Orvosi Hetilap, 1912. július (56. évfolyam, 27-30. szám)

1912-07-07 / 27. szám

500 ORVOSI HETILAP 1912. 27. sz. sem a minőségükre, sem a közérzetre vagy pedig az anyag­cserére semmiféle néven nevezendő befolyással nem bír, tehát a magas nyári hőmérsék nem lehet közvetlen oka a cse­csemők nagy nyári halálozásának. Ezen kérdés megvilágítására talán értékesíthetők azon tapasztalatok, a­melyeket akkor tehetünk, ha dyspepsiában szenvedő csecsemőknek koncentráltabb sóoldatokat adago­lunk. Ismétlések elkerülése végett csak egy kortörténetet köz­lök, a­melyhez hasonlóval azonban többel rendelkezem. 0. 1. 4 hónapos csecsemő. 2 hónapos kora óta mester­ségesen táplált. Az utóbbi időben naponta körülbelül 1/4 liter 2/3 tejet és 1/3 teát kapott naponta 6 koc­kaczukorral, azon­kívül 2-szer Nestlé-lisztet vízzel. 1911 május 8.-án betege­dett meg. Reggel a tejet kihányta, majd nemsokára nyálkás, túrós széke volt. Egész nap nyugtalan volt, a tejmennyiség­nek csak 2/3-át itta meg. A vizsgálat a következő státust mutatta: A jól fejlett, jó szövetfurgora csecsemő súlya 5120 gr. Hőmérése 37 3°. A nyelv kissé bevont, a has erősen meteorismusos. A pharynx kissé belövelt. A bemutatott szék zöldes, túrós, nyálkás. Kü­lönben semmi rendellenesség. Május 9.-én súlya 5100 gr. Hőmérsék 37'5°. A csecsemő igen nyugtalan. A nap folya­mán egyszer hányt, 5 vizes, nyálkás szék. Diaeta 5-ször 2/3 tej. Május 10.-én súlya 5100 gr., hőmérséke reggel 37'4°, este 37‘7°. Kissé nyugodtabb. 4 vizesnyálkás szék. Május 11.-én 5060 gr., hőmérsék 37‘3°, reggel 8 órakor 200 gr. 2%-os NaCl-oldatot kap, ebből keveset kihány. Hőmérsék 10 óra­kor 38’3°, 12 órakor 39'5°. A csecsemő rendkívül nyugtalan, déli 12 óráig 8 vizes széke volt, nem akarja a táplálékot el­fogadni, délben hányt, majd apathiás lesz; légzéseinek száma perczenként 31, a pulsus igen kicsiny (120). Időnként élesen felsír. Délután 4 óráig még 3 vizes széke volt. Hőmérsék 39’2°. A nyújtott teát kihányja. 30 C°-os fürdőt kap. Este 8 óráig még 2 vizes széke volt. Ekkor rendkívül nyugta­lan, időnként élesen felsír, kezével lábával lassú, féregszerű mozdulatokat végez. Hőmérsék 38-2°. Az este 7 órakor ürített vizelet erősen redukál, benne eczetsavra zavarodás keletkezik. Testsúlya 4870 gr. Megiszik 100 gr. hideg teát. Május 12. Éjjel nem volt széke. 4770 gr. Hőmérséke 364°, bőven iszik folyadékot. A légzés és pulsus normalis, 1/3 tej mellett egész nap 1 nyálkás szék. A következő napokon 1/3, majd 12 liter mellett csakhamar reparálódik; súlya május 15.-én 4980 gr. és május 21.-én 5220 gr. Vagyis, a­mint láthatjuk, a dyspepsiás csecsemő, a­ki­nek táplálkozása csak annyiban nem felel meg, hogy daczára dyspepsiájának, a táplálékot nem restringáltuk, 4 gr. NaCl­­nak bevitelére nemcsak magas lázat kap, de súlyos és ki­fejezett intoxicatiós symptomákkal reagál, mint a­milyeneket cholera infantum eseteiben észlelhetünk, sőt vizeletében c­u­­kor és fehérje is található. Miképp magyarázhatjuk meg ezen jelenséget? Cobl­­­ner, a­ki hasonló észleleteket tett, azt hiszi, hogy a só ada­golásánál a felesleges só elhagyja a vért, a szövetekbe dif­­fundál és a szövetekben fokozott sóconcentratiót okoz. Ezál­tal a sejteket oly szövetnedv fogja körüláramolni, a­melynek osmosisos nyomása lényegesen eltér a normális szövetned­vétől. Ha ezen concentratio-különbség bizonyos fokot ér el — mondja Cobl­ner —, könnyen elgondolható, hogy az ezáltal előidézett physico-chemiai folyamatok ingerként hat­nak a sejtre és a rendkívül érzékeny hő- és c­ukorszabályozó centrum ingerlése által hőingadozásokat és hyperglykaemiát váltanak ki. Gobliner gondolatmenete azonban nem egyez­tethető össze több ténynyel. Berend és Teznerd kimutatta, hogy ha a csecsemő szerve­zetébe nagyobb mennyiségben viszünk be sót, e sónak nagy része nem hagyja el a vért. Ugyanis sóadagolásra csökken a vér refractiója, tehát a vér vizet tart vissza, de a vér ve­zetőképessége nem változik, tehát a víz arányában sót is kel­lett visszatartania. Sőt voltak esetek, a­melyekben a só ada- 4­5 golására a vér felhígult, a testsúly pedig csökkent, vagyis a szervezet vizet vesztett és a vérét mégis