Orvosi Hetilap, 1920. december (64. évfolyam, 49-52. szám)

1920-12-05 / 49. szám

: 4­ 64. évfolyam. 49 szám. Budapest, 1920 deczember 5 ORVOSI HETILAP Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre. LENHOSSÉK MIHÁLY egyet. jrhAr főszerkesztő és SZÉKELY ÁGOSTOM egyet. tanár szerkesztő. SZERKESZTI ÉS KIflDIM :­ ­ EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlemény Budapest székesfőváros Bakáts-téri szülészeti és nő­­gyógyászati osztályáról. (Vezető­ főorvos: Frigyesi József dr., egye­temi magántanár.) Vérátömlesztések a szülészetben és nőgyógyászatban.* Irta: Vágó Árpád dr., közkórházi segédorvos. A vérátömlesztés ötlete nem új eredetű. Már Hieronymus Cardanus ajánlja 1556-ban megjelent könyvében, bár csupán speculatív alapon, „jellemjavító" czélzattal. Azóta is sokszor végeztek vértransfusiókat, főleg nagy vérveszteségek után az elvesztett vér pótlására. A vérátömlesztés technikai kivitelében két módszer ki­fejlődésére vezetett. A közvetlen vagy sebészi módszer a vért adó és vért kapó egyén érrendszerét egymással közvetlen összeköttetésbe hozza arteriovenoso, venovenoso anastomosi­­sok, gummicsöves készülékek stb. útján. Ezt a módszert ame­rikai sebészek (Carrel­ Stich, Lewissohn) fejlesztették ki, a németek közül legelőbb Hotz és Flörcken, Sauerbruch és má­sok gyakorolták. Ez eljárás megfelelő sebészi készséget (ér­varrat) igényel; hátránya az, hogy az átömlött vér mennyisége pontosan nem ellenőrizhető, valamint, hogy a vér alvadását sem tudjuk biztosan megakadályozni. A másik módszer a közvetett vérátömlesztés, a­mikor kellőleg előkészített (defibrinált és felmelegített) vért fecsken­dezünk a beteg gyűjtőérrendszerébe; előnye egyszerűbb volta mellett a vér alvadásának elkerülhetősége és a pontos ada­golás. Az átömlesztéshez használt vér a legelső transfusióknál állatoktól (galamb, birka, nyúl) származott, ezt azonban hama­rosan elhagyták veszélyei miatt, a­melyek részben a fajidegen fehérje anaphylaxiás hatásától, részben pedig az állatvér és embervér között létrejött haemolysises és haemagglutináló­­anyagoktól származtak és több halálesetet okoztak. Physiologusok (Landois, Worm-Müller, Panum) idevonat­kozó vizsgálatai óta a szerzők csupán embervért, többnyire rokonok, testvérek vérét használták átömlesztésre, legújabb időkben pedig a beteg elvesztett és kellőleg gyűjtött saját vérét is visszaömlesztik (reinfusio). Újabb észleletek (Grawitz, Litten, Nägele, Seidenstriger) azonban kimutatták, hogy emberen embervér átömlesztése után is észlelhetők káros kísérő tünetek, így hidegrázás, láz, haematuria, haemoglobinuria, kiterjedt thrombosisok, dyspnoé, stb., sőt némelyek embervérátömlesztés kapcsán beállott halál­esetekről is beszámolnak. így Kuczynszki, Rogge közölt egy-egy halálesetet, melyekben a tüdők hajszálereinek spodogen thrombosisa állapíttatott meg. Mc­Cluire is látott egy halál­t Előadatott a Közkórházi Orvostársulat 1920 február 29.