Orvosi Hetilap, 1906. június (50. évfolyam, 22-25. szám)
1906-06-03 / 22. szám
588 ORVOSI HETILAP 1906. 22. sz. törvény quantitativ vagy qualitativ megváltozásából az izmok vagy idegek betegségének természetére, fokára és helyére lehet következtetni. Amíg az állandó áram csupán ingadozásai, főleg zárás és nyitás útján hoz létre izomrángást, addig az átterjedő áram, direkt vagy indirekt alkalmazva, az illető izmot állandó összehúzódásra bírja. Az izmok minden összehúzódása hőemelkedéssel jár. Hosszú ideig nem tudták a hőemelkedés okát megfejteni, eleinte a hőforrást a vérodafolyás többletében keresték, míg Becquerel, Ziemssen, Helmholtz és Heidenhain érdekes kísérletei kimutatták, hogy azon inger, mely a mozgató ideg útján az izomhoz jut, azt nem csupán contractiora készteti, hanem egyúttal élenyülési folyamatot is indít meg; az élenyülés termékei a nagyobb szénsavkiválasztás, a kreatin és kreatinin-sav megszaporodása, egy szabad sav termelése, valamint az éleny nagyobb mennyiségű elégése és az izomfehérje elhasználása — ezt eléggé bizonyítják. A működő izom hőemelkedése ezen élenyülési folyamatban találja forrását; az ugyanakkor beálló vérkeringésgyorsulás csak annyiban járul hozzá, amennyiben a fokozott oxydatiohoz megkívántató elégési anyagot szolgáltatja. A tapasztalás és a kísérletek egyaránt bizonyítják, hogy az izom fejlődésére, épségének megtartására és táplálkozására feltétlenül szükséges, hogy működésben legyen, időnként összehúzódjék. Az összehúzódás indítja meg az anyagcserét, mely forrása a melegnek és munkabírásnak. Hisz tudjuk, hogy megfelelő gyakorlat útján mily tökélyre lehet izmainkat fejleszteni, míg a nyugvó izom, mely összehúzódásában bármi okból teljesen akadályozva van, elsoványodik, majd egyszerű atrophia vagy elfajulás alá esik. Mily fontos ilyenkor az akarat befolyásától megfosztott izmokat mesterséges inger útján, melyet legkiválóbban a villamosság képvisel, összehúzódásra bírni, hogy épségüket lehetőleg megóvjuk vagy legalább romlásukat késleltessük. Bénult izmok ingerlékenysége a villámárammal szemben megváltozhatik, ugyanis tudjuk, hogy központi okból bénult izmok hosszú ideig, évekig megtartják elektromusculáris contractilitásukat mindkét áramnem iránt s csak évek után csökken az , míg környéki bénulás alatt álló izmok, ha az idegvezetés teljesen megszűnt, már 10—14 nap alatt elvesztik összehúzódási képességüket a Faradayáramnem iránt, ellenben galvánáram zárására vagy nyitására, bár tunyábban, reagálnak. Később azonban a környékileg bénult s így táplálkozási idegeitől is megfosztott izom elfajulás alá esvén, a galvánáram iránt nem csupán quantitativ, hanem qualitativ eltérést is mutat, amennyiben az ismert Pflüger-féle rángási törvényt nem tartja be, hanem rendetlen módon húzódik össze a zárások és nyitások alatt. Ugyanis erősebb lehet a rángás vagy előbb áll be az anodnyitásnál, mint a kathodnyitásnál stb. Ezen rendellenesség az elfajulási reactio nevét viseli, mely tünet fontos diagnostikai jel a bénulás természetének megítélésére. Tudva ezeket, peripheriás izombénulásnál az állandó árammal fogunk dolgozni az izomösszehúzódások előidézésére, minthogy Faraday-áramra azok nem reagálnának. A központi okból bénult izmokat mindkét áramnemmel kezelhetjük. Nem érdektelen környéki bénulásoknál a Faraday-áram iránti összehúzódás kimaradásának okát keresni. Ha az ép izmot akár közvetve, vagyis mozgató idegének izgatása útján, akár közvetlenül, amidőn magára az izomtestre helyezzük az elektródot, összehúzódásra bírjuk, ez mindkét esetben az izomban lefutó mozgató idegrostok izgatására áll be. Ha azonban a mozgató ideg elfajulás miatt vagy egyéb okból vezető- és functioképességét elveszíti, akkor, de csakis akkor mutatkozik tisztán az izomállomány direct izgatásának hatása. Galvánáram zárására tunyán húzódik össze az ilyen izom, melyet hosszabb ideig kell az áram hatásának kitenni, csak pillanatig tartó galvánáramra nem reagál. így érthető most, hogy környéki tökéletes bénulás alatt álló izmok, melyeknek mozgató idegei teljesen degeneráltak, miért nem húzódnak össze Faraday-áramra, mely áram, mint tudjuk, folytonos gyors zárás és nyitás alatt áll. A búvárok közt sok ideig ellentétes felfogás uralkodott arról, vájjon élő emberen alkalmazható erejű villámárammal a mélyebb szervek, főleg az agy- és gerincvelő, direct