Orvosi Hetilap, 1921. június (65. évfolyam, 23-26. szám)
1921-06-05 / 23. szám
200 ORVOSI HETILAP 1921. 23. sz. tuberculosis-bacillus összes alkotórészei izgató formában és ezzel immunitást előidéző formában vannak jelen és ha a mérges rész (L) lehetőleg ki van kapcsolva. A védelem pedig csak akkor tökéletes, ha minden partialant igen a neki megfelelő partialantitestet termelte, ha tehát a részleges védőerők összesége van jelen. A tuberculin tehát azért nem jó, mert méreganyagot és szagos anyagot, tehát minden partigént, még a feleslegeseket, károsokat is tartalmazza. A tuberculin-reactio ezért épp úgy lehet méregreactio, mint fehérjeellenes reactio vagy zsírellenes reactio. Alkalmazásakor tehát nem tudjuk, hogy milyen állapotban van a szervezet immunitása s hogy milyen partialantigének vannak már jelen a testben. Ennek daczára előfordul néha, hogy a tuberculin is jól hat. Ilyenkor bizonyos partialantitestek hiányoztak a szervezetben s ha a tuberculinban a hiányzó partialantitestet előidéző antigén jelen van, a hiányzó védőanyag kifejlődhetik, így a szükséges partialantitestek összege meglesz s ha a tuberculinban levő fölös és káros méreganyagot méregantitestek lekötik, akkor a gyógyulás beállhat. Much és Deycke partialantigénjei immunobiológiai tekintetben egyenként is reactívak. A velük végzett vizsgálatok kapcsán kiderült, hogy tuberculosis-immunisokban a zsírantitestek kisebb mennyiségben vannak jelen, mint a fehérjeantitestek. Altstaedt szerint a legtöbb emberben az összes partialantitestek egyforma erősen vagy egyforma gyengén vannak kiképződve, s akikben nem egyformán, azok közül több esetben vannak a zsírantitestek, kevesebb esetben a fehérjeantitestek kiképződve. A három partigen erősségi viszonya a következő: A , F, N= 10.000:10:1. Az MThR jelzésű praeparatum, amely nem egyéb, mint a három partigen A, F, N elválasztatlanul, körülbelül hasonló értékű, mint A. Ezekkel a partigenekkel végezzük a kezelést, amelynek lényege az, hogy a három közül azt adagoljuk, amelynek megfelelő partialantitest hiányzik, vagy kevesebb a szervezetben. Hogy megtudjuk, melyik ez a partialantitest s hogy egyáltalán tájékozódhassunk a szervezet immunitásának állásáról, intracutan próbákat végezünk. Ezeknek az intracutan próbáknak a lényege az, hogy minden egyes partial antigen-emulsiónak meghatározott töménységű oldataiból egy-egy sorozatot fecskendezünk be szigorúan intracutan a betegnek, mondjuk, a karjába, mégpedig mindegyikből egy-egy tized cm3-t, s a kifejlődő reactióból leolvassuk, hogy melyik partialantitest hiányzik a szervezetből és hogy milyen mértékben hiányzik. Ez adja meg a szervezet „titerét“. Ezután térünk át a gyógyító kezelésre a megfelelő partigénnel vagy partigénekkel. A szokásos kezelésmód az, hogy naponként az előző napi dosis felével többet adunk, egészen az illető concentratio 1 cm3-éig s azután a következő erősségű oldat 02 cm3-ére megyünk át. A kezdő dosist az intracutan reactio mutatja: a még reactiót okozó töménységű suspensio Vive cm3-ével kezdjük a kúrát. Hogy mikor kell abbahagynunk a kezelést, azt az általános és helybeli reactiók mutatják. Ha láz, főfájás, rosszullét áll be, ha az injectiók helyén infiltrátumok keletkeznek, a kezelést abbahagyjuk. Ez rendesen a tömény, úgynevezett „törzsoldatoknál“ szokott beállani. Kisebb reactiók esetén a kezelés alatt a dosist ismételjük, a kezelést pár napra kihagyjuk, vagy gyengébb oldatra térünk át. A kezelés maga az antitest-képződést czélozza, illetőleg az egyensúly elérését az antigének és antitestek között s ha lehet ez utóbbiak túlsúlyba jutását. Hogy e tekintetben hogyan állunk, azt a kúra után beállított legközelebbi titer mutatja. 