Orvosi Hetilap, 1923. július (67. évfolyam, 25-29. szám)

1923-07-01 / 25. szám

292 ORVOSI HETILAP 1923. 25. sz. EREDETI KÖZLEMÉNYEK A budapesti kir. magy. Pázmány Péter tudományegyetem törvényszéki orvostani és agyszövettani intézetének köz­leménye. (Igazgatók: dr. Kenyeres Balázs ny. r. tanár és dr. Schaffer Károly ny. r. tanár.) Egy kiváló magyar zeneművész agyfelszínének vizsgálata. Irta : Bochkor Ádám dr. egyet, tanársegéd. „A természet semmit sem tesz cél nélkül.“ Aristoteles. A görög bölcs idézett mondása nemcsak a termé­szetben észlelhető jelenségekre, nemcsak a körülöttünk lejátszódó természeti megnyilvánulásokra vonatkozik, hanem az emberre, annak szerveire és így agyvelejére is, erre az embert a többi élőlény fölé emelő, a világ rend­jében kiváló,képességekre alkalmassá tevő, bonyolult szer­kezetű szervére is. Az agyvelő tekervényeinek labyrintusá­­ban az eligazodás, bár neves agyanatomusok ezen a téren sokat dolgoztak, még ma is a nehezebb feladatok közé tartozik, s ezért minden olyan eset, mely ezt a kérdést némileg — akár pozitív vagy negatív irányban — meg­világítani alkalmas, érdemes, hogy az irodalom eddigi adatait szaporítsa. Ebből a szempontból, valamint a rit­kán adódó esetek miatt bizonyára az alábbi észrevételek közlése sem lesz érdektelen. Tudományos szempontok mellett nem mulaszthatom el kiemelni a nemzeti szem­pontot sem, mert mai megcsonkítottságunkban kötelessé­günk a világ szeme elé tárni azt, amit semmiféle hata­lom, erőszak el nem vehet tőlünk és ez kultúránk, ezek a mi magyar értékeink. Ilyen kincsünk, értékünk volt az a magyar hegedűművész, akinek agyfelszínvizsgálatáról az alábbiakban röviden beszámolni óhajtok. A német irodalomból hat közlemény állott rendel­kezésemre, amelyek kiváló férfiak, főleg zenészek agy­felszínvizsgálatával foglalkoznak. Az egy Hansemann kivételével, aki Helmholtznak, az ismert természettudós agyának csak egyik felét vizsgálta, mert a másikat a halált okozó agyvérzés elrontotta, a másik két szerző — Gussmann és Auerbach — hírneves zeneművészek agyvelejét vizsgálták. Ezek közül kettő vonóshangszeren játszott, nevezetesen Lenz, a magyar hegedűművész és Cossmann, a német csellóművész, míg Koning mint koncertmester és zenetanár, Stockhausen mint kiváló énekes és zenepaedagógus, végül Mottl, aki elsőrangú zongorajátékos is volt, mint zeneszerző és karmester tűn­tek ki. Egyik agyvelő sem került szövettani vizsgálatra, mert az említett egyének magas kort értek el s így az aggkori sorvadással kapcsolatos finomabb structurális el­változások sem voltak kizárhatók. Auerbach három zene­művésznek kiváló nyelvtehetségét, a negyediknek pedig nagy olvasottságát hangsúlyozza. Mindegyiknek közös vonása, ami zseniális embereknél rendesen tapasztalható, hogy tehetségükkel már zsenge gyermekkorukban, átlag 4—5 éves korban, környezetük figyelmét magukra vonták. Szerzők vizsgálataik eredménye gyanánt a tempor­ális és parietális lebenyek tekervényeinek különös alaku­lása folytén létrejött területi megnövekedését állapították meg. Auerbach mind a négy esetében a gyri temp. sup. fejlettségét, különösen azok középső és hátsó harmadé­nak kiszélesedését említi; Cossmann és Mottl agyvelejé­nél pedig a jobboldali gyrus temp. sup. hátsó részének kiterjedését még külön kiemeli. A két utóbbi zeneművész­nél azonkívül a Sylvius-árok mélyén fekvő Heschl-féle haránttekervény, úgynevezett kérgi hallóközéppont fejlett­ségére hívja fel a figyelmünket. Mindegyik esetben külön kiemelik a gyrus supramarginalis feltűnő szélességét, ki­véve a Gussmann által leírt esetben, Lenz hegedűművész jobboldali agyféltekéjén, ahol a fiss. cerebri lat. az egy­séges sulcus retrocentralisba olvad, miáltal olyan alakulás jön létre, mely szerzőt a gyrus supramarginalis hiányá­nak felvételére látszik jogosítani. A dal gyrus temp. mediust, amelyben ugyanis az énekcentrumot gyanítják, Auerbach Mottl zongoraművésznél, de különösen Stock­hausen énekművésznél találta erősebben fejlettnek. A nyelv­tehetség, tulajdonképen a nyelv technikájának centruma gyanánt a bal gyrus frontalis tertius