Orvosi Hetilap, 1919. május (63. évfolyam, 18-21. szám)

1919-05-04 / 18. szám

63 évfolyam. 18. szám. Budapest, 1919 május 4. ORVOSI HETILAP Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre. SZERKESZTI ÉS KIADJA: LENHOSSÉK MIHÁLY EGYET. TANÁR ÉS SZÉKELY ÁGOSTON EGYET.­TMÍ- FŐSZERKESZTŐ. SZERKESZTŐ. TARTALOM. EREDETI KÖZLÉSEK. Henszelman Aladár: Közlés a budapesti egyetem belgyógyászati diagnostikai kliniká­jából. (Igazgató: Kétly László dr., ny. r. tanár) Újabb adatok a féregnyúlvány Röntgen­­vizsgálatához. 197. lap. Rados Endre: Regressiv elváltozások retinalis gliomában. 199. lap. John M Károly: A Zsigmond-utczai közkórház (Irgalmasok) gyermekosztályáról. Meg­jegyzések Bauer Lajos dr. „Miként használhatjuk fel az úgynevezett összement tejet csecsemőtáplálékul ? Túrós leves készítése“ czimű, az Orvosi Hetilap ez évi 13. szá­mában megjelent közléséhez. 200. lap. Tar Lajos: A lakáskérdés sürgős rendezése a tuberculosis szempontjából. 201. lap. Irodalom-szemle. Lapszemle. Belorvosian. Boyksen: Biochemiai reactiók carcinomá­­ban. — Gyermekorvostan. Bingel: A diphtheria kezelése közönséges laserummal. — Kaupe: A csecsemők táplálásokozta bőrelszinesedése. — Kisebb közlések az orvosgya­korlatra. Sternberg: A diureticumok használata. — Roeder: Az altatószerek haszná­lata a gyermekkorban. —Krehl: Verodigen. — Teuscher: Plaut-Vincent-angina gyógyí­tása. 203-204. lap. Magyar orvosi irodalom. 204. lap. | Vegyes hírek. 204 lap. | Tudományos Társulatok 205 lap. EREDETI KÖZLEMÉNYEK Közlés a budapesti egyetem belgyógyászati diagnostikai klinikájá­ból. (Igazgató: Kétly László dr., ny. r. tanár.) Újabb adatok a féregnyúlvány Röntgen­­vizsgálatához. Irta: Henszelman Aladár dr., egyetemi tanársegéd. 1914-ben megjelent ilynemű közleményem, és Aubourg, Belel, Stierlin, Schlesinger, Rieder, Oberndorfer, Groedel, M. Cohn, Case, Jordan, Grigorieff, Singer és Holzknecht, Schwarz, Desternes és Bandon feljegyzései óta néhány újabb meg­figyelést tettem a féregnyúlvány Röntgen-vizsgálatát illetőleg. Érdekességük a tárgy természetéből folyik, hiszen egy elrej­tett, kicsinyke, rudimentaer szerv photographiáját bámulatos szépen megkaphatjuk, ha szem előtt tartjuk az itt elmondan­­dókat. És érdemes is vele foglalkozni, mert kóros eseteket is vizsgálva, megtanulunk látni és appendixdiagnosist csinálni. Itt csak az előbbi mozzanatra terjeszkedem ki; az utóbbi megfigyeléseim még nem eléggé számosak. Ha nem veszünk magunknak fáradságot, hogy a coecu­­mot megemeljük és esetleg retrocoecalisan betekintsünk, alig, esetleg sohasem fogunk appendixet látni. Hiszen még az eset­ben is, a­mikor nem retro- vagy praecoecalisan fekszik (az esetek 80%-a), az állóhelyzetben történő vizsgálatkor a lógó coecumzsák az appendix contourjaival összefolyik és teljesen vagy részben elfedi azt. Nekünk a coecumot meg kell emel­nünk, hogy az appendixet mindentől elkülönítsük. Ha valahol az abdomenben, úgy itt gyakorolhatunk compressiót. A has vastagságát csökkentjük, a secundaer sugarak keletkezését részben megelőzzük, részben elfogjuk őket a tubussal és közelebb férkőzünk a keresett appendix­hez. Világos, ragyogó fényterületet kaphatunk a compressiót kifejtő tubus nyílásában és ezt úgy irányítjuk, hogy az ap­pendix beleessék, a contourjai minden zavaró szomszédság­tól mentesen belevetítődjenek. Megfelelő