Orvosi Hetilap, 1925. március (69. évfolyam, 9-13. szám)

1925-03-01 / 9. szám

69. évfolyam, 9. szám, Budapest, 1925 március I ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja : a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága: HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA KUBINYI PÁL GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ: BÍRÓ ISTVÁN. TART EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Novák Miklós: A beteg­ saját vérével végzett gyógyí­tásról. (165—168. oldal.) Bézy Elemér: A hasűri sérülések műtéti s konzervatív kezelésének eredményei. (169—171. oldal.) Csekey László: Az alkoholos elmeállapotok az elmebaj fölépítése szempontjából. (171—172. oldal.) Csapó József: Egyszerű methodus a liquor cerebrospinalis cukortartalmának meghatározására. (172—173. oldal.) Bársony Tivadar: Calcinosis intervertebral­is. (173—174. o.) Bochkor Ádám: Corpus luteum-cysta megrepedéséből létrejött elvérzés esete. (174—175. oldal.) Miskolczy Dezső: Madridi levél. (176—177. oldal.) Therapia. Rablóczky Imre: A malária kezelése dia­­thermiával. (177. oldal.) Étrendi előírások. (178—179. oldal.) Lapszemle. Belorvostan. — Orthopaedici. — Gyermek­orvostan. (179—181. oldal.)_______________­­­ALOM: Elméleti tudományok köréből. (181—182. oldal.) Könyvismertetés. (182. oldal.) A Budapesti Kir. Orvosegyesü­let február 21-i ülése. (183—184. oldal.) A Budapesti Kir. Orvosegyesület elme- és idegkórtani szakosztályának február 16-i ülése. (184—185. oldal.) A Magyar Röntgen-Társaság febr. 9-i ü­lése. (185. oldal.) A Kerületi Munkásbiztosító Pénztár orvosai febr. 13-án tartott ünnepi szakülésének jegyzőkönyve. (185. oldal.) A Magyar Urológiai Társaság febr. 16-i ülése. (186. o.) A Charité Poliklinika február 20-i ülése. (187. oldal.) Az Erzsébet-tudományegyetem Baráti Egyesülete Orvos­­tudományi Szakosztályának febr. 14-i ülése. (187—188.o.) Egyetembarátok Orvosi Szakosztályának és a Szegedi Orvosegylet szaküléseinek jegyzőkönyve. (188—189. o.) A Debreceni Orvosegyesület ülései. (189—190. oldal.) Válasz Ambrus J. dr.-nak. (190. oldal.) Vegyes hírek. (191. oldal )____________________________ EREDETI KÖZLEMÉNYEK. A budapesti kir. m. Pázmány Péter­ tudományegye­­tem II. számú sebészeti klinikájának közleménye (igaz­gató: Kuzmnik Pál dr. egyet. ny. r. tanár). A beteg saját vérével végzett gyógyításról.* Irta: Novák Miklós dr. egyet, tanársegéd. (Első közlemény.) A nem fajlagos therapia hirtelen fellendülése az­ utóbbi években magyarázza nemcsak újabb és újabb szerek kipróbálását, de a régen ismertek alkalmazását is. Utóbbiak közé tartozik a különböző formában adott vérrel való gyógyítás, mely egyébként ősrégi eljárás. Spiethoff szerint Skribonius Larges már Kr. u. 45-ben alkalmazta gyógyítás céljára a beteg saját vérét, mely­nek később a középkorban varázsszerű, misztikus ha­tást tulajdonítottak. A XVII. században kezdték meg rendesen a vérrel való gyógyítást transfussio alakjá­ban, melynek irodalma — Bier szerint — 250 évre ter­jed ki. Alkalmazták a beteg saját vérét, a hozzátarto­zók, egészségesek és reconvalescensek vérét, továbbá a fajidegen vért. Az öntudatlanul elért hatás: a szervezet általános reactiójának kiváltása volt, mely a betegség helyén is gyógyító effectust hozott