Orvosi Hetilap, 1924. szeptember (68. évfolyam, 36-39. szám)
1924-09-07 / 36. szám
68. évfolyam, 36. szám. Budapest, 1924 szeptember 7 ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HÖGTES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY és SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja: a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága : HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA KUBINYI PÁL GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ : VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : HUZSY IMRE. TARTALOM: EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Bársony Tivadar és Friedrich László: Gyógyszerhatásvizsgálatok a gyomron. (591—593. oldal.) Bézi István: Kiütéses typhusban szenvedők bélvérzéséről. (593—595. oldal.) Simkó Gyula: Az intracutan védhimlőoltásokról. (595—597. oldal.) Frigyér László: Gázcserevizsgálat a Basedow-kórban és a pajzsmirigy betegségeiben. (597—599. oldal.) Bochkor Ádám: Hasmetszés útján elkövetett öngyilkosság ritka esete. (599—600. oldal.) Juha Adolf: Küzdelem a népbetegségek ellen járási gondozó- és iskolaorvosok által. (600—603. oldal.) Takáts Géza: Az amerikai orvosszövetség (A. M. A.) 1924. évi nagygyűlése. (603—605. oldal.) Therapia. Fried József: Trachomának trypsinbefecskendezéssel való kezeléséről. (605. oldal.) Lapszemle. Belorvostan. — Sebészet. — Gyermekorvostan. (605—607. oldal.) Elméleti tudományok köréből. (607—608. oldal.) Könyvismertetés. (608. oldal.) Heti krónika. (608—609. oldal.) Vegyes hírek. (609—610. oldal.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A Charité poliklinika Röntgen-laboratóriumának és a kerületi Munkásbiztosító Pénztár gyomor-bél-osztályának közleménye. Gyógyszerhatásvizsgálatok a gyomron. Írták: Bársony Tivadar dr. és Friedrich László dr. Első sorozat: Az atropin hatása a gyomorra. (Első közlemény.) Az atropin spasmust old a gyomron, helyi s regionális spasmust egyaránt — tanítja az emberi kórtan. Egyidőben úgy tudtuk, hogy az atropin a pylorusspasmus oldására is használható. Schwartz1 volt az első, aki kijelentette, hogy sohasem látott spasmusoldó hatást az atropintól. Ötvös szerint az atropin az esetek egy részénél a pylorus spasmusát fokozza, illetőleg spasmust hoz létre a pyloruson. A gyomor peristaltikáját és tónusát illető adatok is ellentmondók. Ötvös legtöbbször változatlannak találta azt atropin után, míg Lasch3 hyperperistaltikus esetekben rendesen jelentékeny csökkenést állapított meg. Csak a gyomor kiürülésére vonatkozó adatok egyeznek meg nagyjában; ha az atropin változást hoz létre, ez a kiürülés meglassúbbodásában áll. Az állatkísérletek egy része túlélő gyomorra és bélre vonatkozik. Itt is eddig a legteljesebb ellentmondás uralkodott az irodalomban. Az atropin bénítja a túlélő belet — találták egyesek, az atropin izgatja a belet — mutatták ki mások. Későbbi vizsgálók minden szabály nélkül egyszer bénító, máskor izgató hatást láttak az atropintól. Legújabb kutatók úgy vélik, hogy végre megtalálták az ellentmondások okát. Le Heux bélen, majd Hechs gyomron kimutatták, hogy az atropin gyakran bénulást okoz a gyomorbélen, ha azonban a kivett preparátumot ismételten kimosták, akkor minden esetben kifejezett izgalom jött létre rajtuk. A különbséget a bél cholintartalmának tulajdonítják. Csak cholintartalom mellett jön létre atropin hatására bénulás a túlélő gyomron. Ha a cholint mosással eltávolították, nem bénulást, hanem ellenkezőleg izgalmat okozott az atropin. Túlélő gyomor cholinmentesen izgalomba jön, cholintartalommal bénul atropinra. Az izgalom is, meg a bénulás is az Auerbach-plexus útján jön létre — túlélő gyomorról lévén szó —, teljesen függetlenül a vagus-splanchnicustól. Az atropin hatása Klee és Borchersz kísérleteiben is függetlennek látszik a vagussympathicustól. Klee decerebrált macskákon splanchnicus-vagus-kiiktatás után azt találta, hogy a gyomor tónusa, peristaltikája csökken az atropin hatására. Borchers „Magenfenster“-es macskáinál is vagus splanchnicus átmetszés után atropin hatására mindig bénulás jött létre a gyomron. Az állatkísérletek szerint tehát, úgy látszik, a nagy dosisok bénulást okoznak a gyomron, a kis dosisok a cholintartalomtól függően, hol izgalmat, hol bénulást. Minthogy az imént idézett vizsgálatok részben túlélő gyomorra vonatkoztak, részben olyan állatokra, amelyeknél a vagus splanchnicus át volt metszve, felvehető, hogy az atropin bénító hatását is és izgató hatását is az Auerbach-plexus útján fejti ki, teljesen függetlenül a vagustól. A kórtannak az a tanítása, mely szerint az atropin bénítja a vagust, izgatja az Auerbach-féle plexust, nem állja meg a helyét; az atropin az Auerbach-féle plexus útján hozza létre a bénulást is. Az állatkísérletek adataiból mindezek szerint egyöntetűség ismerhető fel, ha a dosis nagyságát illetőleg túlélő gyomron ennek ekolintartalmát vesszük alapul. Az emberi kórtan adataiban az eddigi vizsgálatok alapján egyöntetűséget találnunk nem sikerült. Az ellentmondó adatok tisztázására indítottuk meg vizsgálatainkat. Vizsgálatainkat három sorozatban végeztük, részben fekélyes betegeken, részben olyan betegeknél, akiknél sem a Röntgen-, sem az egyéb vizsgálatok nem engedték meg a fekély felvételét. Az első sorozatban intravénásan adtunk 1 mg atropint, a második sorozatban intravénásan V 1 mg-ot, a harmadikban bőr alá 1 mg-ot. Az első két sorozatnál (intravénás atropin) vizsgálati eljárásunk a következő volt: Előző teljes Röntgen-vizsgálat (alak, tonus, peristaltika, pylorus tágassága, nyombélsapka-teredés, gyomorkiürülés), 1—2 nap múlva újabb vizsgálat, ez újabb vizsgálat eredményét 10—12 perc múlva ellenőriztük és ezután adtuk az intravénás atropinbefecskendezést. A beteget a befecskendezés után megszakításokkal negyedórán keresztül megfigyeltük, majd ‘/a—1—3 óra múlva ismét megvizsgáltuk. A harmadik sorozatnál (bőr alá adott atropin) a máso