Orvosi Hetilap, 1912. április (56. évfolyam, 14-17. szám)

1912-04-07 / 14. szám

■ . ... ■ •-----..................................................-­­.y. 1912. 14. sz. ORVOSI HETILAP oldattá egészítjük ki és centrifugáljuk. Ezen eljárást mind­addig ismételhetjük, míg oly híg sóoldatra akadunk, mely­­lyel haemolysis már mutatkozik. A BQ meghatározására bármelyik colorimetriás eljárást alkalmazhatjuk, de ajánlom a következő igen egyszerű és a czélnak teljesen megfelelő eljárást. A relatív haemoglobin-tartalom meghatározása B- és H-ban. Eszközök: Két kis, 10 cm3 űrtartalmú, 0-5 cm­-ekre be­osztott mérőhenger. Csepegtető üveg, destillált vízzel. Fekete papírlap, melyen 8 cm. hosszú és 1 cm. széles nyílást vágunk. Kivitel: A két mérőhengert fehér alapra helyezzük. Az egyikbe a halványabb folyadékból (tehát többnyire //-ból) körülbelül 5 cm3-nyit öntünk. A másik hengerbe viszszük pipettával az erősebben festett (tehát rendesen B) folyadék­nak meghatározott mennyiségét, a színeződés erősségéhez képest 1—2 vagy 3 cm3-t (ha halványabb, többet, ha vörösebb, kevesebbet) és destillált vízzel 1/2 cm3-enként addig hígítjuk, míg a színe a másik próbáéval egyenlő. A fekete papírral eltakarjuk a két összehasonlítandó próbát, hogy a hasadékon át mindkettőnek egyenlő rétegét lássuk. A­mikor a színegyenlőség beállt, megállapítjuk az előbb erősebben festett folyadék jelenlegi térfogatát és elosztjuk az eredeti tér­fogattal. Ez a szám jelzi a RQ-t. Példa: fí-folyadék 2 cm3-ét 35 cm3-re kellett felhígí­o­l tanunk, hogy színe //-éval egyezzék, tehát RQ = -2 = 1 '75, a­mi azt jelenti, hogy a resistens vörös vérsejtek tömege úgy aránylik a nem resistensekéhez, mint 1 ‘75:1. Ha igen nagy resistentiacsökkenés volt, tehát H vörö­sebb mint B, akkor a //-ból mérünk le határozott mennyisé­get és azt hígítjuk, míg ő-vel egyenlő. Feltéve, hogy ily esetben a 2 cm3 H-t 3-5 cm8-re kellett hígítanunk, az RQ = 3.5 = 0-57, a­mi ismét azt jelenti, hogy 0'57 resistens vörös vérsejtre esik 1 nem resistens. Összefoglalás: 1. Az előbb leírt eljárás alkalmazásakor a 1­ 2%-os NaCl-oldat egészséges emberek vérét vagy nem, vagy csak nyomokban oldja. Némely kóros állapotban a vörös vér­sejtek resistentiája 0,5%-os NaCl-dal szemben nem mutat eltérést, abból tehát, hogy a haemolysis kimarad, még nem következtethetjük, hogy az egyén egészséges. Ellenben, ha a haemolysis erős resistentia-csökkenést jelez, mondhatjuk, hogy az illető egyénben valami nincsen rendben. A betegség természetére vonatkozólag a reactio nem ad fölvilágosítást, mert resistentiacsökkenés mindenféle patholo­­giás, illetve rendellenes állapotban előfordulhat. Mindazonáltal kimondható, hogy jelentékeny resistentia-csökkenés leginkább általános gyengeséget és vérszegénységet előidéző betegsé­gekben észlelhető. Tehát a leírt módszer a gyengeség megálla­pítására szolgáló reactio. Némely méreg is erősen csökkenti a vörös vérsejtek resistentiáját, ilyen az alkohol. Ez irányban érdekes állatkísér­leteket végeztünk, melyekről más alkalommal számolunk be. 2. Ezen egyszerű eljárás segítségével egy csepp vérrel quantitative megállapíthatjuk a vörös vérsejtek resistentiájának csökkenését, valamint fokozódását is, vagyis azon arányt, mely a resistens és nem resistens vérsejtek közt fennáll. Közlemény a Pesti Izr. Kórház bőr- és bujakóros rendeléséről. (Rendelő főorvos: Justus Jakab dr.) A jodfersan therapeutikai értéke a lues kezelésében. *■ • Ecsedi Ernő dr. és Sebők Zsigmond dr. hogy az 1910. év derekán Ehrlich­­es gyógykezelése lényeges kibővítést­­álan joggal remélhettük, hogy ezzel szerrel a syphilisnek és utómeg­betegedéseinek a valóságos panaceáját nyertük. Az első ered­mények csakugyan kitűnőnek látszottak. Az eddigi kéneső- és jódkezelésnek