Orvosi Hetilap, 1906. március (50. évfolyam, 9-12. szám)
1906-03-04 / 9. szám
342 ORVOSI HETILAP áttekintéséből, hogy még ezen most jelzett eredményt sem érhetjük el minden leukaemiánál. Hogy mely körülmények játszanak azonban szerepet, hogy egyik esetben a normális viszonyokat megközelítő állapotot vagyunk képesek egy időre létrehozni, a másikban pedig alig, vagy egyáltalában nem tudunk eredményt elérni, sőt egy harmadikban látszólag talán a lefolyást siettetjük, mindez ideig ismeretesen előttünk. Megoldása e kérdésnek s ennek kapcsán esetleg az egyes leukaemia alakoknál a kezelés indicatiojának pontosabb felállíthatása csakis akkor lesz remélhető, ha ismerni fogjuk a Röntgen-fénynek a fehérvérű betegekre gyakorolt hatásmódját. Azt gondolhattuk, hogy az állatkísérletezés megadja a kérdésre a választ. De — miként azt Arnethi is kifejti — az állatkísérletek eredményeit az emberre a maguk teljességében nem alkalmazhatjuk. Míg ugyanis ott a Röntgen-fény hatását normális állatokra vizsgáljuk, addig itt megváltozott boncztanú és működésű szervezetre gyakorolt befolyásról van szó, így érthető, hogy a vér elváltozásai a fehérvérűeknél Röntgen-sugár behatása után máskép nyilvánulnak, mint állatnál. Csupán azt emelem ki, hogy míg Heineken, valamint Helber és Linser3 állatainál elsősorban a lymphocyták pusztultak el, addig leukaemiásoknál elsősorban a neutrophil granulatiojú elemek megkereskedése észlelhető, s míg Aubertin és Beaufard alább leírandó kísérleteiben myelocytosis a besugároztatás egyik következménye, embernél ezzel szemben épen a myelocyták eltűnését a keringő vérből találjuk. Ehhez járul, hogy az állatkísérletek eredménye sem egyöntetű, így ismeretes, hogy Heineke vizsgálatai szerint a fő elváltozások a vérképző szervekben zajlanak le, s szerinte „a Röntgen sugarak electiv hatást fejtenek ki a lymphoid-szövetre“. Ezzel ellentétben Helber és Linser szerint a Röntgen-fény elsősorban a vérben keringő fehérvérsejteket roncsolja el, majd további vizsgálataik alapján a hatást a Röntgen-fény befolyása alatt képződő leukotoxinokkal magyarázzák, úgy ők, mint Heineke, valamint Baerman és Linser, továbbá Milchner és Mossez megegyeznek abban, hogy a legnagyobb rezistentiát a Röntgen-fénynyel szemben a vörösvérsejtek tanúsítanak. Ezzel ellenkező eredményre vezettek Aubertin és Beaujard kísérletei. A naponta besugároztatot állatoknál eleinte polynucleáris leukocytosis állott be, amely kifejezett myelocytosisba ment át. Majd megkevesbedett a vörösvérsejtek száma és rajtuk kifejezett elváltozások voltak észlelhetők : a myelocytosissal egyidejűleg magvas vörösvérsejtek jelentkeztek nagy számban. Egy idő múlva a myelocytosishoz leukopenia csatlakozott. A besugároztatok csontvelő sárgás-zsírosan volt elfajulva s granulált sejt nem volt benne található; a myeloid szövet maradéka fokozott tevékenységben volt s a lép is myeloid volt átalakulva. Nem csodálkozhatunk ezek után, ha a különböző szerzők nézetei a Röntgen-fénynek leukaemiásokra gyakorolt hatására vonatkozólag eltérők. Miként látjuk, eltekintve az ismeretlenkor hatánynak némelyek által hangoztatott bántalmazásától, a kérdés súlypontja az, hogy a Röntgen-fény csupán a fehérvérsejteket roncsolja-e el, vagy pedig nem támadja-e meg e mellett a vérképző szerveket is s e miatt csökken a fehérvérsejtek termelése. A húgysavkiválasztás mennyiségének megváltozása a Röntgen-kezelés alatt e kérdéseket nem fejti meg, azon feltevésből indultak ugyanis ki, ha csupán fokozott szétesés forog fenn, akkor ennek megfelelőleg fokozott húgysavkiválasztás lesz a következmény. Ámde míg Krauser eseteiben igen regnövekedett a húgysavkiválasztás a fehérvérsejtszám megkeveskedésével egyidejűleg, addig Königern hét chronikus myeloid leukaemiájánál a kezelés 1 Arneth : Zum Verstiindniss der Wirkung der R.-Strahlen bei d. Leukämie. Berl. kl. Woch. 1905. 38. sz. 2 Heineke: Münch, med. Woch. 1903. 48. sz. 1904. 18. sz. és Mitteil, aus d. Grenzgeb. d. Med. u. Chir. 1904. Bd. XIV. p. 21. 3 Helber u. Linser-. Experim. Unters, etc. Münch, m. W. 1905. p. 689. 4 Aubertin et Beaujard: Arch. gén. de médec. 1904. VII. 26 és 1905. III. 7. Soc. de Biolog. 1905. I. 28 és 1905. II. 4. 5 Helber u. Linser: Verhandl. d. Kongresses f. innere Medizin. Wiesbaden. 1905. p. 143. 8 Baerman u. Linser: Miinch. med. Woch. 1904. 231 sz. 7 Milchner u. Mosse: Berl. kl. Woch. 1904. 