Orvosi Hetilap, 1915. augusztus (59. évfolyam, 31-35. szám)

1915-08-01 / 31. szám

1915. 31. sz ORVOSI HETILAP kémlőcsövekben levő hígításokkal végeztük. A bactericid titert a Stern és Körte által leírt methodussal lényegében meg­egyező módon határoztuk meg, úgy hogy a vizsgálandó s 1/2 órán át 56°-on inactivált vérsavóból higítási sorozatot készítettünk. A higítási sorozat minden tagjából 1 — 1 steril kémlőcsőbe 01 cm3-t, minden kémlőcsőbe ugyanazon typhus­­emulsioól cm3-ét, s complement gyanánt friss tengerimalacz­­sava (higítva 1 :4-re) 0 05 cm3-ét vittük be, majd az egészet kiegészítettük 1 cm3-re 1 rész bouillon- és 9 rész physiolo­­giás konyhasóoldat-keverékkel. Ez utóbbi keveréket azért használtuk, hogy a bevitt typhusbacillusok spontán elpusztu­lását lehetőleg meggátoljuk. Az egészet ezután 3 órára ther­­mostatba tettük, majd 10—10 cm 3 40°-ra lehűtött agarral Petri-csészébe öntöttük ki. Controllus 3 kémlőcsövet használ­tunk; az elsőben és másodikban a kísérletben szereplő typhus­­emulsio O’1 cms-e­s 0 9 cm3 a fentebb említett bouillon­­physiologiás konyhasó keverékből, a 3.-ban 0 1 cm3 typhus­­emulsio -1- 005 complement és 0­ 85 cm3 bouillon + NaCl­­oldat-keverék volt. Az első controllt rögtön a kísérlet kezdetén kiöntöttük agarral Petri-csészébe. A 2. és 3. controllt pedig 3 órai thermostatban tartás után öntöttük ki agarral. Az így nyert agarlemezeket 24 órára thermostatba tet­tük. 24 óra múlva megszámláltuk az egyes lemezeken nőtt bacteriumcoloniák számát. Az első controll adta azt a bac­­teriummennyiséget, a­melylyel eredetileg dolgoztunk, a 2. controll pedig arra szolgált, hogy ellenőrizzük azt, vájjon a kísérletben szereplő typhus­ bacillusok nem pusztulnak-e el spontán, s minden gátló hatás nélkül mennyire tudnak sza­porodni. A harmadik ú. n. complement-controll pedig mutatta a complement részéről esetleg jelentkező gátló hatást. A complement-controll alkalmával talált bacterium­coloniák számát összehasonlítottuk a vizsgálandó savak leme­zein nőtt bacterium-coloniák számával. Az illető savó bac­tericid titerének a savónak azon legerősebb hígítását vettük, melynek megfelelő agar­lemezen a coloniák határozott keres­­kedése volt észlelhető a complement-controllal szemben. A IV. táblázaton közölt kísérleti eredményekből lát­ható, hogy az itt kapott eredmények teljesen fedik a haemo­lysises systemával kapottakat. Vagyis nem sensibilizált bacte­­riummal éppen olyan bactericid és agglutinatiós titert lehet elérni, mint sensibilizálttal. Az agglutinatiós titernek némi eltérése nem olyan nagy, hogy azt a kísérleti állatok esetleges individuális különbségeivel ne lehetne megokolni. Hasonló kísérletet 2 emberen is végeztünk. Oltottuk őket carbollal elölt typhusbacillussal, s Besredka-féle vacciná­­val. Itt is mindkét vaccina ugyanazon törzsből készült, s minden cink­e 1/2 kacs typhusbacillust tartalmazott. Az oltás 2-szer történt 6 napi időközben a has bőre alá, Va illetőleg 1 cm3 vaccinával (1/4—1/2 kacs typhusbacilussal). A második oltás utáni 8. napon vett savóval végzett kísérletek eredményei az V. táblázaton láthatók. V. táblázat: Kísérleteink eredménye röviden összefoglalva a követ­kező : A sensibilizált és a nem sensibilizált vérsejtek, illetőleg typhusbacillusok között semmiféle különbség sem mutatható ki az agglutinin és cytolysises, illetőleg bactericid antitestek termelésében. A vérsavóban jelenlevő antitestek mennyisége mindkét esetben praktikusan ugyanannyi. Már a budapesti kir. orvosegyesületnek 1915 január 27.-én tartott ülésében, akkor még csak vérsejtekkel végzett kísérletek alapján, kifejezést adtunk azon véleményünknek, Agglutinatiós Bactericid t­i­t­e­r­e Carbollal elölt typusbacillusokkal kezelt ... ........ . ... 1 :200 1 :200 O'OOOl cm3 00001 „ Beszedka-féle vaccinával kezelt ... 