Orvosi Hetilap, 1910. április (54. évfolyam, 14-17. szám)
1910-04-03 / 14. szám
244 ORVOSI HETILAP 1910. 14. sz. azon néhány megbetegedésen kívül, melyek szintén positiv reactiót adnak, de a melyek a luestől könnyen elkülöníthetők, az összes positiv reactiók 99°/o-a arra enged következtetni, hogy a positive reagáló verserum lueses egyéntől származik. A lueses verserum ezen magatartása tette lehetővé a Wassermann-reactiónak alkalmazását az ideg- és elmekórtanban. Ismeretes ugyanis azon szoros összefüggés, mely egyes ideg- és elmebántalmak és a lues között fennáll, ismeretes egyúttal az a tény is, hogy hiányosak vizsgálati módszereink és e miatt igen sok esetben ezen összefüggést biztosan megállapítani nem tudjuk. Pedig mily nagy fontossággal bír annak a felismerése, váljon valamely megbetegedés lueses eredélű-e vagy sem, a therapia és prognosis szempontjából. Mily fontos annak a megállapítása, hogy adott esetben például agygummával vagy valóságos agydaganattal van-e dolgunk, vagy pedig az, hogy egy reflex-epilepsia gumma következtében áll-e fenn, vagy pedig más kóros folyamat idézi elő. Az ilyen és más hasonló differentiáldiagnostikai kérdések megoldásakor a Wassermann-reactio kitűnő szolgálatokat fog tehetni. Igaz ugyan, hogy igen tekintélyes számú oly irányú vizsgálattal rendelkezünk, melyek szerint a Wassermann-reactio segélyével a lues és az organikus idegrendszerbeli megbetegedések közötti szoros összefüggés kimutatható, mindazonáltal ma még pozitív következtetések ezen irányban nem vonhatók le. Tehát minden olyan irányú vizsgálat, mely ezen kérdés megoldását elősegíti, nagyobb figyelemben részesítendő. Ezért nem tartom feleslegesnek a magam, ezen kérdést megvilágító vizsgálataimról az alábbiakban beszámolni. A poliklinika I. idegosztálya 109 tabeses betegének vérserumát azon czélból tettem vizsgálataim tárgyává, hogy megállapíthassam a komplementkötő képességét. Minthogy a Wassermann-reactio lényege és methodikája a Wassermann, Sachs, Plaut, Kiss, Vas és Török, Detre stb. közléseiből eléggé ismeretes,csak rövidesen kívánok foglalkozni azon methodikával, melynek segélyével a saját eseteim vizsgálva lettek a poliklinika orvosi laboratóriumában. Szívességéért Vas tanárnak ez úton is köszönetet mondok. A vizsgálatok a Wassermann-féle eljárás szerint végeztettek, de attól egyes pontokban eltérések történtek. A próbáknál szereplő egyes komponensek a következők voltak: Antigen gyanánt tengerimalacz szívizomzatának alkoholos kivonata szerepelt, mely az előírás szerint akként készült, hogy 5 gramm szívizomzat szétaprítva és steril kvarczhomokkal szétdörzsölve, 50 cm3 96°/o alkohollal néhány óráig 60 C° mellett, azután több napig thermostatban 37 C° mellett állott. A filtratum, mely a próbákhoz használtatott, olyan tulajdonságokkal bírt, hogy 0T cm3 mennyiségben biztos lueses serum 0T cm3-ével a haemolysist teljesen gátolta, biztos normál serummal pedig a teljes haemolysist nem akadályozta. Az eredeti Wassermann-reactióny antigen gyanánt lueses májkivonatot használtak. A vérserumot a vizsgálandó egyén venaepunctio útján vett vérének centrifugálása által nyertük. A vérserum rendszerint sárga és csak ritkán mutatkozott lipaemiásnak. Ezen serum ezután 65 C° mellett 1/2 órás melegítéssel inactiváltatott. Mint complement a tengerimalacz vére szolgált, mely mindenkor frissen, legczélszerűbben szívpunctlóval vétetett. A haemolysises immunserumot oly nyúl szolgáltatta, melybe intravenosusan a napi időközökben semmától mosás által megszabadított marhavérből készített emulsiót fecskendeztek be 0'50— 1'50 cm 3 mennyiségben. Az utolsó befecskendezés utáni 8. napon az állatot elvéreztették. A nyert serum titerje inactiválás után a szokott módon állapíttatott meg. A vizsgálatokhoz oly immunserum használtatott, melynek titerje 005 complementum használata mellett és 1 cm 3 5°/o marhavérsejt-emulsiót véve kísérleti egységnek, 0-002—0-003 cm3 volt. E mennyiség kétszerese vagy 21/2-szerese használtatott fel a vizsgálathoz. A próbákhoz marhavérsejtek használtattak. A mindenkor frissen nyert vér üveggyöngyökkel való defibrinálás után konyhasóoldattal kimosatott és konyhasóval 5% emulsio készült belőle, mely a megfelelő immunserummal alkotta a haemolysises systemát. A vizsgálat menete a következő volt: Egy kémlőcsőbe a vizsgálandó vérserumból 0 2 cm3 öntetett és 