Orvosi Hetilap, 1909. január (53. évfolyam, 1-5. szám)

1909-01-10 / 2. szám

:14 ORVOSI HETILAP Mozgás­zavarok mutatkoznak a jobb, tehát a szúrás oldalának megfelelő alsó végtagban, melynek goromba ereje erősen csökkent; ezt a fekhelyről csak féllábnyi magasságra tudja felemelni. Osztá­lyomon tartózkodása elején ezen végtag járása még erősen spastico­­paresises volt, lábát a földön csúsztatva maga után húzta, most azonban már jobban emeli. A reflexekre vonatkozólag érdekes, h­ogy a jobboldali has- (epi-, meso- és hypogastrikus) reflexek, valamint a jobb cremaster-reflex hiányzanak, míg a baloldaliak élénkek. A térd- és Achilles-inreflexek fokozottak, különösen jobb­oldali : ezen oldalon lábolom is is van. Babinski-tünet nincs. Érdekesek, mint minden egyes Brown-Séquard-féle laesióban, már a sérülés változó kiterjedése és a sensibilis vezetékek elren­deződésének homályossága miatt is az érzés­zavarok. Ezek elül a csecsbimbó magasságában, hátul jóval mélyebben, körülbelül a 10. hátcsigolyán kezdődnek és röviden így foglalhatók össze: a jobb testfélen tactilis hypaesthesia és erős hyperalgesia, a bal testfélen analgesia illetőleg hypalgesia és thermanaesthesia úgy a hideg, mint a meleg iránt. Az izomérzés mindkét alsó végtagon egyenlően jó. A székelés, vizelés, erectio, libido rendes. A beteg állapota észlelésem alatt javult, és pedig nemcsak a jobb alsó végtag moz­gékonysága, hanem a tactilis hypaesthesia is. Egy erősen anaes­­thesiás terület van még hátul, tenyérnyi nagyságban, a gerincz­­oszlop mellett a 9. hátcsigolyától a 4. linbális csigolyáig terjedő­­leg, valamint elöl a jobb csecsbimbó magasságától az inguinális tájig, melynek külső határa a mamilláris vonalban fekszik. A­ gerinczvelősérülés tehát az 5. és 6. hátsegmentumban történt, melyek egy síkban feküsznek a 4. hátcsigolya processus spino­­susával. Ennek megfelel az érzés-zavar felső határa, mely elül az 5. borda, hátul a 8. hátcsigolya magasságában fekszik. Érdekes az epi-, meso- és hypogastrikus, valamint a cremaster-reflex kiesése a sérülés oldalán. Oppenheim­nek élő emberen tett ingerlési kísér­letei szerint a hasreflexek centruma a Vili—XII. hátsegmentumba helyezendő, tehát itt már a laesio helye alatt van. Ellenkezőleg viselkednek a még mélyebben fekvő centrumokkal bíró térd- (2 -4. lumbális segmentum) és Achillesia-reflexek (5. lumbális, 2. sacrális segmentum), melyek mindkét oldalt fokozottak, de különösen a sérülés oldalán. Ugyanezen oldalon találjuk a tactilis hypaesthesiát, mert a tapintásérzést vezető hátulsó kötegek­ a pyramispályákat tartalmazó oldalsó kötegekkel együtt átmetszettek. A fájdalom-, valamint a hideg- és melegérzést vezető pályák kereszteződése miatt a sérülés oldalán hyperalgesia van (a beteg már csekély tűszúrásokra itt felugrik), az ellenkező testfélen pedig analgesia és thermanaesthesia. Mint ritkaságot ki kell emelnem, hogy a betegen november 29.-én öt ízben rendkívül erős fájdalomrohamokat észlel­tünk a jobb oldalon, melyek a jobb alsó végtag feszítő görcsével jártak együtt. A fájdalmakat a beteg különösen a hypochondriumba és bokába lokalizálta , nyöszörögve ide-oda vetődött és eltorzult arczát hideg verejték borította el; ezen fájdalomrohamok 5—10 perczig tartottak. Alkalmasint a fájdalomvezető rostok izgalma forgott fenn. Meglepő ily gerinczvelősértésekben a jelentékeny javulás, mely magától áll be. Úgy látszik, hogy ebben nagy része van azon körülménynek, hogy az ejtett sebek tiszták s hogy össze­tapadás, inkariálás és regeneratio útján messzemenő működés­javulás jöhet létre. (Folyt. következik.) A Budapesti Kir. Orvosegyesület sebészeti szakosztálya. (VI. ülés 1908 november 12.-én.) Elnök : Dollinger Gyula. Jegyző: Winternitz Antal. Fischer Aladár: Az inguinális lymphomák sebészi kezeléséről. A tágabb értelemben vett lágyék­mirigyek két csoportban vannak elhelyezve. Az egyikét a Poupart-szalaggal párhuzamosan felületesen fekszenek, ezek a szorosabb értelemben vett inguinális mirigyek ; a másik csoportéi az előbbi láncz irányára függőlegesen fekszenek, ezek az ú. n. cruralis mirigyek; közülük a mélyebbek a vena femoralis mentén, annak belső oldalán a canalis cruralisban egészen a septum cruraleig terjednek, a­hol ezen mirigyek leg­utolsója és legnagyobbika mint Rosenmüller-féle mirigy ismeretes. Operatív szempontból ezen mirigyek viszonya a czomberekh­ez igen fontos. Az arteria femoralis a processus falciformis fasciae latae alatt, jól védve, kifelé fekszik, úgy hogy gü­mős mirigyek kiirtásakor alig sérülhet meg. A vena femoralis már kevésbé védett; mediális részét erős pólya nem borítja; megtörténhetik, kivált peri­adenitises kérgesedés