Orvosi Hetilap, 1909. július (53. évfolyam, 27-30. szám)
1909-07-04 / 27. szám
480 ORVOSI HETILAP 1909. 27. sz. jönnek számba, melyek alapján a Mikulicz-féle sejtek a bántalmat előidéző mikroorganismus okozta sejtdegeneratio eredményének tekintendők. Az e sejtekben tömegesen előforduló rhinoscleromabacillus nyálkát produkálva, a sejtet, melybe bele jutott, nyálkával telt hólyaggá alakítja, míg a sejt magja, többnyire zsugorodott, pyknotikus állapotban a sejtmembranához szorítva, excentrikusan fekszik. Kevésbé előrehaladott nyálkás degenerátiókor a Mikuliczsejtben még finom reczeszerű structúra is felismerhető, amely sajátságos módon gyakran metachromasiás festődést mutat. Míg azonban Marschalkó és a dolgozatával egyidejű többi vizsgálat szerint e sejtek a fix kötőszöveti sejtek elváltozásának termékei, addig újabban, főleg Schridde vizsgálatai értelmében, leszármazásuk helyesebben a plasmasejtekre vezethető vissza. Schridde szerint határozottan észlelhetők átmeneti alakok a két oly különböző sejttípus között, ami beigazolná genetikus összefüggésüket. Keletkezésük részben a baktériumoknak plasmasejtekbe történő bevándorlása és ott, helyben eredményezett nyálka-productiója által magyarázódnék, másrészt a scleroma bacillus toxikus távolhatásának volna tulajdonítható. Ez tisztázná azon joggal fennakadást okozó leletet, hogy egészen bacillusmentes nagyobb területen is sűrűn egymás mellett álló Mikulicz-sejteket találhatunk. Az összes szerzők megegyeznek abban, hogy a scleromabacillusok a Mikulicz-sejteken kívül, szabadon a szövethézagokban és nyirokpályákban is előfordulnak ugyan, de semmiféle más sejtben, nevezetesen leukocytákban ki nem mutathatók. A szabadon látható sejtek Marschalkó szerint nagyobbára a nyálkásan degenerált sejtek megpukkadása után kerülnek a szövetekbe. A plasmasejtek tömegein és a specifikus jellegű Mikuliszsejteken kívül, még egykörülmény hívta fel már régebben a vizsgálók figyelmét, s ez a hyalinsejtek és rögök előfordulása. Pellizari óta, aki elsőnek írt le hyalin, illetve colloid degeneratiót a scleromás szövet sejtjeiben, ugyanezt a vizsgálók hosszú sora is észlelte és leírta, de míg eleinte szinte specifikus jelentőségűnek tartották, újabban főleg nyálkahártyáknak " más természetű lobos bántalmaiban is észlelték. Előfordulásuk szerint meg kell különböztetnünk a szabadon fekvő, többnyire kerek, golyószerű képleteket, melyek gyakran többed magukkal láthatók, azoktól amelyek intracellulárisan fekszenek, néha az illető sejt testének legnagyobb részét elfoglalva s a sejtmagvat excentrikus helyzetbe szorítva. Egyes sejtekben viszont számos apróbb rög, illetve szemcse látható. Mindezek homogének, szerkezet nélküliek s különböző festékekkel igen intenzive festhetők, legczélszerűbben a Weigert-féle fibrin festési eljárással. Schridde gondos vizsgálatai kimutatták, hogy e hyalin sejtek és golyók a plasmasejtekkel állanak genetikus összefüggésben. Bizonyítja ezt először is feltűnő perivascularis elhelyeződésük, valamint főleg azon átmeneti alakok, melyeket mint apró hyalinszemcséket, granulatiókat tartalmazó plasmasejteket észlelhetni. A plasmasejtek hyalinná lett granulatiói összefolynak egy nagyobb koronggá, elfoglalva idővel a sejt egész terjedelmét, míg végül a sejt elpusztulásával visszamarad a felszabadult hyalingolyó. Saját szövettani vizsgálatainkban a sclerománál előforduló jellegzetes sejtes alakelemek tanulmányozása a Schridde-féle észlelések helyességéről győzött meg. Főleg a Mikulicz-féle sejtekre vonatkozólag volt alkalmunk nagy számmal látni olyan átmeneti alakokat, amelyek e sejteknek plasmasejtekből való keletkezését tanúsítják. Figyelmünket nagyobb mértékben még a scleromás sarjszövet stromájára is fordítottuk, amelynek vizsgálatát a legtöbb szerző elhanyagolja, noha e stroma minősége adja vizsgálataink szerint éppen a sarjszövet gyakran porczkemény voltának magyarázatát s igazolja annak elnevezését is (scleroma). Míg a friss sarjszövetrészletek inkább csak reczeszerű, vékony, finom kötőszöveti rostoktól áthatoltak, amelyek van Giesen szerint halványrózsás színnel festődnek, addig idősebb granulatiókban jóval szélesebb, durva rostokat és kötegeket láthatunk, melyek néha homogének, hyalinosak is és van Giesonnal intenzív pirosra színeződnek. A collagen közti szövet keletkezése és jelentősége minden kétségen felül másodlagosnak tekinthető. Míg az egész friss granulatiók lágyak, szinte velősek s ennek megfelelően jóformán csak gömb- és