1 cm3-re felhígíttatott konyhasóval, ehhez került a szintén 1 cm8-re felhígított OT cm3 antigen (szívextractum) és 005 cm3 complementum, mely szintén 1 cm3-re lett felhígítva. Ezen 3 cm3 térfogatot magában foglaló kémlőcső 37— 38 0° mellett egy órán át thermoszatban tartatott, ezen idő után a keverékhez 1 cm3 5% marhavérsejtemulsio és 1 cm3 0-006— 0-002 cm3 immunserumot tartalmazó keverék adatott. Ezen oldat most visszakerült a thermostatba és addig maradt ott, míg a controllpróbákban, melyekben a haemolysisnek be kellett állania, a vörösvérsejtek feloldódása bekövetkezett. Ezután a thermostatból kivéve, még 24 óráig hűvös helyen tartatott a vizsgálandó keverék és csak ezután lett az eredmény leolvasva. Ha haemolysis nem következett be, vagyis a kémlőcső alján a vörösvérsejtek egy csomóban voltak, a reactio positiv volt, ha pedig a vörösvérsejtek feloldottak, negatív volt a reactio. Ezek után áttérek most már a saját eseteimben talált eredmények értékelésére (vonatkozásba hozva azokat az irodalomból ismeretes hasonló vizsgálatok eredményével) és az ezekből levonható következtetések taglalására. Schaffer tanár osztályának 109 tabeses esetének versóruma az előbbi methodika szerint vizsgálva, a következő eredményeket adta: A 109 tabeses egyén vérseruma 75 esetben adta a positív Wassermann-reactiót, ami százalékban kifejezve 68,8%-nak felel meg; míg ellenben 34 esetben negatív Wassermann-reactiót kaptam, ami 3T2°/o-nak felel meg. Ezen 109 tabeses egyén közül 51 bevallotta a lueses infectiót, 58 pedig tagadta; ez utóbbiakon a luesnek semmiféle klinikai tünetét sem sikerült megállapítani. Azon egyének vérseruma, akik a luest bevallották, 35 esetben adott positív reactiót, 16 esetben ellenben negatív reactiót. A luest tagadók versóruma 40 esetben mutatta a positív reactiót és csak 14 esetben a negatív reactiót. Áttekinthetőség czéljából az eredményeket a következő táblázatban csoportosítottam : Ha már most az itt közölt eredményeket behatóbb vizsgálat alá veszszük, nagyon is szembeötlő az az incongruentia, amely a bevallott kiesek és a tagadott luesek positiv Wassermann-reactiói között fennáll. Azt látjuk ugyanis, hogy az 51 bevallott lueses egyén verseruma csak 35 esetben adott positiv reactiót, míg ellenben az 58 tagadott lueses egyén vérseruma 40 esetben. Feltűnő továbbá az az észlelésem is, hogy 16 lueses fertőzést bevallott egyén vérseruma adott negatív tWassermann-reactiót, holott várható lett volna, hogy ezen esetekben inkább kapunk positiv reactiót, mint az olyan esetekben, amelyekben a lueses fertőzést tagadták. Azon paradoxnak látszó jelenség, hogy a luest tagadó tabesesek vérseruma gyakrabban adja a positiv reactiót mint a luest bevallók seruma, abban leli magyarázatát, hogy igen sok kiesben szenvedő egyén, nem ismerve fel az elsődleges és másodlagos tüneteket, egész jóhiszeműen tagadhatja a lueses fertőzést (itt utalok a syphilis ignorée vagy syphilis occulta esetekre; különösen gyakori jelenség ez nőknél), minek következtében antilueses kezelésben nem is részesültek. Ismeretes tény, hogy az antilueses kezelés a Wassermannreactiót befolyásolja és hogy a positiv reactiót negatívvá tudja átváltoztatni. Az én eseteimben is többször láttam a positiv reactiót negatívvá átváltozni az antilueses kezelés után. Citron szerint éppen ezen körülményben keresendő az oka azon ténynek, hogy a luest tagadó egyének vérseruma aránylagosan több positív reactiót ad, mint a luest bevalló tabeses egyéneké. Ugyanezen tényben találjuk meg a feleletet azon észlelésünkre is, hogy a luest bevalló tabesesek vérseruma oly nagy százalékban ad negatív reactiót. Az ilyen egyéneken az antilueses kezelés korán és elég intensíven történt és így az antilueses kúrának olyan hatása, hogy a haemolysist nem gátolja, nyilvánvalóvá válik. Ha már most eseteim eredményeit oly szempontból bírálom meg, hogy a lues milyen szerepet játszik a tabes aetiologiájában, azt találom, hogy sokkal nagyobb mértékben okozója a lues a tabesnek, mintsem eddig feltűnt és eddigi vizsgálatainkkal kimutatni 109 tabeses egyén közül: Luest bevallott. Luest tagadott. -(- Wassermann — Wassermann -f- Lues -j- Wassermann Lues — Wassermann — Lues -j-Wassermann — Lues — Wassermann . . 51=46-78% . . 58= 53-22% . . 75 = 68-8 % . . 34 = 31-2 % . . 35 = 32-11% . . 16 = 14-67% . . 40 = 36-69% . . 18 = 16-51%