Orvosi Hetilap, 1915. február (59. évfolyam, 7-9. szám)
1915-02-14 / 7. szám
1915. 7. sz. ORVOSI HETILAP olajok hatására azonban ezen természetes védekező folyamatok annyira élénkültek és fokozódtak, hogy lehetővé vált úgy a bacillus-invasiót megakasztani, valamint a gyorsan termelt és vehemens hatású tetanus-toxinokat közömbösíteni. Ezen állatkísérletek során — függetlenül a tetanusvírussal történt sebfertőzéstől — olyan jelenségek voltak észlelhetők, melyekből az észszerű sebkezelésre nézve igen fontos tanulságok és útmutatások vonhatók le. Éspedig: 1. Az illóolajjal kezelt valamennyi állaton, még a tetanusban elhullottakon is, az asepsises és antisepsises cautelák mellőzésével történt sebzések mind per primum gyógyultak, míg az illóolajjal nem kezelt controll-állatokon genyedés állott be az egyesített sebben. Experimentális igazolása ez annak, hogy az illóolajok a fertőzött sebekben is meg tudják akadályozni a fertőzés kifejlődését s per primum gyógyulást tudnak létesíteni. Gyakorlati alkalmazásban tehát minden frissen keletkezett seb illóolaj-oldattal okvetlenül leöntendő s egyesítendő, ha a sebfertőzés következményeit el akarjuk kerülni. Természetes, hogy ezen utasítás nem vonatkozik az asepsises feltételek mellett ejtett műtéti sebzésekre. 2. Egy másik kísérleti sorozatban a tompa eszközzel ejtett, földdel behintett és nyitva kezelt sebek mind erősen genyedtek s az állatok tetanusban mind elpusztultak. Ezért arra kell törekedni, hogy minden zúzott, roncsolt seben lehetőleg jól összefekvő, sima sebfelületeket létesítsünk s illóolajjal történt leöntés után azonnal egyesítsük a sebet, ha a fertőzés kifejlődésének lehetőségét csökkenteni akarjuk. 3. Ugyanez a kísérleti eredmény azt is mutatja, hogy a szervezet a sebzés helyén a bacillaris fertőzéssel szemben annál eredményesebben védekezik, minél kevesebb ártalom éri a szövetek sejtelemeit és a sebfelületek mielőbb történő összefekvését és összetapadását semmiféle heterogén anyag nem akadályozza s nem hátráltatja. Ezért hangsúlyozom a legnagyobb nyomatékkal, hogy fertőzött friss sérülések sebészi ellátásakor semmiféle diainező anyagot ne használjunk, és ne alkalmazzunk még akkor sem, ha üregképződés mellett retenzióra van kilátás. A sebgyógyulást sokkal kevésbé fogja hátráltatni u. i. az, ha a seb valamelyik részében sebváladék gyűlvén meg, azt a megfelelő útonmódon kénytelenek lennénk később kibocsátani, mintha a feltételezett retentio megelőzése czéljából valamilyen diainező anyagot helyezünk a sebbe, amidőn az a sebfelületet érintő egész terjedelmében a felületes szövetsejtek decubitusos necrosisát idézi elő s a sebfelületek összefekvését megakadályozván, lehetetlenné teszi ezen a részen a szövetelemek természetes védekező folyamatainak a fertőzés leküzdésére irányuló érvényesülését. Az illóolajok sebgyógyító hatásának ismerete után könnyű megállapítani az illóolajos sebkezelés eredményes alkalmazásának a területét is. A gyakorlati szempontok és követelmények figyelembevételével öt csoportba oszthatók mindazon esetek, amelyekben az illóolajoldat kedvezőbb eredménynyel használható, mint az eddig szokásos desinficiáló eljárás. Különös jelentősége van az illóolajoldatoknak: I. Az egyéni prophylaxis szempontjából. Nemcsak az orvosok, de a laikusok előtt is széltében ismeretesek azok a kellemetlen, sokszor életveszélyes szövődmények, melyek egyegy jelentéktelennek látszó karczolás, horzsolás, bemetszés vagy megszűrés nyomán szoktak megjelenni. A bekövetkezhető bajnak elejét vehetjük, ha az ilyen sérülést illóolajoldattal rögtön leöntjük és bekötjük. Megelőzőleg a sebet megmosni nem szabad, mert ezzel fertőzhetjük azt. II. Az összes mezőgazdasági, ipari, gyárüzemi balesetek s általában mindazon sérülések alkalmával, ahol első segélynyújtásról van szó, megbecsülhetetlen az olyan szer használata, amely egyáltalában nem mérgező s az alkalmazása annyira egyszerű, hogy az első segélynyújtásban külön nem képzett bármely munkás is azonnal igénybe veheti. Ugyancsak nagy előnye az