Orvosi Hetilap, 1909. március (53. évfolyam, 10-13. szám)

1909-03-07 / 10. szám

1909. 10. sz. ORVOSI HETILAP A spirochaetákat tartalmazó tonsilláknak sajátos, nem nagy­­foku­, kissé merev infiltratiója a korai latens szakban eléggé jellemző s ezért már az eddigi tapasztalásunkból is mondhatjuk, hogy kis gyakorlottsággal már eleve gyaníthatjuk azokat az eseteket, a­melyeknek a vizsgálata positív spirochaetalesetet ad. Minthogy a tonsillának spirochaetás vizsgálata rendkívül könnyen végrehajtható és akadályokba úgyszólván sohasem ütközik, felmerülhet a kérdés, hogy a korai lueses eseteknek latens szakában felhasználható-e ez a vizsgálati mód a diagnosis biztosítására. Az eddigi tapasztalásunk alapján úgy véljük, hogy az bizonyos esetekben annál is inkább tehet jó szolgálatot, mert pozitív lelet esetén minden körülmény között teljes bizonyossággal felvehetjük a fennálló litest. Igen érdekes és tanulságos adatokat kaptunk a következő positív esetünkben: X. Y. 22 éves bölcsészethallgató luesét 1908 április havában acquirálta. Jelentkezésekor (június hó) kifejezett sclerosisa és általános m­aculás kiütése volt. 50 kenés egy búzám­ban. A beteg nem dohányos. 1908 október havában gyengén ki­fejezett plaque-ot a torokban, nevezetesen a tonsillákon és az elülső garativeken. Ezek helybeli kezelésre és 30 kenésre csak­hamar megszűntek. Nagy nyaki nyirokcsomókon kívül semmiféle tünet. Jodkára. 1909 január 2.-án a kissé infiltrált, klinikailag lueses tünet­nek nyomát sem mutató bal tonsillából, közel az elülső garatívhez véres kaparékot vettünk. A vizsgálat nagy számban typusos spiro­­chaeta pallidát derített ki. Január­­10.-én ugyanarról a helyről újabb vizsgálati anyagot vettünk. Az eredmény most is positiv volt. A harmadik vizsgálatot január 20.-án végeztük s az eredmény ekkor is ugyancsak positiv volt. Ez az esetünk világosan bizonyítja, hogy a korai tünetmentes szakban a tonsilla hosszabb időn át is rejthet magában spirochaetákat. Közel fekvő az a felvétel, hogy az oly betegnek, mint a most említett, nem kellene egyebet tennie, mint hogy ingereknek kitegye a torkát (például dohányzás) és újra meg­kapná a plaque-okat. Ezt a véleményünket megerősíteni látszik a következő ese­tünk, a­mely szintén a fenti 9 pozitív esetünk közül való. X. Y. 28 éves ügyvédjelölt syphilissel 1908 augusztus havában fertőzte magát. Észlelésünk alá akkor került, a­mikor előzőleg már 20 kenést és jodkúrát végzett. 1908 november havában kifoszlott papulák a tonsillákon. Ezek általános és helybeli kezelés közben (20 kenés, ecsetelés) csakhamar elmúltak. 1909 január elején a beteg még tünetmentes. Ugyanakkor a jobb tonsilla alig észrevehetően infiltrált. A kaparékban spirochaetákra bőven akadunk. 10 nappal később (pár napi erősebb dohányzás nyomán) ugyanott kis typusos lueses plaque-ot találtunk, a­melyben természetesen nagy számmal volt spirochaeta. Nyilvánvaló, hogy az ily adatok alapján mennyire gyanús szemmel kell néznünk „tünetmentes“ betegeink szájüregét a fertőző­képesség szempontjából. Hasonló vizsgálatokat a köztakarónak különböző helyein is végez­tünk, és pedig elég nagy számban (mintegy 15 esetben). Itt is klinikailag már teljesen meggyógyult korai lueses tünetek (papulák) maradványait vizsgáltuk. Az eredmény nem volt biztató, mert mind­össze egy ízben sikerült a typusos pallidákat elég nagy számban egy teljesen meggyógyult, kissé hypertrophiás nedvező genitalis papula maradványaiban kimutatnunk. Az esetre nézve megemlítjük, hogy fiatal nőre vonatkozott, a­kinek l­ese a vizsgálatkor körülbelül 4 hónapos volt. A papula teljes eltűnését a vizsgálat idejétől 16 nap választotta el. Még megjegyezzük, hogy a papula a frenulum labiorum pudendi-n ült s hogy a beteg a vizsgálat előtt közvetlenül 40 kenést befejezett. A többi vizsgálatunk negatív eredményt adott. Vizsgálati anyagként főleg szájkörüli és genitális papulák szerepeltek. Hogy a negatív esetek nem bizonyítják azt, hogy a vizsgált helyen spirochaeták nem lettek volna, azt Sandman kutatásai is valószínűvé teszik, mert a gyógyult sclerosisokban ő sem talált spirochaetákat, jóllehet az ilyen anyaggal végzett oltásai pozitív eredményre vezettek. Oly adatokkal, melyek a spirochaetáknak a lueses nyil­­vánulás helyén való hosszabb megmaradását bizonyítják, több­ször találkozunk az irodalomban, így Hoffmannt is említi, hogy több ízben neki is sikerült lueses residuumokkal positív oltást elérnie. Ki tudta továbbá mutatni a spirochaetákat életképes állapot­ban a „Dunkelfeldbeleuchtung“ segélyével specifikusan még nem kezelt sclerosisok maradványában és hegében. Más vizsgálók