Orvosi Hetilap, 1913. július (57. évfolyam, 27-30. szám)

1913-07-06 / 27. szám

502 ORVOSI HETILAP 1913. 27. sz. tek mellett még 3, összesen tehát 5 lekötést találunk. Ezen alvadék egy hasonló nagyságú folytatással a nyombélbe bele­­domborodik kis diónyi daganat alakjában és tetején a nyom­bél fala át van törve, úgy hogy az alvadék a tetején szaba­don a bélüregbe lóg. A szétbontáskor pedig kitűnik, hogy amaz üregnek a máj felé tekintő végében egy tűszúrásnyi és egy másik mintegy 2 mm.-nyi nyílás van 2 mm.-nyi távol­ságban egymástól, a­melyek az art. hepatica jobb ágába nyíl­nak. Másfelől ezen az egy lencsényi nyílással a ductus hepa­ticus jobb ágával szabadon közlekedik. A gyomorban vagy 50 gr. részben alvadt vér, a vékony- és vastagbelekben hol még vörös, hol pedig már elbarnult sűrűn folyó vér és laza alvadék, kb. 1/2 liter. A máj nagy, petyhüdt, elég vörös, fakó, zsíros. A nagyobb epeutakban sok barnás epe. A vena lienalis és portae csak kevés folyékony vért tartalmaz. A szervek felette vérszegények, az arteria cor­­cordis Va cm.-rel a billentyű széle fölött ered, különben tág. Az aortában kevés fakó folt. A vesék vérszegények, a lép kissé hosszú, lapos, vérszegény. Cholecystectomia ante mortem XXXII dies facta propter cholecystitidem purulentam calculosam. Ráknak nyomát nem találtuk, de itt-ott a májállományban 1 — 1 kendermag-főtt­­lencsényi folt genyes beszürődéssel és 1 — 1 tűszúrás-dara­­szemnyi genynyel telt epeút. Cholangitis progressiva. 2. R. Gy.-né, 27 éves, asztalossegéd neje. Felvétetett 1912 szeptember 24.-én Wenhardt tanár osztályára. Három hét előtt betegedett meg, hasának jobb oldalában érzett fáj­dalmakat, a­melyek azoban eleinte csak akkor jelentkeztek, ha erőlködött. Egyszersmind hányásingere is volt és hányt. Szept. 21.-én hirtelen erős fájdalmai keletkeztek hasában jobb­oldalt, melyek kórházba való jöveteléig változatlanul fenn­állottak. Ekkor a pulsus igen szapora, 142, filiformis, hőmér­­sék 38-9°, a has egész jobb fele igen érzékeny. A következő napokban is 39'3—39'4° C-ig emelkedő temperatura. A pul­sus 113—120 közt, leukocytosis 13.000. 1912 szeptember 29.-én áttették osztályomra. A has jobb felében a köldök alá érő igen érzékeny térfogatnagyobbodás. Diagnosis: chole­cystitis acuta. Műtét szeptember 30.-án. Behatolás a jobb rectuson át, az erősen megnagyobbodott, genynyel és kövekkel telt epe­hólyagot kiirtottam. Bő tamponád. A műtét után a pulsus igen szapora, filiformis, azonban a hőmérsék az első két napon 37’6°—37-7° C-ra esik le. Október 2.-án 38'9° C esti temperatura. Október 3.-án 38-3°. Október 4.-étől kezdve időnkénti remissiókkal 39°-on felül mozgó esti hőemelkedé­sek. Október 11.-én és 12.-én állandóan 39° felett van a hőmér­sék. A hőemelkedést eleinte bronchitis okozta. A has általában, valamint a hasseb teljesen rendben volt és az október 12.-én végzett csíkcsere alkalmával is ilyennek mutatkozott, azonban a háton egy a kereszttájon levő decubitusból kiindulólag or­­báncz keletkezett, mely miatt az orbánczosztályra tettük át. Itt az orbáncz az alsó végtagokra, a mellkasra tevődött át, tályogok keletkeztek, melyek többszörös incisiót tettek szük­ségessé. Az erysipelas lezajlása után jól volt egészen 1912 de­­czember l.-éig. Deczember l.-jére virradó éjjel hirtelen erős vérzés indult meg a sebből, mely azonban tamponádra csilla­pult. A beteget extrém anaemia állapotában tették vissza hoz­zánk, egy körülbelül 5 cm. mély, krajczárnyi nyílással bíró sipolyjárattal, a­mely azonban a további kezelés folyamán is igen lassan gyógyult. Egyébként a beteg állapota elég jó volt, a váladék kevés, úgy hogy a tamponádot el is hagyták. 1913 január 6.-án délután 2 órakor hirtelen erős vér­zés indul meg az immár lencsényire szűkült fistulából; kö­rülbelül 1/2 liternyi vér ömlött, tamponadera azonban a vér­zés megszűnt. Január 8.