plasmasejtekből állanak, addig az idősebb sarjadzásokban, amelyek tömegesebben tartalmazzák a Mikulicz-féle sejteket is, megtaláljuk a kötőszövet heges, callosus hypertrophiáját. Megjegyzendő azonban, hogy a legsűrűbb plasmasejtes infiltratumban is van azért egy, habár ritka reczéjű, collagén hálózat. Különösebb súlyt fektettünk a scleromás szövetnek rugalmas rost tartalmára, melyre vonatkozó irodalmi adatot egyedül Marschalkó-nák találunk, aki röviden megjegyzi, hogy a rugalmas rostok általában erősen megszaporodottak, főleg a heges részletekben, a plasmomatosus területeken azonban erősen megritkultak, esetleg el is tűntek. Leleteink ezen állítást mindenben megerősítik. A rhinoscleroma szövettanának méltatása után áttérhetünk aetiologiájának tárgyalására. Miután a kórkép első leírói, névszerint Hebra és Kaposi, az elváltozásokat tévesen értelmezték és Mikulicz sem szolgált erre felvilágosítással, aetiologiai ismereteink csak Frisch-sei kezdődnek, aki 12 scleromás esetének vizsgálatakor a szövetben s főleg a Mikulicz-féle sejtekben megtalálta a jellegző scleromabacillust. Későbbi vizsgálók, nevezetesen Pallizari, Paltauf és Eiselsberg, Dittrich és Babes kutatásai megerősítették Frisch bacilláris leletét; álláspontjuk azonban annak aetiológiai fontosságát és jelentőségét illetőleg lényegesen különbözött. Míg egyesek a Frisch-Шс bacillus kórnemző voltát és különálló, specifikus természetét bebizonyítottnak látták, addig mások az alak és cultúra tekintetében majdnem teljesen megegyező Friedländer-Ше pneumobacillussal azonosították, s végül egyesek, így nevezetesen újabb munkájában Paltaus is, hangoztatva a két baktériumfaj elég közeli rokonságát, azokat korántsem azonosítják, sőt közöttük még bizonyos állandó kulturális különbségeket is megállapítanak. A baktérium rhinoscleromatis (Frisch) aetiológiai jelentősége és bakteriológiai hovatartozása tehát az a kérdés, amelyet e vizsgálók ellentmondó nézetei végeredményben felvetnek, s e kérdés második része egyszersmind összeesik azzal, amely a nyálkát termelő és úgynevezett „tokos“ baktériumok (Kapselbacillon) rendszerére vonatkozik. A bacillus mucosus capsulatus elnevezés, mely Fricke-től származik, a baktériumok egész csoportját illeti, amelyeknek összetartozását számos állandó tulajdonság bizonyítja. Közös toknemzőképességükön kívül jellemzi azokat a vaskos, polymorph pálczaalak, a spóraképzés és a mozgásképesség teljes hiánya, a Gram-negatív festődés s végül a táptalajokon való jellegzetes növekedés, dús, nyálkás felrakodások alakjában, gelatinán tenyészve, azt el nem folyósítják. E csoport főképviselője, amely egyúttal a legelterjedtebb baktériumok egyike, az úgynevezett bacillus pneumoniae Friedländer, amelyet gyakran ismerhetünk fel tüdőbeli gyuladásos folyamatok előidézőjének, de amely ugyancsak különböző genyedéses folyamatok kórokozójaképpen is szerepelhet. Nem kevésbé gyakran fordul elő e mikroorganismus ártatlan saprophyta szerepében. További képviselői a csoportnak: a bacillus aerogenes lactis Escherich, mely főleg csecsemők bélsavából, vagy hólyaghurutosok vizeletéből tenyészthető ki; az orr bűzös hurutjának váladékában előforduló bacillus oraenae Abel; végül a bacillus rhinoscleromatis Frisch. Ezen baktériumok egymáshoz való viszonyának kérdését megoldani eleinte bakteriológiai alapon kísérelték meg, összehasonlítva a tokképző baktériumok válfajait, nevezetesen a pneumonia, oraena, rhinoscleroma és aerogenes lactis bacillusokat, táptalajokon való növekedésüket, biológiai meg vegyi tulajdonságaikat és pathogenitásukat illetőleg. E viszonyokat Wilde és főleg Clairmont alapos munkái teljesen tisztázták. A különböző összetételű agar- (serum, glycerin stb.) táptalajokon a csoport összes tagjai igen dúsan növekednek. A telepek ferde agaron áttetsző, szürkés vagy sárgásfehér színűek, tükrözők és többnyire éles, hullámos szélűek; a szúrt csatornában hasonló, szürkés egynemű szalag alakjában fejlődnek. Nem állandó tulajdonságuk az egyes törzseknek a felületről való kiemelkedés, mely igen különböző lehet s éppen ilyen változó a consistentiájuk is, a mennyiben néha majdnem szétfolyók (a ferde ugaron csak vékony hártyát alkotva, a condensvízbe folynak le), máskor pedig annyira tömött összeállásúak, hogy platinkacscsal is nehezen kaparhatók le. Jellemzőbb a mikroskopos viselkedésük. Egyes törzsek homogén, kissé barnás árnyalatú központot mutatnak, világosabb perifériával, melyen legkívül kifejezetten látható szemcsézettséget