Orvosi Hetilap, 1926. szeptember (70. évfolyam, 36-39. szám)

1926-09-05 / 36. szám

70. évfolyam 36. szám Budapest, 1926 szeptember 5 ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja : a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága: HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA KUBINYI PÁL GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : BÍRÓ ISTVÁN. KROMPECHER ÖDÖN 1870—1926. Még friss hantok fedik Liebermann Leó koporsóját s máris bekövetkezett az, amitől régóta féltünk: Krompecher Ödön, egy év óta húzódó betegség után, a szenvedések terhe alatt összeroskadt. Mind a ketten az emberi nem fő ellen­ségei ellen folytattak küzdelmet. Liebermann a fertőző betegségek és az immunitás tanainak kialakulásához adta pazar kézzel az új eszméket, míg Krompecher örök nevet szerzett magának, mint a rákbetegségnek fáradhatatlan és eredményes búvára. Elmúlása annál fájdalmasabb, mert 56 éves korában ragadta el a halál, s még életének utolsó éveiben is nagyon sokat dolgozott. Egyik legkiválóbb histológusunkat vesztettük el benne, akinek nevét messze határainkon túl, mondhatni világ­szerte ismerték. Ha életpályáján végigtekintünk, úgy tűnik fel, hogy benne volt valami azoknak a művészeknek a lelkesedéséből és alkotási lázából, akiket teljesen lefoglal valamely terv megvalósítása s összes energiájukat ennek szentelik. Krompecherben sem szabad csupán a szorgalmas munkást látnunk, aki nagy kitartással összegyűjtött anyagát lelkiismeretesen dolgozza fel, mert őt legfőképpen az ösztönözte a munkára, hogy bizonyos igazságokat, amelyeket elképzelő erejével megsejtett, minden oldalról megvilágítson és a kétségtelen bizonyosság fokára emeljen. A művészlelkekkel való összehasonlítás még annyiban is reá illik, hogy valamint az igazán tehetséges művészek úgyszólván maguktól, minden nagyobb külső befolyás, irányítás nélkül megtalálják önmagukban a teremtő erőt, úgy Krompecher is egész fiatalon, olyan korban, mikor mások még csak tapo­gatózva teszik az első félénk lépéseket, magas színvonalú, eredeti eszmékben gazdag munkákkal lepte meg a világot. Amikor a hasalsejtű rákot tárgyaló híres monográfiája Jenában megjelent, nem sokkal volt több harminc évesnél. Ezt a munkáját, amely igen nagy jelentőségre jutott a rák kórszövettanában, megelőzte pár kisebb dolgozata, amelyek már jelezték azt az utat, amelyen később szilárd következetességgel haladt. Legelőször azt mutatta ki, számos eset pontos tanulmányozása által, hogy azok a fészkesszerkezetű bőrdaganatok, amelyeket az elszarusodott és tüskés hámsejtek hiánya miatt általában nem tartottak rákosaknak , amelyekre Braun az endothelioma nevet ajánlotta, mégis csak hámsejtekből fejlőd­nek, tehát valódi rákok, de a cancroidoktól különböznek abban, hogy a hámsejtek állandóan megtartják az epidermis basalis, azaz csirarétegének tulajdonságait, tehát nem alakulnak át tüskéshámsejtekké s nem is szarusodnak el. Ezeket a daganatokat nevezte el Krompecher basocellularis rákoknak s igen alapos vizsgálatokkal tisztázta azok változatos megjelenési formáit, a mirigyeket utánzó és tömlős alakokat és a stroma jellemző hyalinos elfajulását. A basocellularis rákról megállapította, hogy az lassúbb növekedésű mint a cancroid s nem is terjed a nyirokutakon. Ugyanily daganatokat talált némely nyálkahártyán és a nyálmirigyben is. Ily módon be tudta bizonyítani, hogy számos olyan daganat, amelyet eddig az endotheliomák, vagy az alveolaris sarcomák közé soroztak, hámeredetű s a basocellularis rák gyűjtőneve alatt foglalható össze. Krompecher az ő merésznek látszó új tanait olyan sok esetből vonta le, olyan gondos leírásokkal és rajzokkal támo­gatta, s következtetéseit is olyan szabatosan fogalmazta meg, hogy az eleinte fölhangzó ellenvetések csakhamar elnémultak s a német bőrgyógyászok és sebészek kongresszusaikon teljesen csatlakoztak felfogásához és a basalsejtű