Orvosi Hetilap, 1905. június (49. évfolyam, 23-26. szám)

1905-06-04 / 23. szám

407 ORVOSI HETILAP 1905. 23. sz. következtében. Feltéve, hogy a rákbetegség, ha a beteg nem gyógy­kezelteti magát, áldozatát körülbelül 3 esztendő alatt öli meg, az egy évben a rákbetegség következtében elhalt betegek az összes rákosoknak egy harmadát képezik. Igaz, hogy ezen halálozási táblázatok diagnosisai nem kórbonczolaton alapulnak és való­színűleg meglehetősen sok téves adatot tartalmaznak, de egészen figyelmen kívü­l ezen adatot még­sem hagyhatjuk, mert ez is a mellett szól, hogy a bejelentett 3488 rákbeteg csak egy részét képezi annak a sok embernek, a­ki évenként a rákbetegségnek áldozatul esik. Ugyanez áll más országok rákstatistikájáról is. II. Rákos betegeinknek ezen nagy száma minden irányban fel kell hogy keltse érdeklődésünket és tevékenységünket s a midőn ez iránt még meg fogom tenni részletes előterjesztésemet, ma első­sorban azzal a kérdéssel foglalkozom, hogy milyen eredményt tudunk ma a rákbetegség sebészeti, operatív gyógykezelésével elérni. Erre a kérdésre a választ a vezetésem alatt álló klinika anyaga fogja megadni. Mindazon rákos beteghez, a­kiket a klinikán az 1897. szep­tember 1 .-től 1901. szept. 1.-ig terjedő 4 év alatt operáltunk, 1904. január havában kérdőíveket küldtünk, a­melyek a következő kérdéseket tartalmazták : 1. Hogyan érzi magát jelenleg? 2. Keletkezett-e az operált helyen újabb daganat vagy fekély és ha igen, mikor ? 3. Keletkezett-e az operativ óta teste valamely más részén daganat vagy fekély ? 4. Operálták-e azóta, hogy a klinikát elhagyta? Ha igen, hol és mikor ? A nevezett időszak alatt a klinikán 226 rákos beteget operáltunk. Ezek közül 175 betegnek a műtét utáni sorsa ismeretes, 51 betegről pedig semmiféle felvilágosítást sem kaptunk. A beszerzett anyag feldolgozásakor a következő elvek szerint jártunk el: A) Az eddigi sebészeti statistikák legnagyobb része azt a rákos beteget tekinti gyógyultnak, a­ki a műtét után 3 évvel nem kapott recidivát. Hogy eredményeinket az eddigi sebészeti statistikákkal összemérhessük, egyik számításunk alapjául a 3 évi recidivamentességet vettük. B) Újabban egyes statistikák gyógyultnak azt a rákos beteget tekintik, a­ki 5 évvel a műtét után nem kapott recidivát. Hogy eredményeinket ezen újabb statistikákkal is összemérhessük, egy második számításnak alapjául az 5 évi recidivamentességet vettük. C) Ezen újabb statistikák a gyógyulási százalék kiszámítá­sánál az operált rákbetegek számából levonják: 1. azokat, a­kik a műtét után közvetlenül ú. n. operatív halállal haltak meg, például sepsisben, nyelési pneumoniában stb.; 2. azokat, a­kik a műtét után meggyógyultak, de időköz­ben más betegség, ú. n. intercurrens betegség következtében haltak meg; 3. azokat, a­kikről nem sikerült semmi adatot sem be­szerezni. Azonban én ezt a számítást nem tartom eléggé szigorúnak, mert 1. az a beteg, a­ki a műtéttel összefüggő halállal, például pneumoniában vagy sepsisben halt meg, bár nem közvetlenül, de közvetve mégis csak a rák folytán vesztette el életét, mert a műtétet a rákbetegség tette szükségessé. Mivel pedig tanulmá­nyunknak az a czélja, hogy megtudjuk, vájjon a sebészet mai eszközeivel hány rákos beteget vagyunk képesek életben tartani, azért szigorúan számon kell vennünk mindazon rákos betegeket, a­kiket operatívval életben tartani nem tudtunk. 2. Azon betegek közül, a­kik a műtét után gyógyultan hagyták el a klinikát s a­kikről az a jelentés érkezett, hogy 3 vagy 5 éven belül otthon, más, úgynevezett intercurrens beteg­ségben haltak meg, többen bizonyára mégis csak a rákbetegség­nek lettek áldozatai. Ezen intercurrens betegségek — pneumonia, pleuritis, peritonitis stb. — egy jelentékeny része valószínűleg tüdő-, mellhártya-, vagy hashártyarák volt, a mely fellépett a nélkül, hogy a műtét után az elsődleges rák helyén recidiva fejlődött volna és a mely bonczolás hiján megállapítva nem lett. 3. Azon betegek közül, a kiknek a műtét utáni sorsa ismeretes, a műtétet követő 3, illetőleg 5 év alatt 53'4° o illető­leg 68'70n/o a rákbetegség következtében halt meg. Valószínű tehát, hogy azok közül, a­kiktől válasz nem érkezett, legalább is ugyanannyi halt meg rákban. De feltehető, hogy többektől épen azért nem érkezett semmi válasz, mert időközben otthonuk­tól távol valamely kórházban haltak meg a rák következményeiben. 