Orvosi Hetilap, 1914. december (58. évfolyam, 49-52. szám)

1914-12-06 / 49. szám

58. évfolyam. 49. szám. Budapest, 114 deczember 6. ORVOSI HETILAP Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre. LENHOSSÉK MIHÁLY EGYET. TANÁR ÉS székely Ágoston EGYET. TANÁR FŐSZERKESZTŐ, SZERKESZTŐ. SZERKESZTI ÉS KIADJA. Mellékletei: SZEMÉSZET Grósz Emil szerkesztésében. GYNAEKOLOGIA Tóth István és Scipiades Elemér szerkesztésében. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. A diphtheria és a vörheny epidemiológiájához. Irta: Szontagh Felix dr., egyet. rk. tanár. Paradigmának a kanyarót tartva szem előtt, a contagio­­sitas tüneményeinek elemzéséből általam levezetett tételek egyike következőképpen szól: Budapest kanyarómorbiditásának görbéje értelmében a szorgalmi időszak — vagyis az a körülmény, hogy gyerme­kek zárt helyiségben naponta 4—5 óráig együtt vannak, tehát egy és ugyanazon levegőt lélegzik be — a kanyarómorbidi­tást legalább is ötszörösére szökteti fel. Ha Budapesten az orvosok 30 év leforgása alatt 150.000 kanyaróbeteget jelentettek be, akkor csak 30.000 bete­get tudtak volna bejelenteni, hogyha ebben az időben — olyan feltevés, a­mely persze a valóságban nem képzelhető el — az összes iskolák, kisdedóvodák, árvaházak, internátusok stb. egy napig sem lettek volna nyitva. Ennek a thesisnek a megállapításából önként követke­zik, hogy ha egy gyakori gyermekbetegség contagiosus hánta­lom, akkor ennek a ténynek a morbiditásgörbéjében nemcsak félre nem ismerhető módon, hanem igen pr­egnánsul kell ki­fejezésre jutnia, még­pedig abban, hogy a szorgalmi idő a morbiditás görbéjét feltűnő módon felszökteti, a szünidő ellen­ben feltűnő módon sülyeszti. Ha ez a feltűnő antagonismus a szorgalmi idő és a szünidő között a morbiditás görbéjében nem jut kifejezésre, akkor bátran eltekinthetünk ennek a betegségnek contagiosus természetétől. Ez olyan thesis, melyet lehetetlen tudomásul nem venni, mely előtt szemet hunyni valóban nem lehet. így láttuk, hogy Budapest vörhenymorbiditásának gör­béje valóban mathematikai biztossággal, igazán ad oculos demonstrálja, hogy a vörheny nem sorakozik azoknak a betegségeknek a csoportjához, a­melyek egyszerűen a conta­­giositas révén — bizonyos távolságra, de a lehelet út­ján — terjednek emberről-emberre. Ezt a logikai következtetést, hogy a vörheny nem con­tagiosus betegség, a mai orvosi köztudat nemcsak hogy nem fogadja el, de még el sem tudja képzelni. Mindazonáltal nem kételkedem, hogy a következtetés helyességét a közeli avagy távoli jövő, hogy mikor, nem tudom, de okvetlenül igazolni fogja. Teljesen nyugodt vagyok, hogy nem tévedtem. Mint a­ki meg van győződve az ő igazáról, várom a fejleményeket, bár nem nagy a reményem, hogy ebben a nagy horderejű kérdésben, eddig megjelent nagyobb számú dolgozatom daczára, rövidesen lényegesebb fordulat álljon be. Vizsgáljuk már most, hogyan viselkedik ebben a tekin­tetben a diphtheria, az a betegség, a­mely a vörheny után minden tekintetben leginkább figyelemre méltó. Analyzáljuk, mit hirdet, mire tanít bennünket Budapest diphtheria- és laryngitis crouposa-morbiditásának görbéje? Ehhez a tanulmányhoz a szükséges számbeli adatokat a székesfővárosi statisztikai hivatal igazgatója, Thirring egye­temi tanár volt szíves rendelkezésemre bocsátani, miért is fogadja hálás köszönetemet. 1882 január 1.-étől 1913 deczember 31.-éig, vagyis 31 év alatt Budapesten bejelentettek összesen 42.606 diph­­theriás beteget. Annak idején végzett és ismertetett epidemiológiai tanul­mányaim megállapítják, hogy Budapesten 100 kanyaróbetegre jut 39 vörhenybeteg, vagyis hogy a kanyarómorbiditás két és félszer nagyobb, mint a vörhenymorbiditas. Ha kiszámítjuk, hogy a kanyarómorbiditáshoz hogyan aránylik a diphtheriamorbiditas, kiderül, hogy Budapesten 100 kanyaróra 2657 diphtheria esik, vagyis a morbiditás diphtheriában négyszer kisebb, mint kanyaróban. A mai orvostudomány a contagiositas kérdésében nem tesz különbséget a három betegség között, egyaránt conta­­giosusnak minősíti mind a hármat. A vörhenynek azonban nemcsak direct, hanem indirect contagiositást (pl. tárgyak révén) is tulajdonít s hirdeti a leg­újabb vívmányt, és ezt ma már axiómaként, hogy a recon­­valescensek is terjesztik a vörhenyt. Éppen így vannak a diphtheriával; bebizonyítottnak vélik, hogy a diphtheriát terjesztik reconvalescensek, sőt TARTALOM. EREDETI KÖZLÉSEK. Szontagh Félix: A diphtheria és a vörheny epidemiológiájához. 841. lap. Nyáry László: Közlemény a pozsonyi állami kórház belosztályáról. (Vezetője: Herzog Ferencz dr., egyetemi ny. r. tanár.) A rekeszalatti gáztályog egy jellemző tünete. 844. lap. Herzog Ferencz: Közlemény a budapesti kir. magy. tudomány-egyetem II. számú bel­klinikájából. (Igazgató: Jendrassik Ernő dr., egyetemi ny. r. tanár, udvari tanácsos.) A­­nyastheniás elfáradásról az izom működési áramának vizsgálata és a szövettani lelet alapján. 845. lap. Irodalom-szemle. Könyvismertetés. Dide: Des idéalistés passionés. — Lapszemle: Bel­orvosion. Ratkowitsch: A gyógyszerek hatása arteriosclerosisban szenvedők hyper­­tensiójára. — Rarkowski­. Az oedemáknak kezelése tökkel. — Sebészet. Berker: A laporotomiák utáni bélhűdéseknek sem­atinnal gyógykezeléséről. — Gyermekorvostan. Passini: A lumbalis punctióról chorea infectiosa ellen. — Húgyszervi betegségek. J. Dubs: A prostata stenosisos atroph­iája. — Kisebb közlések az orvosgyakorlatra. Schmitt­. A syphilisben szenvedők nyálának rhodan-tartalma. — Frendt: Cholera. 847- 849. lap. Magyar orvosi irodalom. Gyógyászat. — Budapesti orvosi újság. 849. Vegyes hírek. 849. lap. Tudományos társulatok. 850 —852. lap.

Next