Orvosi Hetilap, 1904. november (48. évfolyam, 45-48. szám)
1904-11-06 / 45. szám
650 ORVOSI HETILAP 1904. 45. sz. ismeretét, hogy pons-tumoroknál egyoldali contralateralis hallási zavar lép fel. Kétoldali süketséget szédüléssel és jellegzetes cerebellaris ataxiával a kisagy (féreg) tumorainál észleltek; az agyacsdaganatoknál fellépő és nagy ingadozással járó szédülés azonban különbözik a fülszédüléstől, mely utóbbinál hiányoznak a hátsó koponya fájdalmai is. A jellegzetes cerebellaris ataxia nem támadja meg különben a felső végtagokat, míg a Meniére-féle tömkelegbántalomnál Guye szerint a beteg kézírása spastikus izomrángások folytán észrevehetően elváltozhatik. Ezen évekre visszanyúló pontos észlelet magyarázatát most már Hegyes és Marikovszky alapvető szép kísérleteiben találjuk, mióta tudjuk, hogy a házinyúlon nemcsak a szemek, hanem a két elülső végtag izomzata is a labyrinth részéről folytonosan reflexbeidegzés alatt áll. Oppenheim is elég hamisan a morbus Meniére két alosztályát veszi fel, az egyik, melynél a trias (fülzúgás, szédülés, hányás) előbb épülű betegnél, a másik, melynél fülbajok alapján keletkezik, és azonfelül pseudo-Meniére-ről szól. Ő is a szógazdag következtetésre jut, hogy a tömkeleg fennáló hyperaesthesiájánál azokban a készülékekben lép fel functiobeli zavar, melyek az endolymphában a stabilis egyensúly fenntartására és ekkér a hanghullámok gyengítésére szolgálnak ; az idegvégek erős izgalma szédülésre, fülzúgásra és hallási zavarokra vezet. Mint fent kifejtettem, ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a Meniére-tünetek, főkép ha csak egyenként vannak jelen, inkább lényegük szerint fülzúgásnak, szédülésnek, nagyothallásnak, hányásnak neveztessenek és hogy az agybajoknál és functionális neurosisoknál fellépő pseudo-Meniére kiküszöböltessék, tehát Meniére-féle betegségről csak akkor beszéljünk, ha az ismert kórkép előzetes kiváltó ok nélkül rohamokban apoplectiform vagy nem apoplectiform módon lép fel és az egész tünetcsoport ki van fejlődve. Legtöbb esetben a középső fül és tömkeleg megbetegedése váltja ki az idiopathikus kórképet. Ez esetben ugyanazon leletet és jelenségeket találjuk, mint az otitis internánál, mely szintén lassan, vagy egyszerre apoplectiform alakban léphet fel és melynél a szempapilla lelete valószínűvé teszi, hogy a tömkelegben súlyos vérzés, vagy egyszere fellépett thrombosis és pedig specifikus endarteriitis folytán támadt. Fülegészséges egyénekről azonban akkor sem szólhatunk, ha látszólag teljesen negatív fülleletet találunk, mert még a typusos otosclerosis is rendes dobhártyalelettel járhat, de egyes hangok számára van kiesés és az esetleg meglévő nagyfokú nehézhallás a hangfelfogó készülék betegségére vall. Gradenigo arra vezeti vissza a typusos szédülés-rohamokat, hogy a hurutos bántalom a félköralakú csatornák ampulláira distanciált és valóban Bonnafort óta tudjuk, hogy a félköralakú csatornák ampulláinak izgatása hamis Meniére-féle szédülési rohamokat válthat ki. Kényelmesen magyarázhatjuk azonban az egész kórképet Liebenmann bonettani leleteivel otosclerosisnál, ki tudvalevőleg az utóbbit a labyrinthrok sajátszerű csontbántalmára vezeti vissza, főkép a tömkeleg ablakainak közelében, a midőn a körülirt betegségi góczok osteoid jellegű, kórosan újonnan képződött csontszövetből, vagy oszitikus góczokból és rendellenes csontvelőüregekből („Spongiosirungsprocess“) állanak. Az endosteumig nyúló spongiosus üregek a tömkeleg folyadékát változó nyomási és töménységi viszonyok alá helyezik és azt eredményezhetik, hogy ama gyenge hártya, mely egyes esetekben a csontok helyett a tömkeleg perilympháját az új képződésű spongiosa nyiroküregeitől elválasztja, enged, áttör. Ezen egyszerre fellépő, az intralabyrinthaer-nyomás fokozásával és helyzetváltozással járó áttörések magyarázzák a Meniére- betegséget enyhe és súlyos alakjában. E nagyon plausibilis magyarázatra még visszatérek, mert ekkér értelmezhető a Meniére-betegségnél a galvánáram hatása is. Egyébként Hőgyes alapvető kísérleteiből azt is tudjuk, hogy a félköralakú csatornák ampulláinak finom szőrei egy a test mozgásait szabályozó központ centripetalis végkészülékeit képezik, míg a centrifugálisak a szemet mozgató idegek és szemizmok végkészülékei. A tömkeleg perilymphájának mesterséges hullámzása által, vagy villamozása által, itt-ott a canales semicirculares mechanikai regkopogtatása által, compensatorius szemmozgásokat és a