Orvosi Hetilap, 1919. május (63. évfolyam, 18-21. szám)
1919-05-04 / 18. szám
63 évfolyam. 18. szám. Budapest, 1919 május 4. ORVOSI HETILAP Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre. SZERKESZTI ÉS KIADJA: LENHOSSÉK MIHÁLY EGYET. TANÁR ÉS SZÉKELY ÁGOSTON EGYET.TMÍ- FŐSZERKESZTŐ. SZERKESZTŐ. TARTALOM. EREDETI KÖZLÉSEK. Henszelman Aladár: Közlés a budapesti egyetem belgyógyászati diagnostikai klinikájából. (Igazgató: Kétly László dr., ny. r. tanár) Újabb adatok a féregnyúlvány Röntgenvizsgálatához. 197. lap. Rados Endre: Regressiv elváltozások retinalis gliomában. 199. lap. John M Károly: A Zsigmond-utczai közkórház (Irgalmasok) gyermekosztályáról. Megjegyzések Bauer Lajos dr. „Miként használhatjuk fel az úgynevezett összement tejet csecsemőtáplálékul ? Túrós leves készítése“ czimű, az Orvosi Hetilap ez évi 13. számában megjelent közléséhez. 200. lap. Tar Lajos: A lakáskérdés sürgős rendezése a tuberculosis szempontjából. 201. lap. Irodalom-szemle. Lapszemle. Belorvosian. Boyksen: Biochemiai reactiók carcinomában. — Gyermekorvostan. Bingel: A diphtheria kezelése közönséges laserummal. — Kaupe: A csecsemők táplálásokozta bőrelszinesedése. — Kisebb közlések az orvosgyakorlatra. Sternberg: A diureticumok használata. — Roeder: Az altatószerek használata a gyermekkorban. —Krehl: Verodigen. — Teuscher: Plaut-Vincent-angina gyógyítása. 203-204. lap. Magyar orvosi irodalom. 204. lap. | Vegyes hírek. 204 lap. | Tudományos Társulatok 205 lap. EREDETI KÖZLEMÉNYEK Közlés a budapesti egyetem belgyógyászati diagnostikai klinikájából. (Igazgató: Kétly László dr., ny. r. tanár.) Újabb adatok a féregnyúlvány Röntgenvizsgálatához. Irta: Henszelman Aladár dr., egyetemi tanársegéd. 1914-ben megjelent ilynemű közleményem, és Aubourg, Belel, Stierlin, Schlesinger, Rieder, Oberndorfer, Groedel, M. Cohn, Case, Jordan, Grigorieff, Singer és Holzknecht, Schwarz, Desternes és Bandon feljegyzései óta néhány újabb megfigyelést tettem a féregnyúlvány Röntgen-vizsgálatát illetőleg. Érdekességük a tárgy természetéből folyik, hiszen egy elrejtett, kicsinyke, rudimentaer szerv photographiáját bámulatos szépen megkaphatjuk, ha szem előtt tartjuk az itt elmondandókat. És érdemes is vele foglalkozni, mert kóros eseteket is vizsgálva, megtanulunk látni és appendixdiagnosist csinálni. Itt csak az előbbi mozzanatra terjeszkedem ki; az utóbbi megfigyeléseim még nem eléggé számosak. Ha nem veszünk magunknak fáradságot, hogy a coecumot megemeljük és esetleg retrocoecalisan betekintsünk, alig, esetleg sohasem fogunk appendixet látni. Hiszen még az esetben is, amikor nem retro- vagy praecoecalisan fekszik (az esetek 80%-a), az állóhelyzetben történő vizsgálatkor a lógó coecumzsák az appendix contourjaival összefolyik és teljesen vagy részben elfedi azt. Nekünk a coecumot meg kell emelnünk, hogy az appendixet mindentől elkülönítsük. Ha valahol az abdomenben, úgy itt gyakorolhatunk compressiót. A has vastagságát csökkentjük, a secundaer sugarak keletkezését részben megelőzzük, részben elfogjuk őket a tubussal és közelebb férkőzünk a keresett appendixhez. Világos, ragyogó fényterületet kaphatunk a compressiót kifejtő tubus nyílásában és ezt úgy irányítjuk, hogy az appendix beleessék, a contourjai minden zavaró szomszédságtól mentesen