Orvosi Hetilap, 1922. április (66. évfolyam, 14-18. szám)

1922-04-02 / 14. szám

66. évfolyam. 14. szám. Budapest, 1922 április 2. ORVOSI HETILAP Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre SZERKESZTI ÉS KIADJA : LEMHOSSÉK MIHÁLY egyet. tanár főszerkesztő és SZÉKELY ÁGOSTOM egyet. tanuár szerkesztő. TARTALOM. EREDETI KÖZLÉSEK. Borszéky Károly: Közlemény a székesfővárosi Telepy-utczai közkórház sebészeti osz­tályáról. A genuin epilepsiás görcsök kezelése a mellékveseállomány műtéti meg­­kisebbítésével (Brüning-mistét), 131. oldal. Haynal Imre: Közlemény a budapesti kir. magyar tudományegyetem III. sz. belkliniká­járól. (Igazgató: báró Korányi Sándor dr., egy. ny. r. tanár.) A Schilling-féle vérkép diagnostikai jelentősége. 134. oldal. Budapesti Királyi Orvosegyesület. (111. rendes ülés 1922 január 28.-án) 135. oldal. Irodalom-szemle. Könyvismertetés. Stransky: Psychopathologie des Ausnahmezustan­des und Psychopathologie des Alltags. — Lapszemle. Belorvostan. Csépai Károly: A Friedmann-féle szerről. — Sebészet. Reichel: A rossztermészetű daganatok spontán gyógyulásáról. — Szülészet is nőorvostan. Müller: A szőlőczukor, mint a szülőfájások erősítésére alkalmas gyógyszer. — Gyermekorvostan. Epstein: A csecsemők szokvá­nyos hányásának befolyásolása pépes előetetéssel. — Kisebb közlések az orvosgyakor­latra. 137-138. oldal. Vegyes hírek. 138. oldal. EREDETI KÖZLEMÉNYEK Közlemény a székesfővárosi Telepy-utczai közkórház sebészeti osztályáról. A genuin epilepsiás görcsök kezelése a mellékveseállomány műtéti megkisebbítésével (Brüning-műtét).* Irta: Borszéky Károly dr., főorvos, egyetemi sze­rk. tanár. Fischer Henrik giesseni ideggyógyász állatkísérletei alapján úgy találta, hogy a görcsök létrejöttének mechanismusá­­ban a mellékveséknek jelentékeny szerep jut; kísérleti állatain sikerült neki a mellékveseállománynak, különösen a kéreg­állománynak növelésével, a­mit a kísérleti állatok castratiójá­­val és chronikus alkoholmérgezéssel ért el, a görcsöt előidéző ingerekkel szemben az érzékenységet fokozni, viszont a mellékveseállomány megkisebbítése útján azt alászállítani. Ezen kísérleti megállapítások arra indítottak, hogy a genuin epilepsia egyik legfontosabb tünetét, a görcsöket befolyásolni próbálja az azokat kiváltó mechanismus egyik componense, a mellékvese útján. Fischer Henrik ezen kísérleteit megelőzőleg már Bumke is felvetette a genuin epilepsiánál jelentkező görcsök gyógyítására a mellékveseállomány megkisebbítésének esz­méjét, de tisztán elméleti okoskodás és klinikai megfigyelések alapján. Szerinte ugyanis a klinikai tapasztalatok mindinkább sürgetik annak a felvételét, hogy a genuin epilepsia oka nem az agyban van, hanem az endokrin apparátusban. A mellékvesék szerepét a görcsök létrejöttében kísérleti úton már Guleke is megállapította 1910-ben a tetaniára vonat­kozólag. Tekintve a mellékveséknek a szervezet háztartásában ismert fontos szerepét és belső secretiós működését, Fischer gondolatának gyakorlati megvalósítása szempontjából leg­először is azt a fontos kérdést kellett eldönteni, hogy a szer­vezet maradandó kára nélkül lehet-e egyáltalában és mily mértékben megkisebbíteni a mellékveseállományt? A felelet erre Fischer Henrik kísérleteinek eredményeként az volt, hogy a mellékvesék állományának 7/8 részét az állatok nélkü­lözni tudják, sem az izomtónusban, sem növekedésükben, sem akármely szervük