy sérveknél a legnagyobb ritkaságok közé tartozik az (ha egyáltalán előfordul), hogy valamely szűk nyílásban kizáródott sérv magától, mindennemű taxis nélkül, pusztán intraabdominális erők hatására visszamenne. Pedig nem ritkán látunk kicsiny, üres belet kizáródva, amikor pedig az intraabdominális odavezető bélrészlet a bélkacsot mindenesetre kivonhatná az elzáródásból, ha peristaltikája erre elegendő erővel bírna. Csakhogy itt a peristaltika ezt ép oly kevéssé lesz képes megcselekedni, mint a belső strangulationál a kacs meghosszabbítását. És itt épen úgy kitágul, s ezzel bénul az akadály előtt a bél (itt az odavezető bélrészlet a bélsárpangás folytán), mint a strangulált kacsnál (transsudatio következtében). Mindezek alapján tehát a kacs peristaltikájának semmiféle jelentőséget sem tulajdonítok a strangulatio említett fokának mechanismusában. Szűkebb elzáródásnál még kevésbbé lehetne hatása a peristaltikának. Ha az elzáródás lazább, akkor igenis a peristaltika idézheti elő a kacsnak megnagyobbodását, de akkor sem a Wilms-féle felfogás szerint. Tágabb kapunál ugyanis a kacs az odavezető szár részéről fog teledni béltartalommal. A kacs elvezető szárán át a kacsba jutott tartalom távozni fog addig, ameddig a kacs peristaltikája az itt felhalmozott akadályokat (az elvezető szár szögbe törése, ellapítása, összenyomatása a kapuban és annak élein a tettebb odavezető bélrészlet által) leküzdeni képes, s míg ereje ezen akadályok leküzdésében el nem lankad. A kacs peristaltikájának hanyatlásával az odavezető szár részéről több tartalom fog a kacsba szorulni, mint amennyi onnan távozik, annál inkább, mert ismét a kacs elvezető szárának peristaltikája fog elsősorban csökkenni, s így a kacs mindinkább megtelik és feszül. Ha az odavezető szár működése hosszabb-rövidebb időre még fennmarad, esetleg hirtelen nagyobb erővel fokozódik, akkor megtörténik az, hogy az elvezető szár részéről hosszabb-rövidebb szakaszok bevonalhatnak a kacs körébe. Éspedig ez beállhat akkor, ha az elvezető szár leszorítási helyén a bélkacs tartalmának áthatolhatási akadályai a tartalmat továbbító erőhöz viszonyítva nagyobbak, mint az elvezető szár leszorítási helyén, valamint a bélfajzat és tartalom között fennálló súrlódási akadályok összege. Vagyis a hatás olyan, mintha egy szűk gyűrűn keresztül húzott bél egyik fixált végén át egy botot tolnánk a bél lumenébe, s ezzel a gyűrűt mintegy letolnék a bélről. Ez a mechanismus azonban, amint már említettem, a legkevésbbé sem azonos a Wilms által felvettek Ami már most a kezdetben kicsiny, de későbben az elvezető szár berongálása által nagyobbodó kacs tágulását, mint ezt a berongálást előidéző faktort illeti, arra nézve elsősorban is meg kell jegyeznem azt, hogy annak szerepe korántsem kerülte ki figyelmemet, mint ahogy azt Wilms feltünteti. Mert közleményemben, az állatkísérletekről szólva, határozottan kifejeztem azt, hogy: „a kacs teledése közben nem ritkán látjuk azt, hogy egy kevés bél belép a incarceratioba, ez azonban inkább a megfeledés okozta fokozódott oldalnyomásnak, mint a peristaltikának tudható be.“ Ellenkezőleg az a csodálatos, hogy Wilms csak második közleményében ismeri fel lényeges faktorként a bél tágulását, amikor az ő fecskendővel végzett physikai kísérlete elsősorban inkább erre, mint a peristaltika hatására kellett volna, hogy figyelmét felhívja. Annál inkább, mert hiszen most már Wilms szerint is a kacs tágulása a főfaktor, miután az még oly esetekben is képes az elvezető bélrészletet berongálni, ahol a peristaltika hatása már megszűnt. Persze ő ilyen tágulási berongálás után ismét a további berongálásban mindkét faktort együtt működteti. Hogy ez teljesen érthetetlen, kitűnik, ha ezt lefolyásában elgondoljuk Képzeljünk csak el egy tágult, mozdulatlan bélkacsot; képzeljük el továbbá azt is, hogy most ez a bélkacs a belső nyomás fokozódása folytán az elvezető oldalon néhány milliméterrel nagyobbodik (mert a nyomás lassú fokozódása mellett többel nem is nagyobbodhatik), nyerünk tehát a mozdulatlan, tágult kacs elvezető végén néhány milliméternyi contractioképes (?) bélgyűrűt. Ilyenkor tehát Wilms szerint ennek a gyűrűnek a peristaltikája képes volna további bélrészlet berongálásáraa, ha csak csekély fokban is, de több mesenterium belépése által mindenesetre fokozott súrlódási oka 347