Orvosi Hetilap, 1918. július (62. évfolyam, 27-30. szám)
1918-07-07 / 27. szám
368 ORVOSI HETILAP 1918. 27. sz. typhus abdominalis számát, ha nem explosioszerűen jelentkező tömegfertőzésekről, hanem több hónap folyamán megfigyelés alá kerülő megbetegedésekről van szó, így a háború harmadik esztendejében Galambos typhusos betegeinek 75—80%-a paratyphus-A volt, Herz 4013 typhusos beteg között 1178 typhus abdominalist, 961 paratyphus-A-t, 1874 paratyphus-B-t látott. Mi az utóbbi hónapokban 73 typhusos beteget kezeltünk. Ezek között 22, vagyis 30% typhus abdominalis, 37, vagyis 50% paratyphus-A és 14, vagyis 20% paratyphus-B volt. Miben keressük ennek magyarázatát? Az egyes typhusos megbetegedések gyakoriságának megítélésekor mindenesetre tekintettel kell lennünk a védőoltásra, amely a paratyphus- A val való fertőződés lehetőségének esélyeit növelte, amenynyiben a katonák nagy részét typhus abdominalis ellen relative immunizálta, paratyphus A-vaccinával ellenben csak legújabban és nem mindenütt végeznek védőoltást. Még így is fel kell vetnünk azt a kérdést, jogosult-e azt az álláspontot elfogadnunk, hogy a paratyphus A-nak ily nagy mértékben való elterjedését egyedül azzal magyarázzuk, hogy ellenségeink délről hurczolták be hozzánk. A paratyphus-A megbetegedések absolut és percentualis számának rohamos megnövekedése a legtöbb statisztikában aligha magyarázható meg tisztán epidemiológiai okokkal. Feltűnő, hogy mindaz, amit Lehmann a dél typhusos megbetegedéseiről mond, a mi viszonyainkkal is analógiába hozható és így közelfekvő az a feltevés, hogy ránk is vonatkoztatható az a tény, hogy a paratyphus-A a háború előtt csak azért volt látszólag ritka megbetegedés, mert felismerésére nálunk kellő figyelmet nem fordítottak és ott, ahol előfordult, typhus abdominalisnak tartották. Ha a két betegség bacteriológiáját és klinikáját összehasonlítjuk, e feltevés valószínűségét nem tagadhatjuk. Míg a paratyphus-A és -B kórképét külön nem választották és „paratyphus“ czímen nemcsak a paratyphus-A-t, hanem főképpen a gyakran rendkívül változatos, lefolyásában igen szeszélyes paratyphus-B-t is tárgyalták, természetesen igen sok differentiáldiagnostikai tünetet emeltek ki az abdominalis és paratyphus között. Amióta azonban valamennyi szerző a paratyphus-A-t, mint sui generis megbetegedést írja le, mindannyian megegyeznek abban, hogy kevés kivétellel a paratyphus-A-nak „typhoid“ karaktere van. Ha pedig nem igyekezünk minden áron differens symptomákat találni, akkor azt mondhatjuk, hogy a paratyphus-A klinikai lefolyása nagyjában megfelel a paratyphus-B-ének. Valamint a paratyphus-A-bacillus csak egyes finomabb biológiai árnyalatokban különbözik a B-bacillustól, úgy a klinikai képben mutatkozó különbségek is csak kisfokúak. Egyetlen egy klinikai tünet sincsen, amely biztos differentialdiagnosist tenne lehetővé és minden megfigyelő véleménye szerint bakteriológiai-serológiai vizsgálatok nélkül a paratyphus-A-t aB-től megkülönböztetni nem lehet. Minden bizonynyal vannak bizonyos differentiák a tünettanban és kórlefolyásban, annál is inkább, mert itt két körülményt kell figyelembe vennünk: az utóbbi években, még a védőoltás korszaka előtt, megfigyelhettük azt, hogy a klassikusan typusos abdominalis a kivételek közé tartozik, másfelől a paratyphus-A általunk észlelt klinikai képének különösebb sajátosságai nem gyakoriak, úgy hogy ezért is nagyon valószínűnek kell tartanunk azt, hogy a régebben észlelt „atypusos abdominalisok“ egy része tulajdonképpen paratyphus-A volt. Ehhez járult a háború alatt az összes katonákon szigorúan keresztülvitt védőoltás, amely még elmosódottabbá tette a typhus kórképét. Ha a két betegség tünettanát és lefolyását röviden összehasonlítjuk, a következő eredményre jutunk: A paratyphus-A az esetek túlnyomó többségében könnyű abdominális képében folyik le, Schottmüllernek azonban csak részben volt igaza abban, hogy a paratyphus A-t középsúlyosságú, sajátos vonások és complicatiók nélküli hastyphusnak tüntette fel. Bár