belevetítődjenek. Megfelelő kézmozdulat tehát, amelylyel a coecumot felemeljük, nyomás, amelylyel felvilágosítunk és előttünk áll az appendix. Aki ezt először látja, felejthetetlen benyomást szerez, oly meglepő ez a kép a nemszakorvosok számára is. A coecumot sokszor már csak azért is meg kell emelnünk, mert túlságosan mélyre lenyúlik, a linea terminálist meghaladja, tehát olyan helyre kerül, ahol a compressio számára nem volna hozzáférhető. Ilyenkor bizony a tubus segélyével lassan, emelőszerű mozgásokkal fejtem ki a mély- Kleine röntgenologische Vorrichtung zur Erzeugung von Wurmfortsatzbildern. Berliner klin. Wochenschrift, 1914, 32. sz. ből és emelem meg a coecumot a kívánt magasságba. Nagyon ritkán megtörténik, hogy ez a kiemelés sehogy sem sikerül, mert nagyon is mélyre lenyúlik, vagy mert zsugorodott a mesocoecum. Az appendix képe jóformán semmi mással össze nem téveszthető, annyira jellegzetes. Esetleg a coecum előtti ileumszakasz jöhetne e téren tekintetbe, vagyis a részlegesen, vékonyan, éppen telődő vagy már majdnem teljesen kiürülő ileum; továbbá, de ez már durva tévedés volna, egy a tubussal való nyomás folytán szétterülő és felritkuló telődésű coecum-részlet. Az ileum, ha csak a mesocoecum nem zsugorodott, felhágó módon vagy legfeljebb derékszögben nyílik a coecumba (Lane), rendesen kisujjvastag a telődése. Ha a tubussal a valv, Bauhini táján olyan nyomást fejtek ki, hogy az ileum a vakbél felé záródjék, növelhetem az ileum tartalmát. Ezáltal kétes esetekben meggyőződhetem, hogy valóban az ileummal van dolgom. Néha massage-zsal sikerül retrograd módon a coccumból az ileum megtöltése (elégtelen a Bauhin-billentyű). Ha szétnyomott coccum-részlet utánozza az appendix alakját, csökkentsük a nyomást vagy szüntessük meg teljesen és a tévedés rögtön kiderül. Igen súlyos hiba volna az appendix összetévesztése a linea terminálissal. Leggyakrabban látható az appendix 8—24 órával a contrastpép elfogyasztása után, vagyis akkor, amikor a vakbél kiürülése már megindult, esetleg befejeződött. Coecalis typusú obstipatio esetében még később. Azonban elég gyakran láthatjuk a coecum kezdődő telődésekor is, vagyis már 4-6 órával az étkezés után. Per os gyakrabban telődik, mint contrastbeöntéses vizsgálatkor. Hasmenések esetében nagyon ritkán láttam appendixtelődést, annál gyakrabban azonban szokványos székrekedés eseteiben. Éppen hasmenéses állapotban nyert appendixképekben volt a telődésük részleges, hiányos, nagy üres körökkel olyannyira, hogy akárhányszor nem voltam benne bizonyos, vájjon csakugyan az appendixet látom-e. A gilisztaszerü appendix rendesen kanyargós lefutású, kacskaringós. Sokszor a vége hurkot alkot vagy gúzs alakjában behajlott s egyúttal magasabban elhelyezett a többi részhez képest. Mintegy magasra felcsavarodó „fark“ képét mutatja a „testhez“ viszonyítva. Sokszor oly hosszú (15—20 cm.), hogy nem fér bele a tubusom fénymezejébe, amikor is 1—2 tubusnyílás szélességgel medián felé kell haladnom, hogy a „farkot“ megtaláljam és lefényképezhessem. Néha nem „malaczfark“-szerű az appendix, hanem teljesen egyenesen, mintegy kinyújtva lefelé fut. Tapasztaltam, hogy ezen appendixféleségek igen rövidek. (Nem részlegesen telődött appendixek, hiszen a kihegyeződő fark látható.) Egy ízben patkóalakú appendixképet kaptam.