működésében vagy anyagcseréjükben semmi zavar sem volt megállapítható. Ezen feltételek tisz­tázása után hozta javaslatba az epilepsiás görcsök gyógyí­tására a mellékveseállomány műtéti megkisebbítését, a­mit először Brüning végzett. Legelső tapasztalatairól, a­melyeket 9 operált esetben szerzett, a Zentralblatt für Chirurgie 1920. évi 43. számában referált; ezen 9 eset közül az elsőben az egyik mellékvesének csak egy részét, a többiben az egyik oldali mellékvesét egészen eltávolította; esetei közül 4-ben a­z Előadás a Kir. Orvosegyesületnek 1922 február 18.-án meg­tartott VI. ülésén. műtét előtt sűrűn beállott görcsök egy csapásra megszűntek a műtét után és többé nem jelentkeztek, 5-ben enyhébb for­mában és ritkábban mutatkoztak és sedobrollal vagy lami­­nallal befolyásolhatókká lettek, holott a műtét előtt ezen szerekre egyáltalában nem reagáltak. Brüning­nek ezen kedvező eredményei indítottak arra, hogy én is kísérletet tegyek az eljárással. Hogy a kiindulási pont, Fischer Henrik elmélete helyes-e vagy sem, hogy neki­­van-e igaza, vagy Specht-nek, a­ki nemrégiben Fischer kísérleteit megismételve, mind a két mellékvese teljes kiirtá­sával sem tudta a kísérleti állatokon a görcsöket befolyásolni, ezidőszerint nem dönthető el, annál kevésbbé, mert Fischer legújabb közleménye szerint Specht eredményei a kísérleti berendezés hibás voltában nyerik magyarázatukat. Gyakorlati szempontból az a fontos, hogy Brüning operált eseteinek egy részében az epilepsiás görcsök teljesen megszűntek, egy részében ritkábban és enyhébb formában jelentkeztek. Ha ezt a le nem kicsinyelhető eredményt képes volt elérni úgy, hogy a műtéti beavatkozás sem közvetlenül, sem közvetve élet­veszéllyel vagy maradandó kárral a betegre nem járt, akkor ez a kezelés egy olyan epilepsiás betegnek, a­kinek állapotán eddig semmi módon sem lehetett javítani, nagy nyereséget jelent. Az eljárás eredményeinek megítélésekor tisztában kell lenni azzal, hogy nem az epilepsiát akarja meggyógyítani, hanem annak csak egyik, a betegre legkínosabb és legvesze­delmesebb tünetét: a görcsöket. Ebből önként következik, hogy csak azon esetekben alkalmazható, a­melyekben a görcsös rohamok kifejezettek, tehát petit mai eseteiben, enyhe­­végtagrángatódzásokban nyil­­vánulókban nem. De még a súlyos, gyakran megismétlődő rohamokkal járó esetek közül is csak azokban lehet meg­kísérelni a műtétet, a­melyekben a belső kezelés egész instrumentáriuma minden eredmény nélkül lett már végig­próbálva. Brüning az 1920 novemberben Frankfurt a. M.-ban meg­tartott sebész-congressuson már 14 operált esetről számolt be, a­kik közül 5 teljesen meggyógyult; előadásában arra is rámutatott, hogy a műtét után a betegek vérképe is jellegzetes elváltozást mutat, a­mennyiben az epilepsiásokra jellegzetes lymphocytosis lassanként visszafejlődött és normális viszonyok állottak elő. Hasonló vérelváltozást észlelt Schmieden is operált eseteiben. Ugyanezen a congressuson Schmieden klinikájáról Peiper is kedvező eredményekről számolt be. Azonban, a­mint az előre várható is volt, a vérmes remények, a­miket sokan ezen új műtéthez fűztek, nem való­sultak meg; újabb közleményeikben Peiper, majd Steinthal a kezdeti kedvező eredmények megszűnéséről, illetőleg meg­­rosszabbodásáról számolnak be. Az irodalomban eddig megjelent közlemények és saját tapasztalataim objectív mérlegelése után a Brüning-műtéttől

Next