kézmozdulat tehát, a­melylyel a coecumot felemeljük, nyomás, a­melylyel fel­világosítunk és­­ előttünk áll az appendix. A­ki ezt először látja, felejthetetlen benyomást szerez, oly meglepő ez a kép a nemszakorvosok számára is. A coecumot sokszor már csak azért is meg kell emel­nünk, mert túlságosan mélyre lenyúlik, a linea terminálist meghaladja, tehát olyan helyre kerül, a­hol a compressio számára nem volna hozzáférhető. Ilyenkor bizony a tubus segélyével lassan, emelőszerű mozgásokkal fejtem ki a mély-­ ­ Kleine röntgenologische Vorrichtung zur Erzeugung von Wurm­fortsatzbildern. Berliner klin. Wochenschrift, 1914, 32. sz. ből és emelem meg a coecumot a kívánt magasságba. Nagyon ritkán megtörténik, hogy ez a kiemelés sehogy sem sikerül, mert nagyon is mélyre lenyúlik, vagy mert zsugorodott a mesocoecum. Az appendix képe jóformán semmi mással össze nem téveszthető, annyira jellegzetes. Esetleg a coecum előtti ileum­­szakasz jöhetne e téren tekintetbe, vagyis a részlegesen,­­ vékonyan, éppen telődő vagy már majdnem teljesen kiürülő ileum; továbbá, de ez már durva tévedés volna, egy a tubussal való nyomás folytán szétterülő és felritkuló telődésű coecum-részlet. Az ileum, ha csak a mesocoecum nem zsu­gorodott, felhágó módon vagy legfeljebb derékszögben nyílik­­ a coecumba (Lane), rendesen kisujjvastag a telődése. Ha a tubussal a valv, Bauhini táján olyan nyomást fejtek ki, hogy az ileum a vakbél felé záródjék, növelhetem az ileum tar­talmát. Ezáltal kétes esetekben meggyőződhetem, hogy való­ban az ileummal van dolgom. Néha massage-zsal sikerül retro­grad módon a coccumból az ileum megtöltése (elégtelen a Bauhin-billentyű). Ha szétnyomott coccum-részlet utánozza az appendix alakját, csökkentsük a nyomást vagy szüntessük­­ meg teljesen és a tévedés rögtön kiderül. Igen súlyos hiba­­ volna az appendix összetévesztése a linea terminálissal. Leggyakrabban látható az appendix 8—24 órával a contrastpép elfogyasztása után, vagyis akkor, a­mikor a vakbél kiürülése már megindult, esetleg befejeződött. Coecalis typusú obstipatio esetében még később. Azonban elég gyakran láthatjuk a coecum kezdődő telődésekor is, vagyis már 4-6 órával az étkezés után. Per os gyakrabban telődik, mint contrastbeöntéses vizsgálatkor. Hasmenések esetében nagyon ritkán láttam appendixtelődést, annál gyakrabban azonban szokványos székrekedés eseteiben. Éppen hasmenéses álla­potban nyert appendixképekben volt a telődésük részleges, hiányos, nagy üres körökkel olyannyira, hogy akárhányszor nem voltam benne bizonyos, vájjon csakugyan az appen­dixet látom-e. A gilisztaszerü appendix rendesen kanyargós lefutású, kacskaringós. Sokszor a vége hurkot alkot vagy gúzs alak­jában behajlott s egyúttal magasabban elhelyezett a többi részhez képest. Mintegy magasra felcsavarodó „fark“ képét mutatja a „testhez“ viszonyítva. Sokszor oly hosszú (15—20 cm.), hogy nem fér bele a tubusom fénymezejébe, a­mikor­­ is 1—2 tubusnyílás szélességgel medián felé kell haladnom, hogy a „farkot“ megtaláljam és lefényképezhessem. Néha nem „m­alaczfark“-szerű az appendix, hanem teljesen egye­nesen, mintegy kinyújtva lefelé fut. Tapasztaltam, hogy ezen appendixféleségek igen rövidek. (Nem részlegesen telődött appendixek, hiszen a kihegyeződő fark látható.) Egy ízben­­ patkóalakú appendixképet kaptam.

Next