makacsul ellenálló súlyos esetek egyetlen salv­­arsanbefecskendezésre rohamos javulást mutattak: régóta fennálló fekélyek, exubcerált bőrgumm­ák olykor 48 óra alatt teljesen behámosodtak, meggyógyultak. A „606“ arsentartalma pedig arra a véleményre jogosíthatott fel, hogy mindazon esetekben, a­melyekben azelőtt a kéneső és a jód adagolá­sán kívül az általános gyöngeségi állapotnak, a vérszegény­ségnek, neurosisoknak stb. megszüntetésére is ügyet kellett vetni, egyúttal a zsongító hatás is beáll. Sajnos, az öröm korai volt. A­mint a későbbi meg­figyelések bebizonyították, a salvarsan alkalmazása után az egyéb kellemetlen következményeken kívül éppen úgy jelent­keztek recidivák. Azelőtt is megtörtént, hogy egyetlen kéneső­kúra után újabb tünetek hosszabb ideig, gyakran több éven keresztül nem jelentkeztek. Maga Ehrlich a német természetbúvárok königsbergi gyűlésén, majd közleményeiben kénytelen volt kijelenteni, hogy az ő készítménye nem tudja ugyan a lues gyógykeze­lésében eddig alkalmazott gyógyeljárásokat kiküszöbölni, de a kénesővel és jóddal kombinálva igenis ajánlható. Az osz­tályunkon észlelt egyéb kedvezőtlen tapasztalataink alapján is kénytelenek voltunk figyelmünket a salvarsanon kívül újra a kéneső- és jódkészítményekre terelni. A kéneső-kezelésre vonatkozó megfigyeléseinket ezúttal nincs szándékunkban érinteni, hanem csupán csak a jódra vonatkozó észleleteinket teszszük közzé. A jódot tudvalevőleg rendszerint jodkalium vagy jod­­natrium alakjában szoktuk belsőleg adagolni, még­pedig oldatban, pirula vagy por alakjában. Felszívódása a gyomor­ban történik, a szervezetből való kiválasztása pedig a vesé­ken, bőrön és nyálkahártyákon át, még­pedig oly gyorsan, hogy rendesen már 5 perc­ múlva kimutatható a nyálban. Tekintetbe kell vennünk a jódnak nemcsak a luesra gyako­rolt gyógyító hatását, hanem azon általa előidézett mellék­tüneteket is, melyek a szervezetre károsan hatnak. Eme káros hatásnak, a jodismusnak a foka függ természetesen: 1.hogy az illető szervezetnek milyen a türelmi határa a jóddal szem­ben, 2. hogy milyen nagy adagokban és milyen összetétel­ben adjuk a jódot. Hiszen gyakran már kis adagokra is észlelhetjük a jodismus jelentkezését a kötőhártyák hurutja, máskor gyomor- és béltünetek formájában, sokszor pedig erős főfájás, majd pedig bőrtünetek alakjában. Ezek után természetesen úgy véljük, hogy az egyes jód­­készítmények alkalmazásakor a következőket kell szem előtt tartani: 1. Várjon a szervezet jól tari-e valamely formában ? Nincsenek-e kellemetlen vagy egyenesen káros mellékhatásai ? 2. Mily gyorsan, 3. mily mértékben jelentkezik a gyógyszer alkalmazásakor a gyógyító hatás? Nyolcz hónapon keresztül részletes kísérleteket folytat­tunk többféle jódkészítménynyel, mely tanulmányozásunk közepette érdeklődésünket és figyelmünket főkép a jodfersan kötötte le. A fersan marhavérből előállított, vastartalmú acidalbu­­min, mely a vörös vérsejtek egész vas- és phosphor-mennyi­­ségét tartalmazza. A fersanra a gyomornedv nincs hatással s felszívódása a belekben megy végbe, mint azt a Korányi,a Senator­ stb. klinikájáról megjelent munkálatok igazolják. Jóddal kombinálva első ízben Jolles (Wien) hozta javas­latba, nálunk Alpárt másutt Bennnghoven, Herlings stb. ajánlotta s jodfersan névvel kerül pastillák alakjában forga­lomba. A csokoládéval bevont pastilla 040 jodkaliumot és 040 fersant tartalmaz. A gyermekeknek való pastillák felényi gyógyszert tartalmaznak. Tudvalevő, hogy a jódalkaliák könnyen szívódnak fel, de eme könnyű felszívódás azután, mint már említettük, azt eredményezi, hogy a jód a vérben és a szövetekben a ki-1 Orvosi Hetilap, 1901. 2 Therapie der Gegenwart, 1901, 2. sz. 3 Budapesti Orvosi Újság, 1906, 29. sz. 257

Next