Orvosi Hetilap, 1910. december (54. évfolyam, 49-52. szám)

1910-12-04 / 49. szám

872 ORVOSI HETILAP ezek kemények és kanyargósak. A vizelet rendes. A hőmérsék az első nap reggelén 36'4, délutánján 38'6 C°. A vérvizsgálat eredménye: haemoglobintartalom 75, vérfaj­­súly 1049, a vörös vérsejteknek száma 3.080.000, a fehéreké 2800. A száraz és festett készítmény a rendestől semmi lényeges eltérést sem mutat. A következő hetekben mérsékelt hasfájdalmakról panaszko­dik a beteg, hasvízkórja növekedett, s a jobb mellhártyaüregben is szabad folyadék mutatható ki. A hőmérsék délután s az esti órákban 38—39 0° között váltakozik. November 17.-én a jobb mellkasfélből 1250 cm3, vörhenyes, 1023 fajsúlyú, 4% fehérjét tartalmazó folyadékot bocsátunk ki. Dec­ember hó 5.-én újabb csapolás (1 liter). Ezen év eleje óta a hasvízkór kezd visszafejlődni s február hó vége felé teljesen eltűnik. A mellhártyaizzadmány sem szapo­rodott fel víjból. Az erőbeli állapot fokozatosan hanyatlik, s a hőmérsék a délutáni órákban a 39 C°-ot is meghaladja. A február hó 7.-én megejtett vérvizsgálat eredménye: haemoglobin 60, vér­­fajsúly 1051, a vörösvérsejteknek száma 3.160.000, a fehé­reké 4000. Márczius hó 7.-én a beteg kimerülésben meghal. Kórbonczolástani diagnosis (Genersich tanár): Tuberculosis disseminata peritonei cum concretione organorum abdominalium et pigmentatione grisea peritonei. Tuberculosis disseminata hepatis adiposi atrophici. Intumescentia lienis. Tubercula miliaria renum, disseminata pulmonum. Synechia pulmonum. Atrophia, anaemia universalis. Decubitus incipiens. Medulla ossium rubra. (Haemo­chromatosis nincs.) A szövettani vizsgálatot Entz tanársegéd úr volt szíves végezni, melynek eredménye (kivonatosan) a következő: Sem a felkent készítményekben, sem a metszetekben nem található semmi eltérés a rendestől a vér összetételét illetőleg. A vörösvérsejtek se formagazdagságot, se nagyság- vagy festődési eltérést nem mutatnak. Haemochromatosis a lép, máj és vesében nem mutatható ki. A csontvelő vérdúsabb, vörösebb a szokottnál, de a benne levő alakelemek, a zsírsejtek közti vérsejtfészkek nem tartalmaznak a normálistól eltérő sejtalakokat. A fentebbiek után — a klinikai észlelés és a bonczoláslelet egybehangzó tanúsága szerint — nyilvánvaló, hogy a beteg 13 év előtt észlelt súlyos vérszegénységéből meggyógyult és egy attól teljesen független betegségben halt el. Az ismert aetiologiával bíró anaemia perniciosa­ eseteknek gyógyíthatósága nem szenved többé kétséget és nem is tartozik a ritkaságok közé. Miután már évek előtt észleltek botriocephalus latus okozta gyógyult eseteket, újabban a terhességen és syphilisen­ alapuló anaemia perniciosának gyógyíthatósága is beigazolást nyert. Nem így áll a dolog az ismeretlen eredetű, úgynevezett kryptogen anaemia perniciosákra nézve. Míg a szerzőknek egy része tagadja, hogy eddigelé egy ilyen kétségtelen eset is véglegesen meggyógyult volna (Ehrlich-Lazarus,1­2 Naegeli), addig Grawitz­ és mások ennek az ellenkezőjét állítják és gyógyult esetekről számol­nak be. Az ellenmondás onnan származik, hogy az anaemia perniciosa progressiva kormeghatározására nézve a szerzők között ma sincs egy­séges megállapodás. Egyesek tágabbra, mások jóval szűkebbre vonják a határokat, melyek az anaemia perniciosát a többi anaemiától el­választják. Míg arra vonatkozólag egységes a vélemény, hogy az előre­haladt eseteknek a klinikai képe a Biermer-től származó klasszikus leírással egyezik, addig a vérképre és az abból vonható következ­tetésekre nézve nagy a véleményeltérés. Az Ehrlich-iskola a haematológiai kórjelzés conditiosine qua non­­jának tekinti a vérnek (már régebben Hayem és Laache által észlelt) megalocytás elváltozását, mi viszont az anaemia perniciosa anatómiai substratumának, a csontvelő megaloblastos degeneratiójának a követ­kezménye. A megalocytáknak relatív haemoglobingazdagságából következik, hogy a vérnek festéktartalma nagyobb lesz, mint az a vörösvérsejtek számának (a normálishoz viszonyítva) megfelel. A megalocyták anyasejtjeinek, a csontvelő megaloblastjainak a cirku- 1 O. Naegeli: Blutkrankheiten und Blutdiagnostik. 1908. 2 Ehrlich-Lazarus: Die Anaemie, II. rész. Nothnagel’s Spec. Path, u. Therapie, 1900. 