Orvosi Hetilap, 1918. február (62. évfolyam, 5-8. szám)
1918-02-17 / 7. szám
94 ORVOSI HETILAP 1918. 7. sz. Lemondott, de mikor klinikáját átadta, ez roppant deprimáló hatással volt reá, a szakadatlan munkához szokott ember nem tudott kibékülni azzal, hogy nyugalomra legyen kárhoztatva. A még csak homályos szándék gyorsan tetté érlelődött benne, nem tudták még kis unokái ölelő karjai sem visszatartani s már őszszel felköltözött Budapestre — nem nyugodni! hiszen a kik őt jól ismerték, azok tudták, hogy ő neki munka nélkül, betegek gyógyítása nélkül élni nem lehet. „Volt tanítványai és betegei“ emlékszobrot állítottak fel neki klinikája kertjében. „Ezt az emléket a szeretet és a vágyódás állította. Betegei azt akarták, hogy lássák szemeikkel, hogy távozása után is az ő szelleme uralkodik ezen a helyen. Azt akarta utódja, azt akarták tanítványai, hogy mikor hozzákezdenek az ő munkájának folytatásához, reávethessék pillantásaikat, erőt, buzdítást kérve.“ És most Budapesten, ahova mindig vágyott, pár boldog évet töltött el. Megszűntek örökös gondjai klinikájával, töprengése tanári működése felett s igen jól esett neki, hogy nem lettek hozzá hűtlenek a betegek sem, sőt rövid idő alatt igen sokan folyamodtak hozzá. A kortársak pedig, akik rég ismerték, de akik most ismerkedtek meg vele, épp úgy elhalmozták szeretetüknek, nagyrabecsülésüknek számos jelével. Igazán szívében érzett örömmel mondotta el nekem, amikor Tauffer tanár felkérte őt 1913-ban a Balassa-előadás megtartására. Ez volt utolsó nyilvános szereplése, ez volt utolsó munkája. Akik őt ismertük és ez előadását hallottuk, megéreztük rajta, hogy ezt utolsó művéül szánta. Egy nagyszerű akkord, amelyben még egyszer felhangzik a keresetlen egyszerűségében gyönyörű logika, az orvosi tudomány mély bölcselettel való felfogása — és azután csend. A legutolsó években mindinkább elhatalmasodó arteriosclerosisa sok alkalmatlanságot, sok gondot inkább, mint szenvedést mért reá. Előbb claudicatio intermittense, majd stenocardiája akadályozza nagyobb tevékenységében. De lakásán a legutolsó napokig fogadott betegeket. Utolsó délutánján még sok beteg kereste fel. Szokott időben lefeküdt, éjjel rosszul lett, stenocardiás rohama lépett fel s hajnalban meghalt. Utolsó gondja is az volt, hogy orvosa, régi, kedves tanítványa, ne virrasszon soká mellette, mert reggel fáradt lesz. Tíz perccel halála előtt még tiszta öntudattal beszélte meg az alkalmazandó gyógykezelést és karosszékében ülve csendesen elaludt örökre — a nagy elme alkotni, a nagy szív dobogni megszűnt! Teste Kolozsvárt pihen, mely város társadalma őt akkora tisztelettel és olyan nagy szeretettel vette körül; emlékszobra klinikájának kertjében int buzdítást a tanítványoknak, vigasztalást a betegeknek; magasztos lelke hova szállott? — „ignoramus et ignorabimus,“ Jancsó Miklós. IRODALOM-SZEMLE Lapszemle. Sebészet. A fertőzött lövési sérüléseket 10%-os konyhasóoldattal kezeli jó eredménynyel Stieda törzsorvos. A sebet mindenekelőtt kellően feltárja s a szétroncsolt szövetelemektől és az idegen anyagoktól megtisztogatja, majd 10%-os konyhasóoldattal jól megnedvesített steril gazét helyez bele. A laza tamponade fölé hasonlóan megnedvesített gaze-compresst tesz. A seb megtisztulása állítólag meglepően gyorsan bekövetkezik; sokkal hamarabb, mintha aluminium aceticummal vagy Dakin-oldattal kezelés után, úgy, hogy míg eleinte a szerző csak felületesebb lágyrészsérüléseken próbálta ki ezen eljárását, ma már a legkomplikáltabb fertőzött lövési csontsérülések, gáztályogok, genyes kötőszöveti gyuladások, szóval az összes genyes gyuladások eseteiben egyaránt jó eredményt ér el. A kedvező hatás a hypertoniás konyhasóoldat által előidézett fokozott szövetnedv-áramlás folytán jön létre. Előnye, hogy a kezelés igen egyszerű, az oldat pedig