Orvosi Hetilap, 1914. június (58. évfolyam, 23-26. szám)
1914-06-07 / 23. szám
LENHOSSÉK MIHÁLY EGYET. TANÁR ÉS SZÉKELY ÁGOSTON EGYET. TANÁR FŐSZERKESZTŐ. SZERKESZTŐ. 58. évfolyam. 23. szám. Budapest, 1914 junius 7. ORVOSI HETILAP « Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre. SZERKESZTI ÉS KIADJA: Mellékletei: SZEMÉSZET Grósz Emil szerkesztésében. GYNAEKOLOGIA Tóth István és Scipiades Elemér szerkesztésében. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlés a II. sz. belklinikáról. (Igazgató: Jendrassik Ernő dr., egyetemi nyilv. r. tanár, udvari tanácsos.) A struma substernalis tünettanához. Irta : Engel Károly dr., egyetemi magántanár, a klinika adjunktusa és Holitsch Rezső dr., a klinika Röntgen-laboratóriumának vezetője. Az elmúlt évben aránylag sok struma substernalist volt alkalmunk észlelni a klinikán. A megfigyelt golyvák leginkább azon csoportba tartoztak, ahol a nyakon levő golyva jelentékenyebb mértékben leért a szegycsont mögé, de volt köztük több olyan eset is, amelyben a golyva túlnyomó részben, sőt egészen a mellkasban foglalt helyet. Bőségesen nyílt alkalmunk ezen megbetegedés tünettanával foglalkozni és e közben oly tünetet észleltünk, melyet — azt mondhatnék, nagy csodálkozásunkra — az irodalomban feljegyezve nem találtunk. Egészen röviden erről akarunk a következőkben megemlékezni. A struma substernalis physikai tünetei rendszerint nem olyanok, hogy a kórjelzés ezekből teljes biztossággal volna megállapítható. Ez többnyire csak valamennyi subjectív és objectív tünet gondos mérlegelése, leginkább pedig a Röntgenvizsgálat igénybevétele segélyével tehető. Legfontosabb a megállapítása annak a körülménynek, hogy a nyakon levő golyva helyzete olyan-e, hogy annak alsó része leérhet a szegycsont mögé. Fontos e tekintetben a gondos tapintás (melyet gyakran megnehezít a bőrnek pangásos vizenyősége), kiváltképpen pedig megállapítása annak, hogy a golyvának rendes körülmények között nem tapintható alsó csúcsa köhögés vagy nyelés alkalmával, aminek folytán a golyva tudvalevőleg a lélekzőcsővel való összefüggése miatt erősen felfelé tér ki, az incisura jugularis felett tapinthatóvá válik. Gyakran lehetséges a golyva alsó részének ily módon tapinthatóvá tétele a fej igen erős hátrahajlítása révén. Ezen tünet persze hiányzik olyankor, amikor a golyvának oly nagy része fekszik a szegycsont mögött, hogy sem köhögéskor, sem nyeléskor az alsó vége nem kerül a szegycsont fölé, még inkább pedig olyankor, amikor a golyva annyira a mellkasban fekszik, hogy felső vége sem tapintható. Ha a golyva jelentékenyebb része a mellkasban fekszik, akkor a szegycsont markolatán, illetve attól oldalt egy vagy mindkét oldalon tompulatot lehet kapni. A betegség tüneteit elsősorban a golyva szegycsont mögötti részének, illetve a mellkasban levő golyvának térfoglalása okozza. Legfontosabb e tekintetben a lélekzőcső elnyomatására, illetve összenyomatására utaló stenosisos lélekzés, a köhögés, az összenyomatás okozta bronchitis. Nem ritkák a fulladás-rohamok. A lélekzőcső oldalirányban való eltolását gyakran kimutatja a gége, illetve a lélekzőcső kitapintása. A gyűjtőerek összenyomatása pangásos bővérűséget okoz a koponyában, az arcon, sokszor a mellkason, előrehaladottabb időszakban pangásos vizenyővel. Az arteria anonyma vagy a bal carotis összenyomatása folytán az egyik carotis vagy radialis lüktetésének hiányát vagy gyengülését lehet észlelni. Nem ritkák a vagus, különösen a bal recurrens, a phrenicus és a sympathicus összenyomatása okozta tünetek sem. Elég gyakran okoz nyelési zavarokat a nyelőcsőnek oldalt vagy hátra tolódása. Mindezen tüneteket okozhatja azonban más megbetegedés : aneurysma, mediastinum-daganat stb. is. Az elkülönítő kórjelzés az eddig elmondottak alapján rendszerint oly nehéz, hogy e kérdés alapos ismerője, Kienböck szerint többnyire csak valószínűséggel állapítható meg. Éppen ezért vált igen fontossá a radiológiai vizsgálatnak e kérdésbe való belevonása, mely rendkívül értékesen egészíti ki a betegség-tünetek és a physikai vizsgálat nyújtotta adatokat annyira, hogy segítségével a legtöbbször biztonsággal el lehet dönteni a kórjelzést. A radiológiai vizsgálat adatait kissé részletesebben a következőkben foglaljuk össze. Éppen azért tárgyaljuk részletesebben a radiológiai vizsgálat adatait, mert eseteinkben az ezen vizsgálati eljárás nyújtotta adatok voltak a legfontosabbak az elkülönítő kórjelzés megállapításában. TARTALOM. EREDETI KÖZLÉSEK. Engel Károly és Holitsch Rezső: Közlés a II. sz. belklinikáról. (Igazgató: Jendrassik Ernő dr., egyetemi nyilv. r. tanár, udvari tanácsos.) A struma substernalis tünettanához. 445. lap. Purjesz Béla: Közlés a kolozsvári m. kir. Ferencz József tudományegyetem belgyógyászati klinikája laboratóriumából. (Igazgató: Jancsó Miklós dr., egyetemi ny. r. tanár.) A vér czukortartalmáról ép és kóros viszonyok között. 447. lap. Ungár Gyula: Luminalmérgezés esete. 452. lap. Mester Emil: Közlés a II. számú belklinikáról. (Igazgató: Jendrassik Ernő dr., udv. tan., egyet, nyilv. rendes tanár.) Az ivándi „Magus“ vízről. 454. lap. Berkovics René: Az átöröklés a pathologiában. 455. lap. Irodalom-szemle. Könyvismertetés. John: A csecsemőtáplálás fontosabb kérdéseiről. — Lapszemle. Belorvostan. E. Vogt: Az obesitásnak leptynollal kezelt esetei. — Sebészet. C. Altenburg: A coecum mobile műtéti kezelése. — Gyermekorvostan. Alan Brown: A luetin-reactio értéke. — Wesener: A Wassermann-reactio fontossága a dajkaválasztáskor. — Húgyszervi betegségek. H. Prigl: A húgyhólyagban talált idegen testek casuistikája. — Physikai gyógyítómódok : Belot és Nahan: A lupus vulgaris radio- és radiumtherapiája. — Kisebb közlések az orvosgyakorlatra. Beldau: Heveny appendicitis. 456—459. lap. Magyar orvosi irodalom. Gyógyászat. — Klinikai füzetek. — Orvosok lapja. — Budapesti orvosi újság 459. lap. Vegyes hírek. 459. lap. Tudományos társulatok. 460 -462. lap.