Orvosi Hetilap, 1924. július (68. évfolyam, 27-30. szám)
1924-07-06 / 27. szám
1924. 27. sz. ORVOSI HETILAP A hasűri megbetegedéseknél való, Thies által hangoztatott gyakoriságát magam is megerősíthetem, jóval szembetűnőbbeké válnak ez eljárás kapcsán. Sok esetben, amelyeknél nincs manifest pupillakülönbség, a vegetatív mérgek alkalmazása után pupillakülönbség jelentkezik s így a pupillák innervatiós tónusának latens különbsége manifestté válik. Igen alkalmas e célra tapasztalataim szerint a cocain, amely Fröhlich és Loewi kísérletei szerint a pupillát sensibilizálja sympathicus ingerek számára és gátlást csökkentő hatása által a sympathicus systema esetleges túlingerlékenységét jól jelzi. Pilocarpin esetleges pupillakülönbséget jobban szemlélhetővé tesz, mint az igen erős mydriasist okozó atropin. Ezeknek hatása — szemben a cocainéval — hosszantartó. Az adrenalinmydriasis észleleteim szerint ritkán fordul elő s inkább a nyaki sympathicus izgalmi állapotait jelzi. A has felső részeiben lévő megbetegedéseknél gyakori a latens, vegetativ mérgekkel provokálható pupillakülönbség, különösen az epehólyag, a duodenum, a gyomor és a vastagbél megbetegedéseinél. Friss, nem komplikált esetekben e tünet gyakran hiányzik. Acut, peritonealis izgalommal járó, vagy peritonealis összenövéseket okozó chroniscus betegségeknél ellenben igen gyakori a provokálható pupillakülönbség. Valószínűnek látszik, hogy e pupillatünetek a hashártya laesióival állanak összefüggésben, mint ahogy Zakwark fent említett kísérletei is ez irányba mutatnak. Megerősítik ezt haspunctlóknál szerzett tapasztalataim is, amelyeknél ugyancsak latens, néhány napig tartó pupillaegyenlőtlenség jelentkezik. Hasműtétek után, amelyeknél a peritoneum megnyittatott, hasonló észleleteket tettem. E provokálható pupillakülönbségek tapasztalataim szerint a sympathicus-rendszer ingerlékenységének fokozódására vezethetők vissza. A laesio oldalának megfelelő oldali pupilla ugyanis sympathicotrop szerekre erősen, parasympathicotrop szerekre ellenben gyengén, vagy nem reagál. Ritkább esetekben azonban — úgy látszik — a sympathicus dilatator plexus erősen csökkent ingerlékenységét vagy bénulását kell felvennünk; ekkor a pupilla nem reagál sympathicotrop szerekre és manifestiosis is észlelhető gyakran rajta. A visceralis sensibilitásra vonatkozó újabb vizsgálatok arra mutatnak, hogy — mint L. R. Müller már régebben állította — a sympathicus határköteg rami communicantesein át a gerincvelőbe a vegetativ rendszer fájdalomérző rostjai futnak. (Brüning, Fröhlich és Meyer stb.) Ismeretes az a tény, hogy a vegetativ idegrendszer egyes részeiben jelentkező izgalom az egész rendszerre vagy annak nagy részére áttevődhet, így volna magyarázható számos viscero-visceralis reflex. A hasűri megbetegedéseknél jelentkező pupillakülönbségek viscero-pupularis reflexnek tekinthetők. Minthogy a hasi megbetegedések igen gyakran officiálják a peritoneumot, érthető az, hogy a peritoneum laesiójával járó megbetegedéseknél gyakori a pupilladifferentia. A pupilla manifest, maradandó tágulását vagy szűkülését egy állandó izgalom fixatiója gyanánt foghatjuk fel. A viscero-pupilaris reflex útját a gerincvelőbe elképzelhetjük úgy a peritoneumot ellátó somatikus rostokon, mint a sympathicus határköteg rami communicantesein át. Az általam leírt viscero-pupillaris reflex jelentősége abban áll, hogy rendszerint a laesiónak megfelelő oldalon és főleg intraperitonealis, a peritoneum laesiiójával járó kórképeknél észlelhető; ennélfogva bizonyos megszorításokkal intraperitoneális megbetegedések oldaldiagnostikáját könnyíti meg. Az I. sz. sebészeti klinika beteganyagának a kísérletek céljaira való szíves átengedéséért a Minika igazgatójának, Verebély Tibor dr. egyetemi ny. r. tanár úrnak leghálásabb köszönetemet fejezem ki. Irodalom: Baráth: Zeitschr. f. d. ges. exp. Med. (megjelenik a közeljövőben). — Baráth: Med. Klinik 1922, 37. sz. — Baráth: Korányi-Róth: Belgyógyászati szemlék. Mai és Társa Bpest, 1922. — Brüning: D. m. W. 1921, 22. sz., 624. old. Brüning és Gohrbandt: Zeit schrift f. d. ges. exp. Med. 1923, 36. fűz.. 164. old. — v. Bergmann: Arch. f. kiin. Chir. 1922, 121. — Byrne: Amer. journ. of phys. 1923, 56. 