Orvosi Hetilap, 1925. január (69. évfolyam, 1-4. szám)

1925-01-11 / 2. szám

32 KACZVINSZKY JÁNOS (1871—1924.) Hatalmas energiaforrással lettünk szegényebbek. December 22-én meghalt Kaczvinszky János, hatalmas physsicumát, páratlan munkaerejét tekintve fiatalon, 53 éves korában, kétéves betegeskedés, lassú haldoklás után. A távolabb állók csak annyit tudtak róla, hogy ő volt az, aki Békésgyulából sebészeti Mekkát teremtett, akinek hírneve a szenvedők tízezreit csábította a vidék e falusi jellegű városkájába. De csak kevesen vannak, akik beleláttak ennek a hatalmas energiának műhelyébe, abba a ritka, minkaforrásba, amellyel ezt a célt — minden külső eszköz mellőzésével és kerülésével — el tudta érni. Ennek a feltűnő jelenségnek egyszerű a magyarázata. A legudvariasabb és legszelídebb emberek egyike volt, akiről el lehet mondani, hogy ama kevesek közül való, akinek nem volt ellensége — még a szűkebb kartársai körében sem. De ezzel szemben kevés emberrel találkoztam, aki oly mesterien értett ahhoz, hogy „distantiát“ biztosítson magának, akinek belsejéhez oly nehéz volt a hozzáférés, mint az övéhez. Akinek az a véletlen szerencse jutott, hogy bepillantást vethessen belső életének szentélyébe, csak az tudja, hogy benne a mai sebésznemzedék talán legértékesebb, mindenesetre legeredetibb képviselőjét vesztettük el. Külső élete eseményekben szegény volt. 1871-ben született Budapesten, és itt végezte el középiskoláit és tanulmányait. Mindig mintatanuló volt. De nem a törtetőknek egyike, aki a jó kalkulus kedvéért ügyeskedéssel nyeri el a tanár elismerését. Nála minden vizsga, minden szigorlat életkérdés volt, amelyre vasszorgalommal úgy készült el, hogy hallgatóságnak, tanárnak egyaránt eseményszámba mentek feleletei. Kovács professor klinikáján indult meg sebészi pályafutása, amelyet azonban csakhamar megszakított mesterének halála. Így került, mint második tanársegéd a klinika új vezetőjének, Bollinger Gyulának vezetése alá. Ekkor ismerkedtem meg vele én is, és közvetlen közelből láttam azt a nehéz harcot, amelyet magában megvívott. A megszokotthoz való pedáns ragaszkodása küzdött benne az „újjal“ és e küzdelemben ő lett a vesztes. Nem tudott beleilleszkedni a klinika új rendjébe, és új mestere sem látta meg benne azokat a rendkívüli qualitásokat, amelyek őt az ország egyik első szebészévé praedestinálták. Kétévi assistenskedés után megvált a klinikától, és miután egy évet töltött a Szt. Rókus-kórház nőgyógyászati osztályán, ahol magába szítta későbbi kedvenc tárgyának, az operatív gynaecologiának alapelveit. 1901 novemberében átvette a békésmegyei közkórház sebészeti osztályának vezetését. Hogy e kórház sebészeti osztályának vezetésében milyen munkát végzett, arról annak évkönyvei tanúskodnak. Hogy csak egy-két statisztikai adatot idézzek: 1902—1913-ig terjedő időben a nagyobb műtétek száma 16.533. Ebből laparotomia: 1717, sérvműtét 2462. 1913- ban (ekkor jelent meg az utolsó évkönyv) 2162 nagy műtétből 391 laparotomia. Ezt a hatalmas anyagot jóformán egymaga bonyolította le. Ha ehhez a munkához hozzászámítjuk az ambuláns műtéteket, a magángyakorlat szédítő anyagát, képet kaphatunk arról a munkáról, amit Kaczvinszky gyulai gyakorlatában lebonyolított. Volt segédeitől tudom, hogy ezen gyakorlati munka mellett időt szakított arra, hogy minden betegéről igen rövid, de annál pedánsabb jegyzetet készítsen, vagy készíttessen. De nemcsak Operateur volt, hanem a leglelkiismeretesebb orvos és diagnosta is. 16 év alatt szabadságon nem volt, csak egyszer egy héten, szombaton jött fel Budapestre, ahogy ő mondta: „kis időre vissza a kultúrába“, elment az Operába, majd családját látogatta, hogy vasárnap este megint visszazökkenjen a munka taposómalmába. Irodalmi munkára nem sok idő maradt, de nem is szívesen ragadott tollat. Pedig kevés számú dolgozatai klasszikus egyszerűségükkel, világos logikájukkal bizonyítják, hogy tollforgatásra is kiválóan alkalmas volt. A gyulai kórház évkönyveinek 11 kötetén kívül, melyekben telegrammstylusban rögzítette meg 11 év munkáját, két németül is megjelent dolgozata foglalkozik a rákműtétek