Orvosi Hetilap, 1922. augusztus (66. évfolyam, 32-35. szám)
1922-08-06 / 32. szám
316 ORVOSI HETILAP 1922. 32. sz. Kiterjeszkedem még egy speciális körülményre, mely nem nagyon ritkán kerül szóba. Értem ez alatt azokat az eseteket, melyekben az egyik házasodni készülő fél gyermekkorában vagy congenitalisan syphilissel fertőztetett. A gyakorlatban leginkább leányról van szó, akinek szülei az orvoshoz azt a kérdést intézik: szabad-e a leányt férjhez adni? Neisser21 szerint a Wassermann-reactio viselkedése szerint két csoportba helyezhetők az illetők (valószínűleg gyógyult és még lueses), bár bevallja, hogy az ily későn esetleg mutatkozó positív Wassermann-reactiót alig sikerül kúrával befolyásolni. Véleménye szerint az ily nő syphilisének az utódokra való átvitele, bár teljességgel nem zárható ki, a gyakorlatban fölötte valószínűtlen. Csaknem kizárható azonban szerinte, hogy a másik házastárs ily módon lueses fertőzést szenvedjen. A gyakorlatban tehát úgy áll a dolog, hogy a congenitalisan, vagy a zsenge gyermekkorban syphilissel fertőzött egyén felnőtt korában már nem ad alkalmat a fertőzésre, hiszen itt ugyanazon az alapon bírálhatjuk el a kérdést, mint a felnőtt korban acquirált syphilis eseteiben: a fertőzés óta eltelt idő s a lezajlott kezelések mennyisége dönti el az orvos számára a kérdést. Minthogy a szóba jövő esetekben a lueses fertőzés legalább P/2, esetleg több évtizedre nyúlik vissza, nyilvánvaló, hogy a tanácsadó orvos nem fog tévedni, ha a házasságot nem tiltja, föltéve természetesen, hogy az illető évek óta tünetmentes s a régi syphilisének nem rokkantja. A congenitalisan fertőzött leány házasságának kérdésében szóba jöhet még az a jelenség, amit a harmadik generatio syphilisének nevezünk. A harmadik generatio syphilisének problémájával napjainkban, bizonyos kritikai módszerek birtokában jóval ritkábban találkozunk az irodalomban. A fölállított postulatumok, melyek Finger-től 24 25 és E. Fournier-től 26 27 erednek, az elfogadható s a kritikának minden tekintetben helytálló esetek számát igen megapasztották, sőt csaknem teljesen kizárták (Feige21). Finger véleménye szerint a harmadik generatio syphilisének felvételéhez szükséges a következő három követelménynek megfelelés: 1. A szülők egyike (II. generatio) kétségtelenül congenitalisan syphilisesnek bizonyuljon (már a születéskor, vagy kevéssel azután). 2. Bizonyosan kizárható legyen a második generatióban a szerzett syphilis. 3. A harmadik generatióban a syphilisnek minden kétséget kizáróan congenitalis természetűnek kell lennie s annak ugyancsak már a születéskor, avagy kevéssel később kell jelentkeznie Egyébként Finger s főként Feige szerint a III. generatio syphilise absolut bizonyossággal még nincsen is beigazolva. Mindazonáltal akadnak nagy ritkán esetek, melyekben a szigorú kritika ellenére is elfogadhatónak látszik a harmadik generatio syphilisének fönnforgása. Ily érdekes esetet közölt a közelmúltban M. Jessner.28 29 Megjegyezzük e helyen, hogy a második generatióban csakis az anya congenitalis syphilise jöhet tekintetbe, mert az atya congenitalis syphilisének paternalis (germinalis) átvitele mai tudásunk szerint legalább is valószínűtlen (Matzenauer, M. Jessner). Ha tehát a harmadszigleni lues jelensége nincsen még egészen tisztázva, sőt némely szerző annak előfordulását kétségbe is vonja, a consensus kérdésében kevés a jelentősége. Fontos szerepe lehet azonban a luesnek az utódokra kihatóan egyszerűen mint a szervezetet s a szöveteket gyengítő körülmény, amint azt Bársony János 29 Balassa-előadásában hirdette (praedisponáló momentum például a rákra), hangoztatván egyben, hogy a syphilidologus, mikor a luest gyógyítja, közvetve egyúttal a rák ellen is küzd. Külön kell szólanom az orvosok egy részének laikusok előtt tett ama könnyelmű, meg nem fontolt nyilatkozatairól, melyek a syphilis prognosisára vonatkoznak. Ha megfontolnák, hogy gyakran mily súlyos lelki szenvedést, gyötrelmet okoznak e fölületes vagy legalább is fölösleges nyilatkozatokkal az érzékenyebb lelkületű syphilises betegeknek, bizonyára óvatosabbak volnának. Minduntalan hallunk patienseket panaszkodni, hogy egyik-másik orvos társalgás közben — nem orvosi viziten — odaveti, sőt magyarázza, hogy a syphilisből sohasem lehet kigyógyulni. Általánosságban, társaságban, még ha megfelelne is a valóságnak, amint különben nem felel meg, egyetlen betegségről sem szabad így nyilatkozni, mert sohasem tudhatjuk, nem okozunk-e nagy bánatot valakinek a jelenlevők közül. De legkevésbbé szabad ily nyilatkozatot tenni oly rendkívül elterjedt betegségről, mint a minő a syphilis. Hiszen kisebb férfitársaságban igen gyakran megesik, hogy a társaság minden harmadik, sőt minden második tagja syphilisben szenved vagy szenvedett. Már most bizonyos, hogy a felületes, sokszor tudálékos kijelentések a syphilis gyógyíthatatlanságáról több káros és szomorú hatást válthatnak ki a syphilisesek körében. Igen sok egyént valóságosan lelki beteggé tesznek, mert nemcsak saját baja bántja, hanem még inkább az a gondolat, hogy még ragadós beteg s így, ha már nős, újra az a félelem gyötri, hogy családját megmételyezte, ha pedig házassági szándékai vannak, visszariad a fertőzés gondolata miatt. Ne feledjük soha, hogy az emberek lelki tulajdonságai mennyire különbözők s hogy mily sokan vannak az érzékeny, sőt túlérzékeny kedélyűek. S azt se feledjük, hogy éppen a legkomolyabb, legderekabb és lelkiismeretes egyének azok, akiket az ilyen könnyelmű kijelentések legjobban viselnek meg. Sokat beszélünk és írunk mi orvosok arról, hogy a syphilis mennyi életet olt ki, egyrészt abortusok vagy halvaszülések képében, másrészt súlyos tünetek kíséretében a már megszületett magzatok közül. És méltán. Nem egy gondos statisztika ezt a nemzetölő pusztítást ijesztő számokkal demonstrálja s kimutatja, hogy mennyi ezer emberéletet veszít el ily módon társadalom és állam évenként. Németországban például Priming a nemi bajok terhére a születési kiesések számát évi 200.000-re becsüli. Az idevonatkozó súlyos veszteségeket Nékám30 nagyértékű adatai is bizonyítják. Másfelől azonban akkor is sok az emberéletben való veszteség, ha a syphilises infectión átment, de ragadósnak már nem tartható egyéneket a házasságtól túlzottan vissza akarnak tartani. Pedig minél lelkiismeretesebb, tehát magát leggondosabban kezeltető valaki, annál könnyebben lehet őt egy nagy felelősséggel járó lépéstől, mint a minő a házasság, elriasztani. S itt curiosumként említem meg, hogy akadtak orvosok, akik bizonyos ritka esetek által lenyűgözve, a lueses egyéneknek általában meg akarják tiltani a házasságot, így Terebinski31 azon az alapon, hogy az utolsó spirochaeta elpusztulása bizonyossággal meg nem állapítható, hogy olykor tertiner folyamat nyomán is támadhat fertőzés s hogy Gaudier és Giraux 50 év után, Brocq pedig még 60 év után is látott syphilises recidivát, arra a következtetésre jut, hogy az orvosnak minden lueses egyén házasságát elleneznie kell. Ez nyilvánvaló eltévelyedés, mert fontoljuk csak meg, hogy mennyi a városokban a lueses egyének száma s ha azokat mind eltiltanák a házasságtól, mennyi jövendő s egészséges emberéletről kellene már eleve a társadalomnak s az államnak lemondania. Bizonyára igen nagy számról, bár e veszteség számbelileg még megközelíthetően sem állapítható meg, mert igaza van Dreuw-nek (Arch. f. Rass. u. Gesell. Biolog., 12. köt., 74. old.), a mikor a lues-statisztikákat még teljesen hiányosaknak s ellenmondóknak vallja.82 Befejezem az orvosi gyakorlat e fölötte fontos kérdésének fejtegetését s összefoglalom saját tapasztalásomra s a szerzők általános véleményére támaszkodó nézetemet. Véle-30 Nékám L.: A venereás betegségek társadalmi kihatása, 1917, és Nékám L.: A háború és a nemi betegségek, 1915. 31 Terebinski: Russky Wratsch, 1913, 23. ref. Arch. f. Russ. u. Ges. Biologie, 1916—17. 32 Blaschko szerint például a felnőtt férfiak körülbelül 100.-a luesessé válik. Ezzel szemben Lenz Berlinre vonatkozóan 90%-ot (!) vesz fel. Mintegy a középúton halad Weinberg, aki szerint a lues nagy városokban körülbelül 33—50°/»-ban fordul elő. 24 Neisser .■ 1. c. 25 Finger: IV. Internat. Dermat. Kongr. 1900. 26 E. Fournier: Société de Dermatol, et de Syphil. 1904. 27 Feige: Dissert. Bonn 1917. (Ref.) 28 M. Jessner: Deutsche mediz. Wochenschrift, 1920. 29 Bársony János: Balassa-előadás. 1921.