Orvosi Hetilap, 1909. március (53. évfolyam, 10-13. szám)
1909-03-07 / 10. szám
1909. 10. sz. ORVOSI HETILAP A spirochaetákat tartalmazó tonsilláknak sajátos, nem nagyfoku, kissé merev infiltratiója a korai latens szakban eléggé jellemző s ezért már az eddigi tapasztalásunkból is mondhatjuk, hogy kis gyakorlottsággal már eleve gyaníthatjuk azokat az eseteket, amelyeknek a vizsgálata positív spirochaetalesetet ad. Minthogy a tonsillának spirochaetás vizsgálata rendkívül könnyen végrehajtható és akadályokba úgyszólván sohasem ütközik, felmerülhet a kérdés, hogy a korai lueses eseteknek latens szakában felhasználható-e ez a vizsgálati mód a diagnosis biztosítására. Az eddigi tapasztalásunk alapján úgy véljük, hogy az bizonyos esetekben annál is inkább tehet jó szolgálatot, mert pozitív lelet esetén minden körülmény között teljes bizonyossággal felvehetjük a fennálló litest. Igen érdekes és tanulságos adatokat kaptunk a következő positív esetünkben: X. Y. 22 éves bölcsészethallgató luesét 1908 április havában acquirálta. Jelentkezésekor (június hó) kifejezett sclerosisa és általános maculás kiütése volt. 50 kenés egy búzámban. A beteg nem dohányos. 1908 október havában gyengén kifejezett plaque-ot a torokban, nevezetesen a tonsillákon és az elülső garativeken. Ezek helybeli kezelésre és 30 kenésre csakhamar megszűntek. Nagy nyaki nyirokcsomókon kívül semmiféle tünet. Jodkára. 1909 január 2.-án a kissé infiltrált, klinikailag lueses tünetnek nyomát sem mutató bal tonsillából, közel az elülső garatívhez véres kaparékot vettünk. A vizsgálat nagy számban typusos spirochaeta pallidát derített ki. Január10.-én ugyanarról a helyről újabb vizsgálati anyagot vettünk. Az eredmény most is positiv volt. A harmadik vizsgálatot január 20.-án végeztük s az eredmény ekkor is ugyancsak positiv volt. Ez az esetünk világosan bizonyítja, hogy a korai tünetmentes szakban a tonsilla hosszabb időn át is rejthet magában spirochaetákat. Közel fekvő az a felvétel, hogy az oly betegnek, mint a most említett, nem kellene egyebet tennie, mint hogy ingereknek kitegye a torkát (például dohányzás) és újra megkapná a plaque-okat. Ezt a véleményünket megerősíteni látszik a következő esetünk, amely szintén a fenti 9 pozitív esetünk közül való. X. Y. 28 éves ügyvédjelölt syphilissel 1908 augusztus havában fertőzte magát. Észlelésünk alá akkor került, amikor előzőleg már 20 kenést és jodkúrát végzett. 1908 november havában kifoszlott papulák a tonsillákon. Ezek általános és helybeli kezelés közben (20 kenés, ecsetelés) csakhamar elmúltak. 1909 január elején a beteg még tünetmentes. Ugyanakkor a jobb tonsilla alig észrevehetően infiltrált. A kaparékban spirochaetákra bőven akadunk. 10 nappal később (pár napi erősebb dohányzás nyomán) ugyanott kis typusos lueses plaque-ot találtunk, amelyben természetesen nagy számmal volt spirochaeta. Nyilvánvaló, hogy az ily adatok alapján mennyire gyanús szemmel kell néznünk „tünetmentes“ betegeink szájüregét a fertőzőképesség szempontjából. Hasonló vizsgálatokat a köztakarónak különböző helyein is végeztünk, és pedig elég nagy számban (mintegy 15 esetben). Itt is klinikailag már teljesen meggyógyult korai lueses tünetek (papulák) maradványait vizsgáltuk. Az eredmény nem volt biztató, mert mindössze egy ízben sikerült a typusos pallidákat elég nagy számban egy teljesen meggyógyult, kissé hypertrophiás nedvező genitalis papula maradványaiban kimutatnunk. Az esetre nézve megemlítjük, hogy fiatal nőre vonatkozott, akinek lese a vizsgálatkor körülbelül 4 hónapos volt. A papula teljes eltűnését a vizsgálat idejétől 16 nap választotta el. Még megjegyezzük, hogy a papula a frenulum labiorum pudendi-n ült s hogy a beteg a vizsgálat előtt közvetlenül 40 kenést befejezett. A többi vizsgálatunk negatív eredményt adott. Vizsgálati anyagként főleg szájkörüli és genitális papulák szerepeltek. Hogy a negatív esetek nem bizonyítják azt, hogy a vizsgált helyen spirochaeták nem lettek volna, azt Sandman kutatásai is valószínűvé teszik, mert a gyógyult sclerosisokban ő sem talált spirochaetákat, jóllehet az ilyen anyaggal végzett oltásai pozitív eredményre vezettek. Oly adatokkal, melyek a spirochaetáknak a lueses nyilvánulás helyén való hosszabb megmaradását bizonyítják, többször találkozunk az irodalomban, így Hoffmannt is említi, hogy több ízben neki is sikerült lueses residuumokkal positív oltást elérnie. Ki tudta továbbá mutatni a spirochaetákat életképes állapotban a „Dunkelfeldbeleuchtung“ segélyével specifikusan még nem kezelt sclerosisok maradványában és hegében. Más