3—4 héttel a kezelés befejezte után állítjuk be az új intracutan reactiót s ebből látjuk, hogy a titer ugyanolyan maradt-e, emelkedett-e, vagyis több antitest képződött, avagy sülyedt-e a titer, ami negatív irányú túlérzékenységet jelentene (negativ phasis). Negativ phasisnál a kezelést rögtön abbahagyjuk, a szervezetet roboráljuk s ha a beteg a negativ phasist kiáltotta, újból vizsgáljuk, hogy az egyik vagy másik partial antitest képződött-e közben. Müller szerint a sebészi és bőrtuberculosis inkább a zsírantigénekre reagál, míg a tüdőtuberculosis inkább a fehérjecsoportra. Deycke ezt egyáltalában nem ismeri el, szerinte a legtöbb tuberculosus, tekintet nélkül a betegség formájára, kisebb érzékenységű a fehérjékkel, mint a zsírcsoporttal szemben. Szerinte ez a physiologiás viselkedés s ez eseteket AITOF-kezelésre ajánlja, míg azon kisebbszámú esetekben, melyek fehérjére (A) erősebben reagálnak, mint F és N-re, amit ő pathologiás immunképnek nevez, külön A + F+N kezelést ajánl. Az egészségesekben és könnyű betegeken hosszabb időn át egyforma marad a titer, tehát ilyenkor egyensúly van antigén és antitest között. Müller ezt az állapotot statikai immunitásnak nevezi. Ha zavarok állanak be az egyensúlyban, ezt dynamikai immunitásnak nevezi s a szerint, amint ez az antitest-képződésre kedvező, vagy nem, positív vagy negatív dynamikai immunitásról beszél. Nagyon fontos tehát a második próba, hogy megtudjuk, várjon statikai immunitást, vagy positív, vagy negatív dynamikai immunitást eredményezett-e a kúra. Magának az intracutan reactiónak az alakja minden partigennél más és más. Fölösleges volna ezt részletezni, a fontos az, hogy a legkisebb még tapintható infiltratum positiv reactiónak számít. Áttérek ezután a mi klinikai tapasztalásainkra. Nekünk tanácsosabbnak látszott először az egyesített három partigennel, az MTKR-re dolgozni, mint az A + F+N elválasztott partigénekkel, illetőleg mindkettővel együtt, már csak azért is, mert ez utóbbi kezelésmódnál 14 fecskendőre lett volna szükségünk s akkoriban már meglehetősen nehezen jutottunk elegendő számú jó fecskendőhöz, így az MTbR-t választottuk első therápiás kísérleteinkhez, a melyhez csak 5 fecskendő kellett s később, mikor a fecskendők egymásután eltörtek, beértük kettővel is. Akkoriban az Erdélyben hasonlíthatatlanul hevesebb formában jelentkezett görvélyes szemgyuladás érdekelt különösebben s ezért munkatervembe mindjárt belevettem a szernek görvélyeseken s a mennyiben lehet, görvélyes gyermekeken való alkalmazását is. Hogy a szer specifikus hatását jobban megfigyelhessem, a legtöbb esetben minden segítő therápiát kihagytam, hogy a más oldalról jövő, antitestképző, positív dynamikai immunitást okozó kezelés hatását a szer javára ne írjam. A szert 20 betegen 21 ízben alkalmaztam, a betegek kora 8—49 évig terjedt. Az esetek kórforma szerint így oszlottak meg: (Blepharo) keratoconf. lymph..........4 Chorioiditis disseminata ____— 4 „ exsudativa .............. 1 Iridocyclitis acuta ------ 2 „ chron. ................... 3 „ et scleritis tbc....................1 Uveitis acuta... ... ......................... 1 „ chron. ... ... ... 3 Caries orbitae ............ 1 Összesen 20 Első kezelésre jól fejlett férfibeteget választottunk, kinek igen súlyos, idősült tuberculosus uveitise volt. F. S. 35 éves, nőtlen, volt czipészsegéd, felvétel 1917 május hó 18.-án. Most hetedszer ápoljuk mint felvett beteget e baja miatt. Utoljára két év előtt volt a klinikán. 1912 májusában extr. cat. o. d., 1913- ban iridotomia o. d., két év előtt pedig subconf. NaCl-injectiók. J. kézmozgást sejt, fényérzés, localisatio jó. B. 2 méterről olvas ujjakat. A jobb szaru limbusában felül és felül-belül műtéti hegek, ezeknek megfelelőleg kisebbfokú szaruhomályok. Ugyancsak szaruhomályok az alsó harmadon is. Az iris sorvadt, bennen asalisan kislencsényi, kerekded rés. Az üvegtest oly borús, hogy a szemfenék nem látható s a szem belsejéből csak minimális vörös visszfény nyerhető. A bal szaru a jobbnál tisztább, alul kölesnyi homály, mely a centrumig felnyúlik. A csarnok középmély, a pupilla szűk, letapadt; hogy a területében occlusiós hártya van-e, azt a centralis macula miatt nem ítélhetjük meg. Felül keskeny gyöki kimetszés, mely a sphinctert érintetlenül hagyja. A coloboma területén igen gyenge vörös visszfény. Május 22. Intracutan reactio, mely 1:1000 Mill.-ra positív; május 26.-án MTKR-kúrát kezd az 1:10.000 Mill.-val, végzi július 4.-én a törzsoldat (1:100.000) 1 cm3-ével.