Orvosi Hetilap, 1914. augusztus (58. évfolyam, 31-35. szám)
1914-08-02 / 31. szám
1914. 31. sz ORVOSI HETILAP Egy igen érdekes észleletünk van egy budai családra vonatkozóan, mely esetben a 49 éves anya, ennek 21 éves férjezett leánya és 13 éves hajadon leánya, valamint a férjezett leánynak 3 éves fia volt ozaenás; egy másik érdekes esetünkben a kezelésünk alatt álló ozaenás nő dajkája volt az ugyancsak kezelésünkbe jutott 16 éves fiúnak, aki hozzátartozói állítása szerint kisgyermekkorától orrbajos, szintígy ennek nővére is. A Perez által supponált intim érintkezések (csókolódzás, zsebkendők közös használata, együtthálás stb.) útján való infectióra több adatunk utal ugyan, de a dolog természete szerint absolut bizonyítékot erre vonatkozóan nem lehetett szerezni; több esetben mondották el az ozaenás betegek, hogy kis korukban kutyákkal játszadoztak, de hogy az infectio a kutya által történt-e, erre bizonyítékot szerezni nem lehetett. Hofernek levélbeli közléséből tudom, hogy neki kutyák orrában is sikerült a Perez-féle bacillust kimutatni. Perez és Hofer vizsgálatai, de saját kísérletes bakteriológiai vizsgálataink eredménye alapján is megokoltnak látszott, hogy specifikus therápiás kísérleteket végezzünk a Perez-féle bacillussal való activ immúnisadéval vaccinatio útján. Oltóanyag gyanánt polyvalens vaccinát használtam, melyet több, különböző oraenabetegekből agaron tenyésztett coccobacillus-színtenyészetből physioologiás konyhasóoldattal nyert emulsióból a szokásos módon készítettem, s melyet subcutan injectio alakjában növekedő, átlag 10—600 millió csírás dosisokban alkalmaztam. A dosis fokozását s az egyes injectiók közötti időközt szigorú individualizálással, a beállott reactiók szerint szabtam meg. Múlt év szeptemberétől ez ideig 121 beteg orvosoltatott ily módon a klinikán, kik valamennyien a genuin ozaena sarkalatos tüneteit mutatták. Mielőtt az elért eredményekre térnék át, vessünk egy pillantást az ozaenának azon sarkalatos és objectíve megállapítható tüneteire, melyek befolyásolása egyáltalán várható. Mint említettem, a legkifejezettebben rendszerint az alsó orrkagylókon mutatkozó atrophián kívül ezen tüneteket piszkos zöldessárga pörkölt és ezek sajátos bűze teszik; pörkösödést és bűzt más orrmegbetegedések kapcsán is észlelhetünk ugyan, de kivált az utóbbi — a faetor — sohasem olyan, mint ozaena esetén, úgy hogy ezt specifikusnak s a kóroktani tényező közvetlen productumának lehet tartani. Ezen cardinalis tüneteken kívül az ozaenás esetek nagy részében a felső légutak többi szakaszában, kivált az orrgaratban és garatban száraz hurut található és számos esetben a külső orr alakváltozásai (kisfokú nyeregorr), az orrbemenet bőrének lobos folyamatai stb. találhatók, olykor jelen vannak általános tünetek is, mint beteges külső, étvágytalanság, lesoványodás stb. és subjectív tünetek, mely utóbbiak részben a pörkölt által okozott mechanikai lélekzési akadály által váltatnak ki, részben reflexneurosisnak tekinthetők, így a gyakori oppressiós érzések. A gyakori anosmia, illetve hyposmia az esetek egy részében respiratiós, s a pörkölt szolgáltatta mechanikai lélekzési akadály által okoztatik, az esetek nagy részében azonban essentialis, nevezetesen a körzeti szaglóterületnek az atrophiás folyamat okozta destructiójának következménye. Ezen tünetek közül a már kifejlődött atrophiára a specifikus therapia természetesen nem lehet hatással, hanem várható a pörkösödésnek és az előbb mondottak értelmében különösen a faetornak befolyásolása, valamint az említett kisérő tüneteknek (pharyngitis sicca), a subjectív és általános tüneteknek befolyásolása. Az oraenás betegek vaccinatiójára típusosan jelentkeznek azok a helyi, általános és topikus reactiók, melyek más chronikus bacteriumos megbetegedésekben alkalmazott vaccinatióra bekövetkeznek. A localis reactio az oltás helyén támadó, többé-kevésbé fájdalmas és lobos, fillérnyi tallérnyi infiltratum alakjában mutatkozik, erősebben rendszerint az első injectiók után, míg a későbbiek után intenzitása csökken. Az általános tünetek nyilvánulnak hőemelkedésben, amely rendszerint csak néhány tized fokot, ritka esetekben egy-két fokot ér el s a melyhez főfájás, fáradtság, bágyadtság, elesettség