Orvosi Hetilap, 1909. január (53. évfolyam, 1-5. szám)
1909-01-10 / 2. szám
:14 ORVOSI HETILAP Mozgászavarok mutatkoznak a jobb, tehát a szúrás oldalának megfelelő alsó végtagban, melynek goromba ereje erősen csökkent; ezt a fekhelyről csak féllábnyi magasságra tudja felemelni. Osztályomon tartózkodása elején ezen végtag járása még erősen spasticoparesises volt, lábát a földön csúsztatva maga után húzta, most azonban már jobban emeli. A reflexekre vonatkozólag érdekes, hogy a jobboldali has- (epi-, meso- és hypogastrikus) reflexek, valamint a jobb cremaster-reflex hiányzanak, míg a baloldaliak élénkek. A térd- és Achilles-inreflexek fokozottak, különösen jobboldali : ezen oldalon lábolom is is van. Babinski-tünet nincs. Érdekesek, mint minden egyes Brown-Séquard-féle laesióban, már a sérülés változó kiterjedése és a sensibilis vezetékek elrendeződésének homályossága miatt is az érzészavarok. Ezek elül a csecsbimbó magasságában, hátul jóval mélyebben, körülbelül a 10. hátcsigolyán kezdődnek és röviden így foglalhatók össze: a jobb testfélen tactilis hypaesthesia és erős hyperalgesia, a bal testfélen analgesia illetőleg hypalgesia és thermanaesthesia úgy a hideg, mint a meleg iránt. Az izomérzés mindkét alsó végtagon egyenlően jó. A székelés, vizelés, erectio, libido rendes. A beteg állapota észlelésem alatt javult, és pedig nemcsak a jobb alsó végtag mozgékonysága, hanem a tactilis hypaesthesia is. Egy erősen anaesthesiás terület van még hátul, tenyérnyi nagyságban, a gerinczoszlop mellett a 9. hátcsigolyától a 4. linbális csigolyáig terjedőleg, valamint elöl a jobb csecsbimbó magasságától az inguinális tájig, melynek külső határa a mamilláris vonalban fekszik. A gerinczvelősérülés tehát az 5. és 6. hátsegmentumban történt, melyek egy síkban feküsznek a 4. hátcsigolya processus spinosusával. Ennek megfelel az érzés-zavar felső határa, mely elül az 5. borda, hátul a 8. hátcsigolya magasságában fekszik. Érdekes az epi-, meso- és hypogastrikus, valamint a cremaster-reflex kiesése a sérülés oldalán. Oppenheimnek élő emberen tett ingerlési kísérletei szerint a hasreflexek centruma a Vili—XII. hátsegmentumba helyezendő, tehát itt már a laesio helye alatt van. Ellenkezőleg viselkednek a még mélyebben fekvő centrumokkal bíró térd- (2 -4. lumbális segmentum) és Achillesia-reflexek (5. lumbális, 2. sacrális segmentum), melyek mindkét oldalt fokozottak, de különösen a sérülés oldalán. Ugyanezen oldalon találjuk a tactilis hypaesthesiát, mert a tapintásérzést vezető hátulsó kötegek a pyramispályákat tartalmazó oldalsó kötegekkel együtt átmetszettek. A fájdalom-, valamint a hideg- és melegérzést vezető pályák kereszteződése miatt a sérülés oldalán hyperalgesia van (a beteg már csekély tűszúrásokra itt felugrik), az ellenkező testfélen pedig analgesia és thermanaesthesia. Mint ritkaságot ki kell emelnem, hogy a betegen november 29.-én öt ízben rendkívül erős fájdalomrohamokat észleltünk a jobb oldalon, melyek a jobb alsó végtag feszítő görcsével jártak együtt. A fájdalmakat a beteg különösen a hypochondriumba és bokába lokalizálta , nyöszörögve ide-oda vetődött és eltorzult arczát hideg verejték borította el; ezen fájdalomrohamok 5—10 perczig tartottak. Alkalmasint a fájdalomvezető rostok izgalma forgott fenn. Meglepő ily gerinczvelősértésekben a jelentékeny javulás, mely magától áll be. Úgy látszik, hogy ebben nagy része van azon körülménynek, hogy az ejtett sebek tiszták s hogy összetapadás, inkariálás és regeneratio útján messzemenő működésjavulás jöhet létre. (Folyt. következik.) A Budapesti Kir. Orvosegyesület sebészeti szakosztálya. (VI. ülés 1908 november 12.-én.) Elnök : Dollinger Gyula. Jegyző: Winternitz Antal. Fischer Aladár: Az inguinális lymphomák sebészi kezeléséről. A tágabb értelemben vett lágyékmirigyek két csoportban vannak elhelyezve. Az egyikét a Poupart-szalaggal párhuzamosan felületesen fekszenek, ezek a szorosabb értelemben vett inguinális mirigyek ; a másik csoportéi az előbbi láncz irányára függőlegesen fekszenek, ezek az ú. n. cruralis mirigyek; közülük a mélyebbek a vena femoralis mentén, annak belső oldalán a canalis cruralisban egészen a septum cruraleig terjednek, ahol ezen mirigyek legutolsója és legnagyobbika mint Rosenmüller-féle mirigy ismeretes. Operatív szempontból ezen mirigyek viszonya a czomberekhez igen fontos. Az arteria femoralis a processus falciformis fasciae latae alatt, jól védve, kifelé fekszik, úgy hogy gümős mirigyek kiirtásakor alig sérülhet meg. A vena femoralis már kevésbé védett; mediális részét erős pólya nem borítja; megtörténhetik, kivált periadenitises kérgesedés