Orvosi Hetilap, 1922. április (66. évfolyam, 14-18. szám)
1922-04-02 / 14. szám
66. évfolyam. 14. szám. Budapest, 1922 április 2. ORVOSI HETILAP Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre SZERKESZTI ÉS KIADJA : LEMHOSSÉK MIHÁLY egyet. tanár főszerkesztő és SZÉKELY ÁGOSTOM egyet. tanuár szerkesztő. TARTALOM. EREDETI KÖZLÉSEK. Borszéky Károly: Közlemény a székesfővárosi Telepy-utczai közkórház sebészeti osztályáról. A genuin epilepsiás görcsök kezelése a mellékveseállomány műtéti megkisebbítésével (Brüning-mistét), 131. oldal. Haynal Imre: Közlemény a budapesti kir. magyar tudományegyetem III. sz. belklinikájáról. (Igazgató: báró Korányi Sándor dr., egy. ny. r. tanár.) A Schilling-féle vérkép diagnostikai jelentősége. 134. oldal. Budapesti Királyi Orvosegyesület. (111. rendes ülés 1922 január 28.-án) 135. oldal. Irodalom-szemle. Könyvismertetés. Stransky: Psychopathologie des Ausnahmezustandes und Psychopathologie des Alltags. — Lapszemle. Belorvostan. Csépai Károly: A Friedmann-féle szerről. — Sebészet. Reichel: A rossztermészetű daganatok spontán gyógyulásáról. — Szülészet is nőorvostan. Müller: A szőlőczukor, mint a szülőfájások erősítésére alkalmas gyógyszer. — Gyermekorvostan. Epstein: A csecsemők szokványos hányásának befolyásolása pépes előetetéssel. — Kisebb közlések az orvosgyakorlatra. 137-138. oldal. Vegyes hírek. 138. oldal. EREDETI KÖZLEMÉNYEK Közlemény a székesfővárosi Telepy-utczai közkórház sebészeti osztályáról. A genuin epilepsiás görcsök kezelése a mellékveseállomány műtéti megkisebbítésével (Brüning-műtét).* Irta: Borszéky Károly dr., főorvos, egyetemi szerk. tanár. Fischer Henrik giesseni ideggyógyász állatkísérletei alapján úgy találta, hogy a görcsök létrejöttének mechanismusában a mellékveséknek jelentékeny szerep jut; kísérleti állatain sikerült neki a mellékveseállománynak, különösen a kéregállománynak növelésével, amit a kísérleti állatok castratiójával és chronikus alkoholmérgezéssel ért el, a görcsöt előidéző ingerekkel szemben az érzékenységet fokozni, viszont a mellékveseállomány megkisebbítése útján azt alászállítani. Ezen kísérleti megállapítások arra indítottak, hogy a genuin epilepsia egyik legfontosabb tünetét, a görcsöket befolyásolni próbálja az azokat kiváltó mechanismus egyik componense, a mellékvese útján. Fischer Henrik ezen kísérleteit megelőzőleg már Bumke is felvetette a genuin epilepsiánál jelentkező görcsök gyógyítására a mellékveseállomány megkisebbítésének eszméjét, de tisztán elméleti okoskodás és klinikai megfigyelések alapján. Szerinte ugyanis a klinikai tapasztalatok mindinkább sürgetik annak a felvételét, hogy a genuin epilepsia oka nem az agyban van, hanem az endokrin apparátusban. A mellékvesék szerepét a görcsök létrejöttében kísérleti úton már Guleke is megállapította 1910-ben a tetaniára vonatkozólag. Tekintve a mellékveséknek a szervezet háztartásában ismert fontos szerepét és belső secretiós működését, Fischer gondolatának gyakorlati megvalósítása szempontjából legelőször is azt a fontos kérdést kellett eldönteni, hogy a szervezet maradandó kára nélkül lehet-e egyáltalában és mily mértékben megkisebbíteni a mellékveseállományt? A felelet erre Fischer Henrik kísérleteinek eredményeként az volt, hogy a mellékvesék állományának 7/8 részét az állatok nélkülözni tudják, sem az izomtónusban, sem növekedésükben, sem akármely