Orvosi Hetilap, 1921. április (65. évfolyam, 14-17. szám)

1921-04-03 / 14. szám

­­921. 14. sz. ORVOSI HETILAP Már régen kísérletileg bebizonyított tétel az, hogy a dohányfüstből nem annyi nicotin szívódik fel, mint a­mennyi ugyanazon mennyiségű, de tiszta nicotingőzből kerülne fel­szívódásra Ennek magyarázatát eddig nem ismerjük. Bizo­nyos meggondolások alapján valószínűnek tartom, hogy a csökkent felszívódás oka nem nyálkahártyáink sajátságában (hisz a nicotin még a sértetlen bőrről is felszívódik), hanem magának a füstnek physikai tulajdonságaiban van. Kísérjük ugyanis figyelemmel a füstképződés folyamatát és mindjárt rájövünk a dolog nyitjára. A füst finoman eloszlott szilárd részecskék halmazatából áll, e finom részecskék felülete oly óriási, hogy az égési gázok és más illó termékek (tehát a bomlatlanul átdestillálódó nicotingőzök is) rajtuk adsorbeálód­­nak. Gondoljunk csak moleculáris oldatoknak úgynevezett solvatatiós jelenségeire. Újabban kiderült ugyanis, hogy az oldott anyag moleculái bizonyos körülmények között számos, sok százra menő vízmoleculával egyesülhetnek. A víz ez oldatokban mint dispersiós közeg szerepel. A mi esetünkben a dispersiós közeg gáznemű, ez a nicotin, a benne felfüggesz­tett füstrészecskék felelnek meg a moleculáknak, melyek felületükön gázokat sűrítenek meg. E tiszta physikai folyamat következtében a nicotin egy része a füst szilárd részecskéin megköttetik. A garatüregből a szűk levegőutakba kerülő füst itt kis területre szorul, tehát erősen tömörül. E tömörülés folytán benne nagyobb conglomerátumok képződnek, a­melyek bizonyos mennyiségű nicotint mechanikailag zárnak magukba. Ez adsorptiós hatás alól talán csak a szénmonoxidgáz tud hatalmas haemoglobin­aviditásánál fogva kiszabadulni. Ily­­képpen értelmezném a kísérletileg talált csökkent felszívó­dást. Mint bizonyítékra, a mindenki által megejthető tapasz­talásra utalok. Figyeljük meg­ ugyanis annak a füstrészletnek színét, a­melyet szánkból fújunk vissza és azét, a­mely a szivar parázsló végéről gomolyog el. Ez utóbbi szép kékes színű, a szánkból visszafújt pedig szürke, a sárgásba való átmenettel. A színkülönbség oka a kétféle füst physikai tulaj­donságainak különbségében van, ez pedig nem lehet más, mint a conglomeratumképződés erősebb vagy gyengébb volta; a füstrészecskék nagyságával ugyanis változik a rájuk vetődő fény sugarainak elnyeletése. A kifújt és beszítt füst szilárd részecskéinek kisebb vagy nagyobb fokú tömörülésével együtt változik nicotin-adsorbeáló és lekötő képessége Élénken em­lékeztet ez bennünket egyes colloid anyagok hasonló tulajdon­ságokon alapuló védő hatására. Áttérve a neurastheniásoknak különleges nicotinosságára, a nicotinos fejfájásokból szeretnék egy csoportot kikerekíteni, mint olyant, mely nem azonosítható az úgynevezett távolhatási fejfájással. Ez a fejfájás reflexes úton jön létre s a dohányfüst váltja ki a légutak nyálkahártyájáról. Érzékeny idegrendszerűek ugyanis már a szivarra vagy a czigarettára való rágyújtás, egy-két szippantás után heves fejfájást kapnak. A fejfájás a koponya belsejében székel, tehát a valóságos belső fejfájás jellegével bír, de azonkívül a fejtető és az arcz bőrére is kiterjed és szurkáló fonák érzetektől kísért. A fájdalom momentán, úgy­szólván villámszerűleg áll be a rágyújtáskor, tehát nem lehet távolhatási. Analóg azzal a jól ismert fájdalommal, a­melyen erős forma szagolása közben már mindnyájan átestünk. Ilyen­kor, mint tudjuk, görcsös fájdalom lepi el egész arc­unkat, fejtetőnket, de a koponyaűrön belül is fájdalmat érzünk. A physiologiás reflex ilyenkor az orrnyálkahártya érző idegvég­ződéseiből, tehát a trigeminus második ágából indul ki és tüsszenés alakjában kellene megnyilvánulnia. A­mint azonban mindenki megfigyelhette, formaszagolás közben nem szoktunk tüsszenteni, tehát a reflexívnek centrifugális szára, a motoros reactio pályája nem kerül izgalomba, mert az izgalom az agy­törzsbe érkezve, az izgatott trigeminusmaggal szomszédos többi magra terjedt át s így a keményburkot ellátó trigeminus­­ágak (ramus recurrens nervi ophthalmici) magvára is, nyilván azért, mert az erős izgalom tovaterjedése elé kevesebb aka­dályt gördítettek, mint a kisebb