-én tar­tott ülésén, esetet, melyet haemolysisre vezet vissza. Idevonatkozik E. Opitz legújabban megjelent közleménye is, melyben vérátömlesztés utáni egy haláleset, további 2 esetben pedig icterus, haemo­globinuria és collapsus kapcsán óva int a transfusiók alkal­mazásától. P. Esci két esetben intravenosus vérátömlesztés után súlyos transfusiós jelenségeket észlelt (hidegrázás, magas láz), miért csak a legsürgősebb szükség esetén ajánlja a vér­átömlesztést. Serológiai vizsgálatok kimutatták, hogy az emberi vérsavó is tartalmazhat emberi vörösvérsejtek ellen irányuló immun­anyagokat , isohaemolysíneket és isohaemagglutinineket, a­melyek még vérrokonok vérében is előfordulhatnak, sőt Hotz egy esetben még testvérről testvérre történt vérátömlesztés után is észlelt isohaemolysinek okozta vérvizelést. Éppen ezért a legtöbb szerző (Schleffer, Schultz, Ottenberg, Kuczyn­szki, Esch és mások) szükségesnek tartják minden vérátöm­lesztés előtt a Wassermann-reactión kívül a haemolysinekre és haemagglutininekre irányuló vizsgálatot is. Ezen vizsgála­tok előzetes elvégzésével a leírt káros mellékhatások nagy része elkerülhetőnek látszik. A világháború sebészi tapasztalatai (Fieber, Ranft, Kräu­ter, Eimendorff stb.) a vértransfusióknak újabb érdeket köl­csönöztek, különösen azon megfigyelések után, melyek az igen nagy vérveszteségek esetén általánosan alkalmazott physiolo­­giás konyhasó-infusiók elégtelen hatására vonatkoztak (Nürn­berger, Rössle). Ez esetekben a légcsere lebonyolítására mini­málisan szükséges vörösvérsejtmennyiség a sóoldattól még jobban felhígul, miáltal a vérnek az oxygenátvitelre alkalmas légzőfe­lülete még inkább megkisebbedik. Ezenfelül a sóinfusio hatása sem tartós, mert a sóoldat a vérsavó fontos fehérje­anyagait sem tartalmazza. Nagy jelentőségű az elvesztett vérnek vérátömlesztés útján való pótlása a szülészetben és nőgyógyászatban, a­hol a nagy vérveszteségek oly gyakoriak. A hadisebészektől átvett eljárást a gynaekológusok Lichtenstein nyomán többször alkal­mazták, főleg tubarepedésből származó acut­anaemia esetei­ben, igen jó eredménynyel. A Frigyesi magántanár vezetése alatt álló Bakáts-téri szülészeti és nőgyógyászati osztály anyagán 38 esetben pró­báltuk ki a vérátömlesztésnek alkalmazási lehetőségeit külön­böző javalatokból és különböző adagolásban. Kísérleteinkben a vérátömlesztés közvetett módját alkal­maztuk. Az átömlesztéshez szükséges vért legtöbbször terhes nőktől vettük érmetszés útján, máskor pedig a műtétek vagy szülések alkalmával gyűjtött vért használtuk fel. A vér defibrinálása általában steril üveggyöngyökkel való rázás útján történt; egyes esetekben a Lewissohn és Weder­­hake ajánlotta 0-2%-os nátriumcitratoldatot is használták a vér alvadásának megakadályozására. Idegen vér átömlesztésekor a vért adó egyén vérét min­den esetben megvizsgáltuk a Wassermann-reactio szempont­ TARTALOM. EREDETI KÖZLÉSEK. Vágó Árpád: Közlemény Budapest székesfőváros Bakáts-téri szülészeti és nőgyógyászati osztályáról. (Vezető­ főorvos: Frigyesi József dr., egyetemi magántanár.) Vérátömleszté­sek a szülészetben és nőgyógyászatban. 465. lap. Fischer Ernő: Az alsó végtag statikai megbetegedései. 467. lap. Liebermann Tódor: Az adenotomiáról. (Megjegyzések Wein Z. dr. czikkéhez.) 468. lap. Magyary-Kossa Gyula: Orvosi gyakorlat a régi Magyarországon. 469. lap. Budapesti kir. Orvosegyesület. (1920 október hó 30-án tartott II. rendes ülés.) 472. lap Irodalom-szemle. Lapszemle. Belorvosion. Heinz: Oleum menthae piperitae mint Chol­agogum. — Sebészet. Bockenheimer: Körülírt genyedő folyamatok. — H. Neuberger: Murphy-gomb okozta intermittáló lues 13­­2 évvel a műtét után. — Szemészet. Igers­­heimer: Lues és glaukoma. — Kisebb közlések az orvosgyakorlatra­. 473—474. lap. Vegyes hírek. 474. lap.

Next