is találtak az exanthemák residuumaiban spirochaetákat, így Pasini egyik congenitális lueses esetében a papulás syphilidnek atrophiás és pigmentált maradványában 2 év után is ki tudta őket mutatni. Lát­szólag ép tonsilla kaparókában a luesnek korai latens szakában Krtille és Hoffmann is talált spirochaetákat. Mindezek a tapasztalások és vizsgálatok ellentmondanak azon nézetnek, a­melyet Thalmann különben igen érdekes munkájában­ kifejezésre juttatott. Ez a szerző elméleti okoskodásokból kiindulva többek között azt állítja, hogy a kénesőnek a spirochaeta pallidára nézve specifikus baktericid hatása van. A kéneső hatása alatt a syphilidekben a spirochaeták tömegesen pusztulnak, szétesnek, a­minek azután a közvetlen hatása az, hogy felszabadulnak belőlük az endotoxinok. Ez a felvétel akkor állhatna meg, ha bebizonyosod­nék, hogy a lueses jelenségekből a spirochaeták az intenzív kezelés folytán kivétel nélkül elpusztulnak. Thalmann állítja is ezt. Magya­rázata ellenében az imént ismertetett döntő adatokon kívül leg­jobban felhozhatók a mi tapasztalásunk által is megerősített azon vizs­gálatok (Press, Fűrész2), a­melyekből kiderül, hogy a manifest­­ueses tünetek, ha már gyógyulóban és visszafejlődésben vannak is, intenzív általános és helybeli kezelés ellenére gyakran tartalmaznak elég bőven spirochaetákat. Kíséreljük meg fejtegetni, hogy mai ismereteink segítségével a spirochaetáknak egyik-másik lueses recidi­vához való viszonyát mily mó­don foghatjuk fel. Tudjuk, hogy a syphilisnek legkoraibb szakában is már általánosan fertőzött a szervezet. A syphilis tudniillik máig előbb árasztja el a szervezetet spirochaetákkal és toxinokkal, mint a­hogyan azt az általános fertőzés klinikai megjelenése nyomán gondolták. Egyebek között a korai Wassermann-féle reactio és főleg Hoffmann-nak a vérben talált spirochaeta-lelete e felvétel mellett szól. A syphilisnek első általános eruptiója alkalmával a spirochae­ták szükségképen az egész szervezetben vannak szétszórva. Jelen­létüket a test egyes részein azonban csakis azon általuk ébresztett reactióból ismerjük fel, mely klinikai tünettel jár. Hogy ilyenkor jelen vannak a spirochaeták, azt bizonyosnak vehetjük, hiszen arról a legtöbb esetben elég könnyű szerrel meggyőződhetünk. Csaknem bizonyossággal felvehető, hogy például a belső szervekben is meg­telepszik a spirochaeta, a­hol rövidebb-hosszabb ideig életképesen megmaradhat, de arról a legtöbb esetben klinikailag tudomást nem szerezhetünk. Kivételesen azonban már a legkoraibb szakban is okozhatnak tüneteket a belső szervekben. A legújabban Wacher­ által közölt pericarditis exsudativa luetica esete a korai secundaer időszakban is ezt látszik bizonyítani. Hogy a syphilises beteg leg­inkább már az ily korai szakban, a spirochaetákkal először elárasztás alkalmával szerzi meg a talajt a későbbi, lueses alapon kifejlődött belső bajokhoz, az több újabb szerző véleménye szerint valószínű (Thalmann, Wacher). Miután a spirochaeták reactiója által létrejött tünetek (leg­inkább a köztakarón és a száj nyálkahártyáján) teljesen kifejlődtek, idővel ismét visszafejlődnek, antilieses kezelésre gyorsabban, a nélkül pedig lassabban. A syphilidek ilyenkor — ha tudniillik a típusos korai jelleget öltik — felszívódnak és pedig klinikailag elég gyorsan és tökéletesen, szövettanilag azonban igen lassan, hosszú idő múltán. Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a spiro­chaeták által létrehozott syphilid felszívódásával vagy szétesésével párhuzamosan és aránylagosan pusztulnak el a benne levő spiro­chaeták is. Neumann vizsgálatai óta tudjuk, hogy a felszívódás szövetileg nem oly tökéletes, mint klinikailag. A spirochaeták ennek megfelelően nem is pusztulnak el valamennyien a syphilid gyógyulásá­val, sokszor visszamaradnak valószínűleg oly helyen, a­hol a felszívó­dás tömegre nézve a legcsekélyebb, azaz a peripherián. A spirochae­táknak tökéletes elpusztulását véleményünk szerint csak oly syphilidek­ben vehetjük fel, a­melyekben a szövet teljesen szétesik, például az ex­­ulcerált gammában. Ily heges területen recidiva nem is lesz sohasem, hiszen épen ez a tapasztalat az, mely a lues és a lupus vulgaris közötti differentiáló diagnosisra felhasználható. Hogy a spirochaeta pallida pusztulása mily egyéb körülmények közreműködése által (lokális 1 Hoffmann: Dermatologische Zeitschrift, 1908. 5. füzet. 1 Thalmann: Die Syphilis und ihre Behandlung stb. Dresden, 1906. 2 A luesellenes kúra és a spirochaeta pallida. Budapesti orvosi újság, 1907. (Börkórtani melléklet.) 3 Wacher: Wiener kiin. Wochenschrift, 1909. 3. sz. 187

Next