Orvosi Hetilap, 1913. augusztus (57. évfolyam, 31-35. szám)
1913-08-03 / 31. szám
572 ORVOSI HETILAP 1913. 31. sz. túlsó falé is lényegesen kisebb, a gége ártere nagyobb. Ezen esetben tehát, a mely operatív beavatkozásra egyáltalában nem volt alkalmas, mert minden kórosat eltávolítani lehetetlen lett volna, a jódnak a felületen és a mélyben való egyidejű alkalmazásával objectív eredmény volt elérhető. Eddig összesen 14 beteget kezeltem a legelső kísérleti beteggel együtt. Kettőn a kezelést az első ülés után abba kellett hagyni az erős általános jód-reactio miatt. Egyik betegen, kinek a hőmérséke a beavatkozást megelőző héten állandóan 38° alatt ingadozott, 25 gr. jodnatrium adagolása után nagyon vehemens jodnátha állott be és 2 nappal az ülés után 38‘5° és 39’3° között ingadozó hőmérsékket erős bronchitis tünetei jelentkeztek, amelyek különösen a két felső lebeny területére korlátozódtak. A lázas jelenségek 3 hétig tartottak, azután a tüdő ismét megnyugodott, nem tartottam azonban tanácsosnak a beavatkozást megismételni. Két beteg az első ülés után eltűnt szemeim elől, egy pedig a második ülés után 6 héttel pneumoniában pusztult el. Eredményeimet a következőkben összegezhetem: 1. Az electrolysises úton a gége kórosan elváltozott szöveteiben kiváló jód reactiót fejt ki, amely a szövetnedvekre való hatása következtében gyógyító hatást tud kifejteni. 2. Az electrolysis és jódhatás között bizonyos mértékben párhuzam vonható. Erősebb áram és nagyobb mennyiségű jód szövetroncsolást idéz elő (jódalbumin), míg gyengébb áram a szövetekre ingerként hat, a phagocytosist fokozza és a serum bactericid hatását növeli. Hangsúlyozom ismét, hogy az eljárást csak olyan esetekben ajánlom, amelyek sem intra-, sem extralaryngealis műtétre nem alkalmasak. Reyn említi munkájában, hogy Strandberg a Finsen intézetében nyálkahártyalapus eseteiben folytatott kísérleteket. Közlemény azonban nem jelent meg erről. Mindenesetre azt hiszem, hogy az eddigi észlelések elég biztatók arra, hogy az eljárás elbírálását folytassuk és hogy a gégetuberculosis bizonyos eseteiben szép eredményt fogunk vele elérni. Irodalom. Neuber: Beeinflusst die Quecksilberbehandlung die Schutzstoffe des Organismus ? Archiv für Dermatologie und Syphilis, 1910, 105. kötet. — A. Kuttner: Die Elektrolyse, ihre Anwendungsweise etc. Berliner klin. Wochenschrift, 1889. — Axel Reyn: Methode zur therapeutischen Anwendung von Jod in statu nascendi in den Geweben. Berliner klin. Wochenschrift, 1911, 42. szám. — Wolters: Die Heilung eines Falles von primärer Tuberkulose etc. durch Jod und Quecksilber. Dermatologische Zeitschrift, 1907. — Grünberg-. Zur Jodund Quecksilberbehandlung der Tuberkulose etc. Münchener medizin. Wochenschrift, 34. szám. — Pfannenstiel: Ein Fall von fortgeschrittener Tuberkulose des Schlundes und des Kehlkopfes, der durch Anwendung einer neuen Behandlungsmethode geheilt wurde. Hygiea, 1910, 5. szám. — Pfannenstiel-. Demonstration von neuen Fällen. Ibidem. — Pfannenstiel: Demonstration von neuen Fällen. Ibidem. — Arnoldson: Eine Reflexion über die Pfannenstiel’sche Behandlung. Ref. Zentralblatt für Laryngologie, 1911. — Stangenberg: Hygiea, 1911. — Pfannenstiel: Zentralblatt f. d. ges. Therapie, 1911, 1. és 2. szám. — Pfannenstiel -. Prager mediz. Wochenschrift, 1911, 6. szám. — Obmacht: Beitrag zur Jodtherapie tuberkulöser Ulzerationen etc. Monatschrift f. Ohrenheilkunde, 1913. Festschrift. — Neuber: Befolyásolja-e a kéneső és az arsenkezelés a szervezet opsoninos erejét? Orvosi Hetilap, 1911, 11. szám. Közlemény a kolozsvári m. kir. Ferencz József tudományegyetem belgyógyászati klinikájáról. (Igazgató: Jancsó Miklós tanár.) A Mintz- és az Ewald-Boas-féle próbareggeli gyakorlati összehasonlítása.