113. — Capps és Coleman: Arch, of int. med. 1922, 30. 778. — Cope: Lancet. 1922, 202. 415. — Curschmann: Klinische Wochenschrift 1922, 46. sz, 2271. old. — Felten: cit. Thies után. Fröhlich és Meyer: Zeitschr. f. d. ges. exp. Med. 1922, 29. 87. — Fröhlich és Loewi: Arch. f. exp. Path, und Pharmak. 1910. 62. — Kaufmann: Klin. W. 1922, 39. és 1913, 21. sz. — Karplus: Wien. Min. W. 1919, 21. sz, 551. old. — Lafon: Rév. neurol. 1921, 28, 3. 274. old. — Mattirolo és Gamna: Pathologica 1912, 4, 513. — Orr: Journ. of the amer. med. assoc. 1923, 80, 20. — Poliak és Stemschein: Zeitschr. f. d. ges. Neurol. u. Psych. 1921, 73, 631. — Schaumann: cit. Thies után. — Sergent, Perin és Alibert: Rév. de la tuberc. 1921. 2, 5, 327. old. — Thies: Mitteil. a. d. Grenzgeb. d. Med. u. Chir. 1915, 28, 415. old. — Zak: Pflügers Archiv. 1910, 123. A bécsi Allgemeines Krankenhaus központi Röntgen- intézetének (vezető: Holzknecht G. egyet, tanár) és a Charité Poliklinika Röntgen-laboratoriumának (vezető: Bársony T. főorvos) közleménye. Vizsgálatok a gastroduodenalis szondával, írták: Bársony Tivadar dr. és Egan Ernő dr. Amikor előzetes közleményünkben a gastroduodenalis szondánkat leírtuk, röviden utaltunk arra, hogy mily jelentőséget tulajdonítunk ennek a gyomorduodenum physiologiás és pathologiás vizsgálatában. Gastroduodenalis szondánk egy duodenalis szondából áll, melyre egy teljesen hasonló másik gummicső van rászerelve. Ez a második gummicső egy gastralis olivában végződik oly módon, hogy a gastralis és duodenalis oliva egymástól való távolsága tetszés szerint változtatható. A szonda segítségével módunkban áll a gyomrot és duodenumot egyidejűleg vizsgálat tárgyává tenni, mesterséges behatások után is, illetőleg a két szerv egymásra gyakorolt hatását megállapítani. Eszközünk segítségével mindenekelőtt a duodenalis pylorusreflex kérdését akartuk tanulmányozni, ennek revízióját ugyanis szükségesnek tartottuk, mert mai tapasztalataink szerint a duodenalis pylorusreflex tana nem állhatja meg a helyét. Mielőtt azonban ennek a kérdésnek vizsgálatába fogtunk volna, szükségesnek tartottuk, hogy megállapítsuk, hogy a gastroduodenalis szondának levezetése a gyomorba, illetőleg a gyomorba és duodenumba, nem okoz-e Röntgennel kimutatható elváltozást a kontrasztanyaggal megtöltött gyomron. Erre vonatkozó vizsgálatainkat két sorozatban végeztük. Egyikben azt vizsgáltuk, hogy a gastroduodenalis szondának a gyomorba való bevezetése befolyásolja-e a gyomor tónusát, peristaltikáját és kiürülését, a másik sorozatban pedig azt, hogy okoz-e elváltozást a gyomor izomműködésében az, ha a szonda oly módon helyezkedik el, hogy a duodenalis oliva a duodenumba kerül és ugyanakkor a gastralis oliva a gyomorba? Vizsgálatra olyangyomorpanaszosbetegek kerültek, kiknél a Röntgen-vizsgálat organikus elváltozást nem mutatott. A betegek gyomrának tónusa, peristaltikája és kiürülési tartama különböző volt, ugyancsak különböző volt a gyomruk aciditása is. A vizsgálatokat éhomra végeztük, mindkét vizsgálatsorozatnál az első napon meghatároztuk 150 g keményítős baryumsuspensionál a gyomor tónusát, peristaltikáját és kiürülési tartamát, a következő napon ugyancsak óhomra levezettük a gastroduodenalis szondát és amikor ez a megfelelő helyét elérte, a gastralis oliván át megtöltöttük a gyomrot a 150 g keményítős banyumsuspensióval és ezután ismét megvizsgáltuk a gyomor izomműködését. Az első sorozatban a gastroduodenalis szonda két oliváját egymáshoz késsel hozva vezettük le a szondát a gyomorba, így mindkét oliva a gyomorba került. Ezután a gyomrot a kontrasztanyaggal megtöltöttük. 20 esetben végeztük ezt a kísérletet különböző izomműködésű és aciditású gyomornál és azt találtuk, hogy a tónus és a peristaltika, ennek szaporasága és mélysége, meg a gyomor Mihülés-tartama is nagyjában vál- 417