Orvosi Hetilap, 1909. december (53. évfolyam, 49-52. szám)

1909-12-05 / 49. szám

1909. 49. sz. ORVOSI HETILAP (1902) súlyos sepsisben a vörösvérsejtek tetemes fogyását, a neutro­phil leukocyták 90%-ig való emelkedését látja. Weiss, Waldstein és Fellner (1903) szerint 16,000 fehérvérsejt genyet jelent; gyó­gyuló gyuladásos folyamatokban azt tapasztalták, hogy a hőmérsék előbb szál a rendesre, mint a fehérvérsejtek száma. Nagy vérzéssel járó myoma, megrepedt extrauterin terhesség eseteiben posthaemo­­rrhagiás leukocytosist észleltek. Széteséses rák, elgenyedt haemato­­kele eseteiben fehérvérsejtszaporodást találtak. Pankow (1904) a női nemi részek megbetegedéseit ismételten talált 10,000 feletti fehér­­vérsejtszámnál genyesnek tartja azon esetben, ha az illető más­különben egészséges. A 10,000 alatti szám nem szól geny ellen; szerinte közvetlen a szülés után még nő a fehérvérsejtek száma; foudroyans hashártyagyuladásnál nem észlelt leukocytosist. Feder­­mann (1904) rossz jelnek tartja súlyos kórkép mellett a fehérvérsejtek mérsékelt szapadását. (Járton szülés alatt az eosinophilok eltűnését, a gyermekágyban ezeknek újbóli megjelenését, a magzat intrauterin elhalása esetén a polynuclearisok kereskedését konstatálja; sepsisben a fertőzés súlyossága arányos a leukocytosis fokával. Patton (1904) genyes gyuladásban a vörösvérsejteket megfagyva találja. Keim, Kirchmayer (1903) vizsgálataik alapján a fehérvérsejtszámból vont következtetéseknek nem tulajdonítanak reális értéket. Klein (1905) a myomának specifikus vérmegrontó hatást tulajdonít, mert a vörösvérsejtek és a haemoglobin nagy vérveszteség nélkül is tete­mesen meg lehetnek fogyva, ezért minden myoma operálása előtt megkívánja a vérvizsgálatot, mely esetleg a műtét elhalasztását von­hatja maga után. Leisewitz (1905) a női genitaliák különböző megbetegedéseiben a fehérvérsejteken kívül a vörösvérsejtek és haemoglobin viselkedését is megfigyelte s azzal végzi, hogy minden gynaekologiai esetben a vért teljesen meg kell vizsgálnunk, mert a vérkép beavatkozás mellett, vagy pedig ellene szólhat. Ehrlich, Buchner, Metschnikoff a fehérvérsejtekben a szervezet védő erejét látja, mely minden pillanatban kész az őt megtámadó ellenfél, a kóros mikrobák ellen csatát vívni akár az által, hogy egyenesen megeszi, bekebelezi a baktériumokat, akár úgy, a­hogy mások gon­dolják, hogy oly anyagokkal látja el a vérsavót, melyek baktérium­ölők, illetve a baktériumok mérgeit megkötni tudják. Potocki, Lacasse (1905) azt tapasztalta, hogy fertőző betegségben az eosino­philok jelenléte jó jel, eltűnésük a kórjóslatot rosszabbá változtatja. Arneth (1904) a fehérvérsejtek legnagyobb %-át kitevő neutrophil leukocytákat a magszám illetve magasak szerint 5 fő osztályba sorozta. Általában elfogadott nézet, hogy a neutrophil leuko­cyták a csontvelő myelocytáiból származnak ; a myelocytákból poly­morph magvú átmeneti sejtek, ezekből kerek magvú, vagy kisebb­­nagyobb behúzódást mutató egy magvú leukocyták képződnek. A fejlő­dés további során ezek több magvúvá lesznek és Arneth szerint mennél több magva van a leukocytának, annál érettebb, fejlettebb és erősebb katonája a szervezetnek. Infectiosus betegségben első­sorban ezek a jól kiképzettek küzdenek és esnek el. A szervezet reactiója pótolja az elesettek számát, de a pótlás nem oly fejlett­ségű fehérvérsejtekkel történik, hanem fiatalokkal, szóval a hadsereg számszerint — quantitatív számítás — ugyanakkora marad, de értékben csökken, ezt mutatja a neutrophil vérkép balra toló­dása, mely Arneth szerint a fertőzés súlyosságával arányos. Ő a fiatal leukocytákat gyengébbnek tartja és csak mérsékelt bakte­­ricid, antitoxikus értéket tulajdonít nekik. Az egymagvúak erős fel­­szaporodását, a myelocyták megjelenését, melyek az egészségesek véré­ben nem, csak gyermekekben (Zelenszky-Cibulszky szerint) fordul­nak elő, a csontvelő insufficientiája jelének tekinti. Ha a szervezet az elesettek számát meghaladólag pótolja, hyperleukocytosis jön létre. A betegség gyógyulásakor a fehérvérsejtek száma a rendesre száll alá. Fertőző betegségben már most a hyperleukocytosis meg­szűnését Arneth csak akkor tartja jó jelnek, ha a vérkép az össze­tételében nem romlik. Arneth a vérképet a terhesség alatt mérsékel­ten, a szülés alatt erősen balra tolódva találja; a punctum maximum a szülés idejére esik; a gyermekágyban a vérkép visszatolódását észleli. Az utána vizsgálók Pollitzer kivételével — a vérképre való észleleteit igazolják. Ranvier, Flemming, Arnold, Metschnikoff és utánuk Hiller (1905), Neumann, valamint Bourmoff és Brugsch (1907) a többtnagú­­ságot, illetve polymorphismust nem tartják érettségi foknak, hanem amoeboid mozgásnak, Pappenheim (1907) azonban