létre. Ami speciálisan a beteg saját vérét illeti, ezt vagy változatlanul, vagy haemolyzálva vagy defibrinálva adták és adják, vagy pedig csak a serumot használ­ják. A haemolizált vagy a defibrinált vér gyakran rendkívül heves reaetiókat vált ki, azonkívül gyen­gébb vagy erősebb anaphylaxiás jelenségekkel is kell számolni, a serum hatása gyenge, míg a változatlanul adott saját vér hatás tekintetében a kettő között áll. Tekintettel egyrészt arra, hogy a saját vérrel való kezelést a II. szám­i sebészeti klinikának főleg ambu­láns praxisában alkalmaztuk, másrészt arra, hogy a serummal való kezelés körülményes, tömegrendelésnél legegyszerűbbnek és leggyorsabbnak találtuk a válto­zatlan saját vérrel való gyógyítást. Amikor eddigi eredményeinkről beszámolni bátor­kodom, azt hiszem legcélszerűbb lesz, ha előadásomat két részre osztom és először a vérnek a megbetegedő­­­helyén való alkalmazásával foglalkozom, másodszor pedig a vérnek — mint nem fajlagos szernek — alkal­mazását tárgyalom. A vérnek locális alkalmazását illetőleg teljesen új Lauen marburgi sebészprofessor eljárása, melyet 1923- ban tett közzé, s melyet az arc, továbbá a tarkó gyor­san tovaterjedő, malignus, genyes folyamatainál — furunculus-, carbunculus- és phlegm­onenál — ajánlott. Az arc, de különösen az ajkak egyes fertőzések folya­matainak súlyos és veszedelmes volta magyarázza, hogy kezelésük állandóan napirenden tartott kérdés és az az élénk discussio, mely az utóbbi évek irodalmában ezen fertőzések kezelését illetőleg megnyilvánul, mutatja legjobban, hogy egységes eljárás nincs és hogy a thera­pia tökéletesítésre szorul. A Bier-féle pangástól a vena facialis anterior alákötéséig, a conservativ therapiá­­tól a chemotherapiás szerek befecskendezéséig számta­lan eljárást ajánlottak és próbáltak már ki, de nem ki­elégítő eredménnyel. Lowen ajánlata az volt, hogy a nagyon virulens baktériumok által okozott, malignus, genyes gócokat nagymennyiségű, az ép környezetet hiány nélkül, fesze­sen infiltráló vérrel körül kell sáncolni, elhatárolni és ezáltal a terjedésben meggátolni. Első pillanatra vissza­tetsző a saját vér alkalmazásának ez a módja, mert tudjuk, hogy valamely tovahaladó, genyes góc környé­kébe pl. novocaint, fecskendezni merész és veszélyes el­járás, a fertőzés tovavitelének veszélye miatt. A vér pedig kitűnő táptalaj a baktériumok számára s így be­fecskendezésével csak elősegítjük a folyamat tovater­jedését. Általában a haematoma veszélyeit a sebészet régen ismeri és igyekszik keletkezését a műtét alatt gondos vérzéscsillapítással, a műtét után homokzsák, nyomókötés, felpolcolás stb. alkalmazásával elkerülni, vagy ha mégis kifejlődnék, úg­y nagyobb haematomák­­tól punctióval vagy a coagulumok kiürítésével igyek­szünk szabadulni. Régen ismert tény, hogy pl. a trau­matikus haematoma, egyidejűleg fennálló tonsillitis vagy furunculus esetén könnyen elgenged, hogy a mell­kasi haematomák a tüdő felől, a hasiak a bél felől fer­tőződhetnek és minden sebészeti tankönyv a haemat­oi­mák punctiójánál a legszigorúbb asepsist ajánlja. Lowen szerint azonban az ő eljárásánál a folya­mat tovavitelének veszélye azért nincs meg, mert: 1. :­ * Előadta a Budapesti Kir. Orvosegyesület 1925 február 7-én tartott XII. rendes tudományos ülésén.

Next