Orvosi Hetilap, 1925. február (69. évfolyam, 5-8. szám)
1925-02-01 / 5. szám
69. évfolyam, 5. szám. Budapest, 1925 február 1 ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja : a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága : HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA KUBINYI PÁL GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : BÍRÓ ISTVÁN. TARTALOM: EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Kikindai László: A hyperemesis gravidarumról. (81— 85. oldal.) Vidakovits Kamill: Az „ileus spasticus“ kóroktanáról és pathogenesiséről. (85—89. oldal.) Steiner Béla: A liquor cerebrospinalis cukortartalmáról. (89-91. oldal.) Markó Dezső: Röntgenlámpára szerelt sugárvédelem tubushatással. (91—93. oldal.) Huzella Tivadar: Egyszerű mikrooperatiós berendezés. (93—95. oldal.) Ernst Bumm. (95—96. oldal.) Demeter György (96—97. oldal.) Lapszemle. Belorvostan. — Sebészet. — Urológia. — Gyermekorvostan. (97—99. oldal.) Könyvismertetés. (99—100.) A Budapesti Kir. Orvosegyesület január 24-i ülése. (100—101. oldal.) A Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár orvosainak 1925 január 23-án tartott ülésének jegyzőkönyve. (101—102. oldal.) A Magyar Szemorvostársaság januárius 25-i ülése. (102. oldal.) Közkórházi Orvostársulat január hó 21-én tartott ülése. (102—103. oldal.) Vegyes hírek. (103. oldal.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK. A budapesti kir. magy. Pázmány Péter-tudományegyetem I. sz. női klinikájának közleménye (igazgató: Bársony János dr. egyet. ny. r. tanár). A hyperemesis gravidarumról. írta: Kikindai László dr. kim. gyakornok. A terhesség első hónapjában gyakran lép fel émelygés és hányás az asszonyoknál. Ez a gyakorisága miatt joggal physiologiásnak nevezhető állapot a terhesek közérzetét annyira nem érinti, hogy közvetlenül a rosszullat után jó étvággyal tudnak táplálkozni és Jaschker éppen ezt a körülményt tartja döntő fontosságúnak differentiál-diagnostikai szempontból a kóros és a még nem pathologikus terhességi hányás között. Ha azonban a panaszok olyan fokozottan lépnek fel, hogy az evés gondolata is undort kelt és a gyomor nem tűr meg semmit, főleg akkor, ha a hányás a harmadik hónap után sem csillapodik, kóros állapotról beszélünk, amit hyperemesis gravidarummak nevezünk. Betegeink a táplálkozás romlásával arányosan fogynak, a gyomruk nem tűr meg semmit. Az asszony ereje fokozatosan hanyatlik, az ágyból sem tud már felkelni. Ha ilyenkor vizeletvizsgálatot végzünk, gyakran találunk abnormális fehérjebomlási termékeket, melyek a máj functiozavaraira hívják fel figyelmünket, ha pedig icterus is csatlakozik a tünetekhez, úgy az már a már kezdődő insufficientiájának a jele s a betegség klinikailag egy súlyos mérgezés képét mutatja. Ilyenkor a terhesség spontán vagy művi megszakítása segíthet még. Sőt icterusnál már ez a beavatkozás sem hozza meg mindig a javulást, agyi tünetek, somnolentia, majd coma közepette beáll a halál. Látjuk tehát, hogy a hányás az asszonyoknak súlyos, sőt katasztrofális betegségévé válhatik. Ezért kutatták az okozati összefüggést a terhesség és a hányás között és törekedtek felismerni azokat a körülményeket, melyeknek következtében ez a rendszerint ártatlan jelenség betegséggé fokozódik, sőt az asszony halálát is okozza. Tapasztalataink szerint a panaszok rendesen megszűnnek a negyedik terhességi hónap elején s azoknak ez a majdnem szabályszerű megszűnése a rendes terhességi hányásnak érthető magyarázatát is adja. A terhes méh az első három hónapban a kismedencében foglal helyet, hol növekvése közben nyomja a környezetét és fordítva a környező szervek a méhet. A kismedence érző idegeinek a nyomás által okozott izgalma, a sympathicuis-idegrendszer és a vagusok útján áttevődik a nyúltagyban lévő hányócentrumra s onnan a vagus mozgató rostjai útján a gyomorra. Tehát egy reflexjelenséggel állunk szemben, melyhez az impulzust a növekvő méhnek a környezetére gyakorolt nyomása szolgáltatja, amely nyomás a méh kiemelkedése után megszűnik. Ha ez a reflex fokozódik, annak feltétlenül megvan az oka s ezen okoknak ismerése előfeltétele a céltudatos és eredményes therapiának. A régi Kaltenbach-Ahlfeld-theoria szerint a terhességi hányás, mihelyt a normális méreteket túllépi, hysteriás-nervosus eredetű. Kaltenbacht a hyperemesist kimondottan hysterias stigmának tartotta. Tagadhatatlanul sok az idegesen diszponált asszony a hányásban szenvedő terhesek között. Vertucoli pl. 10.000 szülés után készített statisztikát és a kimutatásában szereplő 17 hyperemesises terhes közül mind a 17-et hysteriásnak találta. Ám a hysteriás elméletet több oldalról kezdték támadni, így Windscheid szerint az elhaltaknál talált szervi elváltozások kizárják a lehetőségét annak, hogy a betegség hysteriás eredetű legyen, hiszen a hysteria functionalis megbetegedés, hol szervi elváltozás nincsen. Ohlshausent pedig jogosan vonta kétségbe, hogy az a sok asszony, ki teljesen egészséges idegzettel jut teherbe és mégis megbetegszik, csupán a graviditás következtében hysteriássá váljék. Ez már azért sem valószínű, mert a tapasztalatok szerint még az eredetileg hysteriás betegek állapota is javulni szokott a terhesség alatt. Más magyarázatot is kezdtek tehát keresni. H. W. Freund analógiában a csecsemők hányásával a gyomornak valamelyokból a felnőtt korban is megmaradt függőleges állására, továbbá a terhesség alatt gyakran fellépő hyper-, illetve hypochlorhydriára gondolt, hol mindig van jelen kisebb-nagyobb fokú dyspepsia. Ezek az elméletek azonban nem tudták azokat a súlyos eseteket magyarázni, melyeknél úgy a klinikai lefolyás, mint a sectio mérgezésre mutatnak. Mathews Duncam már 1879-ben ír le egy hyperemesis gravidarum esetet, melyet ő a boncolás alapján atypikus lefolyású