-án délután 4 órakor a sipolyból a tamponade daczára újra bő profás vérzés indul meg, mely a tampon váltására eláll ugyan, azonban a beteg rendkívül kollabált, pulsusa alig tapintható, erős hányásinger és hányás, Infusio, autotransfusio, digalen, laserum-injectio. Január 9.-én a beteg nem vérzik, mindazonáltal nagyon anaemiás, a pul­sus nem számlálható, filiformis, állandó hányás, a has nem érzékeny. Január 10.-én folytonos analepticumok alkalmazá­sára a pulsus kezd ismét tapinthatóvá válni. Most phleg­mone képződött az infusio helyén, melyet január 13.-án meg­nyitottunk. Ezután a beteg lassan kezdte magát összeszedni. Ja­nuár 25.-én kihúztuk a csíkot a hassebből és a beteg kezdett ismét magához térni, midőn február 16.-án éjjel újabb profás vérzés állott be. A kötés vérrel egészen átivódott és a beteg vértócsában feküdt. Újólagos tamponadera a vérzés eláll, laserum-injectio, infusio. Február 17.-én a szűk sipolyjáratot tágítva, azt tapasz­taltam, hogy a szűk sipolyjárat mögött egy nagyobb üreg van, nyilván a májban, mely necrosisos czafatokkal van tele. Ezeket kikaparjuk, a­mi minimális vérzéssel jár, tamponade. Ezután a beteg láztalan, közérzete javul. Február 23.—25.-éig újra kisebb hőemelkedések mutatkoznak. Ekkor a csíkot el­távolítjuk és vastag drainnel cseréljük ki, a­mikor is a hő­mérsék leesik. Eleinte a drainen át bőven ürült geny necrosisos májczafatokkal, később azonban a váladék csök­ken, márczius 15.-étől kezdve már csak minimális epés vála­dék ürül és április közepére a seb gyógyult. A beteg álla­pota ettől kezdve fokozatosan javult, fennjárt, jobb étvágy­­gyal evett, csak köhögésről panaszkodott. Május 4.-én jobb­oldali mellkasi empyemát konstatáltunk nála, a­melyet meg­­pungáltunk, körülbelül 300 cm3 genyet eresztve le belőle. Május 18.-án saját kívánságára elhagyta a kórházat, távozá­sakor teljesen láztalan, étvágya jó. Azonban sokat köhög s a jobb mellkasban még van exsudatum, melynek újabb csa­polásába nem akar beleegyezni. Áttekintve az eseteket, látjuk, hogy az elsőben 1 hóval, a másodikban 2 hóval a cholecystectomia után profás vér­zés állott be, mely ezután 35 nappal, majd ezt követőleg 2, majd 39 nappal újra és újra megismétlődött, úgy hogy a negyedik utóvérzés 4ga hóval a cholecystectomia után követ­kezett be. Az I. számú esetben a vérzést a hepatica arrosiója idézte elő, a vérzés kifelé csak kicsiny volt, mert a szűk fiszulanyílást eltömte a véralvadék, a vér azonban utat tört magának a duodenum felé s gyomor- és bélvérzés által a beteg halálára vezetett. A II. esetben a vérzés mindig kifelé tört és tamponád által csillapítható volt s nyilván a májsequestereknek leválása folytán magából a májból keletkezett. A májsequesterek ki­kaparása a vérzések tartós megszűnésére vezetett s úgy látszik ezek akadályozták a seb gyógyulását is, mert azok eltávolí­tása után ez is bekövetkezett. Az esetek közös vonása, hogy a késői utóvérzés mind­két esetben súlyos genyedő cholecystitis miatt végzett chole­cystectomia után jött létre s ily módon a phlegmonok kap­csán létrejött utóvérzésekkel hozható analógiába. Közlemény a budapesti „Stefánia“ gyermekkórházzal kapcsolatos egyetemi gyermekklinikáról. (Igazgató: Bókay János dr., udvari tanácsos, egyet. ny. r. tanár.) A vörheny befolyása a Wassermann-reactióra.* Közli: Jacobovics Béla dr., klinikai segédorvos. A Wassermann-reactio a bujakóros megbetegedések kórjelzésének tudvalevőleg igen fontos segédeszköze, speci­fikus voltát a liesre nézve azonban az utolsó 4—5 évben többen tették kritika tárgyává. A vizsgálatok folyamán ugyanis kiderült, hogy a buja­kóron kívül más természetű betegségek esetén is positiv lehet a Wassermann-reactio, így positiv a Wassermann-reactio Landsteiner, Müller és Pötzl, továbbá Hartoch és Jakimoff vizsgálatai szerint egyes trypanosomás megbetegedésekben is. Bruck, Hoffmann és Blumenthal framboesia, Meier lepra, Elias, Neubauer, Porges és Salomon tuberculosis, diabe­tes, Much és Eichelberg malaria eseteiben találták post­. Minden fog fentartva.

Next