Orvosi Hetilap, 1911. február (55. évfolyam, 6-9. szám)
1911-02-05 / 6. szám
55. évfolyam. 6. szám. Budapest, 1911 február 5. ORVOSI HETILAP Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre. SZERKESZTI ÉS KIADJA : LENHOSSÉK MIHÁLY EGYET. TANÁR ÉS székely Ágoston EGYET. TANÁR FŐSZERKESZTŐ, SZERKESZTŐ. Mellékletei: SZEMÉSZET Grósz Emil szerkesztésében. GYNAEKOLOGIA Tóth István és Scipiades Elemér szerkesztésében. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. A gyomorfekély és a gümőkór. Irta: Stiller Bertalan dr., egyetemi tanár. A gyomorfekély oktanára nézve a vélemények nagyon eltérők, csak azon egy pontban egyeznek meg, hogy a betegség közvetlenül a nyálkahártya körülírt kóros góciából indul ki, amelynek rendes vérkeringése meg van zavarva, úgy hogy a gyomornedv emésztő hatásának esik áldozatul. A nézetkülönbségek csak a körül forognak, miféle ezen bonettani laesio és miképp keletkezik. Még abban is meglehetős a megegyezés, hogy vegyi, erőművi vagy hőmérséki sérülések, hogy értösülések és vérömlenyek szerepelnek mint a magóczok előidézői. De vannak szerzők, akik bacillaris fertőzést, a nyirokutak apró tályogait, a vérerek és az izomzat körülírt görcsös összehúzódását, a nyálkaréteg hiányát, az erek elmeszesedését, a gyűjtőerek tágulatát tartják a fekély kórokozóinak. Mások megint általános okokból származtatják, vérszegénységből, sápkórból, alkoholismusból, alkati és öröklési viszonyokból. De ami itt foglalkoztat bennünket, az különösen azon vélemény, hogy a gyomorfekély kiválóan vagy kizárólag gümőkóros alapon fejlődik. Arloingi azon feltevésből indul ki, hogy a fekély eseteiben oly gyakran található érobliteratiókat mint annak okozóit, nem pedig mint következményeit kell felfogni. Szerinte toxikus eredetű érlobokra vezethetők vissza, amelyek lappangó gümőkór termékei. Hasonló gondolatot vitatott Rodon* , csak a minap a bécsi orvosi társulatban. Kimerítően tárgyalja a nézeteket a fekély oktanáról és azon következtetésre jut, hogy mindezen értelmezések , daczára sötétségben vagyunk. Azon mentőeszmére jutott, hogy a gümőkór a gyomorfekély kulcsa. A bizonyítékok egész szervezett seregével küzd azon feltevés mellett, hogy a lappangó gümőkór és toxinjai képviselik azon talajt, melyen a gyomorfekély tenyészik, mégpedig eredetileg egy lupus erythematodes alakjában, mely a gyomornedv hatása folytán fekélylyé fejlődik. Egész gondolatmenetének kiinduló pontja pedig azon tapasztalata, hogy fekélyes betegeinek elődei nagy számmal gümőkórosak voltak. Mindkét nevezett szerző különben állításait nagy óvatossággal csak mint gyanításokat terjeszti elő, a bírálatnak megadván a jogot, hogy szintén csak olyanoknak értékelje. Mert még bebizonyítandó ama feltevés, hogy csakugyan van-e lappangó gümőkór és hogy ennek toxinjai tudnak-e, mint az egyik állítja, vérérgyuladást, vagy mint a másik képzelt, egy egészen sajátlagos lábterményt, lupus erythematodest, előidézni, melyet eredeti minőségében sem a szerző, sem a kórbonczolók még nem konstatáltak. Mindebben csak egy a helyes, t. i. azon tapasztalati tény, hogy gümős szülőknek elég gyakran vannak fekélybeteg ivadékai, sőt bővítőleg állíthatom, hogy a fekélyes beteg gyermekei nem ritkán gümőkórba esnek. Másrészt különösen franczia szerzők állítják, hogy a fekélyes betegeknek nem kevesebb mint húsz százaléka gümőkórban pusztul el, ami talán túlzott, de mérsékeltebb arányban mindenesetre való. Végre azt is mondhatom, hogy fekélyes betegeken nem igen ritkán lezajlott csúcsbeszűrődést lehet megállapítani. Ezen adatok szerint nem tagadható, hogy a fekély és a gümőkór közt csakugyan fel lehet ismerni bizonyos rokonsági viszonyt. Feladatunk lesz ezt a viszonyt tisztázni, pontosan körülírni. Még mielőtt az astheniás alkati betegség tanát felállítottam, az enteroptosist már veleszületett hajlamra vezettem vissza. Már ekkor, az 1899. évben hangsúlyoztam, hogy a fekély leggyakrabban ptosisos egyéneken található. Az 1 Des ulcerations tuberculeuses de Testomac. Paris, 1903. 2 Wiener med. Wochenschrift. 1910. 34. és 35. szám. 3 Az enteroptosis és ideges dyspepsia tana a bordajel alapján. Orvosi Hetilap, 1899. TARTALOM: EREDETI KÖZLÉSEK. Stiller Bertalan: A gyomorfekély és a gümőkór. 81. lap. Sugár K. Kárton: Az Ehrlich-féle szer befecskendezése után keletkezett hallóideg- bántalom esete. 84. lap. Flesch Ármin és Péteri Ignácz : Közlemény a budapesti Stefánia-gyermekkórházból. (Igazgató: Bókay János dr., udvari tanácsos, egyetemi ny. r. tanár.) A gyermekkori heges nyelőcsőszükületek radiologiás kórjelzése. 86. lap. Fejes Lajos és Gergő Imre : Közlemény a budapesti kir. magy. tudomány-egyetem bakteriológiai intézetéből (igazgató Preisz Hugó dr., egyet. nyilv. r. tanár) és I. sz. sebészeti klinikájáról (igazgató Dollinger Gyula dr., m. kir. udvari tanácsos, egyet. nyilv. rendes tanár). A normális állati vérsavó gyógyító hatásáról genyes folyamatokra (II. Gyakorlati rész). 87. lap. Fischer Ignácz: Az epilepsia ellen való védekezésre alakult nemzetközi liga működéséről, különös tekintettel a liga magyar bizottságának munkálkodására. 89. lap. Irodalom-szemle. Könyvismertetés. Georg Zuelzer: Innere .Medizin. — Lapszemle Gyógyszertan. Adalin. — Belorvosion. Neumann: A gümőkór specifikus kezelése. — Sebészet. Blair és Guigan: A légembolia kezelése. — Szülészet és nőorvostan. Fletcher Shaw: Az eklampsia gyógyítása. — Gyermekorvostan. Netter: Az antimeningococcusserum. — Venereás betegségek. C. Ravasini: A syphilisnek „hectin“-nel való kezelése. — Húgyszervi betegségek. Hampton: Prostata carcinoma. — Fülorvostan: Logan Turner: Otogen (acut) leptomeningitis. — Fizikai és diaetás gyógyításmódok. Scholz : Az oxygenfürdők hatásmódja és gyógyító alkalmazása. -- Kisebb közlések az orvosgyakorlatra. Remhild: A jód használatának veszélyessége. — Lehmann: A vas-sajodin 92-95. lap Magyar orvosi irodalom. Magyar orvosi archivum. — Gyógyászat. — Klinikai füzetek. — Orvosok lapja. — Budapesti orvosi újság. 95. lap. Vegyes hírek. 95. lap. Tudományos társulatok és egyesületek. 96—97. lap.