Orvosi Hetilap, 1926. július (70. évfolyam, 27-30. szám)

1926-07-04 / 27. szám

27. szám 70. évfolyam Budapest, 1926 július 4 ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja : a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága: HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA KUBINYI PÁL GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : BÍRÓ ISTVÁN. TARTALOM: EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Schäffler József és Bézi István: Trichinosis esetek több halálozással. (715—720. oldal.) Ströszner Ödön: Vörheny elleni védőoltások streptococcus haemolyticusból készült oltóanyaggal és a Dick-reactio. (720-723. oldal.) Frank Miklós és Cseh Szombath­y László: A Wassermann­­féle tuberculosis reactio klinikai jelentősége.(723—726.0.) Váró Béla: Terhesek petefészekdaganatának eltávolítá­sáról. (726—728. oldal.) Pelláthy Béla: Az iris elülső lemezének familiáris hypo­­plasiája, következményes mydriasissal. (728 -729. old.) Reöktván: Appendicitis a vidéki gyakorlatban. (729—1731. o.) Lapszemle. Belorvostan.—Pülgyógyászat. — Szülészet és nőgyógyászat.— Gégészet. — Gyermekorvostan. — Elméleti tudományok köréből. (731—735. oldal.) Könyvismertetés. (735. oldal.) Az Országos Munkásbiztosító Pénztár orvosainak június 24-i ülése. (735-736. oldal.) Magyar Gyermekorvosok Társaságának II. nagygyűlése. (736-739. oldal.) Az Embervédelmi Kiállítás. (739—740. oldal.)­­ Halniss Géza. (740. oldal.)­­ Dseballa Géza. (741. oldal.) Kérdések és feleletek. (741. oldal.) Vegyes hírek. (741—742. oldal.)_______________________ EREDETI KÖZLEMÉNYEK A budapesti kir. magy. Pázmány Péter Tudomány­­egyetem II. sz. belklinikájának (igazgató: báró Kétly László dr. egyet. ny. r. tanár) és 1. sz. kórbonctani inté­zetének (igazgató: Buday Kálmán dr. egyet. ny. r. tanár) közleménye. Trichinosis esetek több halálozással.* írták: Schäffler József dr. egyet, tanársegéd és Irézi István dr. egyet, tanársegéd. I. Klinikai rész. Az izomtrichina fölfedezése (Peacock és Wormaid 1828) és az entozoák csoportjába való sorolása (Paget, Owen 1835) jóval előbb történt, mint az eleinte ártatlan­nak vélt élősdi kórokozó voltának fölismerése (Zenker 1860). Az általa okozott kórforma klinikai képének ki­alakulását és megismerését pedig, az eleinte csak spora­dikus, majd endemiás megbetegedések, továbbá egyes nagyobb külföldi epidémiák (Hettstadt és Hedersleben) csak lassan-lassan tették lehetővé. A megbetegedés embernél trichinás sertéshús élve­zete következtében jön létre s mint ismeretes, főleg olyan országokban okoz tömegesen megbetegedést, ahol nyers vagy félig nyers sertéshús fogyasztása a meg­szokott. A külföldi és hazai trichinosis esetek adatait összefoglalva Dieballa és Zalka­ közleményében talál­juk meg, mely egyszersmind az első irodalmi feljegyzés hazánkban előfordult halálos kimenetelű trichinosis esetről. Az általunk észlelt trichinosis esetek kórlefolyá­sának e helyütt való közlését azért tartottuk érdemes­nek, mert túlnyomó részt atypusos lefolyásúak voltak s igen nagy halálozási százalékot mutattak. Az esetek rövid ismertetése a következő: Egy pestkörnyéki uradalomban (Ercsi) J. Gy. 45 éves vadőr és családja (anya, 38 éves, 6, 15, 18 éves fiai), bár nem egyidőben, de hasonló körülmények között betegedtek meg. Elsőnek 1925 dec. 19-én az apa és 15 éves fiánál gyengeség és főfájás mellett 8—12-szeri székürí­tés állott be, mely hasmenéses szék híg, vizes, zöldes színű, kis mértékben bűzös volt, vért, nyákot nem tar­talmazott. Rákövetkező napon a család másik három tagjánál hasonló tünetek jelentkeztek. Az apánál és 15 éves fiánál ekkor májhányás is föllépett, mely hánya­dék ételt nem tartam­azot!,csak kevés híg­ nyálkás gyo­­morbenneket. Étvágya rcmi­n egyi­k beteg elvesztette, sőt bizonyoss.­fiokú ételuidor lép­ett föl. A­ családtag élza­nigl határozottabban tagadták, hogy betegségüket romlotta is okozta volna. A szom­szédok bevallásából azon jmnjjj az tűnt ki, hogy 1925 dec. 19-ike táján,­­közvetlen ax m egbetegedés előtti napokban, a család disznótort ült,^nelyen egy meghívott nőrokon is résztvett, és a feljpéjit-^fear a családtagok tagadták — egy beteg ki­nézési imakívot is levágtak. Ezek szerint a kezelőorvos igazoltnak vélte a hús­mérgezés esetét. A rögtön alkalmazott erélyes hashajtás két betegnél látszólagos javulást okozott, így pl. a 15 éves fiúnál a gastro-intestinalis panaszok megszűntek olyannyira, hogy föl is kelt, de miután állítólag a kér­déses húsból ismételten evett, újból hányás és hasmenés mellett nagyfokú elerőtlenedés, szédülés, erős végtag­ és fejfájás tüneteivel került ágyba. A betegek erőbeli állapota ezután fokozatosan romlott, szívgyengeség tü­netei léptek föl és a hasmenéssel váltakozó szorulás állandósult. Mivel állapotuk nem javult, a kezelőorvos meg­hívására a helyszínen 1926 jan. 3-án vizsgáltam meg az eseteket a megbetegedés második hetének végén. Ekkor már az addigi tünetekhez nyelési nehézség, nagyfokú torokszárazság és szomjúságérzés, két betegnél ködös látás társultak. Mindannyiuk súlyos beteg benyomását keltette. Erőbeli állapotuk nagyfokban leromlott. Az ágyban hanyattfekve, nyújtott végtagokkal feküdtek. A látható nyálkahártyák s a kültakaró halványak vol­tak, rajtuk kóros elváltozás, egy esetet kivéve (45 éves apa, hol a mellkas elülső részén 4—5 roseolaszerű, ujj­­nyomásra eltűnő bőrkiütést találtam) nem volt kimutat­ható. A végtagok szabadon mozgathatók, nem merevek. Vizenyőt csak egy betegnél láttam (15 éves­en) a bokák táján, ugyancsak ennél a betegnél a gastrocnemiás izomzata nyomásra érzékeny volt. A betegek arckifeje­zése merev, szenvedő, apathiás benyomást keltett. A szem részéről szabad szemmozgások mellett feltűnően tág pupillákat találtam, melyek erős fényre és alkal­mazkodásra is csak renyhén reagáltak. A nyelv száraz, tapadós, piszkos lepedőkkel fedett. A beszéd kissé huny­­nyogó, vontatott, nyelés nehezített, folyadéknyelésnél ez az orron át visszafolyt. A légzés szaporább, felületes. Pulsus kis hullámú, üres, szapora, percenként 120—130. A mellkasi szervek részéről eltérés nem volt kimutat­ * Bemutatás a Kir. Orvosegyesület 1926 febr. 6-i ülésén.­­ Orvosi Hetilap, 1924. évf. 25. sz.

Next