Orvosi Hetilap, 1910. szeptember (54. évfolyam, 36-39. szám)

1910-09-04 / 36. szám

642 ORVOSI HETILAP 1910. 36. sz. 178 (Volhardt szerint). Azon vizsgálatok alapján, amelyeket a gyomortartalom e trypsinértékét illetőleg egyikünk (Molnár) és utána mások is végeztek, a trypsinnek ez esetben talált mennyisége még az általa kiemelt hibaforrások tekintetbe vétele mellett is igen nagynak mondható. A székletét trypsin- és diastase-vizsgálatakor szigorúan ahhoz a methodikához tartottuk magunkat, melyet Goldschmidt illetőleg Wohlgemuth ajánlott, és pedig a beteg diaetetikai beállítását, valamint a vizsgálatok laboratóriumi kivitelét illetőleg is. Mindegyik methodus szerint sorozatos vizsgálatokat végeztünk, melyeknek eredményét röviden a következőkben adjuk. 11. 1000 trypsinegység Goldschmidt szerint. II.Diastase-vizsgálatok. Nézzük már most, hogy micsoda következtetéseket vonhatunk le ez értékekből. Ami a trypsin-értékek mérlegelését illeti, Goldschmidt vizsgálatai szerint a trypsin-értéknek alsó határa normális körülmények között nem sülyed 50 egység alá. Ez alatt levő értékek szerinte a pankreas csökkent működését mutatnák. Arra azonban, hogy a trypsin-értéknek physiologiai felső határa hol van, vagyis milyen magas értéknél gondolhatunk pankreashyperfunctióra, arra Goldschmidt-nak vizsgálatai nem terjeszkednek ki. E kérdésre methodikai fejtegetéseinkben külön fogunk visszatérni és most csak annyit akarunk megjegyezni, hogy ily célra a trypsinmeghatározás módszerét alkalmasnak nem tarthatjuk, sőt még az alsó határ megállapításakor is nem egyszer kaptunk olyan értékeket, amelyek hamis következtetésekre vezethettek volna. Ilyenformán tehát, bár a fent felsorolt trypsin-értékek a Goldschmidt által megállapított alsó határon igen magasan felül állanak, határozottan meg sem állíthatjuk azt, hogy e magas értékek a pankreas hyperfunctióját jelentenék. Viszont azonban jogosan vonhatjuk le azt a következtetést, hogy ez esetben a pankreas külső secretiójának insufficientiájával nem állunk szemben. Kissé másképpen állanak a viszonyok a diastase-értékek mérlegelésekor. Wohlgemuth egészséges egyéneken tett vizsgálatai alapján oda concludált, hogy a székletét diastase-tartalmának physiologiai alsó határa 100 egység. Viszont az átlagérték 500 körül mozog, bár megjegyzi, hogy az értékekben nagy ingadozások mutatkoznak. Hasonló eredményekre jutott számos egészséges egyénen végzett vizsgálatai alapján Wynhausen is. A physiologiai felső határ megállapítására ők nem voltak tekintettel. Miként később látni fogjuk, egészséges egyéneken valamint olyanokon, akiken a pankreas functiozavara kizárható volt, számos vizsgálatot végeztünk, és azt láttuk, hogy az értékek akárhányszor 500-on többszörösen is felülemelkednek, sőt egyes esetekben igen magas értékeket találtunk. Hogy az értékek e különbségének az oka miben rejlik, nem áll módunkban megmondani. Nincs azonban kizárva a lehetősége annak, hogy a szerzőket elsősorban a pankreas secretio insufficientiája érdekelvén, a felső határnak nagyobb hígításokkal való pontos megállapítását esetleg mellőzhetőnek gondolhatták. Mondhatjuk azonban, hogy fentebb felsorolt értékeinket nemcsak Wohlgemuth és Wünhausen aránylag kis értékeivel, hanem az általunk talált nagyobb értékekkel is összehasonlítva azok oly nagyoknak mutatkoztak, amilyeneket más esetekben csak igen ritkán találtunk. Ha tehát nem is rendelkezünk egyelőre a physiologiai secretio felső határának mértékével, tekintve a magas értékek állandóságát, határozottan következtethetjük azt, hogy a diastase-vizsgálatok is a mellett szállnak, hogy jelen esetben a pankreas külső secretiójának insufficientiája nem forog fenn, sőt valószínűnek mondható, hogy ez esetben éppen a pankreas fokozott külső secretiójával álljunk szemben. Az a következtetés tehát, amelyet a pankreas fermentjeinek vizsgálatából vonhatunk, az, hogy a Basedow-kórban előforduló hasmenések, bár megjelenésükre