Orvosi Hetilap, 1913. március (57. évfolyam, 9-13. szám)

1913-03-02 / 9. szám

156 ORVOSI HETILAP 1913. 9. szo­ rozták meg. A zabliszt a klinikán rendesen használt Knorr­­féle volt, egyébként pedig a kereskedésben kapható legfino­mabb lisztfajtákat használtuk. A többszörösen megismételt s egészen megegyező ered­ményeket adott vizsgálatokat a következő tabellán láthatjuk összefoglalva: I. táblázat. A diastase-hatásra hasonló időn belül legnehezebben bomlott a rozs, utána következett a búza, jelentékeny emelke­dést mutatott az árpa, a legnagyobb c­ukormennyiséget pedig diastase-hatásra a zabliszt produkálta. Ezen vizsgálatok kétségtelenül bebizonyítják az eltérő nézetekkel szemben, hogy a zabkeményítő diastazálódása a többi liszthez képest gyorsabban megy végbe, s valószínűvé teszik azt is, hogy a zabkeményítő chemiai constitutiójának másnak kell lennie, mint a többi lisztkeményítőének. Ezen positív lelet azonban nem adhat bizonyító erőt a zabliszt specifikus diaetás hatásának, ha Blum s az említett többi szerző vizsgálatai után számításba veszszük azokat az ered­ményeket, melyeket diabetes­ betegeinken a mindenesetre kü­lönböző constitutiójú lisztkeményítőkkel elértünk. Ezeknek a glykosuriára, illetve ketonuriára gyakorolt hatását két súlyos diabetes-betegünkön figyeltem meg. Mindkét esetben sem a teljes szénhydrátmegvonás, sem pedig a fehérjemegszorítás nem vezetett eredményre, s mindkét eset olyan volt, hogy a betegek huzamos klinikai tartózkodása alatt a különböző lisztek (zab, árpa, búza, rozs) tolerálását illetőleg parallel II. táblázat. E. S. 39 éves. Idő 30' 60' 1h 30' 2h 2h 30' 3h Képződött czukor °/o o-1 % 0-2 •/1 03 •/. 0-4 % 0-4 7. 0-5 5 gr. rozs -1- 0-20 gr. diastase Képződött czukor 0-2 0-4 0-4 0-5 0-5 0-5 5 gr. búza 0-20 gr. diastase Képződött czukor 1-4 1-5 1-5 1-62 2-2 5 gr. árpa -1- 0 20 gr. diastase Képződött czukor 2-7 2-7 31 32 3-64 5 gr. zab -1- 0­ 20 gr. diastase Datum Diaeta Vizelet­mennyiség cml-ekben Kiválasz­tott cukor gr.-okban Aceton gr.-okban Acet­eczetsav Ammonia gr.-okbanTestsúly Megjegyzés 1911 július 18 112 gr. fehérje, 164 gr. zsír, 75 gr. szén-1 1 hydrat... ... ... _. ... ... ... ... ... ........ 1600 33-6 3-43H 2-24 56-70 19 112 gr. fehérje, 164 gr. zsír, 75 gr. szén­ hydrat___ ... _______ _______ ... 1100 28-6 3-27-1-82— 50 gr. Na2HCOg 20 Főzeléknap, 1 deci cognac, 3 deci bor... ... 1100 17-6 1-18 --1-23— 21 Főzeléknap, 1 deci cognac, 3 deci bor... ... 1000 14 0-94-_ 0-98 57 22 250 gr. búzaliszt -f- 200 gr. vaj____ _____ 1700 30-6 0-74-0 89— 23 250 gr. búzaliszt -f- 100 gr. roborat____ _ 1050 27-3 0-81 1-0-82­ 24 250 gr. búzaliszt -j- 200 gr. vaj -f- 200 gr. marhasült... ... ... ... ... ... ... ... ... 1000 34 0-99 0-97 58-40 25 250 gr. búzaliszt -­- 200 gr. vaj -j- 200 gr.­ marhasült... ... ................. . ... ......... 1200 36 1-21 1 34 58-60 n 26 250 gr. búzaliszt -j- 200 gr. vaj -f- 100 gr. Liebig-kivonat ............................... _ ... 