Orvosi Hetilap, 1924. május (68. évfolyam, 18-21. szám)
1924-05-04 / 18. szám
68. évfolyam. 18. szám. Budapest 1924 május 4 Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857.ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY És SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja: a vallási és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA KUBINYI PÁL GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ : VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : HUZSY IMRE. ORVOSI HETILAP TARTALOM: EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Kramár Jenő és Tomcsik József: Kísérletes adatok a colloidalis fémek therapiás ismeretéhez. (265—266. oldal.) Brann János: A trachoma Csonka-Magyarországon. (266—268. o.) sz. Liebermann Tódor : Mikor indikált a tonsillektomia septikus megbetegedés esetén. (268—269. oldal.) Diagnostika. Linzenmeier György: Vérsejtek sülyedési sebességének mérése egyetlen vércseppben. (269. oldal.) Étrendi előírások. A vesebetegségek diaetos kezelése. 10. Vesediagnostikai étrendek. (269—270. oldal.) Lapszemle. Belorvosian. — Bőr- és nemikórtan. — Urológia. (270-272. oldal.) Könyvismertetés. (272. oldal.) A Budapesti Kir. Orvosegyesület május 3-i ülése. (272—273. oldal.) A Magyar Szemorvostársaság VI. tudományos ülése május 6-án, az 1. számú szemklinikán. (273—274. oldal.) A Közkórházi Orvostársulat 1924 május 7-i ülése. (274—275. old.) A szegedi egyetem barátai és a szegedi orvosok egyesületének május 3-i ülése. (275. oldal.) Heti krónika. (275—276. oldal.) — Vegyes hírek. (276. oldal.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A kir. m. Erzsébete tudományegyetem gyermekklinikájának igazgatói Heim Pál dr. egyet. ny. r. tanár) és a Pázmány Pétera tudományegyetem kórtani intézetének (igazgató : Preisz Hugó dr. egy. ny. r. tanár) közleménye. Kísérletes adatok a colloidalis fémek therapiás hatásának ismeretéhez. írta: Kramár Jenő dr. és Tomcsik József dr. A colloidalis fémek hatásmódjának magyarázata a fertőző szeptikus megbetegedések therápiájába való bevezetésük óta sok változáson ment keresztül. Eleinte csupán a fémcomponensben látták a hatásos alkatrészt s a védőcolloidnak jelentőséget egyáltalában nem tulajdonítottak, vagy csupán annyit, hogy az a fémet a vér elektrolytjeinek kicsapó hatásával szemben megvédi. E fémalkatrész hatásosságát kezdetben baktericid képességében keresték, később azzal próbálták magyarázni, hogy nagy felülete útján a toxinokat adsorbeálva ártalmatlanná teszi. Már ekkor gondoltak egyesek arra, hogy a colloidalis fémek talán nem is közvetlenül hatnak a kórokozókra, hanem talán csak a szervezet befolyásolása (phagocytosis, antianyagtermelés fokozása) által teszik azt a fertőzés leküzdésére alkalmasabbá. A heteroprotein-therapia fejlődése, a vele kapcsolatos kísérletes vizsgálatok új irányba terelték a figyelmet. Mindinkább szaporodtak ugyanis azok a megfigyelések, melyek egyre több rokon vonást véltek a fehérjék s a colloidalis fémek hatásmódja között fölfedezni. Colloidalis fémek hatására éppúgy, mint fehérjeinjectióra, kezdeti leukopenia után myelogen leukocytosis lép fel (Nielsen); a reticuloendothelialis sejtek felvevőképessége előzetes colloidalis fém injectiója után éppen úgy fokozódik, mintha a kísérleti állatot fehérjével kezeltük volna. E vizsgálatokkal a colloidalis fémek fehérjecomponense, a védőcolloid kezd lassanként előtérbe nyomulni, sőt Böttner a collargolban az ezüst hatását már csupán abban látja, hogy az adsorbtiós képességénél fogva a védőcolloid fehérjetesteinek fermentativ szétbontását megakadályozza s ilyen módon tulajdonképen protradált fehérjehatást tesz lehetővé. A heteroproteintherapia hatásmódjának magyarázatára szolgáló theoriák közül a legnagyobb visszhangra kétségtelenül Weichardt protoplasmaaktiválási elmélete talált. E theoria érdekes megerősítést nyert legújabban Vollmer kísérletei alapján. Vollmernek sikerült kimutatni, hogy heteroproteinek hatására a vizelettel kiválasztott savak mennyisége csökken. Tudjuk azonban, hogy csökkent savkiválasztás csökkent savképzésre utal; az intermediaer anyagcserének ilyen alkalotikus irányban való eltolódása pedig anyagcseregyorsulásnak a következménye (Michaelis, Freudenberg és György). A faj idegen fehérjék hatására tehát az oxydatiós sejttevékenység, a sejtek vitalitása fokozódik. Az eddigi vizsgálatok alapján közelfekvő volt a gondolat, hogy ha a colloidalis fémek s a fajidegen fehérjék hatásmódja végső eredményben azonos vagy legalább is hasonló, akkor ennek az analógiának a colloidalis fémek anyagcserére gyakorolt hatásában is meg kell nyilvánulnia. E feltevésből kiindulva végeztük alábbi kísérleteinket. Vizsgálatainknál úgy jártunk el, hogy a vizsgált kísérleti egyénnél néhány napos előkísérletben megállapítottuk a vizelettel ürített összes phosphatnak, ammóniának és nitrogénnek átlagos 24 órai mennyiségét, mégpedig a phosphatokat Neumann szerint, a nitrogént a mikrokjeldahl-apparatussal, az ammóniát Malfatti szerint. Ezenkívül minden egyes napi vizeletrészletben meghatároztuk a H’-exponenst Michaelis indikatormethodusa segítségével, továbbá a vizelet összes aciditását titrálás útján phenolphtalein-indicatorral szemben. Az ammonia nitrogénjének az összes nitrogénhez való viszonyából az ammonia-coefficienst számítottuk ki. Miután ilyen módon képet nyertünk a kísérleti egyén normális adatairól, vizsgáltuk, hogy milyen módon változnak meg ezek colloidalis fémek hatására. E célból intravénásan részben siliquidet (colloidalis siliciumpraeparatum), részben collargolt adtunk, ellenőrzésképen pedig az egyik kísérleti egyénnél a siliquid alkalmazása után egy idővel caseosant, illetve tejet is fecskendeztünk a farizomzatba. A mellékelt táblázatból látható, hogy úgy a siliquid, mint a collargol injectiója után a phosphatok mennyisége megkevesbedik, a H’-exponens nő, vagyis a vizelet H’-concentratiója csökkent, a vizelet összes aciditása is csökkenésre mutat hajlamot — változások, melyek a vizelettel ürített savak mennyiségének megfagyását jelzik. Különösen kifejezett volt ezen alkalotikus irányú eltolódás a vizeletben a collargol-injectn, után, melynek hatása még az injectiót követő harmadik napon is érezhető volt. Az ammonia-coefficiens változása már nem volt egységes, amennyiben az egyik alkalommal siliquid injectiója után kifejezett csökkenést mutatott, a második siliquid-, illetve a collargol-injectio után lényegesen nem változott. Ha összehasonlítjuk ezen adatokat avval a hatással, melyet ugyanazon kísérleti egyénnél fajidegen