mások is észlelték több járványban ezt a könnyű kórképet és ennélfogva súlyos typhusos tünetek fennállásánál a paratyphus A-t kizárhatónak gondolták, az utóbbi idők gazdag tapasztalata megtanított arra, hogy a paratyphus A-ban is előfordulhatnak súlyos és legsúlyosabb alakok halálos kimenetellel (Galambos, Frenzel, Kaliebe, Mayerhofer, Loewenthal). Mi is láttunk oly eseteket, amelyek semmiben sem különböztek a legsúlyosabb abdominalistól: súlyos status typhusos somnolentiával és deliriumokkal, egy esetben hosszabb időn át fennálló inanitius psychosissal stb. Az utóbbi hónapokban észlelt 37 eset közül 26 a hastyphus képében folyt le, úgyszólván annak minden jellemző tünetével, amely tüneteket az ugyanakkor kezelésünk alatt álló typhus abdominalisokban nem találtuk, úgy, hogy több esetben a paratyphus-A az abdominalis klassikus alakját mutatta. A legnagyobb differentiáldiagnostikai jelentőséget a lázmenetnek kell tulajdonítanunk. Legtöbben a remittáló, kis maximális temperaturákkal continua nélkül járó láztypust írják le jellemzőnek. A láz többnyire rövidebb ideig tart, mint a hastyphusban, csakhogy ezt sem lehet általánosítani. Legtöbb betegünknek typusos typhosus láza volt magas continuával, mely egy esetben 6 hétig tartott. Néha hosszadalmas stadium amphibolum állott fenn. A reconvalescentiában némely esetben makacsul több héten át elhúzódó subfebrilitást mi is észleltünk. Felújulások és visszaesések látszólag mindkét betegségben egyformán gyakoriak. Némely megbetegedésben a roseolák minőségét, localisatióját és számát differentiáldiagnostikai tünetként értékesíthetjük. Számos roseola, mely a végtagok felett is sűrűn el van szórva, paratyphus-A mellett szól, de természetesen nem zár ki abdominalist, viszont a roseolák száma kevés is lehet, sőt — eseteinkben csak kivételesen — teljesen hiányozhatnak is. Nagyságukban és alakjukban is észlelhető bizonyos különbség: a paratyphus-A roseolái, különösen akkor, ha nagy számmal jelentkeznek, kisebbek, kevésbé infiltráltak és halványabbak, mint az abdominalis roseolás. A vérkeringési szervek viselkedése (pulsus-lassúbbodás, dicrotia, a reconvalescentiában a szívműködés nagyfokú labilitása) mindkét betegségben egyforma. Épp oly kevéssé találunk különbséget a többi cardinalis tünetben, mint a nyelv bevontságában, a lépnagyobbodásban, a diazoreactióban és a betegség harmadik hetében megjelenő urobilinogenuriában. Az emésztési szervek súlyosabb affectióját, amint azt mások észlelték, csak paratyphus-B-ben láttuk. A vérkép, amelyet minden esetben pontosan ellenőriztünk, semmiben sem különbözött az abdominalisétől : a leukopenia, az eosinophilok és lymphocyták viselkedése mindkettőben azonos. Megemlítendő még a minden esetben kimutatható vesebántalom. A megbetegedés második vagy harmadik hetében, néha későbben is albuminuba jelentkezett, mely egyes esetekben eléggé jelentékeny volt (V2—l’/VVoo), az üledékben számos vörös vérsejt volt kimutatható, egy ízben haemoglobincylinderek is, azonban sohasem vesealakelemek. A vesebántalom mindig jóindulatú volt. Néhány nap múlva — bár a láz továbbra is változatlanul fennállott — megszűnt a fehérjekiválasztás. Veseelégtelenség tünetei sohasem mutatkoztak. A két megbetegedés klinikai megjelenése tehát a legtöbb esetben alig különbözik egymástól és ezért jogosult az a feltevés, hogy a háború előtt nálunk a paratyphus-A-t ott, ahol előfordult, hasonló klinikai tünetei miatt abdominálisnak nézték. Megkülönböztetésük, mint már említettük, csupán bacteriológiai és serológiai vizsgálatok alapján lehetséges, csakhogy ezeket főképpen kórházakban végzik, ahová a megbetegedetteknek csak kis része jut, azután meg nem is minden kórházban történnek ilyen vizsgálatok. De még ezek sem vezettek mindig a helyes útra a következő okokból. A fermentatív módszerek csak kevés támpontot nyújtanak a typhus abdominalis és paratyphus-A bacillus megkülönböztetésére. A szőlőcukortartalmú táptalajokon való gázképzés jön elsősorban tekintetbe. E téren a paratyphus-A-