könnyen elkészíthető, tartós és olcsó. (Münchener mediz. Wochenschrift, 1918, 3. sz.) M. Gyermekorvostan. A bőrdiphtheria a csecsemő- és gyermekkorban Landé közlése szerint nem nagyon ritka baj. A göttingeni gyermekklinikán 15 hónap alatt 200 diphtheria-eset között 44 bőrdiphtheria fordult elő, közülök 32 izolált bőrdiphtheria volt. Jelenleg többnyire jó természetű alakban jelentkezik, láz és az általános állapot zavara nélkül. De éppen ezért a diphtheria terjesztésében jelentős szerepet játszik. Leggyakoribb alakja az erősen tapadó hártyával fedett, felületes fekély; gyakori az intertriginosus és impetiginosus alak, ritkább a pustulosus; elvétve észleltek diphtheriás ekthymát és panaritiumot is. A recidiva gyakori. A prognosis kedvező. 2000 egység serum befecskendezésére az álhártya 2—4 nap alatt lelökődik s a hámosodás 1—2 hét alatt befejeződik. Prophylactice nagyon fontos a korai diagnosis és elkülönítés. Diphtheria-járvány idején bőrkiütés minden esetében tekintetbe veendő bőrdiphtheria esetleges fennforgása. (Berliner kiin. Wochenschrift, 1917, 51. szám). Phosphor- és calcium-anyagcserekisérleteiről rachitis tarda esetében számol be Ricklin. A 14 éves fiún hosszú ideig folytatta pontos kísérleteit. Azt találta, hogy phosphoros csukamájolajnak adása mellett úgy a phosphor-, mint a calcium-retentio fokozódott; a CaO például 15‘2°/C-ról 221%-ra emelkedett. A legjobb eredményeket érte el azonban akkor, amikor phosphoros csukamájolajat adott calcium phosphoricum tribasicummal; ilyenkor a bevitt CaO-nak 39,9%-a 22 napon át visszatartatott a szervezetben. A phosphor visszatartása gyógyszeres beavatkozás nélkül lP25°/o volt, phosphoros csukamájolaj adagolása mellett 24,6% és calciumos kezelés mellett adva a phosphoros csukamájolajat, a phosphor-visszatartás 4Pl°/0 értéket ért el. A szervezetben a calciumnak és a phosphornak a visszatartása nem volt időleges, hanem a felvett mennyiség maradandóan a szervezetben deponálódott, amint azt a kortörténet és a felvett Röntgen-képek bizonyítják. A kísérletek tehát azt mutatják, hogy a szervezetnek phosphor- és calcium-egyensúlya phosphoros csukamájolaj adagolásával igen jól befolyásolható, s még jobban és kedvezőbben befolyásolhatjuk a retenziót, ha a phosphoros csukamájolaj mellett calcium phosphoricum tribasicumot is adunk. (Jahrbuch für Kinderheilkunde, 111. sorozat, 36. kötet, 5. füzet.) Bókay Zoltán dr. A veleszületett syphilissel való fertőződés több esetét közli Werther (Dresden-Friedrichstadt). E közlemény mintegy válasz Pfaundler azon állítására (Münchener med. Wochenschrift, 1917, 17. és 18. szám), hogy a congenitalis syphilist a fertőzés terjesztése szempontjából nem tartja olyan veszélyesnek, mit azt Rietschel a dajkaságba adott lueses csecsemőkről állítja. A szerző aránylag rövid idő alatt 10 esetben látott infectiót, melyet a syphilises csecsemő közvetített környezetére, sőt némely családnak több tagjára, így az első esetben egy 76, a másodikban egy 73 éves asszony inficiálódott, a harmadikban egy 50 éves nő, a negyedikben egy 56 éves rokkant katona, az ötödik esetben egy 15 éves házileány, aki a náluk lakó lueses csecsemőt csókolgatta, kívüle a tápanya maga is inficlálódott. A hatodik esetben szintén a tápanya szerzett ily módon syphilist. A hetedik esetben, az ötödikhez hasonlóan, nemcsak a 31 éves tápanya, hanem annak kis leánya is fertőződött a náluk gondozott csecsemőtől. A nyolcadik esetben szintén a tápanyát, a kilenczedikben pedig a syphilises csecsemő saját nagyanyját fertőzte. Gyakorlati szempontból különösen fontos a 10. eset, melyben a szerzőt egy 39 éves úriasszony consultálja, akinek csecsemőjéhez egy gyermekágyas otthonból egy negatív Wassermann-reactiót mutató dajkát vesznek fel. A dajka a családhoz magával hozza saját csecsemőjét is, akin a háziorvos