szervük működésében vagy anyagcseréjükben semmi zavar sem volt megállapítható. Ezen feltételek tisztázása után hozta javaslatba az epilepsiás görcsök gyógyítására a mellékveseállomány műtéti megkisebbítését, amit először Brüning végzett. Legelső tapasztalatairól, amelyeket 9 operált esetben szerzett, a Zentralblatt für Chirurgie 1920. évi 43. számában referált; ezen 9 eset közül az elsőben az egyik mellékvesének csak egy részét, a többiben az egyik oldali mellékvesét egészen eltávolította; esetei közül 4-ben az Előadás a Kir. Orvosegyesületnek 1922 február 18.-án megtartott VI. ülésén. műtét előtt sűrűn beállott görcsök egy csapásra megszűntek a műtét után és többé nem jelentkeztek, 5-ben enyhébb formában és ritkábban mutatkoztak és sedobrollal vagy laminallal befolyásolhatókká lettek, holott a műtét előtt ezen szerekre egyáltalában nem reagáltak. Brüningnek ezen kedvező eredményei indítottak arra, hogy én is kísérletet tegyek az eljárással. Hogy a kiindulási pont, Fischer Henrik elmélete helyes-e vagy sem, hogy nekivan-e igaza, vagy Specht-nek, aki nemrégiben Fischer kísérleteit megismételve, mind a két mellékvese teljes kiirtásával sem tudta a kísérleti állatokon a görcsöket befolyásolni, ezidőszerint nem dönthető el, annál kevésbbé, mert Fischer legújabb közleménye szerint Specht eredményei a kísérleti berendezés hibás voltában nyerik magyarázatukat. Gyakorlati szempontból az a fontos, hogy Brüning operált eseteinek egy részében az epilepsiás görcsök teljesen megszűntek, egy részében ritkábban és enyhébb formában jelentkeztek. Ha ezt a le nem kicsinyelhető eredményt képes volt elérni úgy, hogy a műtéti beavatkozás sem közvetlenül, sem közvetve életveszéllyel vagy maradandó kárral a betegre nem járt, akkor ez a kezelés egy olyan epilepsiás betegnek, akinek állapotán eddig semmi módon sem lehetett javítani, nagy nyereséget jelent. Az eljárás eredményeinek megítélésekor tisztában kell lenni azzal, hogy nem az epilepsiát akarja meggyógyítani, hanem annak csak egyik, a betegre legkínosabb és legveszedelmesebb tünetét: a görcsöket. Ebből önként következik, hogy csak azon esetekben alkalmazható, amelyekben a görcsös rohamok kifejezettek, tehát petit mai eseteiben, enyhevégtagrángatódzásokban nyilvánulókban nem. De még a súlyos, gyakran megismétlődő rohamokkal járó esetek közül is csak azokban lehet megkísérelni a műtétet, amelyekben a belső kezelés egész instrumentáriuma minden eredmény nélkül lett már végigpróbálva. Brüning az 1920 novemberben Frankfurt a. M.-ban megtartott sebész-congressuson már 14 operált esetről számolt be, akik közül 5 teljesen meggyógyult; előadásában arra is rámutatott, hogy a műtét után a betegek vérképe is jellegzetes elváltozást mutat, amennyiben az epilepsiásokra jellegzetes lymphocytosis lassanként visszafejlődött és normális viszonyok állottak elő. Hasonló vérelváltozást észlelt Schmieden is operált eseteiben. Ugyanezen a congressuson Schmieden klinikájáról Peiper is kedvező eredményekről számolt be. Azonban, amint az előre várható is volt, a vérmes remények, amiket sokan ezen új műtéthez fűztek, nem valósultak meg; újabb közleményeikben Peiper, majd Steinthal a kezdeti kedvező eredmények megszűnéséről, illetőleg megrosszabbodásáról számolnak be. Az irodalomban eddig megjelent közlemények és saját tapasztalataim objectív mérlegelése után a Brüning-műtéttől