vízdúsabbá tette, ez pedig másképp nem volt lehetséges, mint hogy a vér a szö­vetektől vizet vont el. A csecsemő és a felnőtt szervezete kö­zött épp az a különbség, hogy míg a felnőtt szervezet a felesleges mennyiségű só káros hatásától úgy szabadul meg, hogy a felesleget elraktározza az izmokban és egyéb szer­vekben, a csecsemős szervezet ezt nem tudván megtenni, a só felhígítására a szöveteitől vonja el a vizet. A szervezet a vér javára kiüríti a vízdepót­it. Ha elegendő mennyiségű vízzel rendelkezik, vagy ha a sómennyiség nem volt túlsá­gos nagy, helyesebben mondva, ha nem volt koncentrált ol­datban nyújtva, akkor legfeljebb lázban fog a káros hatás nyilvánulni, mert a szervezet akár dús vízdepót­iból, akár a híg oldat felesleges vizéből, könnyen visszatartja a szüksé­ges vízmennyiséget. Ellenben egész más lesz a helyzet, ha oly csecsemőnek adjuk a koncentrált sóoldatot, a­kinek víz­­depót­i kiürültek, de vérének sótartalma nem változott. Ilyen a dyspepsiás csecsemő vére. Lusto mutatta ki, hogy a dyspep­siás csecsemő vérének vízgörbéje nyugtalan, ide-odaugró vonal. A szervezet a bél útján vizet veszt el, a vére besűrű­­södni készül, de a vízdepót­kból csakhamar pótolja ezt, míg ha nagyok ezek a vízveszteségek, még akkor sem sűrűsödik be a vér, mert a vízdepóté k kiürülnek a vér javára. Az ily csecsemő vére a sóadagolásra sódús lesz és a vízdepót­iban nem lévén elegendő víz, a szövetnedvekből von el vizet és exsiccálódik. A sófelhalmozódás ez esetben még azért is növekszik, mert a­mint Berend és Winter kimutatta, ily ese­tekben csökken a vesék útján való vízkiválasztás és növek­szik a bél útján való vízkiválasztás. Mivel pedig a bél útján történő vízveszteség nem jár megfelelő sóveszteséggel, a sók a szervezetben koncentráltabb oldatban fognak visszamaradni, a víztartalom pedig erősen csökkenni fog. Az ilyenkor ész­lelhető intoxicatiós állapot pedig az exsiccatiónak a követ­kezménye. Hogy nem a sófelhalmozódásnak, hanem az exsiccatió­nak következménye a sajátságos intoxicatiós állapot, mutat­ják azon intoxicatiós esetek, a­melyeket a „cholera infantum“, a toxicosis kapcsán látunk jelentkezni. Ezen esetekben, a­mint Reiss, Heim és John, Lust stb. kimutatta, a szervezet rendkívül vízszegény, a­mit különben a klinikai kórkép is kétségtelenül megmutat (a kutacska erősen besüpped, a fel­emelt bőrránczok megállanak stb.) és ez esetekben a szerve­zet nemcsak víz-, de NaCl-szegény is. Olyfokú a NaCl-sze­­génység, hogy az ily csecsemő a reparatiós szakban, ha női tejet kap, visszatartja ennek összes NaCl-ját, úgy hogy ez a vizeletben még qualitative sem mutatható ki, sőt a NaCl­­szegénység miatt az ily szervezet még vizet sem képes vissza­tartani, és én ezért ajánlottam én John-nal, hogy ily esetek­ben a víz és a NaCl pótlására híg sóoldatokat adjunk bel­sőleg. A sókárosodás és a toxicosison kívül, súlyos parenteralis fertőzések kapcsán is láthatunk hasonló intoxicatiós állapo­tokat beállani télen is. Ezenfajta intoxicatiókban akárhányszor csak kisfokú hasmenést észlelhetünk. De minden esetben hirtelen erősen esik a súlygörbe és ezt követi az intoxica­tiós állapot. Ez esetekben a vízveszteség nem a bél útján, de a tüdők útján történik. Az eredmény azonban ugyanaz, a szervezet beszárad és ennek a beszáradásnak a következmé­nye az intoxicatio. Hiába vonjuk meg itt a táplálékot, az állapot nem javul, mert itt a vízveszteséget nem a táplálék bomlása a bélben okozza, hanem a parenterális fertőzés. Vagyis láthatjuk, hogy a Finkelstein által oly klassziku­san leírt intoxicaciós állapot igen különböző úton keletkezik, de minden esetben a közös, a jellegzetes folyamat: a szövetek beszáradása. Akár azáltal vesztenek a szövetek vizet, hogy a vérben felhalmozódik a só és így a vérnek adják át a vizü­ket, akár a hasmenés folytán a bélen ürül ki a víz, akár az infectio okozta állapot folytán a tüdők útján vesztik el vizü­ket, az eredmény ugyanaz. A szövetek beszáradnak és ez 4 Jahrbuch für Kinderheilkunde, 1911, 23. kötet, 230. old. 5 Monatsschrift für Kinderheilkunde, X. kötet, 212. oldal. 6 Jahrbuch für Kinderheilkunde, 1911, 23. kötet, 85. oldal.

Next