az érettséggel járó­nak tartja; az ameoboid mozgást is elfogadja, de tagadja, hogy a már polymorph leukocyta ismét vissza­változhatik egyszerű ala­kúvá, és azt is, hogy lymplocytákból —­­ mint Erb, Uskofa, Askanazi és Grawitz állítja — neutrophil leukocyták keletkezhetnek. Pollitzer (1906—7) elveti Arneth tanát és azt állítja, hogy a leukocytáknak a fertőző betegség alatt annyi magjuk van, mint rendes viszo­nyok közt, csakhogy a magok chroma­tin-szerkezete duzzadt, rosz­­szul festődik, ezért a külön magvak nehezen ismerhetők fel, vagyis más szóval a balratolódás szerinte téves kép, melyet a magot rosszul festő triacid festés okoz. Pollitzer végzetes hibáját Arneth, abban látja, hogy magvizsgálatait igen erős nagyítással végezte s hogy őt az egyes rétegekben levő chromatinfonalak vezethették tévútra. Paulicek (1907) egy esetben azt találta, hogy a vérkép folytonosan javult s a beteg mégis meghalt, továbbá ugyanazon betegségben különböző vérképeket, egyenlő vérképpel különböző betegségeket látott, ezért kimondja, hogy Arneth vérképét sem diagnostikailag, sem prognostikailag használni nem merné. Arneth természetesnek tartja, hogy ugyanazon fajta betegségben különböző vérképet és ugyanazon vérkép mellett más-más betegséget talál­hatunk, mert különböző az inficiáló vírus ereje, tömege, más úton halad a fertőzés, individuális az ellenállás, kór, stb. a qualitativ véranalysist, mint bármely más kórjelző segédeszközt, csak bizonyos cautelák mellett használhatjuk; először meg kell figyelni, hogy a betegségnek van-e egyáltalán hatása a vérképre, mert ha van, akkor a betegséggel párhuzamosan a vérkép is változni fog, de ha nincs, a vérképből a beteg állapota felől nem tájékozódhatunk. Kownatzky (1906) gyermekágyi lázasokon eszközölt vérvizsgálatai Arneth állításaival egyezők, de ő a fehér­vérsejteken kívül még a vöröseket és az eosinophilokat is figyelte. Burkard (1906) sepsisben Paltauf-féle savóval kísérletezett; adagolása után hyperleukocytosist és balratolódást észlelt; a balratolódásból arra a következtetésre jut, hogy a több magvú neutrophil leukocy­ták szétesése a szervezet önvédelme, mert a belőlük felszabaduló complement az ő eseteiben a savó, fertőző betegségekben a vírus megkötésére szolgálhatott; a savóval való kezelésről — minthogy a vérképet rontja — az a véleménye, hogy előrehaladott esetben káros hatású lehet. Wolff A. (1906) Arneth tanát azáltal módosítja és egyszerű­síti, hogy nem állít fel osztályzást, hanem száz neutrophil leukocyta magvait számolja meg és az így nyert szám nagyságából követ­keztet a kórjóslatra. Blumenthalnak (1906) az a véleménye, hogy ha a vizsgálatot kórjelző segédeszköznek akarjuk felhasználni, annak valamennyi ágára terjeszkedjünk ki, mert különben értékét gyengítjük; az így nyert eredmény igen fontos adatokat szolgál­tathat, feltétlenül helytálló prognostikai értéket azonban nem tulajdonít nekik; az Arneth-féle vérképet nem fogadja el, mert a kiindulás­ pontja, illetve basisa ingatag és bebizonyítva még nincs. Blumenthalnak az a meggyőződése, hogy ha egyszeri vér­­vizsgálat alkalmával 10.OOO feletti fehérvérsejtszámot kapunk, mely­nek legalább 70°/o-a neutrophil leukocyta, ez genyképződést, nem geny jelenlétét mutatja oly gyuladásos folyamatokban, a­melyekben a szervezetben más leukocytosist keltő baj nincs. Albrecht (1907) sem fogadja el az Arneth-Wolff­-féle vérképet, mert nincs bebizo­nyítva, hogy a fiataloknak nevezett sejtek valóban gyengébbek-e a többmagvúaknál, nem tudjuk, hogy mennyi idő alatt érnek ezek erőteljessé, valamint azt sem, hogy a többmagvúság nem sérült, tehát kórosan befolyásolt leukocyták tulajdonsága-e . Blumenthalnak a genyre vonatkozó megkülönböztetését is elveti, mert e számok nem mutatnak egyebet, mint a szervezet reactióját a kórokozó ellen­séggel szemben; qualitatív vérvizsgálataiban nemcsak a relatív százalékszámokat, hanem a százalékszámoknak 1 mm3 vérben meg­felelő absolut számokat is meghatározza; súlyos fertőzésben az eosinophilok és hízósejtek eltűnnek, a neutrophilok százaléka a fertő­zéssel arányos; ha a szervezet reactióképes, a százaléknak meg­felel az absolut szám; javuláskor a neutrophilok százaléka az absolut számmal karöltve esik, eosinophilok jelennek meg, a lymphocyták szaporodnak; rossz jel, ha a neutrophilok százaléka magasan marad, vagy emelkedik, mikor az absolutszám erősen fogy; legrosszabb ha a lymphocyták absolut száma hirtelen esik. Albrecht szerint a quantitativ vérvizsgálat bizonyos cautelák mellett magában is jó dia­­gnostikai segédeszköz, melyet a qualitativ kiegészít és a kórjóslatot illetőleg hasznavehetővé tehet. Himmelheber-nek (1907—8) vég­következtetése az, hogy a fehérvérsejtvizsgálatból biztos progno- 862

Next