* Hatlegán Gyula dr. és Dóri Béla dr. klinikai gyakornokoktól. A gyomorbetegségek kórjelzései legnagyobbrészt olyanok, amelyeknek kivitele a gyakorló orvos részére hozzáférhető. Bármily leleményességgel igyekeznek is az újabb vizsgálók a gyomorszonda alkalmazását mind szűkebb és szűkebb térre szorítani, mégis azt kell mondanunk, hogy a gyomorbeteg. Előadták részben a magyar orvosok és természetvizsgálók XXXVI. vándorgyűlésén, Veszprémben.ségek kórjelzésekor az esetek legnagyobb részében a döntő szó a gyomorszondával elért eredményeket illeti. Bármennyire is kellemetlen vizsgálati eszköz, jobbnak híján, a beteg érdeke parancsolja ennek a vizsgálati eszköznek továbbra való alkalmazását. Minthogy kevés a kilátás arra, hogy a gyomorszonda souverain szerepét eltüntessük, minden igyekezetünket arra kell fordítanunk, hogy a szondával elért eredmények minél inkább megközelítsék a valóságot. Mindnyájunk előtt ismeretesek a különböző próbareggelik, melyek mind arra törekednek, hogy a gyomorsecretióba a lehető legpontosabb betekintést nyújtsák. Azt is jól tudjuk, hogy ezek mindegyike több-kevesebb hibával rendelkezik. Ha végigtekintünk a különböző alkalmazott próbareggelik összeállításán, látjuk, hogy a tökélynek nem felelnek meg. El tudunk-e képzelni olyan próbareggelit, amely összetételénél fogva kirekesztené a gyomor secretionalis életére is vonatkozó individualismust, avagy egyenletesnek tarthatunk-e olyan próbareggelit, amely a gyomor secretionalis viszonyainak feltárását egyik vagy másik, de határozottan egyfajta táplálóanyag jelenlétével idézi elő? A legutóbbi időkig alkalmazásban levő úgynevezett próbareggelik és ebédek több-kevesebb hibával járnak. Most már csak az a kérdés, hogy ezen eljárások, melyeket mi eddig a klinikán és a gyakorlati életben alkalmaztunk, oly mértékben hibásak-e, hogy alkalmazásukat esetleg pontosabb adatokat nyújtó eljárással pótoljuk, és időszerű-e egy újabb próbareggelivel helyettesíteni a jobbnak híján eddig megfelelőnek találtakat. Mindnyájan ismerjük az Ewald-Boas-féle próbareggeli alkalmazását, az elveket, melyeken felépült; tudjuk azt, hogy hosszú éveken át való alkalmazása oly gyakorlati eljárássá emelte, hogy az általa nyújtott eredmények a gyógykezelésben irányítóak. Ismerve egyrészről ezen eljárás tökéletlenségét, úgy tudjuk, hogy elérkezett a klinikumban annak az ideje, hogy azokat az esetleges hátrányokat, melyeket az Ewald-Boas-féle próbareggeli nyújt, pótoljuk más, jobbnak tartott próbareggeli alkalmazásával. Nem akarjuk ez alkalomból a különböző próbareggelik előnyeit és hátrányait felsorolni, az az egy körülmény azonban, hogy egyikük sem tudta a gyakorlatban a régi Ewald- Boas-féle eljárást kiszorítani, mutatja azt, hogy az alkalmazásuk egy vagy más ok folytán nem versenyezhet az Ewald-Boas-éval. Jelen alkalommal egy olyan eljárásról akarunk beszámolni, mely alkalmazásmódjának egyszerűségénél fogva számot tarthat arra, hogy az Ewald-Boas-éval felvehesse a versenyt, másrészt pedig az az előnye, hogy oly adatokat is szolgáltathat, melyek a gyomor chemiai és finomabb secretionális viszonyaira vonatkoznak. Ez az eljárás a Sahli által alkalmazott próbareggeli révén alakult ki. Ő vitte be először a bouillont próbareggeli gyanánt a gyomor secretionalis viszonyainak tanulmányozásába. Az ő eljárása kibővülést nyert Mintz eljárásával, aki a levesbe oly anyagot tett, mely a próbareggelinek a gyomorban tartózkodása alatt nem szívódik fel; ezen anyagnak meghatározására súlyt fektet. Mintz próbareggelijében a ferrum ammoniaco-nitricum szerepel oly anyag gyanánt, mely, miután Slowrow észleletei szerint a gyomorból nem szívódik fel a kísérleti időn belül, alkalmasnak látszik arra, hogy a gyomornedv mennyiségéről is adjon felvilágosítást. Részletekre nem terjeszkedhetünk ki, minthogy ezekre vonatkozó vizsgálatainkat más alkalommal akarjuk ismertetni. Jelenleg csak a Mintz-féle próbareggeli gyakorlati használhatóságáról szólunk. Maga a próbareggeli a következőképpen készül: 100 gr. angol Liebig-Kemmerich-féle húskivonatot felhígítunk 500 cm3 forró destillált vízzel. Az oldatot megszűrjük, a szüredéket sterilezzük és steril kémlőcsövekben az egy próbareggelihez szükséges mennyiségben elosztjuk. Arra kell törekednünk, hogy törzsoldatunk 5 cm3-nek, aciditása 16—18 n/10 NaOH- nak feleljen meg. 5 cm3 törzsoldat 100 cm3 destillált vízzel