eredményeinek javításával, többi dolgozata a „Műtét utáni antisepsisre irányuló kísérleteit“ ismerteti. A chinin-kezelés első kísérletei az orbánc leküzdésére irányultak, majd kiterjesztette a chininprophylaxist mindazokra a laparotomiákra, amelyeknél műtét közben fertőződhetett a hasüreg. Az utolsó beszámoló 1910-ből való, amikorra eljárásában vetett bizalma annyira megnövekedett, hogy a műtét közben gennyel fertőzött has sebét drainezés nélkül merte elzárni. Az így kezelt 23 betege közül egy halt meg; 11 adnexgenyedés miatt így operált betege közül egyen jelentkezett néhány napig tartó gengedés, 10 per prímum gyógyult. Annál feltűnőbb ez az eredmény, mert sebészeti technikája — világrahozott ügyessége ellenére is — nem volt kifogástalan. A háború kitörése után az évkönyvek megszűntek, de nem a chininkezeléssel való további kísérletek. Az eljárásban csak annyiban történt változás, hogy az appendicitisből eredő tályogos, vagy peritonitises esetekben a műtét sebét teljesen elzárta ugyan, de külön metszésből három-négy napra draint helyezett a Douglas-űrbe, és a beteget jobb oldalára fektette, hogy a draincső külső nyílása a hasüreg legmélyebb pontjára kerüljön. Mint minden szokatlan, forradalmi ízű eljárás, az övé is kevés visszhangra és követőre talált. Pedig az a meggyőződésem, hogy egyszerűségében és hatásosságában fölötte áll mindazon eljárásoknak, amelyeket azóta a peritonitis megelőzésére megkíséreltek. Ezt bizonyítani az ő feladata lett volna. Sokszor biztattam is erre a munkára, de hiába. Felhozatta bőséges kortörténet-anyagát Gyuláról, de a végeredményekről való beszámolóját elkészíteni már nem tudta. A mi feladatunk lesz, azoké, akik eljárását a gyakorlatban kipróbáltuk, hogy ezt a mulasztást pótoljuk. Ezzel emeljük munkásságának legméltóbb emlékét.Bármennyire kitöltötte életét a szakadatlan munka, nem elégítette ki kultúra után sóvárgó lelkét a gyulai élet. Vágyott oly központba, amely műveltségével közelebb esik a szépért rajongó lelkéhez, így került ő a kassai kórház sebészeti osztályának élére, de csak okmányon. Az 1918-i összeomlás, Kassa elvesztése, őt is hontalanná tette. Budapestre jött — meghalni. Mert itteni működése, amely a Szent Margit-kórház sebészeti osztályán folyt le, már csak lassú haldoklásnak volt mondható. A gyulai 210 ágyas osztály helyett de facto 25 (papíron 45) ágyon bonyolította le sebészeti munkáját, oly időben, amikor minden romokban hevert, amikor itt új munkakört teremteni még a legerősebb, legedzettebb szervezetnek is alig volt lehetséges. És ebbe az időbe esik halálos betegségének kezdete is, azé a betegségé, amely éppoly különös, szokatlan lefolyású volt, mint egész egyéniségé. Már fiatal éveiben nem egyszer voltak oly rohamai, amelyek az agyvelő vérkeringésének zavarára mutattak: újságolvasás közben percekig tartó hemianopsia, néhány percig tartó aphasia, amelyeket ő az objectiv észlelő ORVOSI HETILAP 1925. 2. sz. fel nem lelhető. Tény, hogy a sört kiterjedten alkalmazzák már tápértékénél fogva is és enyhe hypnoticumként orvosok gyógykezelésnél. Azokra vonatkozólag, akik rendszeresen nagy mértékben isznak vagy akiknek csekély mennyiség is megárt és kihatásokkal jár, rendszabályok alkalmazandók, mégpedig igen helyesek volnának a szigorított törvények és az északi államok módjára az intézeti internálások szükségessége. A degenerált, exaltált, psychopatha vagy psychotikus iszákosok felügyelete rendszeresíttessék és ellenőriztessék, szükség esetén való hosszabb internálása keresztülvihető legyen. A legfontosabb azonban az, hogy az új generatio, a fiatal, serdülő korban levők kellő nevelésben részesüljenek, hogy magukat fegyelmezni tudják, tisztában legyenek bizonyos élvezetek túlhajtásának káros következményeivel, egészséges, becsületes és tisztességes életre nevelődjenek, hogy menten minden mértéktelenségtől, kultúremberhez illő, józan, komoly, munkás életet éljenek. Legyen minden ifjú elkészülve arra, hogy midőn szabad akarata teljesítésében már szülői vagy tanári felügyelet nem kíséri, ura tudjon maradni magának és gyengeségeit a körülményekhez képest fékezni tudja.