Orvosi Hetilap, 1904. november (48. évfolyam, 45-48. szám)

1904-11-06 / 45. szám

650 ORVOSI HETILAP 1904. 45. sz. ismeretét, hogy pons-tumoroknál egyoldali contralateralis hallási zavar lép fel. Kétoldali süketséget szédüléssel és jellegzetes cere­bellaris ataxiával a kisagy (féreg) tumorainál észleltek; az agyacs­­daganatoknál fellépő és nagy ingadozással járó szédülés azonban különbözik a fülszédüléstől, mely utóbbinál hiányoznak a hátsó koponya fájdalmai is. A jellegzetes cerebellaris ataxia nem támadja meg különben a felső végtagokat, míg a Meniére-féle tömkelegbántalomnál Guye szerint a beteg kézírása spastikus izomrángások folytán észrevehetően elváltozhatik. Ezen évekre visszanyúló pontos észlelet magyarázatát most már Hegyes és Marikovszky alapvető szép kísérleteiben találjuk, mióta tudjuk, hogy a házinyúlon nemcsak a szemek, hanem a két elülső végtag izomzata is a labyrinth részéről folytonosan reflexbeidegzés alatt áll. Oppenheim is elég hamisan a morbus Meniére­­ két alosztályát veszi fel, az egyik, melynél a trias (fülzúgás, szédülés, hányás) előbb ép­ü­lű betegnél, a másik, melynél fülbajok alapján kelet­kezik, és azonfelül pseudo-Meniére-ről szól. Ő is a szógazdag következtetésre jut, hogy a tömkeleg fennáló hyperaesthesiájánál azokban a készülékekben lép fel functiobeli zavar, melyek az endolymphában a stabilis egyensúly fenntartására és ekkér a hanghullámok gyengítésére szolgálnak ; az idegvégek erős izgalma szédülésre, fülzúgásra és hallási zavarokra vezet. Mint fent ki­fejtettem, ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a Meniére-tü­netek, főkép ha csak egyenként vannak jelen, inkább lényegük szerint fü­lzúgásnak, szédülésnek, nagyothallásnak, hányásnak neveztes­senek és hogy az agybajoknál és functionális neurosisoknál fellépő pseudo-Meniére kiküszöböltessék, tehát Meniére-féle betegségről csak akkor beszéljünk, ha az ismert kórkép előzetes kiváltó ok nélkül rohamokban apoplectiform vagy nem apoplectiform módon lép fel és az egész tünetcsoport ki van fejlődve. Legtöbb esetben a középső fül és tömkeleg megbetegedése váltja ki az idiopathikus kórképet. Ez esetben ugyanazon leletet és jelen­ségeket találjuk, mint az otitis internánál, mely szintén lassan, vagy egyszerre apoplectiform alakban léphet fel és melynél a szempapilla lelete valószínűvé teszi, hogy a tömkelegben súlyos vérzés, vagy egyszere fellépett thrombosis és pedig specifikus endarteriitis folytán támadt. Fü­legészséges egyénekről azonban akkor sem szólhatunk, ha látszólag teljesen negatív fülleletet találunk, mert még a typusos otosclerosis is rendes dobhártya­lelettel járhat, de egyes hangok számára van kiesés és az esetleg meglévő nagyfokú nehézhallás a hangfelfogó készülék betegségére vall. Gradenigo arra vezeti vissza a typusos szédülés-rohamokat, hogy a hurutos bántalom a félköralakú csatornák ampulláira distanciált és valóban Bonnafort óta tudjuk, hogy a félköralakú csator­nák ampulláinak izgatása hamis Meniére-féle szédülési rohamokat válthat ki. Kényelmesen magyarázhatjuk azonban az egész kór­képet Liebenmann bonettani leleteivel otosclerosisnál, ki tudva­levőleg az utóbbit a labyrinthrok sajátszerű csontbántalm­ára vezeti vissza, főkép a tömkeleg ablakainak közelében, a midőn a körülirt betegségi góczok osteoid jellegű, kórosan újonnan képződött csontszövetből, vagy oszitikus góczokból és rendellenes csontvelőüregekből („Spongiosirungsprocess“) állanak. Az end­­osteumig nyúló spongiosus üregek­ a tömkeleg folyadékát változó nyomási és töménységi viszonyok alá helyezik és azt eredményez­hetik, hogy ama gyenge hártya, mely egyes esetekben a csontok helyett a tömkeleg perilympháját az új képződésű spongiosa nyirok­­üregeitől elválasztja, enged, áttör. Ezen egyszerre fellépő, az intra­­labyrinthaer-nyomás fokozásával és helyzetváltozással járó áttörések magyarázzák a Meniére- betegséget enyhe és súlyos alakjában. E nagyon plausibilis magyarázatra még visszatérek, mert ekkér értelmezhető a Meniére-betegségnél a galvánáram hatása is. Egyébként Hőgyes alapvető kísérleteiből azt is tudjuk, hogy a félköralakú csatornák ampulláinak finom szőrei egy a test mozgásait szabályozó központ centripetalis végkészülékeit képezik, míg a centrifugálisak a szemet mozgató idegek és szemizmok végkészülékei. A tömkeleg perilymphájának mesterséges hullám­zása által, vagy villamo­zása által, itt-ott a canales semicirculares mechanikai r­egkopogtatása által, compensatorius szemmozgásokat és a