társul; a későbbi injectiók kapcsán az általános tünetek is mindinkább veszítenek intenzitásukból. Igen jól értékelhető a topikus, nasalis reactio, mely az injectio után néhány óra — 24 óra múltán mondhatni, heveny nátha képében mutatkozik: az orrból intenzív híg elválasztás indul meg, sokszor orrvérzés kíséretében; a pörkök meglazulnak, könynyen kifújhatok s sokszor a faktor időlegesen erősebbé lesz. Ha ilyenkor végzünk orrtükr vizsgálatot, az orrnyálkahártyát succulensnek, hyperaemiásnak találjuk, olykor suffusiókat is láthatunk rajta; elég gyakori az orrbemenet és az orrcsúcs bőrének elpirosodása és duzzanata. A topikus reactio sokszor a környezetben mutatkozó kisérő tünetekkel is jár, ú. m. az orrcsontokban, a felső állcsontok homloknyújtványában mutatkozó fájdalmakkal, congestiókkal, conjunctivitissel, könycsorgással, fülzúgással, a fogakban érzett fájdalmakkal, mely tünetek olykor néhány óra hosszat, máskor 1/2 napig—1 napig tartanak. Kitűnik ezekből, hogy a vaccina alkalmazására az aenás betegeken előálló jelenségek sok hasonlatosságot mutatnak a gümőkóros egyének tuberculin-kezelésekor mutatkozó allergiás tüneményhez. Kétségtelen, hogy az injectiók hatása alatt az egyébként par excellence chronikus kórfolyamat acut fellobbanást, exacerbatiót mutat, az idősült folyamat egy időre acuttá válik s szinte klasszikus példáját nyújtja a vaccinatiók kapcsán mutatkozó azon reactiónak, a mely — mint Detre mondja — a beteg szöveteknek a fertőzménynyel szemben megújhodó érzékenységének nyomában fejlődik ki s amely, miként egyéb acut lobok általában, a szervezetnek bacteriumellenes védekező erejét a fertőzés színtájára mobilizálja. A szervezetbe bevitt antigén hasonló reactiót hoz létre az aenás betegek orrában, mint midőn a tuberculinnak megfelelő adagja az alkalmazás helyétől eltekintve, eklektikusan a gümős szövetekben vált ki lobos reactiót. Megjegyzendő, hogy az ellenőrzésül beoltott egészséges egyéneken a leírt reactiók elmaradnak, valamint elmaradnak más pörkösödéssel járó, de nem ozaenás körfolyamatokban is (így pl. lueses, orrbeli destructiókat, pörkösödést és foetort mutató betegeken). A kezelés további folyamán egyes esetekben csakhamar, más esetekben későbben a foetornak fokozatos csökkenése, majd megszűnése konstatálható; erről saját magunk, valamint a betegnek, illetve környezetének bemondása alapján győződhettünk meg; a pörkök mind lazábbá válnak, a váladék beszáradása mind csekélyebb, az azelőtt hatalmas pörkökké beszáradó váladék hígabbá, nyúlóssá s végül a rendes orrváladékhoz hasonlóvá lesz. Megjegyzendő még, hogy sok esetben a faktor megszűnése már olyankor megállapítható, amidőn a pörkösödés lényegesebb változást még nem mutat, úgy hogy ez a körülmény is a mellett szól, hogy a faetor specifikus s a kórokozó közvetlen terméke, melyet tehát specifikusan befolyásolunk. A többi kisérő tünetek közül a pharyngitis sicca is javul oly értelemben, hogy a váladék nem szárad be pörköltké, hanem hígabbá lesz; mindezekkel kapcsolatosan az említett subjectiv és általános tünetek is kedvező változást mutatnak: a subjectiv kellemetlen érzések, oppressiók stb. megszűnnek, a betegek kedélye felvidul, arczkifejezésükben s egész külsejükben határozottan sokkal kedvezőbb benyomást tesznek, étvágyuk javul s ezzel kapcsolatosan egyes betegeinken jelentékeny súlygyarapodás következett be. Javult több esetben a respiratiós (mechanikai) anosmia, illetve hyposmia is. Ezekben vázoltam az alkalmazott specifikus therapia kedvező eredményét, meg kell azonban jegyeznem, hogy nem valamennyi esetünk mutatott ily kedvező eredményt. Régebben kezelt s hosszabb ideig, több hónapig észlelésünk alatt álló kb. 100 esetünk közül sikeresnek mutatkozott a specifikus kezelés az eseteknek kb. 60%-ában, sikeresnek oly értelemben, hogy a foetor és pörkösödés megszűnt s ezzel kapcsolatosan a többi tünetek is kedvezően befolyásoltattak; javult az eseteknek kb. 30%-a oly értelemben, hogy a foetor és a pörkösödés csökkent, de teljesen meg nem szűnt, míg a fenmaradó 10% a specifikus therapiával szemben refractaer módon viselkedett. Az első csoportba tartozó eseteink közül kettőben recidiva mutatkozott, az egyik betegen 6 héttel, a másikon 2 597