esetén, hogy a vena femoralis megsérül. Ha a nagy őzemberek megsérülnek, vérér­varratot végzünk mindazon esetekben, a­melyekben szét nem esett, műtét közben el nem mállott mirigyet irtunk ki. Fistulus, szétesett mirigyek ki­takarításakor — a sebüreg hiányos asepsise miatt — biztosabb és jobb a ligatúra, kivéve, ha valamely ok miatt (pl. nagy vér­vesztés, a szívizom hiányos működése) a vérnyomás rendellenesen alacsony. Ha a vénán kivnl az arteria femoralis is megsérült, első­sorban vérér­varratra törekedjünk. A­mi ezen mirigyek kiirtásának javalatát illeti, a vélemények ingadozók. Ez onnan van, mert tagad­hatatlan, hogy a megbetegedett mirigyek sokszor maguktól gyógyul­nak, másrészt a beteg mirigycsomók kiirtása nehéz, fáradságos és a nagy erek szomszédsága miatt kényes beavatkozás, a­melyet ha nem végezünk szabatosan, a gyógyeredmény nem valami csábító. Az előadó álláspontja az, hogy a gü­mős mirigyek gyors és biztos gyógyszere csakis a kiirtás. Általános elvül szolgálhat, hogy mo­bilis, periadenitises elváltozásokat nem mutató, el nem lágyult mirigyek fennforgásakor az exspectativ álláspont megengedhető. Azonban ilyen esetben is, ha az exspectativ kezelés rövidesen nem ad eredményt, a kiirtás ajánlatos. Ellágyulásokat, periadenitises elváltozásokat, sipolyokat, exulceratiókat mutató mirigyeket mindig ki kell irtani. Kivételt csak oly betegek tesznek, kikben egyéb szervek nagyfokú gümősödése van jelen, s a­kik erőbeli állapotuk fogyatékossága miatt nagyobb beavatkozást nem tudnak elviselni. Az inguinális lymphomák kiirtásának technikáját illetőleg az előadó a következőket ajánlja: A beteg mirigyek feltárására legjobb a Lauenstein-féle metszés. Ezen metszés függőleges szára biztosítja a mirigyek könnyebb le­­praeparálását a czomberekről és a drainezésre is igen jó. A metszés a fennálló sipolyok és scrophylodermás bőrrészek szerint módosulhat. A mirigyek kipraeparálásakor törekedjünk az egész mirigycsomót egy darabban eltávolítani, a­nélkül, hogy az esetleg ellágyult miri­gyek tartalma a friss sebüregekbe ömöljék. Ha ez mégis megtör­ténnék, a seb leöblítése hydrogénhyperoxyddal, az eszközük, a kez­­tyű­k és az izoláló kendők váltása szükséges. A mirigyek kiprae­­parálásának módját illetőleg az élesen, szikével való dolgozás elő­nyösebb, mint a mirigyeknek tompa úton eltávolítása. Az esetben, ha az iliacális mirigyek is betegek, ez utóbbiak eltávolítására a leg­ismertebb eljárás a Lennander- és a Kocher-féle. A Lennander-féle műtét igen beható és inkább csak rossztermészetű mirigyek ki­irtásakor ajánlatos. Tuberculosus mirigyek eltávolítására a sokkal kevéssé beható Kocher-féle eljárás használandó, melylyel eseteiben az előadó is czélt ért. A műtét után minden esetben ajánlatos a drainage, illetve az antisepsises tamponade Kocher értelmében. Annál inkább szükség van rájuk, mert a lymphorrhoea ezen műtétek után elég gyakran jelentkezik. Állandó nyirokkeringési zavaroktól és oedemáktól a gümős lágyéki mirigyek kiirtása után nem kell félnünk, mert egyrészt néhány egészséges mirigy visszamarad, másrészt szabatos vizsgá­latok szerint a mirigyeket környező kötő- és zsírszövetnek meg­van az a képessége, hogy a kiesett nyirokpályákat pótolja. Dollinger Gyula: A vezetésem alatt álló klinikán többször kötöt­tük le a vena femoralist. A végtagon ennek folytán súlyos táplálkozás­zavarok nem támadtak. Hogy ilyenkor az arteria femoralist is lekössük, semmikép sem tartom indokoltnak. Ha a gümős nyirokcsomók rövid időn belül nem fejlődnek vissza, kiirtjuk. Ezzel először is egy gümős góczot távolítunk el a szervezetből, másodszor pedig elejét veszszü­k azoknak az elváltozásoknak, a­melyek később sok kellemetlenség kút­­forrásává válnak. A ki nem irtott nyirokcsomók bizonyos idő múlva széjjelmálnak és tályogokat alkotnak, a­melyek nyomán sipolyok maradnak fenn. Ezek folytonos sebkötözést tesznek szükségessé és nem gyógyulnak meg, a­míg az egész sajtos tömeg ki nem ürült, a­mi néha hónapokig is eltart. Ez alatt a beteg mindenféle fertőzésnek van ki­téve és a nyirokcsomók kiirtása is ekkor már nehezebb, mert a szom­szédsággal erősebben kapaszkodnak össze. Ha a nyirokcsomó szétesett, de a felületre még nem tört át, tehát a tályog egyébként be nem fer­tőzött, tiszta gü­mős sajtos anyagot tartalmaz, a nyirokcsomó kiirtása után ez nem gátolja meg a per primam gyógyulást, ha a sebből gon­dosan kitöröljük." Így van ez az izület körüli tályogokkal is, a­mire már sokszor felhívtam a figyelmet. Ha azonban a tályog már áttört és már genykeltő baktériumok is vándoroltak be a sipolyon keresztül, a sebet nem szabad egészen bevarrni, mert a genyedés majdnem bizonyos. 1909. 2. sz.

Next