ingerlékenységű motoros pályák. Az érző magvakban szétsugárzó izgalom ugyanúgy percipiáltatik, mintha a peripheriáról érkezett volna, tehát az izgalom okát kivetítjük. Innen a bőrágak és a dura fájdalma. Az erős tormaolajhoz hasonlóan hat ilyen érzékeny egyének­ben a szájüreg hátulsó részébe és innen a dioanákon keresz­tül az orrüregbe jutó csekély dohányfüst mennyisége is. A nyálkahártya túlérzékenysége maga, a­melylyel szintén szá­molnunk kell, nem magyarázná meg sem a belső fejfájást, sem pedig a bőr trigeminaságainak fájdalmát. Szükség volt tehát feltételeznünk, hogy az éppen izgatott trigeminusmagvak szomszédai ingerlékenyebbek, kicsiszoltabbak, mint a reflex­ívnek motoros szára. Hogy az agytörzs érző magvainak ingerlékenysége ily esetekben lényegesen megnövekedett lehet, ez már a neuras­thenia pathologiai lényegéből is folyik. Azonkívül arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy régebbi búvárok nicotinra egyes idegközpontok különös és kiváló befolyásoltatását hang­súlyozták, így Vulpian a ponsét, Hub­ard a nyúltvelőét. Az ő felfogásukat, mint állítólag a tényekkel ellenkezőt, többen nem osztják, én azonban úgy vélem, hogy valami nagyobb nehézség nem áll útjában a régebbi nézethez való vissza­térésnek. Azok ugyanis, kik Langley kísérleteiből kiindulva, a nicotinban a sympathicus­ ganglionoknak electiv ingerlőjét és bénítóját látják, elhanyagolják azt az újabban megállapított tényt, mely szerint az agytörzs, középagy is fontos sympa­­thicus­ középpontokat tartalmaz s a­melyek így az elv sérelme nélkül is egyenlő elbírálásban részesülhetnek a voltaképpeni ganglionokkal. Különben is óvakodnunk kell az electiv hatá­soknak a túlhajtásától, különösen oly nagy méregre nézve, mint a minő a nicotin. Kettős ok szerepel tehát az agytörzsi magvak ingerlé­kenységének növekedésében, az egyik nyaga a neurasthenia, a másik a nicotin ingerlő hatása. Valószínű ugyanis, hogy a nicotin dohányszívás útján hosszú ideig csak oly dasisban kerülhet a szervezetbe, mely az állatkísérletekben is csak rövid ideig észlelhető izgalmi szaknak felel meg. Miért kellett ilyen aránylag szövevényes módon egész agyvelőrészletek növekedett ingerlékenységével, a reflexes pálya irányának megváltoztatásával, projiciálódó fájdalmakkal magyaráznunk ezt a fejfájástípust, miért nem mo­dottuk azt, a­mi legközelebb állónak látszik lenni, hogy tudniillik vaso­­motoros neurastheniások ingadozó vérérbeidegzésüknél fogva különösen hajlamosak agyvérbőségből vagy agyvérszegény­ségből eredő fejfájásra? Feleletünk az, hogy a tiszta vaso­­motoros fejfájás sohasem oly nagy hevességű, sohasem terjed ki a trigeminus arczi ágaira és úgy a kezdete, mint a vége fokozatosan enyhül, tartama néhány óra s így élesen elkü­löníthető a reflexes fejfájástól, mely villámszerűen kezdődik, igen heves és rövid tartamú. Vigyáznunk kell arra is, hogy a reflexes fejfájást ne tévesszük össze egy másfajta fejfájással. Szép számmal isme­rünk olyanokat, kik már a dohánynak szagától, még akkor is, ha az nem ég, tűrhetetlen fejfájást kapnak. E fájdalom voltaképpen túlérzékenységből fakad, mindenek szerint a szaglóidegek útján kiváltott reflex. Mechanismusa ugyanaz, mint a­minőt a trigeminus területéről kiváltottaknál láttunk. Ilyenről panaszkodnak néha férfiak, többnyire nem dohányzó nők. A háziorvosok bizonyára jól ismerik a háziasszonyok­­nak ezt a panaszkodó típusát, a­mely elég gyakran a férjek­nek egyetlen élvezetét teszi, tönkre s a házi békét a legko­molyabban veszélyezteti. Úgy látszik, hogy ily esetekben nem is annyira reflexes fejfájásról, mint inkább nervosus nők imperialistikus hajlandóságáról van szó, melynek csak ürügye a fejfájás. Visszatérve a reflexes fejfájásra, ismernünk kell pro­­gnosisos jelentőségét. Úgy tapasztaltam, hogy neurastheniás ifjak legkoraibb tünetei közé tartozik, s így mintegy figyel­meztető szerepével bír, mert erősen kínzó voltával a beteget a dohányzásról való leszokásra kényszeríti, tehát a szervezet védelmi berendezkedésének egy alakjával állít bennünket szembe. Gyakorlatilag igen fontos a távolhatási fejfájás visel­kedése. Elsősorban tartós, állandó és az abszinentiás idő­szakban is még hosszú ideig megmarad, legalább is két 121

Next