illóolajoldat alkalmazásának az is, hogy az első segélynyújtáshoz való készletet, az ú. n. mentőszekrények és mentőtáskák felszerelését nagyon egyszerűvé teszi: illóolajoldat, steril gaze, vatta, pólya teljesen elegendő mindennemű sebnek a bekötözéséhez. III. Az összes genyedő, eres, üszkös sebek, phlegmonés gyuladások, heveny tályogok, scrophylodermák, lupusok, tuberculosus tendovaginitisek, periostitisek, osteomyelitisek, genyedő lymphomák és hideg tályogok változatos megjelenés formái szolgáltatják a megbetegedések azon óriási contingensét, ahol az illóolajoldattal való kezelés — feltételezve mindig a szükséges sebészi beavatkozások megtörténtét — szembetűnő eredménynyel alkalmazható. Ismétlések elkerülésével itt csak arra akarok rámutatni, hogy az orvosi ténykedésnek ez az a fontos területe, ahol a magára utalt gyakorló orvosnak igazán terhes és felelősségteljes működését felette megkönnyíti az ilyen sebkezelési eljárás azzal, hogy az egyes sebkötözések rövid időt vesznek igénybe, a kötésváltoztatások pedig jelentékenyen nagyobb időközben — 3 — 4 naponként — végezhetők. IV. A venereás megbetegedések prophylaxisának nagyjelentőségű sociális problémáját is feltétlenül fel kell említenem akkor, amidőn helybeli fertőzésből kiinduló megbetegedések elhárításáról van szó. Propositióm és tanácsom ebben a kérdésben az, hogy az ú. n. venereás megbetegedések vírusaival bekövetkezhető infectiót is illóolajoldattal igyekezzünk elhárítani akként, amint azt más természetű sebfertőzések esetén eredménynyel végezhetjük. V. Háború alkalmával a harctéri sebesültek első sebkötözését lényegében véve ugyanazon elvek szerint kellene végezni, mint amelyek az egyéni prophylaxis szempontjából is érvényesek. A háborúk borzalmasságát nem a harctéren elesettek, hanem azon szerencsétlenek óriási száma adja, akik nem halálos sérüléseikkel a hiányos sebellátás folytán beálló sebfertőzés kínjait kénytelenek elszenvedni s akik igen gyakran ennek következtében pusztulnak el vagy lesznek életük javakorában nyomorékká csak azért, mert a sebesülés alkalmával az egészségügyi szolgálat elégtelensége mellett az egyéni prophylaxis érdekében szükséges intézkedéseket nem foganatosíthatták, sérülésüket a másodlagos fertőzéstől meg nem óvhatták. Különben is a jelenkor háborújában a harczmodor (roppant hosszú tűzvonal) s a lőfegyverek tökéletessége következtében oly nagy a sebesültek s ezek között a nem halálos sebesültek száma, hogy ezeknek idejében való és szakszerű kezelésére kellő számú egészségügyi személyzetet szervezni s működtetni alig lehetséges. Mennyire egyszerűsítené s megkönnyítené éppen a harczvonalban a súlyos sebesülteknek az ellátását az, ha a sebesülthordozók és orvosok nem lennének kénytelenek sem ott, sem az első segély- és kötözőhelyen a könnyebben sérültek kötözésével vesződni, akik maguk is tudnák sebeiket bekötözni, mégpedig akként, hogy az a kötés 3—4 napig is változatlanul maradna anélkül, hogy a seb másodlagos fertőződésétől, vagy a sebváladék bomlásától, bűzössé válásától kellene tartani. Mindez pedig csak úgy volna elérhető, ha a hadseregben az első segélynyújtást az egyéni prophylaxis értelmében szerveznék s rendszeresítenék akként, hogy nemcsak az egészségügyi segédszemélyzetet, de minden egyes katonát is kitanítanának gyakorlatilag arra, hogy miként kösse be maga a sérülését, s az ilyen begyakorlás után ki-ki sebesült bajtársának is könnyen tudna segédkezni ott a helyszínen, nem várva be az egészségügyi szolgálat közegeinek a megérkezését. Ennek legfőbb feltétele természetesen az lenne, hogy minden egyes katonát egy-két seb bekötözésére elegendő kis csomag olyan kötöző- és sebgyógyító-szerrel kellene ellátni, melyet szükség esetén minden különös előkészület s a sebnek bármiféle előzetes megtisztítása nélkül azonnal lehetne alkalmazni; a sebesült sebének bekötözése után azután nyugodtan várhatná a tábori kórházba való szállítását. S ha tekintetbe vesszük azt, hogy a mostani háborúkban a szálfegyverek okozta sérülések 1 2%-a mellett a se 89