29. sz. 8 Krause: Verhandlung, d. Kongresses f. innere Med. Wiesbaden. 1905. p. 135. 9 Königen: Münch, med. Woch. 1905. p. 2298. elején átmenetileg fokozódott a húgysavkiválasztás s amint a klinikai és haematologiai kép javult, csökkent az összes purintestek kiválasztása, majd pedig normális értéket ért el. Ez szerinte a magszétesés megkeveskedésének kifejezése és miután egyidejűleg a sejtek száma is kevesebb lesz, fel kell venni, hogy a sejtképződés is csökkent. A leukaemia tartós javulása ezértnem a szétesés fokozódásán alapulna, hanem a sejttermelés megakadályozott voltán. Végül Lossent esetében kezdettől fogva előrement emelkedés nélkül kevesbedett mindinkább a húgysavkiválasztás s ezért a javulást szerinte csakis a leszállított fehérvérsejtképződés magyarázza meg. Ezen leszállított fehérvérsejtképződés okának értelmezésénél Arneth2 szerint nem roncsolási folyamatról van szó, hanem aumnderverbrauch11 -ról, mely a besugároztatás tartamával és intensitásával növekszik, míg végre a vérnek nagyfokú — ha nem is teljes — sanatioja áll be. Tehát ép az ellenkezőjét kell felvenni a keringő fehérvérsejtek, megsemmisítésének, vagy a hamatopoeticus szervek bántalmazásának. „Es ist eine Täuschung anzunehmen, — mondja — dass die Mgelocyten deswegen aus dem leukämischen Blute verschwinden weil sie den Röntgenstrahlen verfallen. Sie verschwinden im Gegentheile wohl nur deswegen aus dem Blute, weil der Reiz aus der Peripherie, d. h. der Verbrauch an Neutrophilen, Eosinophilen, tie im Blute successive sinkt und somit für sie .... die Ursache wegfällt, aus dem Marke in die Blutbahn auszutreten. A vörös- és fehérvérsejtek ezen előrehaladó javulásával talán a hypothetikus kórokozó megtámadása is egybe van kötve. Láthatjuk, hogy a kérdés eldöntésére érvek úgy az egyik, mint a másik irányban rendelkezésre állnak, végleges bizonyítékunk azonban hiányzik. Igen fontosnak tartom azért az ily módon kezelt betegekre vonatkozó észleletek ismertetését, s lehetőleg a betegség teljes lefolyására és a beteg későbbi sorsára vonatkozó adatoknak közzétételét. Csakis így alkothatunk magunknak helyes véleményt a kezelés értékéről az egyes esetben, s az sem lehetetlen, hogy ez észleletek összehasonlítása után esetleg betekintést nyerünk a leukaemiások szervezetében a Röntgen-kezelés alatt végbemenő változások lényegébe. A Stefánia-gyermekkórházban az elmúlt év folyamán három Röntgen fénynyel kezelt leukaemia-esetet volt alkalmunk észlelni : egy myeloid és két acut lymphoid leukaemiát. Észlelésük folyamán több érdekes adat merült fel, melyeket a következőkben foglalunk össze. 1. eset: A budapesti kir. orvosegyesület 1905. május 6.-án tartott ülésén bemutattam egy Röntgen fénynyel kezelt, myeloid leukaemiában szenvedő 13 éves fiúgyermeket, kinél 826 pereznyi besugároztatás után a klinikai és haematológiai képben igen jelentékeny javulást értünk el. A lép tetemesen, körülbelül harmadára visszafejlődött, a hasmenések megszűntek, a testsúly növekedett, az erőbeli állapot lényegesen javult. A kezelés előtt talált 1 2.870.000 vörös-, 230,000 fehérvérsejtszám, 40°ía haemoglobintartalom helyett a bemutatás alkalmával 5 100,000 volt a vörös-, 14,000 a fehérvérsejtek száma és 90° a haemoglobintartalom. Míg a kezelés előtt a szövettani képben 59% neutrophil polymdsejtet, 3°/olymphocytát, 5% eosinophil, 7% basophil sejtet, 26% neutrophil myelocytát s sok erythroblastot jegyezhettem fel, addig a bemutatás alkalmával ezzel szembe legutolsó leletként a következőt állíthattam : 72% neutr. polyn., 13°/o lymphocyta, 4% % eosinophil, 8% basophil sejt, 3% neutr. myelocytas a magvas vörösvérsejteknek teljes eltűnése. Bár az átalakulás a vérképben igen nagy volt, még mindig távol állott a normális typustól és kifejeztem akkor azon véleményemet, hogy tekintettel arra, hogy még mindig látható a szövettani képben a neutrophil sejtelemek r megnövekedett száma, még mindig keringenek a vérben — bár igen megfogyatkozva — éretlen vesősejtek és nagyon számos a basophil szemcsézettségű sejtalak, gyógyulásról beszélnünk nem szabad. Bemutatásomat ezért csupán előzetes jelentésnek tekintettem s ígértem, hogy iparkodni fogok majd a beteg további sorsáról beszámolni. Ezt teszem röviden a következőkben : 1 Lossen: Verhandl. d. Kongress, f. inn. Med. Wiesbaden 1905. pag. 175. 2 Arneth, 1. c. 3 Orvosi Hetilap, 1905. Gyermekgyógyászat. 3. sz. 1906. 9. sz.