szemteke bilateralis oscillatioját válthatta ki Hegyes. Érthető tehát, hogy a perilympha szintjének minden változása és pedig villamozás által is, a perilympha zavart niveauviszonyát helyreállítani és ekkép a zavart egyensúlyt kiegyenlíteni képes. Hasonlóképen magyarázható Liebenmann bonettani leletei és Hegyes kísérleti eredményei alapján a zúgás, míg a hányás a liquor cerebrospinalis és perilympha, illetve endolympha összeköttetésére vezethető vissza. Ide tartozik Bohrer érdekes észlelete is, ki egy betegénél magasfeszültségű villamos áram behatására a Meniére kórkép typusos kifejlődését látta, melyet ezek szerint a perilympha niveaujának változása idézett elő. És ha ezen összes magyarázataim tudományunk legújabb színvonalán állanak is, a betegségnek teljes képét csak akkor nyerhetjük, ha több, az esetben pontosan megvizsgált Meniére-eset került bonczolatra. Minthogy a Meniére-féle betegség súlyos, de sohasem halálra vezető betegség, egyelőre be kell érnünk a fent említett magyarázatokkal. Ezek után eléggé bevezettem dolgozatom második részét, a morbus Meniére-i galvánkezelését. Tagadhatatlan érdeme ideggyógyászunknak, Honáth Gyula magántanárnak, hogy újabban különös nyomatékkal utalt arra, hogy a typusos Meniére-betegségre gyógyíthatólag hathat a galvánáram. Egy teljes bizonyító erővel biró bilateralis esetet, melyet vele együtt észleltem, és melynek fülorvosi leletét otosklerosisnak állapítottam meg, a kir. orvosegyesület 1901. évi október 19-dikén tartott gyűlésén mutatott be Donáth. A 72 köbcentiméter átmérővel biró kathodot a tarkón, a korongalakú 5 köbcentiméter széles anódot majd az egyik tragusra, később a második tragusra alkalmazta, kezelési időtartama 5 pere, összesen 11 üléssel és 2 ,5 milliampere áramerősséggel. Utána tanítványa, Geschert két esetben ért el e kezeléssel sikert, melyet, hivatkozva Donáth közléseire, teljesen megerősített Bloch, Pribram prágai belgyógyász-tanár assistense, és Veraguth zürichi magántanár. Bloch a galvanisatiót négy esetben haránt a koponyán át alkalmazta, 1—2 milliampere áramerősséggel 4—5 perczig napjában vagy minden harmadik napon, az áram lassú be- és kilopódzásával, anélkül, hogy az összes eseteiben elért eklatáns sikert magyarázni tudná; Veraguth pedig két esetben 1—2 milliampere áramerősséggel. Ezen egybehangzó gyógysikerek felkeltették figyelmemet és azóta alkalmam volt typusos Meniére két esetében a galvánáram határozott gyógysikeréről meggyőződnöm. Minthogy azonban Donáth közleményei épen Budapesten nagy ellenmondásra találtak Sarbó Arthur egyetemi magántanár részéről, ki kereken tagadta e sikereket és kijelentette, hogy a galvánáram esetleg felszívódó képességét és az ezáltal származó javulást még elképzelni sem tudja, mert évekre terjedő idült folyamattal van dolgunk, mely remissiókkal és exacerbatiókkal jár, e tárgyba jobban elmélyedtem. Mielőtt a galvánáram hatásának tudományos magyarázatára áttérnék a Meniére-kórnál, a történelmi hűség kedvéért constatálnom kell, hogy, bár nagyon elvétve, a galvánáram e hatásáról már régibb irodalmi adatok is tesznek említést, így Ebstein már 1896-ban ajánlja, utána Frankl Hochwart 1898-ban, skepsise daczára e kezeléssel szemben, bilateralis esetekben alkalmazta és pedig egy gombelektródot a csecsnyújtvány tájékán, óvatos be- és kilopódzással és erősebb áramok kikerülésével, soha nagyobb adagban mint 0'8— 1'5 milliampére, kezdetben 2—3 percznyi tartammal, később egész 5 — 7 perczig naponta és a kezelés végén háromszor hetenként, sőt a Franklin-féle ferdouche-sal is voltak sikerei. Továbbá Politzer, ki a Meniérebetegség neurotikus alakjainál a nyak Sympathikus galvanisatioját ajánlotta, mert mint ismeretes, Woaks feltevése szerint a ganglion cervicale inf. n. sympathici bántalmánál akkép váltatik ki a Meniérebetegség, hogy az art. vertebralisra és ekkép a tömkeleg véredényeire, másrészt a ganglion összeköttetése által a vagus ágaival, directe ez utóbbira gyakoroltatik befolyás. Hasonlóképen dicséri Moll a galvánáramot és Ladreit de Lacharrière nek is sikerült két esetében teljes gyógyulást elérnie, melyet a galvánáram vasoconstrictorius hatásával magyaráz. Libotte, Schatzki azonban Benedict, Arbuis, Vigouroux példája szerint a franklinisatiót használták sikerrel, míg Skulski, jóval Donáth közleménye után, a faradisajtót ajánlja és Heermann kiemeli, hogy egyik esetét galván-, másik esetét faradés árammal kezelte sikerrel, mi szerinte még legjobban szól