Orvosi Hetilap, 1917. szeptember (61. évfolyam, 35-39. szám)
1917-09-02 / 35. szám
474 1917. 35. sz. ORVOSI HETILAP tették. Még attól is nagyon óva intem Önöket, hogy friss sérülésre párakötést tegyenek, különösen ha a sérült szállítva lesz; az ilyen kötés nedves melege nagyon is fokozza a behatolt csírák virulentiáját, a fertőzés terjed, ahelyett, hogy csillapodnék. Az általában nagyon kedvelt keményítő-organtinkötésekkel (Blaue Binde) is nagyon csínján kell bánni friss végtagsérüléseknél; a kötés mindenesetre nagyon elegáns és nem csúszik el, de viszont milyen gyakran tapasztaljuk, hogy az ilyen kötés strangulál, lefűzi a végtagot, mert az utóvérzés vagy a fertőzés terjedése miatt a sérült végtagrész megdagad; hogy azután az ilyen szoros kötés csak elősegíti a fejlődő phlegmonét (nem is említve a sérültnek subjectív kellemetlenségeit), az kézenfekvő. Végül megemlítem a phlegmone prophylaxisának talán legfontosabb momentumát, és ez a sérült testrész nyugalomba helyezése. Minden gyuladást nyugalommal kedvezően lehet befolyásolni, és ez fokozottabb mértékben áll a phlegmonéra is. Még nagyon is elterjedt a vélemény, hogy a végtagokat csak csontsérülésnél kell rögzíteni ; ez nem áll. Ha a lágyrészsérülés nagy kiterjedésű, ha egy különben egyszerűnek látszó átlövésnél csak a legkisebb tünete is megvan a kezdődő fertőzésnek, akkor a végtagot rögzíteni kell. Az ember csodát művelhet egyszerű gipsz- vagy Cramer-sínnel : kifejezett phlegmonok spontán visszafejlődnek, ha a végtag rögzítve lesz. A sérült kezet — egyszerű átlövésnél is — mindig, elvből sínre helyezem, hogy ne csak az ujjak, hanem a csukló is rögzítve legyenek. Alkar-, könyöksérülést is mindig sínre helyezek. Felkar- és vállsérüléseknél nem ajánlom a síneket, mert sohasem rögzítenek eléggé és a betegek is nehezen tűrik; ilyen sérüléseknél tapasztalatom szerint a legczélszerűbb a Desault-féle kötés, mely egyszerű, könnyen alkalmazható és nagyon jól rögzíti a vállat és a felkart a mellkashoz; a betegek is nagyon jól érzik magukat benne. Töréseknél természetesen mielőbb az extensiós kezelésnek van helye. Egyszóval, Uraim, nem hangsúlyozhatom eléggé: a phlegmone megelőzésére és leküzdésére leghatásosabb fegyverünk a sérült testrésznek teljes nyugalomba helyezése. Ha a phlegmone már kifejlődött, nem szabad tovább haboznunk, hanem operative kell beavatkoznunk; nem szabad a bemetszésekkel takarékoskodni, hanem mélyen és kiadósan kell bemetszeni és a genyedésnek minden rejtett fészkét fel kell tárni. Kis be- és kilövési nyílásokat ki kell tágítani, azután ujjal benyúl az ember a lövési csatornába és így legjobban tájékozódhatik a gyuladás elterjedéséről; tompán, ujjal szétválasztja az ember az összes kötőszöveti szálakat, válaszfalakat, amelyek a genyedés egyes fészkeit elkülönítik, s így egy közös üreget teremt, melyet azután enyhén definficiáló oldattal ki lehet öblíteni; kizárólag 3%-os H202-oldatot használok erre a czélra, amelybe a törlőket bemártom, s ezekkel törlöm ki az összes hézagokat és öblöket. Természetesen el kell távolítani az összes idegen testeket, csontszilánkokat, továbbá nekrosisos szövetczafatokat, ez utóbbiakat azonban csak olyan mértékben, hogy az alattuk fekvő egészséges szövetek ne legyenek láthatók; ezzel megakadályozhatjuk új vér- és nyirokpályáknak megnyitását, s így a fertőzés tovaterjedését. Nagyon fontos az ezt követő drainage, amire gummi-, üveg-, celluloid-draincsöveket és gaze-csíkokat használhatunk, természetesen a szükséges ellennyílásokat is el kell készíteni. A draincsövek alkalmazásakor használjunk elvből mindig vastag csöveket, mert megkönnyítjük a váladék lefolyását és tátongóvá teszik a sebszéleket; vékony draincsövek bedugulnak és könnyen szögletbe törnek. Nagyon czélszerű több csövet egymás mellé helyezni, melyeket azután fokozatosan lehet eltávolítani. A draincsöveken kívül a sebet még gazecsíkokkal is drainezzük, melyeket szükség szerint helyezünk el, nem szorosan. Sohasem használok egy hosszú csíkot, hanem körülbelül 15 cm. hosszú, 2 cm. széles, 1—2 miliméter vastag csíkokat, amelyeket duplán összehajtva, úgy helyezek el, hogy két szabad végük a sebből kiáll; a csíkokat