4. Mindezekhez még hozzá kell vennünk azt, hogy az 5 évi recidivamentesség nem jelenti azt, hogy a beteg egészen bizonyosan és teljesen kigyógyult a rákjából, mert egyszer-más­­szor 8—15 év múlva is fellép még helybeli recidiva. Ha már most az 1—3. pontban összefoglalt okoknál fogva mindazon eseteket, a­melyeket némelyek a gyógyulási arányszám kiszámítása előtt az operáltak számából levonnak, mi nem vonjuk le, akkor mindenesetre egynéhány olyan halált írunk a rákbeteg­ség rovására, a­mely attól függetlenül jött létre. De mivel a 3­ 5 esztendő múlva még recidivamentes betegek közül, a­kiket a statistika gyógyultaknak tekint, egyik-másik később mégis csak a rák következtében hal meg, azt a hibát, a­mely ezáltal számí­tásunkba becsúszik, korrigálni fogja azon egynéhány más halál­eset, a mely a rákbetegségtől független s a melyet mégis annak a rovására irtunk. Elég okunk van reá, hogy a rákbetegség gyógyíthatóságával szemben a legskeptikusabb álláspontra helyez­kedjünk. A gyógyulási arányszám kiszámításakor tehát a leg­szigorúbban kell eljárnunk. Mindazonáltal, hogy eredményeinket mindkét számítási mód adataival összehasonlíthassuk, azokat mindkét módszer szerint számítottuk ki s mindkét adatot közöljük ; 5. azon eseteket, a­melyek recidiv rákokkal jöttek hozzánk, elválasztottuk azoktól, a­melyeket először mi operáltunk. Ezen recidiv rákokról külön statistikát közlünk. 6. Anyagunk megítélésekor még azt kell szemügyre vennünk, hogy e statistikába csak a klinika betegeit vettem fel, a­kik­ről a klinika évkönyvei rendes kimutatást hoznak, a­mely anyag tehát nyilvános ellenőrzés alatt áll. 7. Eredményeink megítélésekor figyelembe veendő még, hogy rákos klinikai betegeink többnyire már régen fennálló, nagyon elhanyagolt rákokkal jönnek a klinikára. Csak az olyan beteget utasítjuk vissza, a kinél már semmi kilátás sem lehet reá, hogy a rákot még sikerül kimetszeni, vagy a kinél más ellenjavalatok — cachexia, nagyon magas kor stb. — miatt állunk el a műtéttől. 8. Anyagunk, az operateurt tekintve, nem egyöntetű. A statistikai anyagba fel vannak véve az általam operált esetek ép úgy, mint a tanársegédek és a műtőnövendékek által operál­tak. Az elvek, a­melyek szerint ezen betegek valamennyien meg­operáltatnak, ugyanazok ugyan, de mivel az olyan statistika, a­mely csupán egy műtő által operált eseteket tartalmaz, mégis más megítélés alá esik, e tényt itt ki kell emelnem. III. Az elvek, a­melyek szerint anyagunkat gyógykezeltük, a következők: 1. Ha gyanú forog fenn, hogy valamely daganat vagy sekély rákos, de ezt makroskopikus vizsgálattal eldönteni nem lehet, akkor a rendelkezésünkre álló eszközökkel, szöveti vizsgá­lattal stb. a diagnosist lehetőleg rövid idő alatt tisztázzuk. 2. Ha rák kórisme biztos, akkor az egyedül megbízható gyógyító eljárás, a­melynél valószínűséggel számíthatunk reá, hogy a rákbeteget meggyógyítjuk, a rákos daganat teljes kimetszése. 3. Az első rákos gócz többnyire elég gyorsan növekszik és a nyirokerek útján eléggé gyorsan átterjed a szomszéd nyirok­csomókra s azokat befertőzi. Az első rákos góczot tehát minél hamarább ki kell metszeni. Minél későbben operálunk, annál nagyobb az első gócz, annál nagyobb az anyagveszteség, a­mely kimetszése után visszamarad s a­melyet pótolni kell, annál bizonyosabb, hogy a szomszéd nyirokcsomók is be vannak már fertőzve, sőt lehetséges, hogy a rák már azokon is túlterjedt és más szervekben is képezett áttéti góc­okat. Mihelyt tehát a rákbetegséget felismertük, azonnal hozzálátunk a műtéthez. Minden egyes nap, a­mely halogatással telik el, a betegre nézve veszé­lyeket rejt magában. 4. Az első rákos góc­ot úgy távolítjuk el, hogy ebből semmi sem maradjon a szervezetben. A kosmetikai konzervatív szempontú­

Next