Orvosi Hetilap, 1918. november (62. évfolyam, 44-47. szám)

1918-11-03 / 44. szám

EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Az influenza kórbonc­tana és bakteriológiája.* Irta: Buday Kálmán dr. Tisztelt Orvosegyesület! Azokhoz a megpróbáltatások­hoz, a­melyeket a világháború nemcsak nemzetünkre általában, hanem különösen a magyar orvosi rendre rótt, három hónap óta egy újabb csatlakozott egy rendkívül gyorsan terjedő, nagy halálozással járó epidémia alakjában, amely még jobban megterheli orvosainknak amúgy is roskadozó vállait. Az orvos­egyesület vezetősége szükségesnek tartotta, hogy ezen rejté­lyes betegség fölött való eszmecserére mielőbb alkalmat nyújtson s ezért annak fölkérésére úgyszólván rögtönözve vállalkoztunk egy rövid referáló előadás megtartására, a mely az eszmecsere megindítójául szolgálhatna. Ez a sürgősség legyen mentségem, ha előadásomban, a­melynek tárgya a mostani influenza-járvány kórbonc­tana és bakteriológiája, csak a leglényegesebb pontok kiemelésére szorítkozom. Ez a járvány tudvalevőleg ez év május havában indult ki Spanyolországból s mivel innen terjedt el mindenfelé, a „spanyol betegség“ nevet kapta. Nálunk körülbelül július hónapban jelentkeztek az első könnyű esetek, azóta nemcsak a megbetegedések száma fokozódott nagy mértékben, hanem sokkal súlyosabb is lett azok lefolyása, úgy hogy a halálozási arány a tüdőgyuladással szövődő esetekben átlag a 30%-ot is eléri. Sajnos, ezáltal nagyon is bő alkalom nyílt kórbon­­czolástani vizsgálatokra s az irodalomban egymásután jelen­nek meg a közlemények a kórbonczolástani téren szerzett tapasztalatokról. Mi a klinikák egy részének, a szent István­­kórháznak és az egyik katonakórháznak bonczolási anyagát tekinthettük át, ezekről az esetekről s a hozzájuk fűződött szöveti és bakteriológiai vizsgálatokról számolok be a követ­kezőkben, számbavéve az eddigi irodalmat is. A halálosan végződő esetek bonczolásakor, ha nem is kizárólag, de túlnyomóan a légzőszervekben találunk súlyo­sabb elváltozásokat.­­ Az orrüregben a gyuladás mérsékelt, de kivételesen a nyálkahártyán jelentékeny vérbőség, duzzadás mutatkozhatik vérzésekkel, hasonlót látunk az orr melléküregeiben. Sokkal állandóbbak a gyuladásos jelenségek a gégében és különösen a légcsőben, ahol nagyon jellegzetes kép tárul . A budapesti kir. orvosegyesületben 1918. október 26.-án tartott előadás­ elénk. A nyálkahártya duzzadt, sötétvörös vagy kékes-vörös, gyakoriak a pontszerű vérzések, a­melyek igen sűrűn állnak, szinte összefolynak. A felületen nem ritkán szemcsés, fakó lepedéket látunk, a­mely mikroskop alatt csak kevés fibrint tartalmaz, inkább elhalt sejtekből áll. Szövetileg feltűnik a vérerek rendkívül nagyfokú kitágulása, a szövetközök erős vérbeszűrődése. Összefüggőbb leemelhető álhártya nem kép­ződik, a súlyosabb esetekben inkább pörkös elhalást látunk; gyermekeken ez a necrosis néha perichondritisszel vagy phleg­­monéval párosult. A garatban gyakori a vérbőség, a nyálkahártya duzza­dása, jelentékeny garat-elváltozások azonban ritkák; egy esetben garat mögötti phlegmonét láttunk. Annál nagyobb hevességben folytatódik a gyuladás a légcsőből a hörgőkbe s azokat igen kiterjedten megbetegíti, úgy a nagyobbakat, mint a legkisebbeket is, ha nem is min­denütt egyenletesen; néha az egyik tüdő hörgőiben a gyu­ladás nagyobb fokú s ezen az oldalon az esetleges tüdő­­gyuladás is súlyosabb. A légutakat nagymennyiségű izzad­­mány tölti ki, a­mely savós nyálkás vagy savós véres jellegű, néha majdnem tiszta vér benyomását teszi. Egyenletes sűrű geny inkább csak a legkisebb bronchusokban van. A bonczolásra került esetekben szinte kivétel nélkül tüdőgyuladást is találunk. Ennek bonczolástani jellege, jelent­kezési helye és terjedelme tekintetében nagy változatosság uralkodik, úgy hogy bizonyos típusokat lehet megkülönböz­tetni. így előfordulnak hurutos tüdőgyuladások, szétszórt apró, kölesnyi, jól határolt szürke góczok alakjában, amelyek vérdús udvarral bírnak s különösen a tüdő hátulsó részeiben fejlőd­nek. Ezt a typust, a­mely a régibb influenza-járványokban elég gyakori volt, most aránylag ritkán látni. Sokkal gyakoribb az, hogy a szétszórt gyuladásos gó­czok jóval nagyobbak, elmosódott határúak, nagy hajlammal bírnak az összefolyásra s különösen feltűnő, hogy majdnem mindig széles, vérzéses, vizenyős udvarral bírnak. Eleinte az izzadmány véres savós jellegű, később valamivel ellenállóbb, de nem oly kifejezetten szemcsés, mint a croupos tüdőgyu­­ladás. A teljesen légtelen és a légszegény vizenyős vérzéses területek nagyon szeszélyesen váltakoznak az épebb légtar­talmú részekkel s e miatt a mellhártya is igen tarka képet nyújt, a melyet még változatosabbá tesz a hajszálhörgők el­dugulásából eredt atelektasia. Ezek a tüdőgyuladások igen gyakran kétoldaliak, sőt az összes tüdőlebenyeket illethetik,­­ s rendszerint az alsóbb lebenyekben nagyobb fokúak. Fel­tűnő a tüdők szokatlan nagy vérbősége és sajátos szederjes TARTALOM. EREDETI KÖZLÉSEK. Buday Kálmán: Az influenza kórboncttana és bakteriológiája. 571. lap. Bence Gyula: Az influenza klinikája. 573. lap. Nesnera Ödön: Az influenza kezeléséhez és prophylaxisához. 577. lap. Horváth Dezső: A „vastagcsepp“-módszer módosítása. 578. lap. Irodalom-szemle. Lapszemle. Belorvostan. Grote: A gyomornedvelválasztásnak és a­­ háborúnak összefüggése. — Sebészet. N. Hoffmann: A lábtőszület táján előforduló luxatiók és csonttörések. — Ahl: A bélsérülések diagnosisa. — Kisebb közlések az orvosgyakorlatra. Althen: Influenzás pneumonia. - Werner: Gyermekkori pyodermia. — Zweig: Az influenza kezelése. — Citron: A spanyol betegség.579.lap. I Magyar orvosi irodalom. 580. lap. I Vegyes hírek. 580. lap. I Tudományos Társulatok. 581—583 lap. * 62. évfolyam. 44. szám. Budapest, 1918 november 3. FŐSZERKESZTŐ. SZERKESZTŐ. ORVOSI HETILAP Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre. SZERKESZTI ÉS KIADJA: LEMHOSSÉK MIHÁLY EGYET. TAMAR ÉS székely Ágostom EGYET. TAMAR

Next