érinthetők-e ? E kérdést meggyőző kísérletekkel Eric igenlőleg döntötte el, és pedig kiválóan a galvánáram részére, míg a Faraday-áram oly erőben, hogy az az agyig vagy gerinczvelőig hatoljon, fájdalmassága miatt nem annyira alkalmas. A kísérleteknél Erb akként járt el, hogy emberi hullák koponyáján tallérnagyságú léket nyitott s az agyvelőből annyit távolított el, hogy annak helyét egy békaidegczomb-készítmény kitölthesse. A léket átlátszó üveglemezzel befedte. Ekkor a épkörti koponyán keresztül, hossz- és harántirányban váltakozva, 10—14 M. A. galvánárammal zárást és nyitást végzett, mire a békaczomb mindannyiszor rángással felelt. Ugyancsak reagált a békacomb, ha Faraday-áramot bocsátott át a koponyán, csakhogy ez utóbbit oly erősen kellett alkalmazni, amily erőben élő ember alig tűri. Hasonló eredményre jutott a gerincvelőnél is- így be lett bizonyítva, hogy a központi idegrendszer galvánárammal directe befolyásolható. Hisz már előbb tapasztalták, hogy a koponyára alkalmazott galvánáram zárásnál és nyitásnál szédülést okoz, márpedig ez agytünet. Így magyarázható a galvánáram hatása az érzékszervekre is: a látóideg, a hallóideg, az ízérzés mind speciális működésre kel, ha galvánáram által izgattatik. A galvánáram elektrolysises képességgel is bír, folyadékokat, melyek oldott alkatrészeket, főleg sókat oldva tartalmaznak, két componensre bont, ezeket ionoknak nevezik. Azok, melyek a katkod körül gyűlnek meg, kamionok, s az anod körüliek az anionok Ezen alapon némelyek azon nézetben vannak, hogy a villámáram gyógyhatása főleg vegyi úton érvényesül, amennyiben az elektrolysis által szabaddá lett ionok az egyik sarktól a másikhoz vándorolva, anyagcsere útján fejtenek ki gyógyító hatást. Kataphorás tulajdonsága abban állana, hogy a villamárara irányában a szövetek nedve is az anodtól a kathodhoz mozogna. Ezen felvétből kiindulva, a villamárara segítségével a szervezetbe orvosságokat (jodkalium, kénese stb.) akartak bejuttatni, amennyiben a positiv elektród szivacs- vagy vattaburkát az orvossággal átitatták s a megindult villámáram azt magával ragadva, a szöveteken keresztül a nemleges sark felé sodorná. Később azonban pontos ellenőrző kísérletek kimutatták, hogy a positiv elektródban elhelyezett orvosságok legfeljebb a bőrig jutottak, de mélyebbre nem. A villámáram az érmozgató idegeket is befolyásolja. Az elektródok alatt és körül a bőr eleinte rendszerint haloványabb, majd élénkvörös színű leszen. Hőhatása ismeretes s ezen tulajdonságánál fogva mint galvanokauter alkalmaztatik. Újabban a villamfényfürdők is ezen alapulnak. Ezek elmondása után belemehetünk azon kérdés tárgyalásába, váljon bir-e az elektrotherapia tudományosan megokolt jogosultsággal és gyógyhatással ? A villamosság hatalmas physikai, vegyi és élettani hatása alapján nagy várakozással tekintettek therápiás befolyására is. A múlt század derekán fellendült villamos gyógykezelés nemcsak az orvosok körében, hanem a nagyközönség között is túlságos vérmes reményeket támasztott, hisz nagy számban termettek az elektrotherapeuták és a viharagyógyászati művek : Benedikt, Brenner, Rosenthal, Erb, nálunk Fromhold, stb. S mint minden új gyógymódnál a túlságos várakozást rendesen csalódás követi, úgy látjuk bizonyos fokban ezt a villamos gyógykezelésnél is. Amíg a villamáram élettani hatása feltűnő és örvendetes módon vitte előbbre és derítette fel ismereteinket az ideg- és izomélet és működés terén, s biztos segítőeszköz lett a kórisme és jóslat körül, addig therápiás értékét többen teljesen kétségbe vonják, mások csupán psychés, ú. n. suggestiv hatást tulajdonítanak neki. Ez utóbbi felfogás egyik fő képviselője Möbius. Hivatkoznak arra a körülményre, hogy a villámáram alkalmazásának legkülönbözőbb, néha ellentétes módjai által ugyanazon therápiás eredmények érhetők el, sőt néha az elektródok áramnélküli alkalmazása is eredményt mutat. Elfogulatlan elbírálás után azonban mégis azt kell ráonda- s nunk, hogy számbavéve a villámáramnak az izmokra, az érmozgatókra, az idegekre való hatását, az elektrotónus előidézését, továbbá azon több oldalról végzett nagyszámú klinikai kísérleteket, melyeket Bemak radialis bénulásban szenvedőknél, e sorok írója arczidegbénulásoknál végzett, végül Friedländer kísérleteit állatokon létrehozott mesterséges bénulásoknál, a midőn a suggestio felvételel