Orvosi Hetilap, 1914. január (58. évfolyam, 1-4. szám)

1914-01-04 / 1. szám

T­f 2 már tulajdonképpen rezgések (elektromos hullámok), nem csil­lapodnak, hanem folytonosak. A d’Arsonval-féle és egyéb magas frequentiájú áramoknál a rezgés gyors ugyan, de bizonyos számú rezgés után árampausa következik és ez a pausa néhány százszor hosszabb, mint a rezgések időszaka. Ezen nem csillapodó, kisebb feszültségű, de nagy in­tenzitású és igen magas frequentiájú, vagyis thermopenetra­­tiós áramnak van meg azon tulajdonsága, hogy az átáramolt szövetben tisztán és egyenletesen meleggé alakul. A testben képződő meleg az átáramolt szövetrész elektromos ellenállá­sától függ. A medenc­ebeli szervek átáramoltatásakor az áram az izmok és idegek lefutására harántul halad és a kép­ződött meleg annál nagyobb, minél rosszabban vezeti az illető szövet az elektromos áramot. A rossz vezetőben nagy az „elektromos súrlódás“, ez az, a­miből a meleg képződik. A bőr vezetőképessége még nedves állapotban is sok­kal kisebb, mint a lágyrészeké, tehát a bőr legerősebben me­legszik át. Ennek megvan az a jó oldala, hogy túl erős, talán már thermiás fehérje-coagulatiót okozó áramokat tévedésből sem alkalmazhatunk, mert a beteg azt az élénk bőrfájdalom miatt nem tűri. Addig, míg a beteg bőre a meleget kiállja, bátran fokozhatjuk az áramerőt. Vigyázni kell, hogy az elektródokat jól a testre simítva helyezzük el és áramlás alatt gondoskodjunk róla, hogy azok mérsékelt nyomás alatt moz­dulatlanul, simán odafeküdjenek. Klinikánkon a Reiniger, Gebbert és Schall-féle készü­lékkel dolgozunk (l. a mellékelt rajzot). A készülék 2 év óta kifogástalanul működik. A hozzá­tartozó elektródok a speciális nőgyógyászati czéloknak nem felelnek meg és gyorsan pusztulnak. Mi a medenczebeli szer­vek átmelegítésére elektródok gyanánt 1/2 mm. vastag ólom­lemezeket használunk, melyeket ollóval a kívánt alakra és nagyságra kivágunk. Ha az elektród behajlott, összegyűrődött, használat előtt vastag farúddal egyenesre hengereljük. Elül a hasra, a köldök és symphysis között egy körülbelül tenyérnyi elektródot alkalmazunk, a­melyet tiszta vízbe mártott és ki­facsart vattarétegbe csavarunk. A sósvízzel való megnedvesítést óvatosságból nem al­kalmaztuk, mert akkor a bőr jobban vezeti az áramot, ke­vésbé melegszik fel és így szenved a bőrfájdalom adta ellen­őrzés. A másik elektródot a hüvelybe vezetjük. A beteg a belső meleget sokkal kevésbé érzi, azért a helyes hüvely­­elektród megválasztása gondos körültekintést igényel. Ha az elektród kicsiny, akkor a külső elektródról jövő áram a belső elektródnál kisebb felületre koncentrálódik, nagyobb lesz az áramsűrűség és ezzel együtt a meleg. Mérsékelt hatásokra tehát a hüvelyelektród nagyobb legyen, erősebb hatásokra kisebb. A belső elektródokat szintén magunk készítjük, hogy azoknak nagyságát és alakját az elérni szándékolt hőfok sze­rint esetenként változtathasssuk. Legczélszerűbbnek bizo­nyultak az 11/2—3 cm. hosszú és 1—2 cm. széles oliva­­alakú elektródok. Az olivákat igen vékony ólomlemezből csavarjuk. Az elektródhoz vezető drót, hogy hajlékony le­gyen, szintén ólomból van. Ennek a szigetelésére elég egy vékony guttaperchapapírból vágott szalag, mely a kéz mele­gétől a dróton jól megtapad. Az olivának közepén üre­get hagyunk, melybe egy hőmérő pontosan belleillik. A hő­mérő vége kiáll a hüvelyből és azon a hőfok közvetlenül le­olvasható.­ Az elektródot a külső méhszájig a hátulsó boltozatba vagy a kiálló hőmérőnél fogva ferde helyzetben oldalt ve­zetjük be a petefészkek erősebb átmelegítésére. Az áramerő szabályozásával és az elektródok nagyságának megválasztá­sával a belső hőmérsékletet minden kellemetlen és káros hatás nélkül közel 50° C-ig emelhetjük. Érdekes, hogy a hőmérséklet a testben magasabbra emelkedik, mintha ugyanazon áram holt szöveten (víz, hús stb.) megy át. Ennek az a magyarázata, hogy a hő a sejtek anyagcseréjét aktiválja, a­mi a maga részéről újabb hőkifej­tést eredményez. A hőhatás bővebb vérátáramlásban, fokozott anyagcserében és az esetleg ott levő mikroorganismusokra gyakorolt közvetlen thermiás hatásban áll. Hogy heves lábos folyamatok lefolyására a meleg és a consecutiv activ hyperaemia milyen hatást gyakorol, azt esete válogatja. Számba jöhet a thermopenetratio fájdalomcsökkentő hatása is. Olyan locális megbetegedésekben, a­melyekben a hyper­aemia fokozását nem tartottuk contraindikáltnak, kellő óva­tosság szemmeltartásával megpróbáltuk a thermopenetratiót. Az egyes üléseket 1/1—1/­2 órára szabtuk s azokat hetenként 1—3-szor megismételtük. Eddigelé 74 betegen tettünk kísérletet. Kicsiny szám arra, hogy az indicatiók és gyógyhatások tekintetében vég­leges következtetéseket vonjunk, de klinikailag és mikrosko­­piailag jól ellenőrzött eredményeink mutatják az irányt, a­melyben tovább kísérleteznünk kell és bizonyítják, hogy a thermopenetratio a nőgyógyásznak már ma is egy új gyó­gyító eszközt ad a kezébe, mely eredményeket mutat fel olyan betegségekben, a­melyek az eddigi eljárásokkal teljesen be­­folyásolhatatlanok voltak. Nem volt c­élunk, hogy régi kipróbált gyógyítómódokat újakkal helyettesítsünk. Nem tartjuk a thermopenetratiót indi­káltnak azon esetekben, a­melyekben az eddigi eljárásokénál jobb eredményeket nem ad. Hátránya a thermopenetratiónak, hogy a készülék költ­séges és súlyánál fogva alig portabilis s így inkább csak ambuláns kezelésre alkalmas; hátránya, hogy az eljárás bo­nyodalmas és szigorú orvosi felügyeletet igényel. Mindezek a hátrányok azonban bőven megtérülnek akkor, a­mikor olyan megbetegedésről van szó, mely a sebészi műtétekt kivéve, minden locális beavatkozás számára hozzáférhetetlen. Az egyes betegségekről a következőkben számolha­tunk be: Exsudatumok felszívató kezelésekor lényeges eredménye­ket nem láttunk. Ennek a magyarázatát könnyen meg is ta­láljuk abban, hogy ezekben a gócz széthordását a környező erekre kell bíznunk s így már elméleti alapon is jobb ered­ményt várhatunk attól a collateralis hyperaemiától, a mitvil- 1 Adataink szerint készült h­üvelyelektródok Reiniger, Gebbert és Schall czégnél különféle nagyságban készen is kaphatók. ORVOSI HETILAP 1914. 1. sz.

Next