Orvosi Hetilap, 1911. június (55. évfolyam, 23-26. szám)

1911-06-04 / 23. szám

400 1911. 23. sz. ORVOSI HETILAP 1. A nyílás tátongása és tágassága. Mint tudjuk, a nyílás rendesen egy ujj számára járható út és falai érintkez­nek egymással, úgy hogy tulajdonképpen nem is nyílás, ha­nem rés vagy hézag alkotja a közlekedést a szabad hasüreg és a cseplesztömlő között. (A franczia szerzők hiatus Winslowh­­ról beszélnek és nem foramenről). A cseplesztömlősérv azon esetében, a­melyet mi észleltünk, a nyílás két ujjhegyet ké­nyelmesen befogadott; hasonló tágasságú volt a nyílás S Square, Gangolph, Treitz és Marten esetében, Delkeskamp­­éban 3 ujj, Stecchi esetében az egész kéz számára átjárható. A közölt cseplesztömlősérv-eseteknek jelentékeny részében megemlítve találjuk, hogy a nyílást kitöltő bélkacsok vissza­húzása után a nyílás erősen tátongott, így volt az a mi esetünkben is. 2. A nyílásnak a középvonalhoz és a köldökhöz köze­lebb való fekvése. A nyílásnak a középvonalhoz és a köldök­höz való távolsága a ligamentum hepato-duodenalénak lefu­tásából, valamint a gyomornak, a duodenumnak, a pancreas­nak és a májnak, illetve az epehólyagnak az elhelyeződésétől függ. A­mint ezen szervek rendes helyzete megváltozott, meg­változik a ligamentum hepato-duodenale lefutása és vele együtt a foramen Winslows helyzete is. A gyomornak verticalis elhelyeződése, a duodenumnak a pancreas középső részéhez való rögzítettsége a nyílást a középvonal felé és egyszer­smind lefelé is dislokálja, hogy ezen elhelyeződés csakugyan szintén megkönnyíti a sérv keletkezését, a mi esetünk bizo­nyítja, a­melyben a foramen Winslows feltűnően medialis elhelyeződésű és mélyebb fekvésű volt. Esetünkben, valamint Neve esetében a gyomor verticális elhelyeződése, Picado és Treves esetében a máj bal lebenyének és a gyomornak dislo­­catiója együtt járt a foramen Winslowsnak a középvonal felé való eltolódásával. Treitz esetében a gyomor majdnem teljesen egyenes volt, duodenum jóformán alig volt. A hasi­ri szervek részéről: 1. A nagy cseplesz teljes hiánya vagy csökevényes fej-­j lettsége. A nagy cseplesznek jelentékeny szerepe van abban, hogy a vékonybelek nem juthatnak bele a foramen Winslowsba; legalább Reim, Jeanbrau és Majoli eseteiben határozottan meg van említve, hogy nagy cseplesz vagy egyáltalában nem volt, vagy igen kicsi volt. Treitz esetében az egész nagy csep­lesz tenyérnyi darabkára zsugorodott; a mi esetünkben is igen hiányosan fejlődött, kevéssé erezett volt. 2. A kis cseplesz megnagyobbodott volta. Hogy várjon a kis cseplesz megnagyobbodott volta, a­mivel a cseplesz­tömlő megnagyobbodása is együttjár, szerepel-e a sérv létre­jöttét megkönnyítő okok között, vagy tisztán csak a gyomor verticális elhelyeződésének a következménye-e, arra határo­zott választ adni nem lehet. Treitz és Jeanbrau eseteiben feltűnően meg volt nyúlva a kis cseplesz; mi egy férfitenyér­nél nagyobb darabot reszekáltunk belőle. 3. A mesenterium meghosszabbodása. Jeanbrau és Riche kimutatása szerint 18 eset közül 12-ben vékonybél lépett be a foramen Winslowin keresztül a cseplesztömlőbe. Így volt ez Colwardine esetében is; ez pedig csak úgy lehetséges, hogy a mesenterium meghosszabbodása folytán a vékony­belek szabadon, minden feszülés nélkül juthatnak a colon, illetve a gyomor és a duodenum felett a subhepatikus tájékra. 4. A mesocolon meghosszabbodása. A vastag belek belejutása a cseplesztömlőbe félszer oly gyakran észleltetett, mint a vékonybeleké; ez könnyen érthető is: a bélfodor rövidsége nem engedi meg a vastagbélnek a foramen Win­slowsba való jutást. Még aránylag legkönnyebben a haránt remese kerülhet be a sérvkapuba, de észlelték a vakbél (Móri) és a felhágó remete belefutását is. Ez természetesen csakis úgy lehetséges, hogy a bélfodor erősen megnyúlt és ez által az illető, különben rögzített vagy alig mozgatható bélrészlet mozgékonyabbá válik. Mielőtt annak fejtegetésébe bocsátkoznánk, hogy ezen felsorolt rendellenességek, a­melyek a cseplesztömlő sérvei­nek létrejöttét a foramen Winslowin át elősegítik, milyen körülmények között jönnek létre, azon cseplesztömlősérvek keletkezésének körülményeit kell ismerni, a­melyeken a sérv­kaput nem a foramen Winslowi alkotja. a epehólyag, b = máj, c = cseplesz tömlősérv, d = lép, e = gyomor, /= ligám, hepatoduodenale, ^ = vese, h = colon, i = zsugorodott nagy cseplesz.

Next