Orvosi Hetilap, 1906. november (50. évfolyam, 44-47. szám)
1906-11-04 / 44. szám
1906. 44. sz. ORVOSI HETILAP meleg borogatások, izzasztások és lázellenes szerek alkalmaztattak. Ismeretes azon tény is, hogy egy ízben alkalmazott próbabeszúrás és próbaöblítés is teljes eredményt biztosított, ezt is a Highmar - üregben felhalmozott váladék teljes kiürülésével lehet kapcsolatba hozni. Hogy ez lehetséges nemcsak szúrt nyiláson át, hanem a természetes nyiláson keresztül is, az ma már vita tárgyát nem képezheti és az általunk ismertetett különböző nyílásai a Highmar-üregnek ezt meg is magyarázzák. De a tapasztalat azt mutatta, hogy egyszerűen a természetes nyiláson át végzett öblítések is teljes eredménynyel jártak úgy heveny, mint idült esetekben, mert a nyílási területbe és a nyílásba helyezett canule mellett az öblítő vízsugarat követő genykiürülésnek tere marad, így észleltek egyszeri és egynéhányszori öblítéssel teljes eredményt heveny és idült emplemáknál. Annál könnyebb és biztosabb lehet ezen eredmény, ha a váladék kiürülését a jelzett alakviszonyok, egy, két, három és négy járulékos nyílás vagy nagyon tág rendes nyílás elősegítik. Ami a spontán gyógyulást illeti, ezen alkalommal a váladék kiürülését biztosító brrt nyílásokra kívántuk a figyelmet irányítani. Természetes, hogy másoknak és saját maguknak tapasztalatai, melyek a Highmar üregnek a természetes nyíláson át kiöblítésével eredményt mutathatnak fel, ezen ismertetett alakviszonyoknak szintén lényeges részt juttathatnak. A Highmar-üreg emplemáinak heveny eseteiben a meleg gőzök, meleg borogatások, lázellenes szerek, antinervinák, izzasztók, a középső orrjáratnak cocain és adrenalinnal való ecsetelés mellett a természetes nyíláson át végzett kiöblítése többnyire eredményt biztosítanak. Az idült genyedések eseteiben tapasztalataink alapján mondhatjuk, hogy sok esetben sikerül a Highmar üreget a természetes nyíláson át kiöblíteni, másoknak tapasztalata is megerősíti ezt a tényt. A kiöblítéssel sűrű genytömegek, egész genyhólyagok ürülhetnek ki. Általában a kiöblítés után a betegek megkönnyebbülve érzik magukat, a fájdalmak enyhülnek, a kellemetlen szag csökken, majd elmarad, a genyfolyás is megszűnik. Igaz ugyan, hogy ez az eljárás az önkezelésre alig alkalmas. Az orvos által végzendő endonasális kiöblítés azonban nagyon becses conservativ eljárás, mely olyan esetekben is eredményt biztosíthat, midőn heves subjectív jelenségek, erős neuralgiák vannak jelen. A heveny esetekben legtöbbször czélhoz vezet, az idült esetekben, ha néha hosszabb időt igényel is, kedvező eredményeket biztosíthat. Könyvünkben megírtam mindazon okokat, melyek a megfelelő endonasális vagy gyökeres sebészi beavatkozásokat szükségessé teszik. Ezen megállapított javalatok mellett a Highmar-üregnek endonasális kiöblítésében értékes gyógyeljárással rendelkezünk, mely a megfelelő esetekben kíméletes módon teljes eredményt tud biztosítani. Ezen eredményt elősegíthetik a fentebb ismertetett alakviszonyok, melyek a váladékképződés szabad lefolyását lehetővé teszik és az öblítésnél a váladék kiürülését megkönnyítik. Közlemény a szt. István-kórház VII. orvosi osztályáról. (Főorvos: Hochhalt Károly dr., egyetemi magántanár.) Adat a kóros tejczukorvizelés ismeretéhez: alimentáris lactosuria gyomorbántalmakban. Irta: Halász Aladár dr. Az alimentáris laevulosuriára vonatkozó kísérleteim közben több alkalommal tapasztaltam, hogy míg rendes viszonyok között kísérleti egyéneimnél 150 gm. tejczukornak éhgyomorra való bevétele után 12 nem jelentkezett lactosuria, egyes esetekben, melyek 1 Alimentáris laevulosuria májbajokban. Orvosi Hetilap, 1905. 39—40. sz. .* 2 A szervezet tejezukorkihasználó képességét a szerzők jóval kisebbnek tartják, mint a mekkora az a valóságban. Eltekintve attól, hogy minden czukor kihasználása bizonyos mértékig egyéni, vizsgálataim, melyeket évekkel ezelőtt Klug tanár intézetében állatokon végeztem s később nagyobb emberanyagon az osztályon volt módomban kiegészíthetni, a mellett szólnak, hogy a szervezet ezukortolerantiája rendkívül nagy és épszervezető egyénnél 150 gm.-nyi ezukor, legyen az bár dextrose, laktose, saccharose avagy lae,vulose, csak módfelett ritkán és kivételesen vált ki czukorvizelést. Egyes állatfajoknál pedig hihetetlenül magas a czukorassimilatio határa, így pl. alig nyolcz kgm.