középső része isme­retes s ennek fejlettségére Auerbach Stockhausennél, aki kiváló nyelvtehetség hírében állott, az olvasó figyelmét fel is hívja. Ugyancsak Auerbach említi a senso-motorikus centrumnak, a gyri centrális ant. és post. középső és alsó harmadának kiszélesedését. A zenei érzék (Musiksinn) központjául fenti szerző a gyrus temp. sup. középső és hátsó harmadának, valamint a gyrus supramarg. területét — nagyobb valószínűséggel baloldalt — veszi fel. Ilyen külön centrumnak feltevésére jogosítanak, szerinte, a musia­­nélküli senso-motorikus aphasiák esetei is. Lássuk már most ezen rövid irodalmi áttekintés után, hogy a mi magyar hegedűművészünk agyvelején milyen feltűnő eltérések mutatkoznak s az előbbiekkel összehasonlítva, felismerhetők-e bizonyos közös sajátságok és melyek azok ? Súlyos vesztesége a magyar kultúrának, hogy a sokat ígérő, nagytehetségű fiatal művészt 14 éves korá­ban, a fejlődésnek legrohamosabban történő időszakában baleset következtében elvesztettük. Zenetanára, akinek ez úton is hálás köszönetet mondok, szíves volt zene­tehetségének jellemzésére néhány adattal szolgálni. Tehet­ségét, absolut hallását apja, aki a hegedűvel való bánás­módhoz szintén értett, négyéves korában fedezte fel benne és kezdte hegedűre taníttatni. A zeneakadémián, ahová csak későbben került, tehetsége miatt mindjárt feltűnt és nemcsak kortársait, hanem az eddigi művé­szek közül sokat fölül is múlt. Tizenkétéves korában Paganini darabjait már nem találta nehezeknek, sőt nem egyszer hangoztatta, hogy ő egészen más nehézségeket talált volna ki. Paganini tanulmányait átdolgozta és más számára játszhatatlan formába öntötte, úgyhogy azokat külföldieknek eljátszva, ezek a tanulmányok kiadását tanácsolták. Mértékadó zenei körök úgy nyilatkoztak, hogy a Paganini „Capric“-ek úgy volnának teljesek, ahogyan ő játszotta. A hegedűjátszásban saját különös modora volt, úgyhogy bizonyos zenei kifejezések reprodukálására az ismert kották sem voltak megfelelőek. Fő jellege az volt, hogy valamely új műnek mibenlétét azonnal fel­fogta, annak gyöngéit felismerte és egyúttal megjelölte a helyesebb kifejezésmódot. Improvizálási képessége igen nagy volt. Bárminő szerzeményt, bárminő hangnemben könnyűszerrel eljátszott. Nemcsak zenetehetsége, hanem nyelvérzéke is feltűnő volt. Angolul pl. megtanult két hónap alatt egyedül, kitűnő kiejtéssel. Minden idegen hangzás izgatta s ez képessé tette őt arra, hogy az idegen szavakat sajátos árnyalataikkal hibátlanul kiejtse, így jól beszélte a hollandust, sőt a héber nyelvet is, amelyet éppen a hangzás kedvéért hallás után sajátított el. Kiválóságai mellett voltak gyöngéi is, így pl. meg­lehetősen önző volt, az embereket kihasználta, tekintélyt nem ismert; nem egyszer megtörtént, hogy a látogatóba jött idegen zeneművészek féltve őrzött hegedűjét szemük láttára elővette s játszani kezdett, vagy néhány akkordot próbált, s a művészek a csodás hangok hallatára, amiket a hegedűből elővarázsolt, csakhamar megbocsátották a fiatal művész merészségét, amely őket eleinte kellemet­lenül érintette. A fiatal művész baleset áldozata lett: autó ütötte el. A törvényszéki boncolás a halál oka gyanánt főhörg­­szakadás folytán létrejött jobboldali légmellek és media­stinalis emphysemát állapított meg. A boncleletnek ide­vágó fontosabb adatai a következők. A holttest 160 cm hosszú, koránál fejlettebbnek látszó fiatal egyéné. A ko­ponya kerülete, a csonton mérve, mindössze 50‘5 cm, különben részarányos, hosszanti átmérője 17­ 5 cm, haránt átmérője 14‘5 cm, a csont vastagsága 3—4 mm. Az agy­velő súlya a hártyákkal és erekkel együttesen 1341 gr, külön a hártyák és erek 53 gr, a tiszta agysúly 1288 gr. A rhombencephalo­nt (kisagy, híd és nyúltagy) leválasztva és a nagyagyat felezve s ezek mindegyikét külön-külön megmérve a következő eredményt kaptuk. A jobb agy­félteke súlya, amelyhez a felezésnél a genu corporis callosi és septum pellucidum nagyobb része is hozzá­jutott, 562 gr, a baloldalié 553 gr, a rhombencephaloné 162'5 gr, összesen 1277'5 gr. A hiányzó 10'5 gr-ot az agy­

Next