esetén, hogy a vena femoralis megsérül. Ha a nagy őzemberek megsérülnek, vérérvarratot végzünk mindazon esetekben, amelyekben szét nem esett, műtét közben el nem mállott mirigyet irtunk ki. Fistulus, szétesett mirigyek kitakarításakor — a sebüreg hiányos asepsise miatt — biztosabb és jobb a ligatúra, kivéve, ha valamely ok miatt (pl. nagy vérvesztés, a szívizom hiányos működése) a vérnyomás rendellenesen alacsony. Ha a vénán kivnl az arteria femoralis is megsérült, elsősorban vérérvarratra törekedjünk. Ami ezen mirigyek kiirtásának javalatát illeti, a vélemények ingadozók. Ez onnan van, mert tagadhatatlan, hogy a megbetegedett mirigyek sokszor maguktól gyógyulnak, másrészt a beteg mirigycsomók kiirtása nehéz, fáradságos és a nagy erek szomszédsága miatt kényes beavatkozás, amelyet ha nem végezünk szabatosan, a gyógyeredmény nem valami csábító. Az előadó álláspontja az, hogy a gümős mirigyek gyors és biztos gyógyszere csakis a kiirtás. Általános elvül szolgálhat, hogy mobilis, periadenitises elváltozásokat nem mutató, el nem lágyult mirigyek fennforgásakor az exspectativ álláspont megengedhető. Azonban ilyen esetben is, ha az exspectativ kezelés rövidesen nem ad eredményt, a kiirtás ajánlatos. Ellágyulásokat, periadenitises elváltozásokat, sipolyokat, exulceratiókat mutató mirigyeket mindig ki kell irtani. Kivételt csak oly betegek tesznek, kikben egyéb szervek nagyfokú gümősödése van jelen, s akik erőbeli állapotuk fogyatékossága miatt nagyobb beavatkozást nem tudnak elviselni. Az inguinális lymphomák kiirtásának technikáját illetőleg az előadó a következőket ajánlja: A beteg mirigyek feltárására legjobb a Lauenstein-féle metszés. Ezen metszés függőleges szára biztosítja a mirigyek könnyebb lepraeparálását a czomberekről és a drainezésre is igen jó. A metszés a fennálló sipolyok és scrophylodermás bőrrészek szerint módosulhat. A mirigyek kipraeparálásakor törekedjünk az egész mirigycsomót egy darabban eltávolítani, anélkül, hogy az esetleg ellágyult mirigyek tartalma a friss sebüregekbe ömöljék. Ha ez mégis megtörténnék, a seb leöblítése hydrogénhyperoxyddal, az eszközük, a keztyűk és az izoláló kendők váltása szükséges. A mirigyek kipraeparálásának módját illetőleg az élesen, szikével való dolgozás előnyösebb, mint a mirigyeknek tompa úton eltávolítása. Az esetben, ha az iliacális mirigyek is betegek, ez utóbbiak eltávolítására a legismertebb eljárás a Lennander- és a Kocher-féle. A Lennander-féle műtét igen beható és inkább csak rossztermészetű mirigyek kiirtásakor ajánlatos. Tuberculosus mirigyek eltávolítására a sokkal kevéssé beható Kocher-féle eljárás használandó, melylyel eseteiben az előadó is czélt ért. A műtét után minden esetben ajánlatos a drainage, illetve az antisepsises tamponade Kocher értelmében. Annál inkább szükség van rájuk, mert a lymphorrhoea ezen műtétek után elég gyakran jelentkezik. Állandó nyirokkeringési zavaroktól és oedemáktól a gümős lágyéki mirigyek kiirtása után nem kell félnünk, mert egyrészt néhány egészséges mirigy visszamarad, másrészt szabatos vizsgálatok szerint a mirigyeket környező kötő- és zsírszövetnek megvan az a képessége, hogy a kiesett nyirokpályákat pótolja. Dollinger Gyula: A vezetésem alatt álló klinikán többször kötöttük le a vena femoralist. A végtagon ennek folytán súlyos táplálkozászavarok nem támadtak. Hogy ilyenkor az arteria femoralist is lekössük, semmikép sem tartom indokoltnak. Ha a gümős nyirokcsomók rövid időn belül nem fejlődnek vissza, kiirtjuk. Ezzel először is egy gümős góczot távolítunk el a szervezetből, másodszor pedig elejét veszszük azoknak az elváltozásoknak, amelyek később sok kellemetlenség kútforrásává válnak. A ki nem irtott nyirokcsomók bizonyos idő múlva széjjelmálnak és tályogokat alkotnak, amelyek nyomán sipolyok maradnak fenn. Ezek folytonos sebkötözést tesznek szükségessé és nem gyógyulnak meg, amíg az egész sajtos tömeg ki nem ürült, ami néha hónapokig is eltart. Ez alatt a beteg mindenféle fertőzésnek van kitéve és a nyirokcsomók kiirtása is ekkor már nehezebb, mert a szomszédsággal erősebben kapaszkodnak össze. Ha a nyirokcsomó szétesett, de a felületre még nem tört át, tehát a tályog egyébként be nem fertőzött, tiszta gümős sajtos anyagot tartalmaz, a nyirokcsomó kiirtása után ez nem gátolja meg a per primam gyógyulást, ha a sebből gondosan kitöröljük." Így van ez az izület körüli tályogokkal is, amire már sokszor felhívtam a figyelmet. Ha azonban a tályog már áttört és már genykeltő baktériumok is vándoroltak be a sipolyon keresztül, a sebet nem szabad egészen bevarrni, mert a genyedés majdnem bizonyos. 1909. 2. sz.