-os kutyánál 180 graum dextrose bevétele után sem észleltem czukorvizelést. később az obductionál nagyobbrészt dilatatiohoz vezető gyomortumoroknak bizonyultak, a fenti adag, sőt ennél kevesebb (120 gra.) tejezukor bevétele után már lactosuria volt észlelhető, holott ugyanakkor 150 gm. dextrose elfogyasztása után czukormentes maradt betegeim vizelete. Régóta ismeretes ugyan, hogy a lactoset jóval nehezebben tudja a szervezet feldolgozni, mint a dextroset, mégis sajátosnak tűnt fel előttem, hogy miért épen gyomorbetegeimnél váltható ki legkönnyebben a tejcukorvizelés. De másfelől már Gerhardt észlelete is arra engedett következtetni, hogy a gyomorbélcsatorna megbetegedése alimentáris tejczukorvizelésre hajlamosít: a nevezett szerző tapasztalatai szerint ugyanis gyomorbélhurutban szenvedő csecsemőkön könnyen jelentkezik szoptatási tejczukorvizelés. Ez irányban való vizsgálódásra serkentett továbbá ama tény is, hogy az alimentáris lactosuriára vonatkozó ismereteink rendkívül hiányosak, s a szoptatást beszüntető nők s a tejjel táplált béllmrutos csecsemők lactosuriáján kivüll a tejcukornak a vizeletben megjelenésére hajlamosító egyéb kóros állapotot nem ismerünk. Kísérleti eljárásomat illetőleg a következőket óhajtom elmondani : ép gyomorbéltractusú s szőlőczukorral szemben normális szénhydrátkihasználó képességgel bíró egyéneknek a tej -czukorral szemben való tolerantiáját 45 esetben tettem próbára s azt tapasztaltam, hogy 150 gm. lactosenak éhgyomorra való bevétele után nem jelentkezik alimentáris lactosuria. Kísérleti egyéneim közül 8 szenvedett faájzsugorodásban, 4 máj , illetve epehólyagrákban pusztult el, egynek-egynek zsír-, illetve moschat-mája volt, háromnál gümös hashártyagyuladás folyt le, kettőnek májechinococcusa volt, négy gümőkóros volt, egynél petefészekdaganatot, egy másiknál prostatarákot derített ki a bonczolás, egy szívbajos, egy Basedow-kóros, egy emphysemás volt, egyet petefészektömlő miatt operáltak, egy sokizületi csúzzal került az osztályra, egy marantikus és egy ideges volt, a többi pedig egészséges, illetve üdülő. A kísérleti egyének közül 24 később obductiora került, ez esetekben kisebb fokú, jobbatlan pangás okozta hurutos elváltozásoktól eltekintve ép volt a gyomorbéltractus. Úgy az ép gyomrú, mint a gyomorbeteg (főképen gyomorrákos) egyéneknél a kísérlet előtt pontos vizeletvizsgálatot végeztem. A kérdéses egyén szénhydrattolerantiáját pedig minden esetben 150 gm. dextrose adagolása által igyekeztem megállapítani: ha a dextrose bevételét követő első 4 — 6 órában ezukormentes maradt a beteg vizelete, szervezetének szénhidrat-, helyesebben ezukorkihasználó képességét normálisnak vettem. Betegeim a czukrot jelenlétemben, éhgyomorra 3 dl. vízben oldval vették be, miután előzetesen hólyagjukat kiürítettem. A kísérleti egyének vizeletét a czukor bevételét követő 4—6, egyes esetekben 8 órán át kétórai időközökben vizsgáltam. A czukor jelenlétének kimutatására egyfelől a Trommer- és Nylander-próbát, másfelől az erjesztő, illetve polarisatiós eljárást használtam. Csaknem minden esetben erjedésnek tettem ki a lactosetartalmú vizeletet is, hogy ennek negatív volta után feltétlen biztonsággal lactosenak tarthassam a kiválasztott czukorfajt. Minthogy rendszerint friss s egyébként is a polarisatiós meghatározáshoz ólomacetáttal színtelenített vizeletet használtam az erjesztőpróbához is, a tejezukor másodlagos, baktériumos elbomlásából származó hiba kizárható volt. A vizelet czukortartalmának mennyileges meghatározására, ahogy azt már említettem volt, mint legmegbízhatóbb s a mellett legkevésbé körülményes eljárást a polarisatiót használtam. Eseteim 2 csoportba oszthatók ; az egyik csoport, melyről már fentebb megemlékeztem, ép gyomorral biró egyénekből áll, a 1 A tejezukor egyes esetekben tulajdonképen csak suspendálva volt, mert vízben alacsony hőmérsék mellett rosszul (6—7 rész) oldódik. Az említett reduction próbák a tejcukortartalmú vizelettel sokkal nehezebben, csak hosszas forralás után sikerülnek, nem úgy, mint a dextrintartalmú húgygyal: megtörtént, hogy 1% (polarisaties controll!) lantosét tartalmazó vizelet alig redukált, 0 1—0 2% lactosotartalom mellett pedig a Trommer-próba egyáltalán nem, a Nylanderféle pedig csak hosszas forralás és állás után sikerüült. 3 V. ö. Halász: „A Lohnstein féle ú. n. praccisiós erjesztő Saccharometer értékéről- Orvosi Hetilap, 1903. 1007