415 hogy aligha lesz különbség a közt, hogy sensibilizált vagy nem sensibilizált typhusbacteriumokat használunk-e az oltás­hoz, ha az immunisatiós vagy therápiás hatás mértékéül a szóban forgó s quantitative elég nagy pontossággal meg­határozható antitestek mennyiségét tekintjük. Az azóta isme­retessé vált klinikai tapasztalatok megerősítik ezen nézetet. Közlés a budapesti Stefánia-gyermekkórházzal kapcsolatos egye­temi gyermekklinikáról. (Igazgató: Bókay János dr., udv. tan., ny. r. tanár.) Érzési eltérések diphtheria utáni hüdés eseteiben. Irta: Barabás Zoltán dr., klinikai segédorvos. Bár a postdiphtheriás hüdés igen régóta (Giissi, 1748) ismeretes, mégis hosszú időn át csak a mozgásbeli hüdés tűnt föl az orvosoknak, a­min nem csodálkozhatunk, hisz az érzésbeli zavarok oly ritkán járnak szembeötlő tünetekkel. Hozzájárult ehhez, hogy a paralysis postdiphtheritica legna­gyobb számmal gyermekek közt fordul elő, kiken nem könnyű, gyakran meg éppen lehetetlen megfigyelni, megállapítani az érzési eltéréseket. Az irodalomban talált néhány ilyen eset jó része is felnőttekre vonatkozik. Leube W.1 tesz említést egy nőről, kin diphtheria lezajlása után a tapintás- és elektro­­cutan, sőt kissé a nyomásérzés is csökkent volt, a hőérzés nem, teljes garatanaesthesia, reflexhiány mellett. Krafft-Ebing2 ese­tében 30 éves férfin az alapbetegség után a 6. napon a fa­cialis területéről az alsókarok kivételével az összes végtagokra kiterjedő bőr- és izomanaesthesiával összekötött mozgási tü­dés jelentkezett. Tíz nap múlva visszatért a sensibilitás, majd a motilitás is. Hansemann-nak a beható közleménye felöleli a tapintás-, szaglás-, ízlés- és izomérzés zavarait, anaphrodi­­siát, növekvő anaesthesiát, paraesthesiát, de a fájdalomérzés vizsgálatát nem találjuk felemlítve. Bretonneaux híres mun­kájában említésre méltó Herpin tanár esete, a kin diphtheria után súlyos bénulások mellett a sensibilitásnak is súlyos zavarai jelentkeztek. Montin úgy találta, hogy a tapintásérzés letompított le­het, sőt teljes anaesthesiáig fokozódhatik az egész testfelüle­ten, de gyakrabban mégis csak egyes testrészekre korlátozva. A köztakaró anaesthesiájával egyidejűleg nem ritkán megfigyelte a garatképletek érzéstelenségét. F. Ford Caigero esetében 25 éves kertészen diphtheria lefolyása után 5 héttel jelentkezett beszédzavar, ételnek az orron át regurgitálása, majd 24 órával kórházba felvétele után a garat és gége izomzatának teljes bénulása. Egyidejűleg heves izzadás, cyanosis s a végtagok analgesiája. Lewis Schmith­ szerint paralysis postdiphtheritica esetében gyakran jelentkezik az isthmus faucium­, a pharynx többé-kevésbé kifejezett anaesthesiája. Vogel-Biedert8 szerint a sensibilitás leszállított, az ingerlékenység megtartott. Pur­­jesz­ annyit említ, hogy „érzési tüdés aránylag ritkább és nem is mindig oly teljes, mint a mozgatag.“ Duchenne, Fre­­richs és Gerhardt10 a végtagokon egyszerű, tiszta anaesthe­siát figyelt meg paralysis postdiphtheritica kapcsán. Fila­­ton Nil11 szerint a hüdés gyakran az érzési sphaera körében jelentkezett neurosisokkal párosul, mint a­milyenek az érzés­­telenség (csiklandozást, szúrást, hideget, meleget nem érez), a paraesthesiák (hangyamászás, zsibbadás) és a túlérzékenység. Ezekkel szemben olyan kitűnő észlelő, mint Henoch 12 így nyilatkozik: „Némelykor a nyálkahártyát érzéstelennek találtam különböző, így például ecsettel való érintésekre, né­melyek sem érzést, sem reflexmozgást sem idéztek elő . . . sohasem tudtam azonban tetemes zavarokat az érzéskörben, akár érzéstelenséget, akár fájdalmatlanságot, akár hidegérzést vagy éppenséggel túlérzékenységet teljes biztonsággal ki­mutatni.“ De hozzáteszi: „minthogy azonban ezen körülmé­nyeknek megítélése éppen a gyermekkorban van különös ne­hézségeknek alávetve, sőt kis gyermekeken legtöbbször telje­sen lehetetlen, ennélfogva egyáltalában nem akarom tagadni, hogy a felnőtteken tett idevágó észlelések megbízhatók.“ Baginsky13 szerint az érzőidegek területén gyakran vannak

Next