és a székletétek minőségére nézve is hasonlítanak a pankreatogen székletétekhez, nem a pankreas secretias insufficientiája folytán jönnek létre. És ebben tökéletesen egyetértünk Salomon és Almagia más úton elért vizsgálati eredményeivel. Itt akarjuk már megjegyezni azt, hogy azt a diagnostikai jelentőséget, amelyet Salomon és Almagia a vajszékletéteknek tulajdonít, a mi tapasztalataink nem erősítik meg. Ők tudniillik a vajszékletétet annyira charakteristikusnak tartják a zsírszékelés pankreatogen eredetére, hogy a zsírnak a székletéttel való keveredéséből a pankreatogen eredet ellen következtetnek. Mint látni fogjuk, egy esetben sectióval is igazolt teljes chronikus pankreaselzáródás mellett is egyenletesen elkeverve találtuk a zsírt a székleteiben. Ha már most ki is zárhattuk a külső pankreas-secretiónak az insufficientiáját, felmerült azon kérdés jogosultságának a megvitatása, amelyet Falta az utolsó wiesbadeni congressuson vetett fel. Ő tudniillik a basedowos hasmenéseket pankreatogéneknek tartja, azoknak jelenlétét azonban nem a pankreas külső, hanem belső secretiójával hozza összefüggésbe. Falta előadásának csak rövid referátuma állván rendelkezésünkre, nem ismerjük azon okokat, melyek őt e felvételre késztették. E felvétel azonban mindenesetre kevéssé áll összhangban az eddigi vizsgálati eredményekkel és felfogásokkal, mert hiszen nehezen is képzelhető el, hogy a bélben végbemenő zsíremésztési processusokra az amúgy is homályos belső secretiónak volna ily döntő befolyása. A mi esetünkben különben is sem diabetes, sem alimentáris glykosuria nem volt, ami az eddigi tapasztalatok szerint legalábbb is valószínűtlenné teszi azt a felvételt, hogy ez esetben a pankreas belső secretiójának valamely mélyre ható zavarával volna dolgunk. Eddigi ismereteink szerint nem is valószínű, hogy a külső secretiónak ily magas foka mellett, amint azt ez esetben láttuk, a belső secretiónak nagyfokú hiánya volna jelen. Vizsgálataink kiterjedtek ezután arra a kérdésre, hogy vájjon a felmenteknek e magas értéke egyéb Basedow-kóros esetekben is megtanítható-e. E szempontból még 3 Basedow-esetet volt alkalmunk vizsgálni, amelyek közül egyikben több vizsgálat közül mint maximális értéket, 2-2 cm8 centrifugatum-üledék mellett 13-as limest, illetve 37,330 diastase-egységet, egy másik esetben 2-5 cm3 üledékkel 11-es limest, illetve 8000 diastase-egységet, a harmadikban 2’2 üledékkel 6-os limest, vagyis 300 egységet találtunk. E három eset közül az utolsónak állandó obstipatiója van, a másik kettőben lágy székek váltakoztak időnkénti kisebbfokú székszorulással. E lágy székek azonban kifejezett zsírtartalmat vagy azotorrhoeát nem mutattak. Ez esetekben az érték nagysága, egyet kivéve, nem közelíti meg a fennebb leírt eset értékeit, de viszont a székletétek sem voltak olyanok, amilyeneket általában basedonos hasmenések eseteiben látni szoktunk. És feltűnt még egy körülmény, hogy tudniillik azok a secretiós anomáliák, amelyek kifejezett Basedowesetekben előfordulni szoktak és amelyek az első eset tünetei között annyira előtérben állottak, mint különösen az izzadás és kényelválasztás fokozódása, a három utóbbi eset közül kettőben majdnem teljesen hiányoztak és csak annál a betegnél volt az izzadás kifejezettebb, amelyiknél oly magas diastase-értéket (37,330) találtunk. Bár kevés eset állott rendelkezésünkre pontos megfigyelés czéljából, mindannak ellenére a belőlük nyert eredmények alapján az az impressiónk, hogy a Basedow-kórban az ismert secretiofokozódásokkal a pankreas és talán egyéb mirigyek elválasztása is fokozott. I.Trypsinvizsgálatok: 1. 400 2. 500 3. 1000 4. 200 5. 1000 6. 1000 7. 2000 8. 1000 9. 500 10. 1000 A vizsgálat száma A centrifugation üledéke cm.1-ben Diastaselimes Diastaseérték 1-4 13 66,7362 1-5 12 21,3333 1-3 13 85,8404 1-7 12 26,0255 2-2 14 95,8986 1-8 11 11,7007 1-1 12 42,6648 1-8 12 23,8509 1-8 14 96,016 10 1-2 16-nál magasabb 100,000 felül