8 E. Grawitz: Klinische Pathologie des Blutes. Leipzig, 1906. látó vérben, a száraz festett készítmény útján való kimutatása az anaemia perniciosának kórjelzését feltétlen megerősíti, míg a negatív lelet nem zárja ki okvetlenül, s ilyenkor a klinikai tünetek mellett a vérnek megalocytás elváltozása lesz­­irányadó.A Naegelin haematológiájában egészen hasonló álláspontot foglal el, élesen hangsúlyozva a vérnek megalocytás típusát és a haemo­globintartalom és vérsejtszám közötti viszonynak megzavarását, mely a haemoglobintartalom növekedésében nyer kifejezést. Azoknak sorában,a­kik a fentebb vázolt vérképnek az anaemia perniciosára nézve jellegző voltát el nem ismerik, a legexponáltabb álláspontot Grawitz foglalja el­. Grawitz szerint az anaemia perniciosában szenvedők vérének legelődomborodóbb tulajdonsága a poikilocytosis, polychromatophilia, pontozott erythrocyták — szóval degenerativ jelek, melyek más­fajta anaemiákban is észlelhetők —s ellenben a megalocytáknak felszaporodása nem tartozik a szabályszerű és jellemző tulajdon­ságok közé, a megaloblastoknak diagnostikai jelentősége pedig azért nagyon alárendelt értékű, mert azok más anaemiákban is elő­fordulnak. Ez utóbbiakra vonatkozólag hangsúlyozza, hogy a normális csontvelőben is megtalálhatók, s így ha egyes anaemia-esetekben ott felszaporodnak s a keringő vérbe jutnak, az nem degeneratiónak a jele, hanem az anaemia súlyosságának a mértéke, a­mi arra mutat, hogy már a vérképző rendszernek utolsó erőforrására került a sor. Az Ehrlich iskolája értelmében vett s az anaemia perniciosára specifikusan jellemző vérelváltozás tehát Grawitz szerint csupán az anaemia súlyosságára, nem pedig annak a természetére enged következtetni. A fentebbiekből kitűnik, hogy Grawitz Ehrlich-nek tanát alap­jában, anatómiai substratumában támadja meg, s így a különbség a két felfogás között annyira lényegbevágó, hogy még akkor sem lenne kiegyenlíthető, ha az összes eddig észlelt kryptogen anaemia perniciosáknak idővel valamely egységes kóroka derülne ki, már­pedig ennek az ellenkezőjére sokkal több a valószínűség. Az anaemia perniciosa fogalmának tág körre való kiterjesz­tése adja egyszersmind magyarázatát azon lényeges eltérésnek, mely Ehrlich­ Naegels és Grawitz nézete között az anaemia perniciosák prognosisára nézve nyilvánul és teszi érthetővé Grawitz-nak feltűnő gyógyulási eredményeit. Az e kérdésben való állásfoglalást még inkább megnehezíti az a tapasztalat, mire maga Ehrlich szolgáltatta az első példát, hogy tudniillik a klasszikus Biermer-féle kórkép nem minden eset­ben jár együtt a jellemző vérelváltozással s a csontvelőnek megalo­blastos degeneratiójával (aplastikus anaemia perniciosa), vagyis a Biermer-féle kórkép és az Ehrlich-féle lelet nem fedi teljesen egymást; továbbá azok az észleletek, melyek azt bizonyítják, hogy a Biermer-féle kórkép és megaloblastos csontvelő mellett hiányoz­­hatik az életben a jellemző (megalocytás és­­blastos) vérelváltozás. (Körmöczi.)­ Ilyen körülmények között, a nagyobb fogalomzavarnak elkerü­lése végett és azon törekvéssel, hogy a kérdés idővel közmeg­egyezéssel tisztázva legyen, czélszerűnek mutatkozik mindazon ese­teket, melyekben a Biermer-féle kórkép és az Ehrlich-féle vérkép együttesen van jelen, Naegeli példájára Biermer-Ehrlich-féle anaemia 1 Ehrlich-Lazarus: Die Anaemie, II. rész, 172. lap. 1900. „Werden in wiederholten Blutuntersuchungen Megaloblasten nicht gefunden, so wird damit die auf klinische Erscheinungen begründete Diagnose der progressiven pernieiosen Anämie nicht ohne weiteres hinfällig. Hier ist, wie schon oben auseinandergesetzt, aus dem Verhalten der kernlosen roten Blutkörperchen die Entscheidung zu entnehmen: ein Blut von ausgesprochen megälocytischem Charakter ist auch ohne Megaloblasten für die progressive perniciose Anämie beweisend." 2 O. Naegeli: 1. c. 3 Nem tartozhatik e közleménynek szűk keretébe az összes ezen kérdéssel foglalkozó szerzők véleményének felsorolása, e tekintetben a Mediz. Klinik 1908. évfolyama 41—43. számaiban megjelent His, Ortner, Eichhorst, Naegeli, Jaksch, Grawitz, Schultze, Pappenheim, Runeberg, Lorenz, Noorden és Strümpell-töl származó igen tanulságos közleményekre utalok; éppen ezért csupán Ehrlich-Naegeli és Grawitz álláspontjának ismertetésére terjeszkedtem ki bővebben, minthogy ők képviselik az anaemia perniciosa haematologiájának kérdésében a legélesebb ellentétet. 4 E. Grawitz : 1. c. 5 Körmöczi: Kann die Diagnose der Anaemia perniciosa aus dem hämatolog. Bilde festgestellt werden ? Deutsche med. Wochenschrift, 1902. I. sz. 1910. 49. az.

Next