Orvosi Hetilap, 1925. február (69. évfolyam, 5-8. szám)

1925-02-01 / 5. szám

69. évfolyam, 5. szám. Budapest, 1925 február 1 ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja : a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága : HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA KUBINYI PÁL GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : BÍRÓ ISTVÁN. TART­ALOM: EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Kikindai László: A hyperemesis gravidarumról. (81— 85. oldal.) Vidakovits Kamill: Az „ileus spasticus“ kóroktanáról és pathogenesiséről. (85—89. oldal.) Steiner Béla: A liquor cerebrospinalis cukortartalmáról. (89-91. oldal.) Markó Dezső: Röntgenlámpára szerelt sugárvédelem tubushatással. (91—93. oldal.) Huzella Tivadar: Egyszerű mikrooperatiós berendezés. (93—95. oldal.) Ernst Bumm.­­ (95—96. oldal.) Demeter György­­ (96—97. oldal.) Lapszemle. Belorvostan. — Sebészet. — Urológia. — Gyermekor­vostan. (97—99. oldal.) Könyvismertetés. (99—100.) A Budapesti Kir. Orvosegyesület január 24-i ülése. (100—101. oldal.) A Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár orvo­sainak 1925 január 23-án tartott ülésének jegyző­könyve. (101—102. oldal.) A Magyar Szemorvostársaság januárius 25-i ülése. (102. oldal.) Közkórházi Orvostársulat január hó 21-én tartott ülése. (102—103. oldal.) Vegyes hírek. (103. oldal.)­ ­ EREDETI KÖZLEMÉNYEK. A budapesti kir. magy. Pázmány Péter-tudományegye­­tem­ I. sz. női klinikájának közleménye (igazgató: Bár­sony János dr. egyet. ny. r. tanár). A hyperemesis gravidarumról. írta: Kikindai László dr. kim­. gyakornok. A terhesség első hónapjában gyakran lép fel émelygés és hányás az asszonyoknál. Ez a gyakorisága miatt joggal physiologiásnak nevezhető állapot a ter­hesek közérzetét annyira nem érinti, hogy közvetlenül a rosszullat után jó étvággyal tudnak táplálkozni és Jaschker éppen ezt a körülményt tartja döntő fontossá­gúnak differentiál-diagnostikai szempontból a kóros és a még nem pathologikus terhességi hányás között. Ha azonban a panaszok olyan fokozottan lépnek fel, hogy az evés gondolata is undort kelt és a gyomor nem tűr meg semmit, főleg akkor, ha a hányás a har­madik hónap után sem csillapodik, kóros állapotról be­szélünk, amit hyperemesis gravidarummak nevezünk. Betegeink a táplálkozás romlásával arányosan fogynak, a gyomruk nem tűr meg semmit. Az asszony ereje fokozatosan hanyatlik, az ágyból sem tud már felkelni. Ha ilyenkor vizeletvizsgálatot végzünk, gyak­ran találunk abnormális fehérjebomlási termékeket, melyek a máj functiozavaraira hívják fel figyelmün­ket, ha pedig icterus is csatlakozik a tünetekhez, úgy az már a már kezdődő insufficientiájának a jele s a betegség klinikailag egy súlyos mérgezés képét mu­tatja. Ilyenkor a terhesség spontán vagy művi meg­szakítása segíthet még. Sőt icterusnál már ez a be­avatkozás sem hozza meg mindig a javulást, agyi tü­netek, somnolentia, majd coma közepette beáll a halál. Látjuk tehát, hogy a hányás az asszonyoknak súlyos, sőt katasztrofális betegségévé válhatik. Ezért kutatták az okozati összefüggést a terhesség és a há­nyás között és törekedtek felismerni azokat a körülmé­nyeket, melyeknek következtében ez a rendszerint ár­tatlan jelenség betegséggé fokozódik, sőt az asszony halálát is okozza. Tapasztalataink szerint a panaszok rendesen meg­szűnnek a negyedik terhességi hónap elején s azoknak ez a majdnem szabályszerű megszűnése a rendes ter­hességi hányásnak érthető magyarázatát is adja. A ter­hes méh az első három hónapban a kismedencében fog­lal helyet, hol növekvése közben nyomja a környezetét és fordítva a környező szervek a méhet. A kismedence érző idegeinek a nyomás által okozott izgalma, a sym­­pathicuis-idegrendszer és a vagusok útján áttevődik a nyúltagyban lévő hányócentrumra s onnan a vagus mozgató rostjai útján a gyomorra. Tehát egy reflex­­jelenséggel állunk szemben, melyhez az im­pulzust a növekvő méhnek a környezetére gyakorolt nyomása szolgáltatja, amely nyomás a méh kiemelkedése után megszűnik. Ha ez a reflex fokozódik, annak feltétlenül meg­van az oka s ezen okoknak ismerése előfeltétele a cél­tudatos és eredményes therapiának. A régi Kaltenbach-Ahlf­eld-th­eoria szerint a terhességi hányás, mihelyt a normális méreteket túl­lépi, hysteriás-nervosus eredetű. Kaltenbacht a hyper­­emesist kimondottan hysterias stigmának tartotta. Ta­gadhatatlanul sok az idegesen diszponált asszony a há­nyásban szenvedő terhesek között. Vertucoli­ pl. 10.000 szülés után készített statisztikát és a kimutatásában sze­replő 17 hyperemesises terhes közül mind a 17-et hyste­riásnak találta. Ám a hysteriás elméletet több oldalról kezdték támadni, így Windscheid­ szerint az elhaltak­nál talált szervi elváltozások kizárják a lehetőségét annak, hogy a betegség hysteriás­ eredetű legyen, hiszen a hysteria functionalis megbetegedés, hol szervi elvál­tozás nincsen. Ohlshausent pedig jogosan vonta két­ségbe, hogy az a sok asszony, ki teljesen egészséges idegzettel jut teherbe és mégis megbetegszik, csupán a graviditás következtében hysteriássá váljék. Ez már azért sem valószínű, mert a tapasztalatok szerint még az eredetileg hysteriás betegek állapota is javulni szo­kott a terhesség alatt. Más magyarázatot is kezdtek tehát keresni. H. W. Freund­ analógiában a csecsemők hányásával a gyo­mornak valamely­­okból a felnőtt korban is megmaradt függőleges állására, továbbá a terhesség alatt gyakran fellépő hyper-, illetve hypochlorhydriára gondolt, hol mindig van jelen kisebb-nagyobb fokú dyspepsia. Ezek az elméletek azonban nem tudták azokat a súlyos eseteket magyarázni, melyeknél úgy a klinikai lefolyás, mint a sectio mérgezésre mutatnak. Mathews Duncam már 1879-ben ír le egy hyperemesis gravidarum esetet, melyet ő a boncolás alapján atypikus lefolyású

Next