Orvosi Hetilap, 1915. március (59. évfolyam, 10-13. szám)

1915-03-07 / 10. szám

130 ORVOSI HETILAP 1915. 10. sz. Közlemény a báró Herczel tanár vezetése alatt álló Mária Teréziá­sén hadikórházból. Adalékok a hadi sebkezeléshez, különös tekintettel az ultraviolett sugarak hatására. Közli: Kovács József dr., osztályos orvos. A nélkül, hogy a sebkezelésnek, különösen pedig a hadi sebkezelésnek általános elveit — melyekre nézve ma sehol sincs nézeteltérés — érinteni akarnám, néhány éppenséggel nem új, de talán mégsem eléggé közismert kezelésmóddal óhajtanék foglalkozni, melylyel a báró Herczel tanár vezetése alatt álló hadikórház egyik osztályán gyakran észleltünk iga­zán meglepő és épp ezért közlésre érdemes eredményt. Ta­pasztalatokról van szó, melyeknek szigorúbb tudományos megalapozásától és értékelésétől ezúttal már az észleletek befejezetlen volta miatt is el kell állanom. Czélom főleg az, hogy az érdeklődők figyelmét hasonló kísérletek végzé­sére felkeltsem és a­mennyiben jónak bizonyulnak, őket men­nél szélesebb körben való alkalmazásukra bírjam. Vonatkoznak ezen észleletek elsősorban a fagyások, kivált a másod- és harmadfokú fagyási sebek kezelésére, a­mikor is a bőr kékes-fekete színe, vizenyős duzzanata, hó­­lyagzottsága és teljes érzéstelensége kifejezői annak a destruc­­tív folyamatnak, mely a cutisra és igen gyakran a mélyebb szövetekre is kiterjed. Az esetek súlyosságának megítélése a priori igen nehéz, mert rendszerint nem befejezett kórkép­pel, hanem egy lefolyásban levő processussal van dolgunk, melyben a természetes gyógyulás vagy pedig az üszkösödésbe való átmenés sok tényezőtől s ezek között nem kis mérték­ben attól függ, mily gyógyító eljárást indítunk meg. Az osztá­lyunkon észlelt eseteinkben ugyanis gyakran láttunk kis terje­delmű, egyes ujjakra vagy bőrszigetekre kiterjedő fagyásokat, melyekben a szokásos száraz meleg kezelés mellett is a folya­mat tovaterjedése, kötőszöveti lábok s nem ritkán sepsises lázak következtek be, melyek kedvező esetben is nagyobb beavatkozásokat és hosszú sebkezelést igényeltek. Viszont észleltünk néhány az egész talpra és a lábhát nagy részére kiterjedő bullosus, gangraenás fagyásokat, melyeknél a hó­lyagok felrepedése, illetve felrepesztése után mumificatio, gyors demarkálódás és az elhalt részek eltávolítása után a seb­felületek tisztulása következett be. Kiviláglott ebből, hogy a sérült szövetek kiszáradása, mumifikálása adja a legjobb esé­lyeket a gyors és zavartalan lefolyásra és hogy az epider­mis az, mely impermeabilis lévén, legnagyobb akadálya ennek a kiszáradásnak. Ez bírt arra, hogy a már a 70-es években Billroth által említett és újabban a breslaui sebészeti klinikai által aján­lott lehántását az epidermisnek rendszeresen végezzük nem­csak ott, hol nagyobb szövetlaesiók folytán minden valószí­nűség szerint üszkösödés volt várható és hol a lehántással majdnem minden esetben sikerült száraz üszkösödést létre­hozni, hanem másodfokú fagyás eseteiben is, melyekben a hidegbehatás csak a cutisban okozott keringési zavarokat vagy rosszabb esetben szövetelhalást. Ez a lehántás teljesen fájdalmatlan és a legtöbb esetben könnyen végezhető, mert az alatta levő több-kevesebb véres-savós transsudatum az epi­­dermist rendszerint leemelte a cutisról. Az így szabaddá tett cutis folyadék-leadóképességét fo­kozzuk még 2—3 napon át alkalmazott 50%-os alkoholkötés­sel, utána pedig dermatolt, állati szenet vagy közönséges tal­­­umot alkalmazunk mindaddig, míg az elhalt részletek telje­sen elhatárolódnak. Lehántás után a fájdalom teljesen megszűnik, a hőmérsék normálisra száll alá és a betegek teljes euphoriában várhatják az időpontot, melyben a modi­fikált részek eltávolíthatók lesznek. Ez az időpont az elhalás terjedelme szerint 1—2 hét alatt szokott bekövetkezni. Terjedelmes duzzanat esetén, midőn nagymérvű venosus pangás és ennek következtében a szöveteknek véres-savós imbibálása uralkodik a kórképen, az egész végtagnak suspen­­siójával értünk el kielégítő eredményt. Azokban az ese­tekben