egymás mellé koszorúalakban vezetem a sebbe, úgy, hogy minden tasakba egy csík kerüljön ; a középre pedig egy laza törlőt (Gaze-Bausch) helyezek, amelyet azután változtatok. A kötésváltáskor örömmel látja az ember, hogy a sebszélek milyen szépen fognak tátongani. Ami a csíkokat illeti, vagy egyszerű steril-csíkokat használok, vagy parenchymás vérzésnél, esetleg bűzös váladéknál jodoform-csíkokat. Az egyszerű gaze legjobban szív, s ez a czélja is. Sarjadzó sebeknél sokan kenőcsös csíkokat használnak, de azt hiszem, ez felesleges. Gáz-phlegmonoknál a csíkokat H2O2-oldatba mártom, ami jótékonyan hat a szövetekre. Az így kezelt sebre laza steril-gazet (gekrüllteGaze) és steril vattakötést teszek. Élénk vita tárgya volt mindig, vájjon a phlegmonét föltárás után párakötéssel kezeljük-e vagy sem. Véleményem az, hogy ha a phlegmonét valóban lelkiismeretesen és alaposan föltártuk, akkor a párakötés nemcsak felesleges, hanem ártalmas is lehet. Nagyon czélszerű a párakötés centrálisan a phlegmonétől,már fennálló lymphangoitisre vagy lymphadenitisre alkalmazva, de sohasem magára az incisiókra; a párakötés hívei hangsúlyozzák, hogy az ilyen kötés fájdalomcsillapítóan hat, hogy kötésváltáskor a betegnek nem okoznak fájdalmat stb.; ezek az állítólagos előnyök azonban eltörpülnek a kellemetlen és káros hatások mellett: a váladék a vízhatlan szövet alatt pang, nem szívhatja fel a kötés, amely ugyan tiszta marad, de a beteg bőre tönkremegy, maczerálódik, ekzemás lesz. A pangó váladékot a szövetek ismét felszívhatják, a beteg lázas marad, általános tünetek jelentkeznek. És még egyet, Uraim: A beteget párakötéssel nem szabad szállítani, ez határozottan műhiba. Mert elsősorban nem szabad a párakötést 24 órán túl fekvehagyni, márpedig a betegszállításoknál sohasem tudhatjuk előre, hogy mikor kerül a beteg ismét szakszerű kezelésbe. Azután meg a nagytömegű betegszállítmányoknál nagyon könnyen megeshetik, hogy az ilyen betegen az esetleges súlyos kórkép elkerüli a figyelmet, t. i. a kötés tiszta, nem váltjuk azonnal, s a phlegmone nyugodtan tovább halad. Hányszor tapasztaltuk, Uraim, hogy egy ilyen külsőleg kifogástalan kötés alatt a legsúlyosabb gyuladások rejtőzködtek. Egyáltalában nem volna szabad phlegmonés beteget szállítani, de ha külső körülmények miatt mégis szállítani kell, akkor nyugodt lelkiismerettel egyszerű száraz steril kötéssel is útnak ereszthetjük. Sokkal fontosabb azonban, Uraim, hogy a phlegmonosus végtagot nyugalomba helyezzük, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni. Minden egyes phlegmonénál sínre helyezzük a beteg végtagot, és nagyon jó eredményeink vannak. Lábszárphlegmonéknál azért is fontos a végtagnak sínre helyezése, mert kevésbé intelligens beteganyagon előfordulhat, hogy a beteg a szigorú parancs ellenére mégis felkel és a gyuladás így könynyen tovaharapódzik. Egy másik fontos kérdés a kötésváltás; erre vonatkozólag természetesen nem lehet határozott tételeket felállítani, mert sok függ az eset természetétől, a kezelő orvos sebészi tapasztalatától stb., de legyen szabad elvnek odaállítanom : a kötést csak akkor változtassuk, ha ezt sürgős körülmények: magas láz, a folyamat tovaterjedése, fenyegető általános tünetek stb. javasolják. Ha a phlegmonét alaposan feltártuk, ha minden tasakot gazecsíkokkal jól megdraineztünk, ha a végtagot nyugalomba helyezzük, akkor az első kötést 4—5 napig nyugodtan fekve hagyhatjuk, még akkor is, midőn a kötést bő váladék miatt előbb kell megcserélni, elegendő a vattát és a felületes gazét megcserélni, ellenben a bevezetett csíkoknak fekve kell maradniok. A sebnek legjobban árt, ha folytonos kötésváltással nem hagyjuk békén , nem is említve, hogy a betegnek a kötésekkel fölösleges fájdalmat okozunk. Minél tovább hagyjuk a sebben a csíkokat, annál könnyebben lehet azokat eltávolítani; ha erősebben tapadnának, igen könnyen meglazíthatjuk őket kevés H202-dal. Fontos továbbá a draincsöveket is jól kiöblíteni, amire szintén 3°/C-os H202-oldatot használunk. Még egy körülményre szeretném felhívni figyelmüket. Uraim, egy mélyebben a szövetekbe terjedő sebet, egy feltárt phlegmonét csak akkor lehet lege art is bekötni, ha a kötés