1200 22-8 0-98+ 0-99— n 27 250 gr. búzaliszt -f 200 gr. vaj -f- 100 gr. Liebig kivonat ____ ... _______ ____ 1000 20 0-84 0 99— 28 Főzeléknap ..................................................... 1100 18-7 0-45 0-74 59 29 Főzeléknap ... ... ... ... ... ... . . ... ... 1200 16-8 0-34 0-43— 30 91 gr. fehérje, 164 gr. zsír, 81 gr. szénh.... 1500 21 0-31_ 0-51— 31 91 gr. fehérje, 164 gr. zsír, 80 gr. szénh.... 1200 18 0-39+ 0-59— 50 gr. Na2HCOs aug.1 91 gr. fehérje, 164 gr. zsír, 80 gr. szénh.... 1100 18-1 0-46 1­ 0-77 58-80 50 gr- Na2HCC­3 1911 aug.2 67 gr. fehérje, 101 gr. zsír, 54 gr. szénh,... 1050 25-2 0-64 0-97 1­3 67 gr. fehérje, 101 gr. zsír, 54 gr. szénh,... 1200 27-4 0-93 1-10 59-70 4 Főzeléknap....................... ............................ 1100 22-5 0-64 0-84­ 5 Főzeléknap...................................................... 1300 19-4 0-53 --0-68 59-80 6 250 gr. zabliszt -j- 200 gr. vaj ................... 1200 22-6 0-41+ 0-40—­­ 7 250 gr. zabliszt -f- 200 gr. vaj -j- 100 gr. robozat ___________________________ 1200 20-9 0-42 ~1 0-44— 8 250 gr. zabliszt -1- 200 gr. vaj -j- 200 gr. főtt marhahús.............................. _........ ... 1200 23-2 0-52+ 0-61 59-40 n 9 250 gr. zabliszt + 200 gr. vaj -j- 200 gr. marhasült... ... ... ____ ... ... ... ... ... 1300 24-1 0-57+ 0-69— 10 250 gr. zabliszt + 200 gr. vaj -j- 100 gr. Liebig-kivonat _____________________ 1300 23-4 044-0-51 58-70 11 250 gr. zabliszt -j- 200 gr. vaj -f- 100 gr. Liebig-kivonat ......... ......... ... ... ... 1300 24-7 0*48+ 0-47 1911 aug. 12 Főzeléknap.................................... ......... _ 1300 18-3 0-37 0-41 59-20 13 Főzeléknap ... ... ... ... ... ... ... ... ... 1350 19-7 0-32 0-37— 14 72 gr. fehérje, 125 gr. zsír, 57 gr. szénh.... 1300 17-3 0-29 0 31 59-10 15 72 gr. fehérje, 125 gr. zsír, 57 gr. szénh.... 1400 21-4 0-31 0-39— 50 gr. Na2HC03 16 72 gr. fehérje, 125 gr. zsír, 57 gr. szénh.... 1300 22-7 0-34 0-42— 17 Főzeléknap ... _ .............. _ .............. _ 1300 20-8 0-32 0-43— 18 Főzeléknap ... ____ ... . ......................... 1400 21 0-34 0-39— 19 250 gr. árpaliszt 200 gr. vaj — .............. 1300 26 0-30 0-30—­­ 20 250 gr. árpaliszt + 200 Sr- vaj -1- 100 gr. robozat ... ........................................... 1500 27-5 0 29+ 0-29 58-20 21 250 gr. árpaliszt -j- 200 gr. vaj -j- 100 gr. Liebig-kivonat .......................................... 1400 28 0-30+ 0-32— 22 250 gr. árpaliszt -j- 200 gr. vaj -j- 200 gr. marhasült........................ .............. ...... 1500 33 0-41 0-42 2­23 Főzeléknap ... ................................................. 1400 28 0-27 0-29 58 10 241 Főzeléknap ... ... .............. ... . ... ... 1300 24­ 7 0-22 0-26 25 81 gr. fehérje, 170 gr. zsír, 70 gr. szénh.... 1300 22-1 0-24 --0-27 50 gr. Na2HC03 )­ 261 81 gr. fehérje, 170 gr. zsír, 70 gr. szénh.... 1400 28 0-27­­-1 0-30 1 --50 gr. Na2HC03

Next