pedig, midőn eljárásainkkal nem tudtuk elkerülni a necrosisos szövetek szétesését, a sebüregeknek és felületeknek a bűzös-éves elhalt szövetezafatoktól való megtisztítására a Freunda által ajánlott mesterséges gyomorsavat (2,5%-os pepsin és 0,2%-os sósav vizes oldata) használtuk olyképpen, hogy a lehetőleg naponta kétszeri kötésváltás alkalmával vele átitatott gaze-csíkokat vezettünk és helyeztünk lazán az üregekbe, illetve sebfelületekre. Az eredmény kivétel nélkül igen jó volt. Rövid idejű hidegbehatás után beálló felületes fagyás eseteiben, melyekben capillaris laesio folytán serosus ex­­sudatio és ennek nyomán igen kínzó viszketés és gyakran fájdalmasság következik be, majdnem kizárólag a már régóta populáris és újabban Pribrama által ajánlott enyvezést al­kalmazzuk. Glycerin és víz sűrű enyves oldatával (glycerin 500, víz 350, enyv 150) bekent vászonlebenynyel fedjük a fagyott testrészt és rajthagyjuk lehetőleg addig, míg az ösz­­szes subjectív tünetek elmúltak. Ez a módszer oly jól bevált, hogy eddig nem volt okunk változtatni rajta. Az elhalt részek eltávolítása után a legtöbb esetben nagy bőrhiányt és nagy sebfelületet kaptunk, melynek gyó­gyítása újabb feladatok megoldását követelte. Az elcsigázott, elgyengült betegeken a Thiersch­ féle bőrimplantatio, mint azt nem egy esetben tapasztaltuk, nem kecsegtet sok reménynyel. A kísérletképpen felváltva alkalmazott nedves, száraz és ke­­nőcsös sebkezelés sem járt oly eredménynyel, hogy a seb­felületek behámosodását egyhamar várhattuk volna. Ekkor jutottunk arra a gondolatra, hogy a Bach-Nagel­­schmidt-féle quartlámpával tegyünk kísérletet, melyet kivált gümőkóros csont-, mirigy- és bőrbajokban a Rókus-kórház­­ban közel két éve, magam is egy éve alkalmazunk s mely­nek hámosító hatásáról számtalanszor volt alkalmunk meg­győződni. E lámpának leglényegesebb része egy olvasztott quartból készült tartály, melyben kéneső van. Nagy feszült­ségű villámáramot vezetve a légüres tartályon át, a kéneső­gőzök izzóvá válnak és nagymennyiségű ultraviolett sugara­kat bocsátanak ki magukból, ugyanoly sugarakat, mint a­milyeneket a napfény is tartalmaz és a­melyekkel Rollier oly fényes eredményeit érte el tuberculosus csont- és izületi bajokban. E sugarak vegyi sugarak és tisztán felületes hatá­súak. Locálisan a bőrben aktiv vérbőséget, a bőr táplálko­zási viszonyainak javulását, általában pedig az anyagcsere élénkülését és közvetve az általános erőbeli állapot javulását idézik elő. A besugárzás technikája igen egyszerű és kellő utasítás és ellenőrzés mellett az ápoló személyzettel is végeztethető. Locális alkalmazáskor a lámpa és besugározandó testrész közti kezdeti távolságot többnyire 1/2 méterre, a besugárzás tartamát pedig 3—5 perczre szabva meg, a fénybehatás inten­zitását részben a tartamnak 2—3 perczc­el való meghosszab­bításával, részben a távolság csökkentésével fokozzuk mind­addig, míg a bőr fényérzékenységét lassanként legyőzve, az időtartam maximumát, 12 órát, és a távolság minimumát: 10—15 centimétert elérjük. Általános, nagyobb testfelületre vagy az egész testfélre alkalmazott besugározáskor 5 pereznyi kezdeti tartam mellett nagyobb, 1 — I­2 méternyi távolságra állítjuk be a lámpát és e távolságot lehetőleg megtartva, inkább az időtartamnak 1—szórára vagy még többre való emelésével növeljük a sugarak hatását. Mindkét módszerrel szükség szerint naponként vagy két­naponként végezzük a besugárzást, kivéve ha erősebb re­­actiós tünetek állottak be. Ilyenek helybeli besugárzáskor a bőr nagyfokú erythemája, oedemája és hólyagképződés, álta­lában való hatásként pedig főfájás, roszszullét és hányás­inger. Ilyenkor a kezelés 2—3—4 napra beszüntetendő, meg­jegyezve azonban, hogy a szünetelés ennél tovább lehetőleg ne tartson, mert a bőr újra visszanyeri fényérzékenységét és a kezelést elölről kell kezdeni. A sugarak hatásától minden­kor megvédeni tulajdonképpen csak a szemeket kell, mégpedig 1 Berliner kiin. Wochenschrift, 1914, 48. sz. 2 Wiener kiin. Wochenschrift, 1914, 52. sz. 3 Ugyanott.

Next