szemteke bilateralis oscillatioját válthatta ki Hegyes. Érthető tehát, hogy a perilympha szintjének minden válto­zása és pedig villamozás által is, a perilympha zavart niveau­viszonyát helyreállítani és ekkép a zavart egyensúlyt kiegyenlí­teni képes. Hasonlóképen magyarázható Liebenmann bonettani leletei és Hegyes kísérleti eredményei alapján a zúgás, míg a hányás a liquor cerebrospinalis és perilympha, illetve endolympha összeköttetésére vezethető vissza. Ide tartozik Bohrer érdekes észlelete is, ki egy betegénél magasfeszültségű villamos áram behatására a Meniére kórkép typusos kifejlődését látta, melyet ezek szerint a perilympha niveaujának változása idézett elő. És ha ezen összes magyarázataim tudományunk legújabb színvonalán állanak is, a betegségnek teljes képét csak akkor nyerhetjük, ha több, az esetben pontosan megvizsgált Meniére-eset került bonczolatra. Minthogy a Meniére-féle betegség súlyos, de sohasem halálra vezető betegség, egyelőre be kell érnünk a fent említett magyarázatokkal. Ezek után eléggé bevezettem dolgozatom második részét, a morbus Meniére-i galvánkezelését. Tagadhatatlan érdeme ideggyó­gyászunknak, Honáth­ Gyula magántanárnak, hogy újabban külö­nös nyomatékkal utalt arra, hogy a typusos Meniére-betegségre gyógyíthatólag hathat a galvánáram. Egy teljes bizonyító erővel biró bilateralis esetet, melyet vele együtt észleltem, és melynek fülorvosi leletét otosklerosisnak állapítottam meg, a kir. orvos­­egyesület 1901. évi október 19-dikén tartott gyűlésén mutatott be Donáth. A 72 köbcentiméter átmérővel biró kathodot a tarkón, a korongalakú 5 köbcentiméter széles anódot majd az egyik tragusra, később a második tragusra alkalmazta, kezelési idő­tartama 5 pere­, összesen 11 üléssel és 2 ,5 milliampere áramerősséggel. Utána tanítványa, Geschert két esetben ért el e kezeléssel sikert, melyet, hivatkozva Donáth közléseire, teljesen megerősített Bloch, Pribram prágai belgyógyász-tanár assistense, és Veraguth zürichi magán­tanár. Bloch a galvanisatiót négy esetben haránt a koponyán át alkalmazta, 1—2 milliampere áramerősséggel 4—5 perczig napjá­ban vagy minden harmadik napon, az áram lassú be- és kilopód­­zásával, a­nélkül, hogy az összes eseteiben elért eklatáns sikert magyarázni tudná; Veraguth pedig két esetben 1—2 milliampere áramerősséggel. Ezen egybehangzó gyógysikerek felkeltették figyelmemet és azóta alkalmam volt typusos Meniére két esetében a galván­áram határozott gyógysikeréről meggyőződnöm. Minthogy azonban Donáth közleményei épen Budapesten nagy ellenmondásra találtak Sarbó Arthur egyetemi magántanár részéről, ki kereken tagadta e sikereket és kijelentette, hogy a galvánáram esetleg felszívódó képességét és az ezáltal származó javulást még elképzelni sem tudja, mert évekre terjedő idült folyamattal van dolgunk, mely remissiókkal és exacerbatiókkal jár, e tárgyba jobban elmélyedtem. Mielőtt a galvánáram hatásának tudományos magyarázatára áttérnék a Meniére-kórnál, a történelmi hűség kedvéért constatálnom kell, hogy, bár nagyon elvétve, a galvánáram e hatásáról már régibb irodalmi adatok is tesznek említést, így Ebstein már 1896-ban ajánlja, utána Frankl Hochwart 1898-ban, skepsise daczára e kezeléssel szemben, bilateralis esetek­ben alkalmazta és pedig egy gombelektródot a csecsnyújtvány tájékán, óvatos be- és kilopódzással és erősebb áramok kikerülé­sével, soha nagyobb adagban mint 0'8— 1'5 milliampére, kezdet­ben 2—3 percznyi tartammal, később egész 5 — 7 perczig naponta és a kezelés végén háromszor hetenként, sőt a Franklin-féle ferdouche-sal is voltak sikerei. Továbbá Politzer, ki a Meniére­­betegség neurotikus alakjainál a nyak Sympathikus galvanisatioját ajánlotta, mert mint ismeretes, Woaks feltevése szerint a ganglion cervicale inf. n. sympathici bántalmánál akkép váltatik ki a Meniére­­betegség, hogy az art. vertebralisra és ekkép a tömkeleg véredényeire, másrészt a ganglion összeköttetése által a vagus ágaival, directe ez utóbbira gyakoroltatik befolyás. Hasonlóképen dicséri Moll a galvánáramot és Ladreit de Lacharrière nek is sikerült két eseté­ben teljes gyógyulást elérnie, melyet a galvánáram vasoconstrictorius hatásával magyaráz. Libotte, Schatzki azonban Benedict, Arbuis, Vigouroux példája szerint a franklinisatiót használták sikerrel, míg Skulski, jóval Donáth közleménye után, a faradisajtót ajánlja és Heermann kiemeli, hogy egyik esetét galván-, másik esetét faradés árammal kezelte sikerrel, mi szerinte még legjobban szól

Next