Orvosi Hetilap, 1923. július (67. évfolyam, 25-29. szám)

1923-07-01 / 25. szám

67. évfolyam 25. szám Budapest, 1923 július 1 ORVOSI HETILAP Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY És SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja: a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága: HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA KUBÍNYI PÁL GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. TARTALOM: Felhívás Kartársainkhoz. (291. oldal.) EREDETI KÖZLÉSEK: Bochkor Ádám : Egy kiváló magyar zeneművész agyfelszínének vizsgálata. (292—293. oldal.) Bársony Tivadar és Hortobágyi Béla : A duodenumon alkal­mazott ingerek hatása a gyomorra. (294. oldal.) Bohhrböck Ferenc: Naphtholos kenőcs utáni letalis mérgezés négyhetes csecsemőnél. (294—296. oldal.) Horay Gusztáv: Vaccina-pustulák a szemen. (296—297. oldal.) Tóth István : A szakmedencés szülések vezetése. (297—301. o.) Lapszemle. Belorvostan. — Sebészet. — Bőr- és nemikórtan. — Szülészet és nőgyógyászat. — Gyermekorvostan. (301—303. o.) Vegyes hírek. (303—304. oldal.) Felhívás Kartársainkhoz! Az „Orvosi Hetilap“ megmentését a Minister Úr és a Facultások avval a reménnyel vették ez év elején kezükbe, hogy e kultúrmentő feladat megoldásában számíthatnak minden magyar orvos, sőt magyar egyetemen képzett idegen orvos támogatására is. Leküzdve az óriási anyagi nehézségeket, igyekeztünk mi, az „Orvosi Hetilap“ vezetésével megbízottak, mindent elkövetni, hogy lapunkat tartalmassá, vonzóvá s magas hivatásának teljesítése mellett a gyakorlóorvos igényeit is kielégítővé tegyük. Tudományos színvonalát az „Orvosi Hetilap“ nem adhatja fel, mert hiszen elsőrendű feladata az, hogy benne a klinikák és kórházak tudományos munkássága szóhoz jusson, de kérdjük, nem olyan-e ez, ami orvosaink művelődését előbbre viszi s nem olyan kulturális gazdagság-e, amit még ha nem is élvezünk, — büszkén kell magunkénak vallanunk és érette áldozatot hoznunk. E mellett lapunk fele terjedelme részben az orvosi tudományos egyesületek működésének nyil­vánosságát szolgálja — ami méltán tarthat közérdeklődésre számot, hiszen a bemutatások a gyakorlati élet szemenszedett esetei, az előadások többnyire gyakorlati problémákat gyakorlati módon tárgyalnak,­­részben pedig a gyakorlóorvost elsősorban érdeklő referátumok foglalják el oly gazdagságban és kiválasztásban, amilyenben egy magyar laptársunk sem tesz túl rajtunk. Újabban még a „Klinikai előadások“ sorozatát is megkezdtük, hogy a legelevenebbet nyújtsuk az ismereteit felfrissíteni, bővíteni vágyó gyakorlóorvosnak. Tervbe vettük egy „Therapia és diagnostika“ rovat bevezetését is az újabb módszerek, eljárások és gyógyszerek rövid összefoglaló ismertetésével. Lelkes törekvésünk azonban megtörik, ha orvostársaink nem részesítik lapunkat kellő támogatás­ban. Ismerjük kartársaink nagyobb felének súlyos gazdasági helyzetét, de mégis azt hisszük, nincsen olyan súlyos helyzetben egyik sem, hogy a tudományért, szakmabeli érdeklődésének kielégítéséért és rendi önérzet­ből lapunk előfizetési árát negyedévenkint vagy havonkint meg ne bízná, — hiszen egy-egy ebéd vagy vacsora árán három hónapon át támogathatja kultúrküzdelmünket ! — A rendi önérzetre is hivatkoznunk kell, mert akárhová tekintünk, látjuk, hogy az egy rendbe tömörült mérnökök, ügyvédek, vegyészek, gyógy­szerészek mily szeretetteljes áldozatkészséggel tartják fenn szaklapjaikat, melyek külső segítségre nem is szorulnak. Irigy szemekkel nézzük a nyomdánkban mellettünk készülő „Magyar Mérnök- és Építészegylet Közlönyét“, melynek minden legfiatalabb mérnök büszke előfizetője és 3500 példányban készül, ennek megfelelőleg persze gazdag és bő tartalommal. A szomszédos államokban és a messzebb külföldön élő magyar orvosokhoz is van egy kérő szavunk; sőt azokhoz is, kik sohasem voltak magyar nemzetiségűek, de itt nyerték el e bőkezű, áldott magyar Alma Materen orvosi képzettségüket. Ne tekintsék maguktól idegennek a küzdő magyar kultúrát, a minden politikum nélküli tiszta tudományt; ne szakítsanak el minden gyöngéd fonalat, ami őket a magyar orvostudományhoz és annak hű szolgálóihoz, a magyar orvosi szaklapokhoz fűzi, mert nekik benső szük­ségük van reánk, viszont nekünk éppoly szükségünk van az ő támogatásukra. Jugoszláviába és a Cseh­szlovák államba akadálytalanul mennek lapjaink, az előfizetések ottani gyűjtőhelyeiről gondoskodtunk (l. vegyes hírek között). Romániába — sajnos — nem sikerül bejutnunk semmi feltétel mellett sem. A messze külföld támogatása örvendetesen növekszik. Kivándorolt orvosaink nem akarnak elszakadni a magyar orvosi kultúrától: lapjainkat egyre sűrűbben kérik Amerikából, Kínából, Kis-Ázsiából, Jávából; a meleg kézszorításunkat és hálás köszönetünket küldjük honfitársainknak ! Erre a szellemi közösségre hivat­kozva, kérjük minden barátunkat, legyen segítőtársa munkánknak, nyerje meg körében élő mindazon kar­társainkat táborunknak, kikhez — címüket nem ismerve — mutatványszámmal magunk el nem juthatunk. Avval a biztos reménnyel zárjuk felhívásunkat, hogy az megtalálja útját minden magyar orvos lelkéhez és a fölénk tornyosuló anyagi terhek súlya alatt nem kell összeroskadnunk. Budapest, 1923 július hó 1-én. Vámossy Zoltán szerkesztő.

Next