vizsgálók is találtak az exanthemák residuumaiban spirochaetákat, így Pasini egyik congenitális lueses esetében a papulás syphilidnek atrophiás és pigmentált maradványában 2 év után is ki tudta őket mutatni. Látszólag ép tonsilla kaparókában a luesnek korai latens szakában Krtille és Hoffmann is talált spirochaetákat. Mindezek a tapasztalások és vizsgálatok ellentmondanak azon nézetnek, amelyet Thalmann különben igen érdekes munkájában kifejezésre juttatott. Ez a szerző elméleti okoskodásokból kiindulva többek között azt állítja, hogy a kénesőnek a spirochaeta pallidára nézve specifikus baktericid hatása van. A kéneső hatása alatt a syphilidekben a spirochaeták tömegesen pusztulnak, szétesnek, aminek azután a közvetlen hatása az, hogy felszabadulnak belőlük az endotoxinok. Ez a felvétel akkor állhatna meg, ha bebizonyosodnék, hogy a lueses jelenségekből a spirochaeták az intenzív kezelés folytán kivétel nélkül elpusztulnak. Thalmann állítja is ezt. Magyarázata ellenében az imént ismertetett döntő adatokon kívül legjobban felhozhatók a mi tapasztalásunk által is megerősített azon vizsgálatok (Press, Fűrész2), amelyekből kiderül, hogy a manifestueses tünetek, ha már gyógyulóban és visszafejlődésben vannak is, intenzív általános és helybeli kezelés ellenére gyakran tartalmaznak elég bőven spirochaetákat. Kíséreljük meg fejtegetni, hogy mai ismereteink segítségével a spirochaetáknak egyik-másik lueses recidivához való viszonyát mily módon foghatjuk fel. Tudjuk, hogy a syphilisnek legkoraibb szakában is már általánosan fertőzött a szervezet. A syphilis tudniillik máig előbb árasztja el a szervezetet spirochaetákkal és toxinokkal, mint ahogyan azt az általános fertőzés klinikai megjelenése nyomán gondolták. Egyebek között a korai Wassermann-féle reactio és főleg Hoffmann-nak a vérben talált spirochaeta-lelete e felvétel mellett szól. A syphilisnek első általános eruptiója alkalmával a spirochaeták szükségképen az egész szervezetben vannak szétszórva. Jelenlétüket a test egyes részein azonban csakis azon általuk ébresztett reactióból ismerjük fel, mely klinikai tünettel jár. Hogy ilyenkor jelen vannak a spirochaeták, azt bizonyosnak vehetjük, hiszen arról a legtöbb esetben elég könnyű szerrel meggyőződhetünk. Csaknem bizonyossággal felvehető, hogy például a belső szervekben is megtelepszik a spirochaeta, ahol rövidebb-hosszabb ideig életképesen megmaradhat, de arról a legtöbb esetben klinikailag tudomást nem szerezhetünk. Kivételesen azonban már a legkoraibb szakban is okozhatnak tüneteket a belső szervekben. A legújabban Wacher által közölt pericarditis exsudativa luetica esete a korai secundaer időszakban is ezt látszik bizonyítani. Hogy a syphilises beteg leginkább már az ily korai szakban, a spirochaetákkal először elárasztás alkalmával szerzi meg a talajt a későbbi, lueses alapon kifejlődött belső bajokhoz, az több újabb szerző véleménye szerint valószínű (Thalmann, Wacher). Miután a spirochaeták reactiója által létrejött tünetek (leginkább a köztakarón és a száj nyálkahártyáján) teljesen kifejlődtek, idővel ismét visszafejlődnek, antilieses kezelésre gyorsabban, a nélkül pedig lassabban. A syphilidek ilyenkor — ha tudniillik a típusos korai jelleget öltik — felszívódnak és pedig klinikailag elég gyorsan és tökéletesen, szövettanilag azonban igen lassan, hosszú idő múltán. Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a spirochaeták által létrehozott syphilid felszívódásával vagy szétesésével párhuzamosan és aránylagosan pusztulnak el a benne levő spirochaeták is. Neumann vizsgálatai óta tudjuk, hogy a felszívódás szövetileg nem oly tökéletes, mint klinikailag. A spirochaeták ennek megfelelően nem is pusztulnak el valamennyien a syphilid gyógyulásával, sokszor visszamaradnak valószínűleg oly helyen, ahol a felszívódás tömegre nézve a legcsekélyebb, azaz a peripherián. A spirochaetáknak tökéletes elpusztulását véleményünk szerint csak oly syphilidekben vehetjük fel, amelyekben a szövet teljesen szétesik, például az exulcerált gammában. Ily heges területen recidiva nem is lesz sohasem, hiszen épen ez a tapasztalat az, mely a lues és a lupus vulgaris közötti differentiáló diagnosisra felhasználható. Hogy a spirochaeta pallida pusztulása mily egyéb körülmények közreműködése által (lokális 1 Hoffmann: Dermatologische Zeitschrift, 1908. 5. füzet. 1 Thalmann: Die Syphilis und ihre Behandlung stb. Dresden, 1906. 2 A luesellenes kúra és a spirochaeta pallida. Budapesti orvosi újság, 1907. (Börkórtani melléklet.) 3 Wacher: Wiener kiin. Wochenschrift, 1909. 3. sz. 187