rák elnevezést is min­denütt elfogadták. Krompecher neve egyszerre közismertté vált; a bőrrákokról Beck Somával együtt készített dolgozata pedig az Anna-féle díjat nyerte el. Krompecher azonban nem állapodott meg ennél a nagy sikernél, hanem közel három évtizeden át iparkodott a hasal­sejtű rák ismeretét kibővíteni és tökéletesíteni. Főleg két irányban kutatott tovább meg nem fogyatkozott lendülettel. Egyfelől azt kereste, hogy a basalsejtű rák típusa nem található-e fel más szervekben is; így keletkeztek azok a nagyszámú munkái, amelyek az emlő, méh, prostata, légutak és tápcsatorna basalsejtű rákjaival foglalkoznak. Nagyszámú eset feldolgozása alapján mindegyik szervre nézve azt kereste, hogy azok rákjait szöveti típusuk szerint hogyan lehet osztályozni, s hogy ezek közt a hasalsejtű rák milyen gyakorisággal és milyen szöveti képben jelenik meg. Fontos dolgozatai vannak még az adamantinomák­­ról s az emlő tömlős daganatairól is. Vizsgálatainak másik fő iránya az volt, hogy a basalsejteket a hengerhámmal bélelt nyálkahártyákon és a mirigyek kivezető útjaiban is felkereste és kimutatta, hogy a hámregeneratio ezen helyeken is a basalsejtekből indul ki. Közelfekvő volt ezek után az a gondolat, hogy a basalsejtes hámregeneratio és a basalsejtű rák keletkezése közt összefüggés áll fenn. Egyik legújabb munkája a tüdőrákról egészen ebben az eszmekörben mozog. Gyönyörű Balassa-előadásában, amelyet már nem tudott személyesen megtartani, összefoglalta egész munkásságának menetét és eredményeit, mint ahogy a céljához ért vándor visszatekint fáradságos útjának állomásaira. Legutolsó műve, amely tolla alól kikerült, az a szép referátuma volt, amelyet a természettudományi kongresszus számára készített, a morfológiai munkálkodás feladatairól. Ugyanezen a kongresszuson fel is szólalt és sürgette rákvizsgáló­intézetek létesítését, hogy a rák ellen annak korai szöveti felismerése által eredményesebben lehessen küzdeni. Élete fő céljának Krompecher mindenesetre a rák szöveti tanulmányozását tekintette, de azért vannak igen értékes dolgozatai a pathohistologia más terein is. Portik oldala mellett még mint orvostanhallgató készítette legelső munkáját a többes magoszlásról, ezenkívül nagyobbszabású vizsgálatokat végzett a gümőbacillusok virulentiájára nézve; decenturáját is a kór­szövettanból és a bakteriológiából kapta. A Tauffer-féle nőgyógyászati kézikönyvbe ő írta a kórszövettani részt. Mint előadó-tanár nagyon népszerű volt; nemes páthoszával magával tudta ragadni hallgatóságát. Tudományos téren elért sikerei nagy megbecsülést szereztek neki. Nemcsak nálunk vették körül megkülönböztetett tisztelettel, hanem külföldről is sokan keresték barátságát s bármily visszavonultan élt is, élénk összeköttetésben volt szakmájának legjobb külföldi képviselőivel. Akadémiánk pedig azzal fejezte ki iránta való elismerését, hogy az idei nagy jutalmat neki ítélte oda. Krompechernek a legboldogabb családi életben volt osztályrésze, ami sokban hozzájárulhatott munkaképességének zavartalanságához. Finom lelkületére vall, hogy azt az időt, amit a munka utáni pihenésre szánt, szívesen töltötte a leg­­poétikusabb élőlények, az éneklőmadarak és kedves virágai társaságában. A mi zsenge tudományos életünkre nagy csapás Krompecher korai halála, de azok az eredmények, amelyeket elért, számottevő hasznot jelentenek az egész emberiségre nézve, mert lényegesen előbbre vitték a daganatokra vonatkozó isme­reteinket. Igen nagy az az erkölcsi siker is, amely munkásságából reánk háramlott; nevét hálás kegyeletünk alkotó tudósaink legjobbjai: Fodor, Mihalkovics, Hőgyes mellé fogja helyezni, azok sorába, akik mint úttörők, reánk a külföld szemében is dicsőséget hoztak. Fiatal nemzedékünknek pedig utánzandó példa marad arra, hogy tudományos munkálkodásában az ő kitar­tását, lelkesedését és önzetlenségét vegye mintaképül. Buday Kálmán.

Next