Orvosi Hetilap, 1925. március (69. évfolyam, 9-13. szám)
1925-03-01 / 9. szám
69. évfolyam, 9. szám, Budapest, 1925 március I ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja : a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága: HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA KUBINYI PÁL GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ: BÍRÓ ISTVÁN. TART EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Novák Miklós: A beteg saját vérével végzett gyógyításról. (165—168. oldal.) Bézy Elemér: A hasűri sérülések műtéti s konzervatív kezelésének eredményei. (169—171. oldal.) Csekey László: Az alkoholos elmeállapotok az elmebaj fölépítése szempontjából. (171—172. oldal.) Csapó József: Egyszerű methodus a liquor cerebrospinalis cukortartalmának meghatározására. (172—173. oldal.) Bársony Tivadar: Calcinosis intervertebralis. (173—174. o.) Bochkor Ádám: Corpus luteum-cysta megrepedéséből létrejött elvérzés esete. (174—175. oldal.) Miskolczy Dezső: Madridi levél. (176—177. oldal.) Therapia. Rablóczky Imre: A malária kezelése diathermiával. (177. oldal.) Étrendi előírások. (178—179. oldal.) Lapszemle. Belorvostan. — Orthopaedici. — Gyermekorvostan. (179—181. oldal.)_______________ALOM: Elméleti tudományok köréből. (181—182. oldal.) Könyvismertetés. (182. oldal.) A Budapesti Kir. Orvosegyesület február 21-i ülése. (183—184. oldal.) A Budapesti Kir. Orvosegyesület elme- és idegkórtani szakosztályának február 16-i ülése. (184—185. oldal.) A Magyar Röntgen-Társaság febr. 9-i ülése. (185. oldal.) A Kerületi Munkásbiztosító Pénztár orvosai febr. 13-án tartott ünnepi szakülésének jegyzőkönyve. (185. oldal.) A Magyar Urológiai Társaság febr. 16-i ülése. (186. o.) A Charité Poliklinika február 20-i ülése. (187. oldal.) Az Erzsébet-tudományegyetem Baráti Egyesülete Orvostudományi Szakosztályának febr. 14-i ülése. (187—188.o.) Egyetembarátok Orvosi Szakosztályának és a Szegedi Orvosegylet szaküléseinek jegyzőkönyve. (188—189. o.) A Debreceni Orvosegyesület ülései. (189—190. oldal.) Válasz Ambrus J. dr.-nak. (190. oldal.) Vegyes hírek. (191. oldal )____________________________ EREDETI KÖZLEMÉNYEK. A budapesti kir. m. Pázmány Péter tudományegyetem II. számú sebészeti klinikájának közleménye (igazgató: Kuzmnik Pál dr. egyet. ny. r. tanár). A beteg saját vérével végzett gyógyításról.* Irta: Novák Miklós dr. egyet, tanársegéd. (Első közlemény.) A nem fajlagos therapia hirtelen fellendülése az utóbbi években magyarázza nemcsak újabb és újabb szerek kipróbálását, de a régen ismertek alkalmazását is. Utóbbiak közé tartozik a különböző formában adott vérrel való gyógyítás, mely egyébként ősrégi eljárás. Spiethoff szerint Skribonius Larges már Kr. u. 45-ben alkalmazta gyógyítás céljára a beteg saját vérét, melynek később a középkorban varázsszerű, misztikus hatást tulajdonítottak. A XVII. században kezdték meg rendesen a vérrel való gyógyítást transfussio alakjában, melynek irodalma — Bier szerint — 250 évre terjed ki. Alkalmazták a beteg saját vérét, a hozzátartozók, egészségesek és reconvalescensek vérét, továbbá a fajidegen vért. Az öntudatlanul elért hatás: a szervezet általános reactiójának kiváltása volt, mely a betegség helyén is gyógyító effectust hozott létre. Ami speciálisan a beteg saját vérét illeti, ezt vagy változatlanul, vagy haemolyzálva vagy defibrinálva adták és adják, vagy pedig csak a serumot használják. A haemolizált vagy a defibrinált vér gyakran rendkívül heves reaetiókat vált ki, azonkívül gyengébb vagy erősebb anaphylaxiás jelenségekkel is kell számolni, a serum hatása gyenge, míg a változatlanul adott saját vér hatás tekintetében a kettő között áll. Tekintettel egyrészt arra, hogy a saját vérrel való kezelést a II. számi sebészeti klinikának főleg ambuláns praxisában alkalmaztuk, másrészt arra, hogy a serummal való kezelés körülményes, tömegrendelésnél legegyszerűbbnek és leggyorsabbnak találtuk a változatlan saját vérrel való gyógyítást. Amikor eddigi eredményeinkről beszámolni bátorkodom, azt hiszem legcélszerűbb lesz, ha előadásomat két részre osztom és először a vérnek a megbetegedőhelyén való alkalmazásával foglalkozom, másodszor pedig a vérnek — mint nem fajlagos szernek — alkalmazását tárgyalom. A vérnek locális alkalmazását illetőleg teljesen új Lauen marburgi sebészprofessor eljárása, melyet 1923- ban tett közzé, s melyet az arc, továbbá a tarkó gyorsan tovaterjedő, malignus, genyes folyamatainál — furunculus-, carbunculus- és phlegmonenál — ajánlott. Az arc, de különösen az ajkak egyes fertőzések folyamatainak súlyos és veszedelmes volta magyarázza, hogy kezelésük állandóan napirenden tartott kérdés és az az élénk discussio, mely az utóbbi évek irodalmában ezen fertőzések kezelését illetőleg megnyilvánul, mutatja legjobban, hogy egységes eljárás nincs és hogy a therapia tökéletesítésre szorul. A Bier-féle pangástól a vena facialis anterior alákötéséig, a conservativ therapiától a chemotherapiás szerek befecskendezéséig számtalan eljárást ajánlottak és próbáltak már ki, de nem kielégítő eredménnyel. Lowen ajánlata az volt, hogy a nagyon virulens baktériumok által okozott, malignus, genyes gócokat nagymennyiségű, az ép környezetet hiány nélkül, feszesen infiltráló vérrel körül kell sáncolni, elhatárolni és ezáltal a terjedésben meggátolni. Első pillanatra visszatetsző a saját vér alkalmazásának ez a módja, mert tudjuk, hogy valamely tovahaladó, genyes góc környékébe pl. novocaint, fecskendezni merész és veszélyes eljárás, a fertőzés tovavitelének veszélye miatt. A vér pedig kitűnő táptalaj a baktériumok számára s így befecskendezésével csak elősegítjük a folyamat tovaterjedését. Általában a haematoma veszélyeit a sebészet régen ismeri és igyekszik keletkezését a műtét alatt gondos vérzéscsillapítással, a műtét után homokzsák, nyomókötés, felpolcolás stb. alkalmazásával elkerülni, vagy ha mégis kifejlődnék, úgy nagyobb haematomáktól punctióval vagy a coagulumok kiürítésével igyekszünk szabadulni. Régen ismert tény, hogy pl. a traumatikus haematoma, egyidejűleg fennálló tonsillitis vagy furunculus esetén könnyen elgenged, hogy a mellkasi haematomák a tüdő felől, a hasiak a bél felől fertőződhetnek és minden sebészeti tankönyv a haematoimák punctiójánál a legszigorúbb asepsist ajánlja. Lowen szerint azonban az ő eljárásánál a folyamat tovavitelének veszélye azért nincs meg, mert: 1. : * Előadta a Budapesti Kir. Orvosegyesület 1925 február 7-én tartott XII. rendes tudományos ülésén.